Életmód

20 dolog, ami gyilkolja a mosolyod

By  | 

Biztos lehetsz benne, hogy az egyik első dolog, amit az ellenkező (vagy akár az azonos) nem képviselői megnéznek rajtad, az a mosolyod. Vagy ha nem is nézik meg… hát látják. A fogaknak pedig sajnos van egy olyan borzasztóan ellenszenves tulajdonságuk, hogy bosszantóan könnyen szuvasodnak, kilyukadnak, fájnak, majd csúnyák lesznek. Pont, mint egy rossz párkapcsolatban: állandóan simogatni kell őket, olyan dolgok is ártanak nekik, amikre egyébként szükségük van, de ha valamit elfelejtesz, szinte azonnal probléma van belőle. Míg azonban másik partnert találhatsz magadnak, tök új fogsort szerezni azért elég körülményes.

Hiába jársz évi kétszer fogorvoshoz, hiába mosod rendszeresen a fogaidat, ha közben olyan dolgokat csinálsz, eszel, iszol, amik masszívan ártanak nekik. De miről is van szó? Vegyük sorra!

Jó fogakkal ő is magabiztosabb lenne.

Jó fogakkal ő is magabiztosabb lenne.

  1. Sportitalok

Bár az utóbbi években nagyon népszerűvé váltak ezek a löttyök, mégis számos pozitív hatásuk mellett akadnak bizony negatív tényezők is. Ilyen a savasság, aminek kapcsán talán nem kell hosszan ecsetelnünk, hogy mennyit árthat a fogzománcnak. Vagy itt van még ezeknek a cuccoknak a cukortartalma is, ami kiváló alapanyag a fogszuvasodáshoz. A baktériumok IMÁDJÁK a cukrot. Evés után egy csomó elérhetetlen helyen megtapad a kaja a szádban, a bacik odamennek zabálni, és közben folyamatosan savat termelnek. Így kerül a normál érték fölé (5,5) a szád pH-értéke, és így mennek gallyra a fogaid.

  1. Üveges víz

Ez a cucc annyira tiszta, hogy már a fogaidnak szükséges anyagokat is kiszűrték belőle. Ilyen a fluorid, ami segít megőrizni fogaid egészségét (szlogenszöveg alert). Ha nagyon finnyás vagy, igyál csapvizet is, és palackos vizet is. Nem árt, ha tudod, hogy az ország ivóvízkészletének jelentős része maximálisan jól áll fluoridtartalom szempontjából (értsd: sok megyében 100%-os a „megfelelőség”-e egy 2011-es vizsgálat eredményei szerint). Jó, mi? Néhol persze lehetnek káros anyagok is a csapvízben, úgyhogy here’s the deal: csekkold, milyen az ivóvíz a városodban, és ha napi 2-3 liter fogyasztása semmilyen formában nem károsítja az egészségedet (gondolva itt az arzéntartalomra többek között), akkor cheers!

  1. Cukorbetegség

Sajnos ezzel nem nagyon tudsz mit csinál, ha van, hát van. Gyengíti a szervezeted ellenálló-képességét, úgyhogy nagyon oda kell figyelned a szájápolásra is: rendszeres fogmosás, fogselymezés, és persze egy bizonyos kor felett rendszeresen csekkold a vércukorszinted!

  1. Bagó
Easiest-Way-to-Stop-Smoking

Ez kuka.

Ha cigizel, nyilván láthattál már sárga vagy szürke fogakról készült fotót a cigis dobozon, és vágod, mennyire árt a füst és úgy általában a dohány a fogaknak és az ínynek. Emellett a kátrány okozta ragacsos bevonat a fogakon helyhez köti a baktériumokat, amik szétcsócsálnak mindent, amit találnak, és közben termelik a savat… ahogy fentebb is írtuk. Garantált büdös száj.

  1. Borivóknak szól

Ha túlzásokba esel, árthatsz a fogzománcnak. Mégsem kell megválnod ettől az élvezettől, elég, ha ügyesebb vagy. Ne tartsd bent hosszú másodpercekig a szádban a nedűt, ne öblögess vele mint a tévémaci! Inkább kis kortyokban iszogass, aztán öblítsd le egy pohár vízzel.

