Ha jól sztorizol, beléd zúgnak

Szerző: Balla "Duncan" Zoltán

Végre a tudomány is bizonyítottnak látja azt, amiről legbelül mind tudtunk: aki jól sztorizik, azt a nők tényleg vonzóbbnak tartják. Sőt, van itt még valami.

Két okból szeretünk tudományos kutatási eredményeket közölni. Az egyik, hogy így leírhatjuk, hogy „tudományos kutatási eredmény”, amitől sokkal okosabbnak tűnünk. A másik meg, hogy ezeknek általában valamilyen tanulságuk is van, kvázi írva tanulunk elképesztően nagy bölcsességeket. Például ezt itt.

john_travolta_gif

Egy szociálpszichológiai lapban tettek közzé egy cikket nemrég, amelyből kiderült, hogy

a jó történetmesélőket magasabb társadalmi státuszúnak gondoljuk, továbbá a nők vonzóbbnak tartják őket, romantikus értelemben.

John Donahue és Melanie Green végezte a kutatást az USA-ban 388 emberen, akiket arra kértek, hogy értékeljék vonzalom alapján az ellenkező nemű egyéneket. Az első kísérletben a résztvevőknek az értékelni kívánt félről csak egy fotó és egy rövid életrajz állt rendelkezésre, amely tartalmazott megjegyzéseket az illető sztorizási skilljeiről. Egyeseknél olyanokat írtak, hogy „gyakran mesél jó történeteket… életre kelti a karaktereket és a környezetét”, másoknál azt, hogy „átlagos” ez a képessége, vagy egyáltalán nem is tértek ki rá.

A következtetés

Az derült ki, hogy míg a jó női történetmesélők semmilyen szinten nem mozgatják meg a férfiak fantáziáját (sőt, rövid távon ez a nők érdeklődését sem fokozta a jól sztorizó férfiak felé), addig hosszú távú kapcsolatra a hölgyek megfelelőbbnek találták az ilyen fickókat. Amikor ugyanis a kutatók hozzátették azt a kérdést is, hogy az adott személy vajon jó házastárs lenne-e, továbbá konkrétan rákérdeztek a feltételezett társadalmi pozícióra, akkor egyértelműen világossá vált az összefüggés. Abban tudniillik minden válaszadó egyetértett, hogy a fenti képesség és a magasabb státusz összefügg,

viszont csak a nők gondolták, hogy ez közvetve azt is jelenti: az ember jó házastárs lenne.

Egy egyszerű matematikai képlettel leírva: jó duma = pénz = jó társ

Donahue és Green a háttérben evolúciós okokat vél felfedezni. Szerintük a nő számára a biztonságot jelentő erőforrások előnyt jelentettek a párválasztásban, a jó sztorizásban pedig a manapság ehhez elengedhetetlenül szükséges kommunikációs képességeket látnak. Vagy valami ilyesmi.

via 

 

Itt van még jó kis kontent