Bro Guide

Így válassz nyakkendőt

By  | 

Egy kedves olvasónk, Tomi hívta fel rá a figyelmünket a minap, hogy bár mi úgy gondoljuk, az elegáns megjelenés minden lényegesebb szabályát billentyűvégre kaptuk korábban, hát ez rohadtul nincs így. Ezt onnan tudja, hogy nyakkendőt akar venni, és nem mondtuk meg, hogyan kell. Na majd most.

 

A nyakkendő mint kiegészítő talán elavultnak tűnhet, és a modern, elegáns viseleteknek tényleg nem szükségszerűen része. A nyári melegben már a hagyományosan konzervatív és szigorú japánoknál sem kötelező az irodaházakban dolgozó munkatársaknak felölteni (ami a fegyelem bomlásának összetéveszthetetlen és igen riasztó jele). Szól azonban egy nyomós érv a nyakkendő mellett: a slim fit divat.

wall_street_dicaprio

Ingre nyakbavaló

Talán nem egyértelmű az összefüggés, de megvilágítjuk. Olaszországban, az elegáns férfidivat patinás bölcsőjében járva az ember rengeteg fiatalt lát munkába menet slim fit ingben, amit elegáns, viszonylag vékony nyakkendővel tesz markánsabbá. Az ember általában akkor vesz sztreccs anyagú felsőt, ha a fizikuma ezt indokolja, az ingek esetében pedig ez a hagyományoshoz képest sportosabb hatást eredményez. Főleg a durva melegben simán elképzelhető, hogy a szövetnadrág (lazább szett esetén farmer) mellett nem veszel fel mindig zakót, teljesen valid ilyenkor a slim fit (hovatovább super slim fit) inget egy

király nyakkendővel tuningolni.

pulp_fiction_ties

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy makulátlan megjelenés utáni mindennapi hajszánkban az internetnek hála olyan zseniális forrásokból szemlézhetjük a tudást, mint az Artofmanliness.

A mintázat

Egyértelműen a harsányabb, izgalmas mintájú nyakkendőket a nehezebb hordani, ezért kevesen mernek megkockáztatni egy paisley mintás vagy egy tarka virágos dizájnt. Ilyesfajta darabokból jelentősen kevesebbet is értékesítenek, pedig jól használva telitalálat lehet. Ami a leglényegesebb, hogy ne válassz olyan mintázatot, ami egyébként a szetted más részén is van. Kockás zakóval a hasonlóan kockás, látványos, kontrasztos nyakkendő összezavarja a szemet, optikailag előnytelen kombináció. Halvány pöttyössel valószínűleg jobban fest − amennyiben persze a színek is stimmelnek, de erről majd lentebb.

nyakkendo_mintazatok

Fotó: Artofmanliness.com

A fenti képen a klasszikus mintázatokat látjátok, fentről lefelé haladva: egyszínű twill minta (jellemzően átlósan szőtt pamut), kéttónusú, ismétlődő minta, pöttyös, ismétlődő virágminta, paisley minta, vékony csíkos, katonai sávos, Plaid (skót kockás).

Méretek

A hossza

A lap szélessége és hossza egyaránt lényeges szempont, bár előbbit utólag már nem tudod változtatni, utóbbit viszont szabályozhatod azzal, ahogyan megkötöd. Ideális esetben a nyakkendő a köldököd alá lóg, még éppen érinti az övcsatodat, de nem ér le a nadrágodig. A töködnél himbálózó nyakbavaló teljes mértékben hibás.

tie_length

Bal és jobb: fail. A középső lesz a jó. Forrás: theidleman.com

Szélessége

A szélességre muszáj már a vásárlásnál ügyelni, mégpedig úgy, hogy figyelembe veszed, milyen fazonú ingeket használsz. Ez elég fontos, szemléltetésként álljon itt egy kép:

nyakkendo_ing_kombo_fit

Találd meg a három különbséget! Forrás: menwtw.blogspot.com

Hagyományos szabású (derékban és könyökben bő) ing viccesen mutat nagyon vékony lappal, ahogy egy túl széles nyakkendő is módfelett gagyi egy testhez tapadó felsőre rádobva. Ami a mintákat illeti: értelemszerűen az egyébként most divatos, vékonyabb szabású ingekhez a homogénebb felületek passzolnak, ha slim fit cuccokhoz választasz nyakkendőt, célszerű egyszínű, de minőségi anyagból készült darabban gondolkodni.

