19 férfi modell, make-up nélkül – ítélettel!

Szerző: beautyFY

Haha! Ez az összeállítás telitalálat. Évek óta tömve a bulvársajtó olyan anyagokkal, amik modell csajokat, színésznőket, híres szépségeket mutatnak meg smink nélkül. Nekünk persze a legutóbbival is volt bajunk: hogy jobbára természetes állapotukban is csodaszép emberek szerepeltek a képeken.

Márpedig mi értelme van nekünk, átlagos külsejű halandóknak azt bizonygatni, hogy a szépekhez képest még akkor is bénán nézünk ki, ha azokon make-up sincs?

Na, de a lényeg: teljesen nyilvánvaló, hogy fotoapparat elé a férfi celebritások is kizárólag maszkírozva állnak. Jogos tehát a Buzzfeed gondolata, hogy nézzük meg a legjobb pasikat is kencék nélkül. 19 modellt gereblyéztek össze Instagram-fotók alapján, és az eredmény kiábrándító. Mármint nekünk, a beautyFY férfi szerkesztőinek, mert ezek az alakok, egy-két kivétellel, sajnos így is elég jól néznek ki. Brühüh.

A képek mellett tehát az oldalunk sértődött férfi szerkesztőinek verdiktje olvasható. Igen, ezúttal nem női, hanem férfi szemmel értékeljük a smink nélküli modelleket, és nem félünk fikázni sem.

Ítéletünk 4-ös skálán, az alábbiképpen értelmezendő:

1 = Háh! Tök átlagos.

2 = Elmegy.

3 = Na jó, oké.

4 = Tényleg durva

 

1. Pratamesh Maulingkar. Instagram. Szúrós nézése nagyon mellé megy.

Pratamesh Maulingkar.

Pratamesh Maulingkar. Fotó: Instagram

Verdikt: Háh! Tök átlagos.

 

2. Broderick Hunter. Itt lehet követni. Inkább mérges, semmint jóképű. Mit nekünk Broderick!

broderick_hunter

Fotó: Instagram

Verdikt: Na jó, oké.

 

3. Godfrey Gao. Hahaha!

Godfrey Gao, aki átlagos külsejű!

Godfrey Gao, aki átlagos külsejű!

Verdikt: Háh! Tök átlagos.

 

4. Justin Baldoni. Itt az Instagramja. A képen leendő gyermekével. Nem hat meg!

Justin Baldoni. A képen látható másik tárgyat nem tudjuk beazonosítani.

Justin Baldoni. Forrás: Instagram

Verdikt: Elmegy.

 

5. Scott Neslage

Fotó: Instagram

Fotó: Instagram

Verdikt: Na jó, oké.

 

6. Rael Costa. Még több Rael Costa. Ezzel sajnos nagyon nem lehet vitatkozni.

Rael Costa. Sajnos valóban nem elhanyagolható külsejű.

Rael Costa. Sajnos valóban nem elhanyagolható külsejű.

Verdikt: Tényleg durva.

 

7. Mantas Armalis. Vállalható megjelenés.

Fotó: Instagram

Fotó: Instagram

Verdikt: Na jó, oké.

 

8. Benny Paulino. Azért takarja el az arcát, mert nyilván csúnya.

Az Instagramján van egy rakás fotó. Nyilván a gym-ben szelfizik, hol máshol?

Az Instagramján van egy rakás fotó. Nyilván a gym-ben szelfizik, hol máshol?

Verdikt: Na jó, oké.

 

9. Miles McMillan.

Fotó: Instagram

Fotó: Instagram

Verdikt: Háh! Tök átlagos.

 

10. Rob Evans. Elfogadjuk egy nevezésnek.

Rob Evens. További képek az Instagramon.

Rob Evens. További képek az Instagramon.

Verdikt: Tényleg durva.

 

11. Jordan és Zack Stenmark. Átlagosak! Hiába vannak ketten.

Átlagos testvérpár.

Átlagos testvérpár.

Verdikt: Háh! Tök átlagos.

 

12. Kim Freire. 4 fejjel is kísérletezik, de hiába.

Kim Freire.

Kim Freire Instagramjáról

Verdikt: Elmegy.

 

13. Ronald Epps. Instagramja itt. Magnummal próbálkozik, de olcsó trükk.

Ronald Epps

Ronald Epps

Verdikt: Elmegy.

 

14. Garrett Neff. Esélytelen. Átlagos gyerek a sarki sörözőből.

Garrett Neff, hiába értetlenkedik.

Garrett Neff, hiába értetlenkedik.

Verdikt: Háh! Tök átlagos.

 

15. Nitin Chauhan. Még több kép. Nitin az „elmosódott fotó” jelenségre vetemedik bizonytalanságában.

Nitin Chauhan pihen

Nitin Chauhan pihen

Verdikt: Elmegy.

 

16. Marlon Teixeira. More. A dús fürtökkel próbálkozik, legyen mondjuk 3-as.

Marlon Teixeira lazul.

Marlon Teixeira lazul.

Verdikt: Na jó, oké.

 

17. Corey Baptiste. Ide töltöget. Tengerparti mellénézős. Kit győz ez meg?

Corey Baptiste

Corey Baptiste

Verdikt: Na jó, oké.

 

18. Tiago Santos. Szintén négy képpel, de felesleges. 4-ből 2-es!

Forrás: Buzzfeed

Forrás: Buzzfeed

Verdikt: Elmegy.

 

19. Lucky Blue Smith. Itt a gyűjteménye. Ő egyébként egy elég nagy név a modellszakmában, de ezzel a power duckface-szel maga alatt vágja a fát.

Lucky Blue Smith power duckface.

Lucky Blue Smith

Verdikt: Háh! Tök átlagos.

Itt van még jó kis kontent