A 3 legnyerőbb hajfonat idén nyárra

Szerző: Brooke

Bár én ehhez túl kétbalkezes vagyok, mégis töretlenül próbálom reggelente befonni a hajam, ha nem két bal lábbal kelek épp fel. Mármint az egy copfos, sima fonás úgy, ahogy megy, sokat gyakoroltam anyám haján, amikor 8 voltam. Szóval tavaly. Mindegy, gyakorlás kérdése, hajrá. 

Már 2015-ben is nagy sláger volt, idén pedig folytatódik a hippihaj tündöklése. Legalábbis nagyon úgy néz ki, hogy kénytelen leszek megtanulni fonni, ha trendi akarok lenni ebben az évben. Még szerencse, hogy nem akarok. De ti akarjatok! És ha tudtok fonni, mindenképp készítsetek magatoknak menő fonott frizkót, főleg nyárra, a fesztiválszezonra. Nem jön szét, nem kell megmosni, két napig minimum úgy marad, és amúgy iszonyú jól néz ki, ha ügyesen meg van csinálva. Oké, gyakorolni kell, de ha valakinek nincs érzéke hozzá…? Tényleg, vajon kell érzék ahhoz, hogy hajtincseket egymásra pakolásszunk? Kétlem, de jó erre fogni a sutaságom. (No para, kellő gyakorlással még ügyetlenül is menni fog. Ezt onnan tudom, hogy anno bőrszíjakat fontam tucatszámra 3-as, 4-es fonásokkal, és még most, 10 év távlatából is simán meg tudok csinálni egy hajfonatot, komolyabb előkészület nélkül. Pedig én tényleg béna vagyok. – a szerk.)

Mindenesetre a fonott frizurában az is király dolog, hogy nagyjából mindegy, milyen hosszú a hajad, és mennyi van belőle. Hosszú vagy félhosszú, hullámos vagy egyenes, a legtöbb lánynak jól áll, és biztos vagyok benne, hogy neked is jól fog, ha egyszer sikerül eljutnod arra a szintre, amikor nem csak copfba rakod fel a hajad. Mutatok nektek néhány változatot!

#1 Halszálka fonás
Tudom, ránézésre pofonegyszerű. Még a legügytelenebbek is meg tudják csinálni. Jelentem, én elég béna vagyok, és ezt SEM tudom elkészíteni magamnak. De még édesanyám se tudja nekem, pedig ő látja hátul a fejem, és azt is tudja, mit csinál a hajammal, hova melyik tincset rakja. Szóval igen, elég nehéz, viszont nem lehetetlen. Itt egy videó, hogy hogyan készül.

fishta

#2 Vízesés fonás
Hétköznapokra, hétvégékre, bulikba és randi(k)ra. Tényleg minden alkalomra megfelelő választás. Az elkészítése már neccesebb téma, de ha van egy kis kézügyességetek, akkor simán menni fog. Ez tényleg úgy néz ki, mint a vízesés. Legalábbis nagyon hajaz rá. Itt megnézheted, hogy csináld.

gg

#3 A legegyszerűbb fonás, ami még neked is sikerülni fog
Mielőtt teljesen feladnád, „nekem ez nem megy” címszóval, nyugi. Emlékszel, mikor ovis korodban anyukád befonta a hajad, hogy ne lógjon a szemedbe? Aztán mikor anyu megunta, betanította aput is. Gyakoroltad a Barbie babádon, a testvéreden, aztán saját magadnak is el tudtad készíteni. Még a legbénábbak is képesek összehozni, én lennék rá a bizonyíték. Ha nagyon nem megy, itt egy videó róla.

braids

Itt van még jó kis kontent