Nagy esések a kifutón, 60 éves férfi lett modell

Szerző: Amy

Heti divat. Rég nem volt olyan eseménydús hetünk, mint a legutóbbi. Talán a nyár közeledtének köszönhetjük mindezt. Marc Jacobs bemutatta 2017-es kollekcióját, bár a modellek csak estek-keltek a kifutón, egy férfi 60 éves korára vált modellé, illetve megérkeztek a Jenner-lányok fürdőruhái is. Heti divat.

A Marc Jacobs-modellek nem tudtak talpon maradni

A híres divattervező, Marc Jacobs 2017-es ruhadarabjainak bemutatására is sor került június 8-án New Yorkban. A bemutatót a divatház Facebook-oldalán is lehetett követni, bár biztosan nem nyújtott olyan látványt, mint élőben. Az új kollekció darabjai kicsit visszaidézik a ’80-as éveket, vagyis a csillámos felsőket, a rikító színeket, a koromfekete szemceruzát, na meg a kreppelt hajat. Újra előtérbe kerültek olyan klasszikus minták, mint a kockás, zebracsíkos vagy terepminta, és ezeket a leglehetetlenebb párosításokban láthattuk.

A bemutatott ruhákon kívül akadt más érdekesség is. A kifutót a szorgalmas takarítók oly simára csutakolták, hogy több modell is elcsúszott rajta a bemutató közben. Aki követte a műsort, élőben lehetett szemtanúja a kínos esetnek, amit egyébként a manökenek tök profin kezeltek. Itt egy videó is a ciki esésekről:

A kollekció új darabjait pedig lejjebb tekerve találod.

MTM5MjI0MzE5MzAwNDc4MzA0
MTM5MjI0MzE5MzAwNDc4MzAz
MTM5MjI0MzE5MzAwNjc0OTEy
MTM5MjI0MzE5MzAwNTQzODQw
MTM5MjI0MzE5NTY4OTc5Mjk2
MTM5MjI0MzE5NTY5MDQ0ODMy
MTM5MjI0MzE5NTY5MTEwMzY4
Ryan Reynolds a Piaget nagykövete lett

A Piaget már egészen 1874 óta gyárt órákat. Kezdetekben még csak zsebórákkal foglalkoztak, de a márka olyannyira kinőtte magát, hogy már ékszereket, gyűrűket és karkötőket is készítenek. Az órák különlegessége pedig, hogy elképesztően vékonyak. Ahhoz tudnám leginkább hasonlítani, hogy a Piaget órák pont olyan vékonyak más márkák karóráihoz képest, mint a normál laptopok egy MacBook Airhez viszonyítva.

Úgy gondolták, a márkaismertségnek jót tesz, ha Ryan Reynolds lesz az új nagykövetük, aki karizmatikus külsejével és a Deadpool révén alaposan megnőtt ismertségével eljuttathatja a Piaget nevet egy szélesebb és fiatalabb közönséghez.

Ryan-Reynolds-2016-Piaget-Brand-Ambassador
60 évesen vált modellé a sármos nagypapa

Megszoktuk, hogy a modellek általában a 20-as éveikben járnak, szépek, dekoratívak, vékonyak, ha meg nem, abból éppen azért lesz hír. Egy 60 éves, elég menő arc most valamelyest felborította a status quot.

Philippe Dumas eredetileg a filmiparban dolgozott, csak a múlt évben döntött úgy, hogy új területen próbálkozik. A modellkedés felé fordult, ami elég jó döntésnek bizonyult, miután a Redditen néhány fotója óriási sikert aratott. Állítása szerint nem ő dobta fel őket az oldalra, de szerintem maga sem bánja a dolgot, miután ennek köszönhetően több ügynökség is felvette vele a kapcsolatot. Egy nagyobb galéria az ipséről erre.

