Ezért kell heti egyszer fürdetned a szőrös sminkkészleted

Szerző: Brooke

Tudom, hogy nem fogod végigcsinálni ezt a dögunalmasnak hangzó procedúrát, és pont nem érdekel, hogy melyik sminkecseteddel mi a helyzet épp. Sokkal inkább veszel magadnak egy vadonatújat, az az ezer forint ide vagy oda, neked aztán mindegy. Na igen, én is így álltam hozzá elég sokáig. Aztán a végén annyi ecsetet dobtam ki a kukába, hogy egy ponton szinte már láttam magam előtt minden „csak ezer forintot”, amit kifizettem darabjáért.

Amikor már nem a szülők fizetik ezeket a „jelentéktelen” apróságokat, hanem a saját keresetedből kell megvenned magadnak, valahogy rájössz, hogy spórolni talán mégsem akkor hülyeség. És ilyenkor jön képbe az, hogy az ember megtanul vigyázni a cuccaira. Hisztike.

help-me-im-poor

Miért kell tisztán tartanod a sminkecseteid?

Azért, mert rengeteg baktérium telepszik meg rajtuk az idő múlásával. Ezek pedig mitesszereket és pattanásokat okoznak, amik eltüntetéséhez lehet, hogy a nagyipraktikák sem válnak majd be. Aztán ott van még az is, hogy ha alapozáshoz ecsetet használsz, a szálak közt maradt alapozó összeáll, amit másnap reggel szintén rákensz az arcodra. Nem túl higiénikus. Ha pedig szivacsot használsz, az anyag magába szívja a krémet.

Ha amúgy is érzékeny a bőröd, mindenképp figyelj oda az ecsetseregedre, mert a pattanásokon kívül fertőzéseket is elkaphatsz.

Ezért sem ajánlatos a barátnőd sminkcuccait használnod.

Ami az ő bőrén nem okoz allergiás reakciót, az nálad okozhat. Egy példa az ezer közül. Szóval csak okosan a cserebere dolgokkal. Ha az ecseteid szála hullani kezd, az már intő jel.

large

 

Hogyan tisztítsd meg a makeup kited?

Több lehetőséged is van. Szerintem a legbiztosabb, ha beszerzel egy speciális ecsettisztítót, ezzel jelentősen megkönnyítve a dolgod. Drogériákban megtalálod, többfélét is lehet kapni belőle, ezek pedig nem csak tisztítanak, de fertőtlenítenek is. Ha hirtelen kéne megtisztítanod a sminkkészleted, gyorsan segítségül hívhatod a nedves törlőkendőt, amivel alaposan áttörölgetheted az ecseteket. Nyilván nem praktikus megoldás, ha szálanként kezded törölgetni az ecsetet.

A házi praktikáknál még mindig nincs jobb. Íme néhány közülük:

1. Sampon

Egy evőkanálnyi sampont keverj el egy csésze vízben. A mixet kend az ecsetekre, mosd át őket rendesen, majd öblítsd le hideg vízzel. Hagyd megszáradni.

2. Ecet

Két evőkanálnyi ecetet keverj össze négy evőkanálnyi meleg vízzel, majd mosd meg vele az ecseteket. Hideg vízzel öblítsd le őket, aztán várd meg, míg megszáradnak.

3. Teafaolaj

Egy teáskanálnyi teafaolajat és egy evőkanálnyi sampont keverj össze, old fel meleg vízben, majd öblítsd ki őket rendesen. Hagyd megszáradni az ecseteket.

tumblr_inline_nau8msTTUe1ror6v2

Itt van még jó kis kontent