Őszintén a bugyikról. Hasznosan.

Szerző: Sue

Mi a VPL? Miért hordj színeset? 6 fontos, követendő tanács fehérnemű témában.

Bridget Jones ikonikussá vált jelenete óta gránitszilárdságú Alkotmányba Alaptörvénybe vésett tény, hogy a női fehérnemű funkciója és valódi értékmérője a helyzettől függően eltérően alakul. Mint tudjuk ugyanis – azon szerencséseken kívül, akiket tökéletes testtel áldott meg az élet (vagy az edzőterem) – legtöbbünk számára egészen más alsónemű javallott a hódítás kezdeti lépéseihez, és más a hódítás gyümölcseinek learatásához. Nyersen fogalmazva:

az alakformáló bodyt imádjuk a kis testhez simuló fekete rucink alatt az első randin, de annyira már nem, hogy felvállaljuk azt a pasink előtt, akció közben.

Ennek megfelelően a legtöbb nő fejében eltérő halmazokba esnek a hasznos, a kényelmes és a szexi kategóriájú fehérneműk. Pedig nem feltétlenül kell, hogy így legyen. Mint a legtöbb, megjelenésünkkel kapcsolatos terület esetében, itt is az a fő, hogy jól érezzük magunkat az általunk viselt holmiban, ügyelve arra, hogy ennek szolgálatában alsóneműnk kényelmes, praktikus és mégis nőies legyen. Ha most azt kérdezed, hogy mégis, hogyan tudnád ezt kivitelezni a bugyik és melltartók sokasága között keresgélve, íme néhány hasznos tipp, ami megkönnyítheti a dolgodat.

buygi2

#1 Légy hű magadhoz!

Ha már rátaláltál a hozzád leginkább passzoló öltözködési stílusra, a fehérnemű kiválasztásakor sem célszerű túlságosan eltérni attól. A cél, hogy magabiztos légy, hisz az önbizalom maga az esszenciális szexualitás. Ne feledd: a fehérneműt te hordod! Ne engedd, hogy az hordjon téged!

#2 Mondj nemet a VPL-re!

Visible Panty Line = VPL. Annyit tesz: „Látható Bugyivonal”. Azt hiszem ez további magyarázatra nem szorul, egyszerűen csak mondj nemet rá.

bugyi3

Na EZ kerülendő!

#3 Hordj színeket!

Vitathatatlan, hogy a fekete és a fehér szín az uralkodó alsóneműk terén. Örök klasszikusok, amikkel nagyon melléfogni nem is lehet. Mégis jó, ha időnként viszel egy kis színt a ruha alatti életedbe egy merészebb pirossal, leopárdmintással vagy bármi izgalmassal. Csak arra ügyelj, hogy ne üssön át a felsőruházaton!

#4 Hagyj valamit a nászéjszakára is!

Manapság nem kell ahhoz „felnőtt” boltba menni, hogy szert tehess valami spéci cuccra, és nincs is azzal semmi baj, ha imádod a merészebb darabokat, vagy a pasid kattan a latexre. Mégis célszerű az ilyesmit nem a hétköznapokon hordani. Ezek a rafinált női holmik, bár gyönyörűek, mégsem túl praktikusak, sem túl kényelmesek. Hagyjuk meg őket a különleges alkalmakra.

bugyi4

#5 Adj magadra!

Ki ne ismerné azokat a punnyadós vasárnapokat, amikor mindenhez van kedved, csak mosni nincs, pedig az egyetlen tiszta alsó a lakásban az öcséd dinós fecskéje. Ilyenkor az ember könnyen hoz kompromisszumot, mondván: „úgyse látja senki”. Viszont azt sose feledd, nem tudhatod, mikor kopogtat be a nagy ő. 

bugyi5

#6 Fektess bele!

Bár manapság széles az olcsó fehérneműk választéka, időnként engedd meg magadnak a bűnbeesést, és ruházz be egy-egy különlegesebb szettre! Ne sajnáld magadtól ezt a kis luxust, a rá költött pénz bőven megtérül az általa okozott öröm formájában.

 

Itt van még jó kis kontent