Életmód

Beszélni tudni kell! 5 műsorvezető, akiktől tanulhatsz

By  | 

Ó, Amerika…nagyon messze van tőlünk sok-sok szempontból is. Most egy olyan szegmenst szeretnék nektek bemutatni, ami itthon hiánycikk, de odaát virágzik. Ahova minden sztár, még a legnagyobb A-listások is boldogan mennek akár teljesen hülyét csinálni magukból…

Ez a talk-showk világa. De most ne feltétlenül arra gondoljatok, hogy egy műsorvezető Ikea bútorok közt kérdezi az aktuális vendéget az életéről öt percben majd viszlát. Nem – nem! Ezek gigaprodukciók olyan írói gárdával, hogy eldobjuk az agyunkat (miután ők is eldobták, és hagyják őket szárnyalni). Egy-egy műsorban ma már szinte minden benne van. Állandó zenekar (nem Budapest TV), ajándékok, stand-up, sztárvendégek és SZÓRAKOZTATÁS. A legfontosabb persze a műsorvezető (host) személye, aki az egésznek az alapja, aki köré az egész műsor épül.

Ez a tengerentúlon nagyon régi műfaj, de én most hagynám a múltidézést és ugranék egy nagyot a jelenbe. Bemutatok nektek pár produkciót néhány videóval, hogy világos legyen, miért szenvedek azzal, hogy képes legyek iPaddel elaludni. “Csak még ezt megnézem. Na jó, ez az utolsó” – de soha nem az utolsó.

1. A LEGFRISSEBB HÚS, JAMES CORDEN

Ez az XL-es angol srác most kezdte a második évadát, mint a Late late show házigazdája. (Á, nem volt nehéz dolga, Jay Lenotól, Schwarzeneggertől, Meryl Streeptől kapott kiképzést.) Hihetetlenül közvetlen, a legtöbb vendégét régóta személyesen ismeri (vagy legalábbis így kommunikálja). Ez általában a legtöbb hostról elmondható, ami érezhető is a beszélgetéseken. Cordennek ráadásul nincsenek gátlásai (legalábbis a kamerák előtt semmiképpen), és ez nekünk, a nem 90-60-90-es nézőknek különösen szimpatikus lehet. Tanítani való, hogy mennyire magabiztosan tud létezni a bőrében. Nem egy törékeny alkat, az biztos, de kellőképpen férfias tud lenni, ha arról van szó.

Ő indította útjára a Carpool Karaoke mini sorozatot is. Ennek lényege, hogy egy-egy gigamegasztár (J-Lo, Chris Martin, Adele, Iggy Azalea, Justin Bieber, Mariah Carey és még sokan mások) elkíséri őt dolgozni, és útközben (milyen meglepő) dalra fakadnak, ruhát vesznek, utcazenélnek, mi meg szájtátva nézzük/hallgatjuk. Nem szeretnék spoilerezni, bár nagyon nehéz visszafogni az ujjaimat a klaviaturán. Íme egy videó, aztán csemegézzetek kedvetekre, megéri!

2. ELLEN DEGENERES, AZ AMERIKAI (HÁZI)ASSZONYOK VÉDŐSZENTJE

És tényleg! 11. éve futó műsorában nagyon nagy teret kap a segítségnyújtás, az adományozás. Alkalmakként akár több tízezer dollárokat (!), autókat tud a rászoruló családoknak adni. Vagy előfordul, hogy több hónapja külföldön katonáskodó apukákat repít haza meglepiből. Ezek mellett előszeretettel ijeszti halálra a vendégeit.

A MODERN CSALÁD című sorozat egyik főszereplőjével, Sophia Vergaraval nagyon egymásra találtak, és együtt lettek a Covergirl kozmetikai márka arcai. Íme egy videó egy másik közös (fiktív) reklámjukból:

Ellen egyébként egy saját márkává nőtte ki magát, ruhái, kiegészítői és lakberendezési tárgyai vannak évek óta. Van saját netes csatornája, ahova home videókat lehet feltölteni és csemegézni másokéiból. Itt megnézhetőek a korábbi adások legjobb pillanatai is.

Már kétszer is vezette az Oscar gálát, legutóbb tavalyelőtt, íme egy jó kis backstage anyag:

Sikerült azonban őt is meglepni, az 53. születésnapján készült adásban valaki olyan látogatott el hozzá, aki korábban még soha.