  1. Várandósság

Durva, de a nőknél ez is befolyásolja a fogak állapotát, gondolj csak a reggeli rosszullétekre. Ha túl vagy rajta, mindig öblítsd ki a szád, vagy némi szódabikarbónás vízzel is próbálkozhatsz, hogy helyreállítsd a pH-t. Emellett a hormonszintek változása (nagy löket ösztrogén, progeszteron) is kihathat az ínyed állapotára, ezen időszak alatt könnyen begyulladhat a fogíny, és ha ez bekövetkezik, megnő a fertőzés kockázata is. Az egészben a nagy ciki az, hogy a témával kapcsolatos tanulmányok szerint a fogínybetegségek és a koraszülött/kis súllyal született babák között van összefüggés, tehát rossz a szájhigiéniával jelen esetben már nem csak magadnak ártasz.

  1. Fogyókúra pirulák

Tök jó, hogy odafigyelsz az alakodra, de ezt is ésszel tedd! Néhány fogyókúrás tabletta hatással lehet a nyáltermelésedre, kiszáríthatják a szádat, ez pedig ínybetegségekhez, fogszuvasodáshoz vezethet. Az ezek által okozott rossz közérzetről nem is beszélve. Sokkal jobban jársz, ha a kiegyensúlyozott étrend, és a testmozgás mellett döntesz.

  1. Fogcsikorgatás

A fogcsikorgatás megannyi negatív hatása között értelemszerűen ott van a fogzománc megkopása és a fájdalom is. Hiába ügyelsz maximálisan a szájhigiéniádra, ha közben szétreszeled a fogaidat. A megoldás kulcsa a stressz levezetése. Amellett tehát, hogy rendszeresen jársz (évi kétszer) fogorvoshoz, sportolj, jógázz, vagy mozogj bármit rendszeresen. Kacsint.

  1. Édesség
S2e18_gif_susan_strong_wants_more_candy

AWAWAWAWAWAAAA!!!

Mint már szóba került: ellentétben a tévhittel, nem a cukor árt a fogaknak, hanem a cukros lepedéken összegyűlő baktériumok által termelt sav. Nyilván célszerű várni, amíg az enzimek kicsit szétkapják a szádban maradt, fogaidra tapadt lepedéket, de ha választani kell a közvetlen étkezés utáni fogmosás vagy a fogmosás kihagyása között, akkor az első opció a nyerő! Ha mégis úgy alakul, hogy útközben ellopták a fogkeféd, kaja után még van három kiskapu: joghurt, sajt vagy cukormentes rágó. Savsemlegesítés – pipa.

  1. Pubertás

A hormonok kapnak főszerepet ekkor is. Az íny olykor lehet duzzadtabb, érzékenyebb ezen időszak alatt, úgyhogy fokozottan ügyelni kell a szájhigiéniára, de ha az rendben van, és a doki is rendszeresen látja a fogaidat, akkor megúszhatod az ínyfertőzést, -gyulladást.

  1. Szájszárazság

Ahhoz, hogy ne gyilkolják szét a baktériumok a fogaidat, nyál kell. Ha ki van száradva a szád, igyál vizet, rágózz (cukormentes!), használj fluoridos fogkrémet stb. Ha semmi nem használ, mindenképp nézesd meg magad dokival, mert nyál nélkül jóval hamarabb elveszíted a fogaidat.

  1. Étrend

Táplálkozz kiegyensúlyozottan! Fontos, hogy vigyél be a szervezetedbe elegendő folsavat, B-vitaminokat, proteint, kalciumot és C-vitamint. Vigyél be elegendőt, ne pedig túladagold magad! Erről folyton elfeledkeznek az emberek, úgyhogy most kiemelten még egyszer: jóból is megárt a sok! A helyes táplálkozás, megfelelő étrend karbantartja a szervezetedet, távol tartva tőled a fogágybetegségeket.

  1. Forró italok
giphy

Emberi üzemanyag.

Az olyan italokkal, mint a kávé, feketetea, az a baj, hogy a bennük lévő tannin (csersav) könnyen leragadhat a fog barázdáltabb részein, a fogaidhoz láncolva az ott ólálkodó baktériumokat (igen, ez ENNYIRE komoly probléma, azért került elő ilyen sokszor). A másik gond, hogy fogat sem moshatsz rögtön kávézás után, mert a csersav okozta enyhe marás után a kefével dörzsölés nem éppen a legjobb megoldás. Marad a vízzel öblítés, illetve ne fogyassz túl sok(szor) kávét, vagy ha nem bírod megállni, tegyél hozzá tejet, hogy kompenzáld az ital savasságát.

