VIva la Femme!

32 életmentő beauty hack, lustáknak

By  | 

Ha a lustaság fájna, már ordítanék. Na, nem azért, mert szeretem a semmittevést – sőt, egyenesen utálom, ha csak feküdnöm kell egész nap anélkül, hogy bármi érdemlegeset letennék aznap a képzeletbeli asztalomra. Apróságokra gondolok. Például szakadó esőben sem megyek vissza a lakásba az esernyőért, mert már nincs kedvem.

A szempillaspirálom már rég elfogyott, de azért még küzdök vele nap mint nap, hogy a pilláim jól álljanak. Nem állnak. Ez van, lusta vagyok, reggelente pedig rohanok, mert minimum tízszer szundira nyomom az ébresztőt. Megszoktam és elfogadtam, hogy én már csak ilyen össze-vissza lány vagyok, aki minden reggel rohan, vagy rohanva hisztizik. Megoldás viszont van, és véleményem szerint egészen jó problémamegoldó képességgel rendelkezünk mi nők. Épp ezért hoztam egy “kis” beauty hack-ekből álló gyűjteményt, ahol szám szerint 33 tippet mutatok be a rázós reggelekre. Ezt a férfiak nem érthetik, nyilván. Elég egyszer végiggörgetned a listát ahhoz, hogy éles helyzetben majd egyből eszedbe jusson a lehető legkevesebb energiabefektetést igénylő szépségtrükk.

1. A különösen megerőltető hajmosás helyett használj szárazsampont.
dryshampoo-gif

2. Egy kis hajlakk és fogkefe segítségével könnyen eltüntetheted a babahajad.
enhanced-6760-1414173764-1

3. Felejtsd el a póthajat: egy helyett két copf, hogy sűrűbbnek hasson a lófarkad. Így:
enhanced-14996-1444760871-6

4. Elkésős reggelekre, buli utáni munkába való 5 perces sminklecke. Haladóknak.
3346d2603d443c8d98823171f8815d9d

5. A tartósabb hatás érdekében a hullámcsatjaid fújd be hajlakkal vagy szárazsamponnal.
hairdo

6. Ombre körmök, ahogy a nagyok csinálják.
d62f3c2945182f82e6968969efa11bf2

7. A haldokló szemceruzád könnyen megmentheted! Melegítsd fel a szemceruzád úgy, hogy az öngyújtó lángja fölé tartod pár másodpercre. A végeredmény magáért beszél.
53a06b6dc8ac1_-_cos-05-makeup-hacks-de

8. A karikás szemek eltüntetése a létező legegyszerűbb módon, korrektor segítségével.

enhanced-15172-1444756650-6

9. Tanulj meg kontúrozni, alig öt percet vesz igénybe, és megváltoztatja az egész külsődet.
bf28ba9cc6f58c4d2eaf66e43f12fc6e

10. Használj sminklemosót minden lefekvés előtt – és jobb, ha már reggel a párnád mellé teszed a törlőkendőt, hogy este biztosan ne felejts el megszabadulni a vakolattól.
7c6e7b2d715a4da9b117ed6112d59f43

11. Ha új alapozót szeretnél, a nyakadon teszteld a színét. Még mindig keresed a tökéletes terméket? Itt írtam róla korábban.
e3f4812050d114cb5c920fc065af27e0

12. Gyorsabban szárad a lakkod, ha jéghideg vízbe dugod a kezed, miután kifestetted a körmeid.
53a06b0651500_-_cos-16-nails-de

13. Ha beszáradt a szempillaspirálod, adj hozzá néhány csepp sminklemosót, amivel felhigíthatod, és újra használni tudod majd.
53a06b67e8877_-_cos-02-makeup-hacks-de

14. Kanál segítségével könnyen szépen ívelt cicaszemeket készíthetsz magadnak.
53a06b66689a1_-_cos-06-makeup-hacks-de

15. Zöld teával csökkentheted a szemed alatti karikákat. És nem, nem kell meginnod a fű ízű izét.
53a07ccaa9644_-_cos-11-household-de

16. A szemhéjpúdered színét szebbé teheted, ha először fehér szemceruzát használsz a mozgó szemrészen.
brookewhiteshadow

17. Ha teltebb ajkakat szeretnél, gyorsan megvalósíthatod: világos korrektort használj a szád közepén, az ujjad segítségével vidd fel, majd használj szájfényt!
fulllips

18. Hajszárító segítéségével melegítsd fel a szempillagöndörítőd, így a pilláid tartósabbak lesznek.
53a06b6ad1621_-_cos-01-makeup-hacks-de

19. Nagyobbítsd a szemeid úgy, hogy jó helyen használod a világos highlighter-t, vagy korrektort.
concealerbrow

20. Tuti, hogy te is rosszul használod a hullámcsatokat…
53a06ad72b3ed_-_cos-05-hairpin-de-5016518

21. Ötperces hajgöndörítés, hogy ne kelljen fél órát a tükör előtt szenvedned.
0d3f4c9bcd52074bf415c4d6a5bdd4c0

22. Készítsd ki már este a másnapi outfited, hogy reggel ne kapj idegbajt, amiért nem tudod, mit vegyél fel aznap.
5c59884d1cb883048896fabbb234d03c

23. Így nem lesz rúzsos a fogad…
Lipstick-On-Your-Teeth

24. Kipihentebbnek tűnsz, ha így használod a korrektort a szemed és a szemöldököd körül.
enhanced-18936-1444756773-5

25. Melegítsd fel a szempillaspirálod, hogy tökéletes állagú legyen. Rakhatod forróvízbe, vagy a melleid közé. It’s your choice.
enhanced-5193-1444756324-1

26. Fehér (vagy világos) szemceruzával (a 19-es ponthoz hasonlóan) nagyíthatod a szemeid, így:
enhanced-25444-1414425466-2

27. Ennél egyszerűbb kontúrozási technika még nincs a világon.
anigif_enhanced-25661-1414444321-14

28. A tökéletes szájkontúr, amit használnod KELL.
9d20b9c972df96e8e2a8561738163eb6

29. Cicaszemek ON, csak használd a bankkártyád, hogy egyenes vonalat tudj húzni.
enhanced-8064-1414096542-1

30. Sokszor elég, ha csak a szemöldököd készíted el, és máris jobban nézel ki.
enhanced-32365-1444756047-5

31. A fekete füstös szemeknek tökéletes alap lesz, ha szemceruzát használsz a szemhéjpúder alá.
1453488700-syn-mar-1453319847-7-1

32. Mielőtt kiszednéd a szemöldököd, előbb rajzold meg, hogy lásd az ívet és a formát. Így szabályosabb lesz az eredmény.
1453488754-syn-mar-1453330157-20

 

33. …

34. Profit.

Brooke

Szeretek kávézni, írni, jó írásokat olvasni. Még mindig rendíthetetlenül meg akarom váltani a világot, és el is hiszem, hogy ez megtörténik majd egyszer. A szarkazmus összes létező formájával élek, emiatt pedig vagy utálni, vagy imádni fogsz.

  • vanaki

    13. az bizony nem sminklemosó, hanem kontaktlencse tisztító folyadék