Róla annyit még mindenképp érdemes elmondani, hogy magánéletével is bátran fricskázza a mai társadalmi normákat. A kilencvenes évek végén coming outolt, azóta sem csinált soha titkot leszbikusságából, SŐT! A melegek jogainak egyik éllovasa, boldog házasságban él színésznő kedvesével (Portia De Rossival) több éve már. A szexuális identitásuk ellen ágálókat már megjelenésével is provokálja: rendre nadrágokban, mellényekben, rövid hajjal, de csillogó kék szemekkel, humorral, zenével, táncolva lép a képernyőre. Nézői pedig innentől kezdve pont tojnak rá, hogy kihez megy haza kedvencük, aki megédesíti a napjaikat. Gratula!

ellen-comes-out-yep-im-gay-time-magazine-cover-1997

3. JIMMY KIMMEL, MATT DAMON “ŐSELLENSÉGE”

2005-ben a mi Jimmy-nk azzal kezdett poénkodni az adások végén, hogy “bocsi Matt Damon, ma kifutottunk az időből, majd legközelebb…”

Ezzel elindult egy, a mai napig tartó balhé, amiben “kiderült” Matt titkos viszonya Kimmel barátnőjével, Sarah Silvermannel, amire a sértett egy egészen döbbenetes videóval vágott vissza. Itt látható:

A konfliktus a mostani Oscar díjátadó után az alábbi eseményekben kulminált:

Nem mellesleg ő az, aki csodálatos színészet kurzusokat tart nem kisebb neveknek, mint Jennifer Aniston, Susan Sarandon, Jeff Bridges, Eddie Redmayne.

És őt szívatja meg Rihanna bolondok napján.

A sok őrült játék és önszívatás mellett a sztárokkal kamera előtt olvastatja fel a hozzájuk intézett görénykedő tweeteket. Ebben a mókázásban még az is részt vesz, aki történetesen az Egyesült államok elnöke.

Kimmel egyébként igen nagy változáson ment át, mióta főműsoridős arc lett. Volt itt fogyás, fazonírozás, fodrászat, de megérte, egész férfias lett az értő kezek alatt, és ezt tartja is mind a mai napig.

tumblr_inline_nwl2zlt7yo1tdtiow_1280-1

 

 

4. JIMMY FALLON, AKI ÉNEKEL, TÁNCOL ÉS NÉHA KISLÁNYNAK ÖLTÖZIK

Fiatalon érkezett a televíziós humor világából, sokáig a Saturday Night Live csapatát erősítette, majd kis színészi kitérő után ült műsorvezetői székbe. A pályatársak-kritikusok így fogadták, miután 2014-ben igen sikeresen átvette a stafétát Jay Lenotól:

Muzikalitását bizonyítandó, az ő műsorában is gyakran van zenei betét, nem kisebb nevekkel, mint Justin Timberlake, Adele, Chris Martin

Nála is vannak állandó sorozatok, ilyen például az EW!. Fogszabályzóval, két copffal tinilányként haragszik a felnőttek világára “barátnőivel”.

 

5. CONAN O’BRIAN, AKI MINDEN MARHASÁGOT KIPRÓBÁL

Ez az ír felmenőkkel (ki gondolta volna?) rendelkező langaléta arc biztos mindannyiótoknak ismerős. Hogy miért gondolom ezt? Szerintem születése óta nem változtatott a frizuráján, a vörös hullámzó frufru összetéveszthetetlen márkajelzés a fején. Ami egyszer bevált, azon minek megváltoztatni?

Conan-O_Brien

Nagyjából ugyanez vonatkozik az öltözékére is, a (lehetőleg minél szűkebb) farmer és bőrdzseki kombó játszik nála legtöbbször.

Conan+O+Brien+Spotted+In+NYC+k5TjJPyCMbLl

És hogy micsoda hülyeségeket vállal be műsoraiban? Nemrégiben Dave Francoval avatták be egymást a tinder rejtelmeibe.

Korábban pedig az Uber egyik tesójának számító Lyft alkalmazást próbálta ki két agyament feka színész, Kevin Hart és Ice Cube segítségével.

Itt megjegyzem, ezek a típusú műsorok nem félnek viccet csinálni a rasszizmusból és a különböző identitásokból sem. Vannak annyira intelligensek a résztvevők és a készítők, hogy nemhogy nem sértődnek meg, hanem saját magukon is képesek röhögni. Jó lenne, ha nálunk is egyre többen tennének így.

Szóval ha lehet, NE VEGYÉTEK MAGATOKAT TÚL KOMOLYAN! Nézelődjetek, röhögjetek, könnyezzetek, és kapcsolódjatok ki teljesen – nekem mindig sikerül, még akkor is, amikor hajnali kettőkor már rég aludnom kéne. Csak még ezt az egy videót…

ZEN