Smoothie. Ezt idd másnaposan!

Szerző: Sue

Partizni jó, ez nem is kérdés. Végre kiszakadhatunk a hétköznapokból, felvehetjük azt a kis dögös rucit, amit a leértékelésen szinte fillérekért vettünk és pont ott feszül, ahol kell, találkozhatunk a barátainkkal, új embereket ismerhetünk meg, plusz kiengedhetjük a fáradt gőzt. A buli előtti izgatott várakozás érzését mindenki jól ismeri, aki egy kicsit is parti-arc, ahogy azt az érzést is, ami másnap következik, amikor kinyitod a szemed és a kegyetlen napsugarak egyenesen a szemedbe tűzve felidézik benned mindazt, amit előző éjjel megtettél és megittál. Valaki lőjön le! A helyzeten csak ront az első pillantás a tükörbe, amikor a felismerés, hogy ez nem ugyanaz a csinos arc, aki tegnap mosolygott vissza rád az indulás előtti utolsó csekkoláskor. Amellett ugyanis, hogy az arc a lélek tükre, egy-egy átmulatott éjszaka nyomait is hajlamos magán hordozni.

Ezt elcseszted

Ezt elcseszted

A kialvatlanság, a dehidratáltság, a nem megfelelő arctisztítás mind-mind olyan dolog, ami azonnal megjelenik rajtad, stigmaként jelezve, hogy rád férne egy alapos detox. Persze nem kell semmi drasztikusra gondolni, sőt, léteznek ma már olyan méregtelenítő megoldások, amik legalább annyira élvezetesek, mint az előző éjszakai hepaj volt. Ezek a kis hétköznapi csodák a szuper-egészséges, bőrmegújító smoothiek. Amellett, hogy ínycsiklandóan finomak, a bennük lévő összetevők fokozzák a test méregtelenítését, energizálnak, hidratálnak, javítják az emésztést, sőt a pihentető alvásban is fontos szerepük lehet. Ha megjött a kedved egy jó smoothie-ra, és még a bőrödért is tennél valami jót, akkor elő a turmixgéppel és ints búcsút a másnaposság, vagy fáradtság tükörből leskelődő rémének. Adunk pár frankó receptet hozzá, tessék válogatni!

 

1.Cseresznyés-álom smoothie

smoothie1

Ez a C-vitaminban és antioxidánsokban igen gazdag ital tökéletes méregtelenítésre, ráadásul az íze is csodás.

Hozzávalók:

  • 1 csésze fagyasztott cseresznye
  • 1 csésze növényi tej
  • 2 csésze víz
  • 2 evőkanál friss citromlé
  • 2 evőkanál chia mag
  • egy teáskanál vaníliakivonat

 

2. Ananászos-gyömbéres, zöld smoothie

smoothie2

 

Ez a finomság azzal, hogy gyorsítja az anyagcserét, segíti a méreganyagok hatékony távozását a szervezetből.

Hozzávalók:

  • 3 csésze fagyasztott, felkockázott ananász
  • 3 csésze friss bébi spenót
  • 1 csésze fagyasztott, darabolt banán
  • 1 teáskanál gyömbér
  • 1 teáskanál chia mag
  • fél lime kifacsart leve

 

3.  Banános smoothie

smoothie3

Ha szereted a narancsot, ezt garantáltan imádni fogod, és nem mellesleg tökéletes immunerősítő is.

Hozzávalók:

  • fél banán
  • 1 narancs kifacsart leve
  • fél lime kifacsart leve
  • 1 friss retek
  • 1 teáskanál chia mag
  • 1 csésze víz

 

4. Epres smoothie

smoothie4

Ki ne imádná az epret? ezzel az itallal újra élvezheted a kora nyári eper-szezon remek ízeit, ráadásul az összetevők öregedés gátló hatásait is.

Hozzávalók:

  • 1 csésze fagyott eper
  • 1 csésze reszelt, facsart uborka
  • 1 fagyott, darabolt banán
  • 1 csésze vaníliás mandula tej

 

5. Áfonya, nemcsak a törpiek kedvence

smoothie5

Az áfonyáról régóta tudjuk, hogy kiváló tápanyagforrás,de ebben a kombinációban segít megelőzni a pattanások kialakulását is.

Hozzávalók:

  • 1 banán
  • 1 csésze fagyasztott áfonya
  • negyed csésze fagyasztott mangó
  • 1 csésze mandulatej

 

A kiváló ötletek innen valók.

 

Itt van még jó kis kontent