hipster-pensioner-fashion-model-philippe-dumas-2-5759845f650e4-png__700
hipster-pensioner-fashion-model-philippe-dumas-3-575984653d125-png__700
hipster-pensioner-fashion-model-philippe-dumas-16-575984a6a69d3-png__700
hipster-pensioner-fashion-model-philippe-dumas-19-575984b43ed3d-png__700
Beyoncé 9 millió dolláros öltözékben vette át a díját

Most rendezték meg a CFDA-t (Council of Fashion Designers of America), amit nevezhetünk a divattervezők díjátadójának is. Ekkor osztják ki a rangos Fashion Icon-díjat is, amit ebben az évben Beyoncé kapott. Természetesen nem vehette át akármilyen öltözetben a megtisztelő elismerést, így egy Givenchy ruha mellett döntött fekete, széles karimájú kalappal és egy nagy rakás Lorraine Schwartz ékszerrel. Nyaklánca több mint 100 karátos gyémántból, fülbevalója két 25 karátos gyémántból állt, de a gyűrűit is gyémánt borította. Ha pedig a ruha és az ékszerek értékét összeadjuk, akkor egy horribilis

9 millió dolláros összeget

kapunk, amit most inkább nem számolunk át lélegeztetőgépekre, de még forintra sem. Na, jó leírom: 2 milliárd 470 millió.

MTM5MjA2NDY3MjY4OTEyNDgw
Belekóstoltak a fürdőruha-tervezésbe a Jenner-lányok

A két Jenner-lány már régen belecsöppent a divat világába, aminek lehet örülni, vagy nem. Kendall több divatbemutatón is végigsétálhatott a kifutón, például a Chanelnek is vonult már. Kylie pedig szimplán szájfényeket vagyis LipKiteket dobott a piacra, amiket körülbelül egy percig lehetett rendelni, mert ennyi idő alatt hordták szét az online felületről. Ezzel a 18 éves Kylie egy 6 millió dolláros szerény palota tulajdonosa lett mára. Na, ez a kemény, nem a kád széle.

Pénzből soha nem elég, szóval a lányok a vaskosabb bankszámla reményében fürdőruha-tervezésbe kezdtek a Topshoppal karöltve. A darabok olyan mutatósak és színesek lettek, mint önmagában a Kardashian família. Nem túl csicsásak, nem túl egyszerűek, hanem tényleg hordhatóak.

kendall-kylie-jenner-swimsuit-topshop-001
kendall-kylie-jenner-swimsuit-topshop-002-427x640
kendall-kylie-jenner-swimsuit-topshop-003
kendall-kylie-jenner-swimsuit-topshop-004-427x640
kendall-kylie-jenner-swimsuit-topshop-005
kendall-kylie-jenner-swimsuit-topshop-006-427x640
Bluetooth hangszórót dobott piacra a Burberry

A Burberry olyan divatmárka, amitől inkább kabátokat, sálakat, táskákat, felsőket vagy egyéb ruhadarabokat várnánk, ha új kollekcióról van szó. A divatház most sokakat meglepett azzal, hogy az elektronika világa felé nyit, és piacra dob egy apró táskát, amihez eleve jár egy abba tökéletesen passzoló, Bluetooth kompatibilis Bowers & Wilkins hangszóró. Persze ez inkább marketingfogás, természetesen a márka nem vág holnaptól maga is audioeszköz-gyártásba. Érdemes mégis megemlíteni, hogy a hangszóró bevonata arany, és 18 órán át lehet vele zenét hallgatni, míg a táskát fekete és barna velúr borítással lehet majd megvásárolni. Már ha van rá felesleges 995 dollárod, vagyis több mint 270 ezer forintod.

bowers-wilkins-burberry-bluetooth-speaker-001
bowers-wilkins-burberry-bluetooth-speaker-002
bowers-wilkins-burberry-bluetooth-speaker-003
bowers-wilkins-burberry-bluetooth-speaker-004
bowers-wilkins-burberry-bluetooth-speaker-005
bowers-wilkins-burberry-bluetooth-speaker-006

 

Itt van még jó kis kontent