Női praktikák a szépítő alvásért

Szerző: Sue

Manapság legtöbbünk életében akkora a pezsgés, hogy legfeljebb csak legendákból ismerjük a „szépítőalvást” (vagyis eredeti jelentésében a délutáni egy-két órás, kellemes szundikálást laza, belső órára történő ébredéssel). Ha pedig éjszaka hulla módjára estél be az ágyba, a hajnali vekker nem biztos, hogy a legvonzóbb kiadásban talál meg. Engem legalábbis biztosan nem. Alapvetően nem vagyok az a tipp-topp, „morning-person” típusú csaj, aki úgy bújik ki reggel a takaró alól, mintha egyből a kifutóra lépne. Minden egyes alkalommal elalszom a hajam (ami igazi csoda, tekintve, hogy kb. hátközépig ér), a szemeim puffadtak, és bármennyire is igyekszem este alaposan leszedni a make-upot, annyi mindig marad rajtam, hogy elkenődve csak még jobban hangsúlyozza a karikákat a szemem alatt. Bárki bármit mond: vannak dolgok, amiken még a reggeli kávé sem segít.

Régen rossz.

Régen rossz.

Annál nagyobb örömmel találtam hát rá ezekre a hasznosnak tűnő fortélyokra, amikkel már lefekvés előtt felkészülhetek egy szebb ébredésre. Nem vagyok rest megosztani őket veletek is, hogy innentől még alvás közben is tehessetek a csinosabb megjelenésért. Bár az ébresztő így sem lesz kíméletesebb, de legalább talán megspórolhattok vele pár percet a reggeli készülődésből. Ki ne örülne még 8 perc szundinak? Na ugye.

  1. Szempillanövesztés – nem varázslat

éjszép1

Rengeteg szempilla-hosszabbító technikát ismerünk, amelyek többsége nem tartós, vagy veszettül drága. De létezik egy kezelés, ami olcsó, házilag elvégezhető és – nem utolsósorban – tényleg működik. Lefekvés előtt tégy pár csepp ricinusolajat egy régi, kimosott szempillaspirálra, és húzd végig a pillákon. Ez a szuper olaj tele van omega-6 zsírsavval, ami vitalizálja és erősíti a szempillákat, ráadásul a szemöldökre is jó. Az eredmény pár hét alatt szemmel látható.

  1. Fehérebb fogak

A szódabikarbóna egy csodás dolog. Egyrészt az egyik legáltalánosabb, minden háztartásban felbukkanó szer, másrészt annyi pozitív élettani hatása van, hogy az külön cikket érdemelne. Ezek egyike a fogakra gyakorolt fehérítő hatása. Hetente egyszer (de csak egyszer, többszöri használata esetén roncsolhatja a zománcot!) használd így: kezd a fogmosást a szokásos módon, ám a befejezés előtt tégy kevés szódabikarbónát a fogkefédre, és finoman dörzsöld át vele egyszer a fogaidat. Mivel alvás közben aligha eszel-iszol, tökéletes idő ez a fogak ápolására.

  1. Puha ajkak

éjszép3

Ha te is utálod, hogy kiszáradnak az ajkaid éjszaka, íme a jó megoldás, hogy ne kelljen elmenekülnöd a reggeli puszik elől: lefekvés előtt kend be az ajkaid a kedvenc ajakápolóddal, és a puhaság veled ébred.

  1. Ints búcsút a táskás reggeleknek!

Ha te is hajlamos vagy a reggeli szemdagadásra, tégy egy extra párnát a szemed alá és aludj a hátadon! Ez a testhelyzet segíti a testedet a méregtelenítésben. Ha nem válik be, vagy nem bírod ezt a pózt, akkor pedig kenj egy kevés édes mandulaolajat a szemed alá!

  1. Éjszakai regenerálódás a hajvégeknek

éjszép5

A hajformázás (legyen az akár simítás, akár göndörítés) megviseli a hajvégeket és könnyen szárazzá teheti azokat. Ennek elkerülése végett lefekvés előtt kenj a hajadra a kedvenc hajbalzsamodból vagy hajolajodból (a ki nem öblítendő fajtából), majd reggel mosd meg! Tadaaam! Az eredmény selymesen gyönyörű haj, pont mint a reklámokban. Extra tipp: ha nem szeretnéd összekenni a párnád, tekerj a fejedre egy puha törölközőt! Kényelmes nem lesz, de… valamit valamiért.

  1. Egy gyors manikűr

éjszép6

Lassan komolyan kezdem azt hinni, hogy az élet legtöbb problémájára megoldás lehet a kókuszzsír. Nincs ez másképp a körömágy szárazságával sem. Ha ez a te esetedben is egy érzékeny terület, mert gyakran kiszárad, illetve berepedezik, akkor finoman kend be esténként egy kevés kókuszolajjal, ami puhítja a bőrt és erősíti a körmöket. Nagyobb gond esetén egy pamutkesztyű segítségével fokozhatod a hatékonyságot.

  1. Csodás arcbőr

éjszép7

A tiszta és puha arcbőr elérése nem könnyű feladat, hiszen a bőrünk rengeteg káros körülménynek van kitéve nap mint nap – éles fény, hideg, por. Ezért az arcbőr különös figyelmet is érdemel, amely a mélytisztítás és a vitalizálás körül kell, hogy összpontosuljon. A mindennapi szennyeződés alapos eltávolítását követően vigyél fel egy leheletnyi E vitaminos olajat a szokásos éjszakai ápoló krémed alá, és reggel ragyogni fogsz.

  1. Ránc megelőzés a megfelelő párnával

Kutatások kimutatták, hogy a pamut párnahuzat rendszeres használata kis mértékben bár, de tartósan összegyűri az arcbőrt, elősegítve ezzel a ráncok kialakulását. A megoldás nem a fotelben alvás, hanem egy csodás szatén ágynemű beszerzése, ami bőrkímélő hatása mellett segít elkerülni a hasonló okokra visszavezethető hajtöredezést is. Plusz, végre van egy életképes indokod, hogy beruházz egy borsos, de menő ágyneműre.

  1. Hullámok mindenhol

hair3éjszép9

Számos módon elérheted, hogy csodás hajkoronával ébredj, de ehhez kísérletezned is kell. Mosd meg a hajad, aztán fond be, vagy csavard fel egy fejkendővel, esetleg egyszerűen fogd össze egy laza kontyban, attól függően, hogy a hajtípusodnak megfelelően nálad melyik módszer válik be a legjobban. Ne félj kipróbálni más és más technikákat! Az ébredés utáni hajad sose volt még olyan szexi, mint amilyen ezután lesz.

Induljon számodra is csodásan a nap!

A tippeket a topinspired.com szedte össze.

Itt van még jó kis kontent