  1. Öregedés

Az idő előrehaladtával az íny, a fogak is érzékenyebbekké válhatnak, de önmagában az öregedés még nem egyenlő a fogak romlásával. Ha alapos vagy szájhigiénia tekintetében, akkor no para. Tipp: A fluorid fontos a védelem szempontjából, és ha nyűgösebb lenne az ínyed, különböző fogászati termékekkel megszüntetheted a fogmosás, fogselymezés okozta fájdalmakat is.

  1. Fogamzásgátló tabletta

Számos tanulmány vázolta már fel, hogy azoknak a nőknek, akik ilyen bogyókat szednek, lassabban gyógyulnak a foghúzás okozta ínysérüléseik, illetve könnyebben kialakulhatnak náluk különböző ínynyavalyák. Mielőtt a tablettaszedést választanád, mindenképp beszélj egy szakemberrel, a fogaid érdekében is!

  1. Fogselyem

Leszedi a maradék lepedéket, beérsz vele a fogak közé, fényesebb lesz tőle a mosolyod. A fogselymet a fogorvosok nem győzik hangsúlyozni, és joggal: a fogak között vannak olyan rések, ahová a fogkeféddel semmiképpen nem fogsz beférni, a szuvasodásért felelős kórokozók viszont nagyon is. Akár tetszik, akár nem, fogselyem nélkül ez ellen nem tudsz mit tenni. Próbálkozhatsz mindenféle trükkökkel, birizgálhatod a fogaid közét a fogkefe szálaival, de a baktériumokat aligha fogja érdekelni. Lényeges tehát, hogy megtanuld használni is rendesen, mert nagyon sokan csak hiszik, hogy fogselymeznek, valójában nem illesztik be az eszközt kellő mélységben az íny alá ahhoz, hogy onnan a söpredéket ki tudják húzni. A fogorvos meg fogja mutatni, hogy kell szakszerűen és hatásosan csinálni.

  1. Fogmosás – rosszkor

Azt szokták mondani, hogy minden étkezés után moss fogat. Baromság! Mint már említettük, savas ételek után nem tanácsos rögtön fogat mosni, előbb öblítsd ki a szádat tiszta vízzel, várj durván egy órát, és csak utána célszerű nekikezdeni. Még egy dolog: fogmosás után ne egyél/igyál rögtön savas kajákat/lónyálakat, mert ez a kombó erózióhoz vezethet.

  1. Túlzott fogfehérítés
tumblr_ljxnarqSZA1qaxu51o1_r1_500

Öhm… asszem épp menni készültél…

Az biztos, hogy a túlzásba vitt, túl gyakori fogfehérítés nem tesz jót a fogzománcnak. Még az otthoni fogfehérítésnél is mértéket kell tartani, mert ezek a termékek könnyen elkoptathatják a fogaidat, és később egy szimpla fogmosás is fájdalmas lehet. Megéri? Nem csak az számít, hogy hogy néznek ki a fogaid, az is fontos, hogy meddig maradnak a szádban!

  1. Üdítők

Ha a rabjuk vagy… szívás, de azért vannak erre is módszerek. Mostanra már profi vagy, úgyhogy nyilván kitaláltad, hogy a szénsavas, cukros üdítőitalok duplán rosszat tesznek a fogaidnak, tehát a szokásos eljárás javasolt iszogatás után: küldj után némi vizet, hogy leöblítsd a fogaidról a felesleget, aztán várj egy órát, és moss fogat.

  1. Citrusfélék, savas ételek

Szintén a sav okozta fogzománcgyengülésről van szó itt is, emiatt kell fogyasztás után vízzel öblögetni, várni egy órát. Problémát legfeljebb a figyelmetlenség, könnyelműség okozhat, mert attól, hogy nem tömény citromlevet vedelsz, a limonádé után még ugyanúgy végig kell zongorázni a fenti procedúrát.

funny-gif-cat-washing-teeth

Az ő életét egy csapásra megváltoztattuk, most te jössz!

 

Az alapot a Health.com adta.

Narin

Mindenekelőtt írás és olvasás, aztán folytatódik a sor a sörrel – ínyenc –, futással, filmekkel. Ha sorozat, akkor Breaking Bad, ha fejfedő, akkor kalap. Néha béna szóviccek, sorry!