 

Színek

A legfontosabb kérdés természetesen a nyakkendő színe, amit szerencsés esetben már a vásárlásnál a leggyakrabban használt zakód/ingeid színéhez lősz be. Az okos színválasztásról anno külön anyagot is írtunk, azt érdemes újra meg újra előkapni és forgatni. Itt találod. A lenti színkerék egy kezdetleges, de hasznos útmutató a kombó kiválasztásánál: az ellenkező pólusokon elhelyezkedő színek párosítása a szerencsés, ha ettől jelentősen eltérsz, az disszonáns hatást kelt. Természetesen ritkán vesz fel az ember piros vagy lila zakót, de a kék esetében például a sárga vagy a barna jó választás (ahogy erről korábban már többször is írtunk).

szinkerek_nyakkendo

Inghez vagy zakóhoz?

Ing

A párosításnál először az inget vedd figyelembe! Amivel a legkönnyebb dolgod lesz: a fehér, a világoskék és a pasztellszínű felsők. Ezekhez nyugodtan feldobhatsz szinte bármilyen nyakkendőt, szopni fogsz viszont a harsány színű ingekkel, mert azok a harsányabb árnyalatokkal szinte biztosan ütköznek. Íme egy példa arra, hogy a világoskék ing miért jó választás:

ing_nyakkendo_kombo

kép: artofmanliness.com

Ahogy a három példa tanúsítja, a világoskékhez egy fakóbb sárga is megy, de egy markánsabb zöld, pöttyökkel is stimmel, sőt, merészebbek simán bevállalhatnak egy srégen csíkos, élénk sárgát is. Utóbbi méltóságteljes, mégis figyelemfelkeltő.

Öltöny

Az öltönyökről szóló nagy anyagban és az elegancia superguide-ban is leírtuk, hogy a formális viseletben a legoptimálisabb választás a sötétkék és a szürke alap. Nem meglepő módon ez a nyakkendők vonatkozásában is igaz:

zako_nyakkendo_kombo

kép: artofmanliness.com

Egy konzervatívabb fehér és sötétkék (esetleg fekete) ing-zakó variáció szinte mindenféle színű, akár önmagában túl rikító hatású piros-rózsaszín nyakkendőhöz is viselhető.

Zakó

Sportosabb zakóhoz, például barna színhez (ahogy fentebb is megjegyeztük) simán vállalható kék mintás, élénkebb sárga vagy sötétkék (navy blue) alternatíva is. A lenti kép jól mutatja, mennyire működhet bármelyik, ha egy barna zakóhoz egy nyerő világoskék inget választasz.

sportzako_nyakkendo_kombo

kép: artofmanliness.com

 

Ezekre még figyelj!

Vannak olyan ingek, amelyeknél a rejtett gombsor feletti anyag eleve egy sötétebb (többnyire szürke vagy fekete) csík, ami lényegében egy egyszerűbb nyakkendőt imitál. Bár gond ezzel sincs, de ha elegáns akarsz lenni, ezt felejtsd el − a nyakkendőt nem váltja ki. Ha pedig nyakkendőt veszel, lehetőleg homogén inget válassz hozzá, amiben nincs ilyen trükk.

tie_tom_hardy

A kivitelezés és az anyag sem másodlagos. Szőtt selyem vagy jó minőségű szövet jó megoldás, de választásnál mindenképpen figyelj az alábbiakra:

Bélés: ez nemcsak esztétikai szempontból fontos, hanem azért is, hogy megakadályozza az anyag gyűrődését, a kendő “megtekeredését”.

Anyag: ha selymet keresel, próbáld a tapintásáról megállapítani, valóban az-e. Az utánzatok anyaga könnyebben megtörik, és kevésbé puha, sima, mint a valódi.

Kézzel készült-e: a legjobb minőségű nyakkendőket kézzel varrják, ezeknek a szegélye általában tartósabb, mint a hagyományos daraboké.

Itt egy hasznos videó is a témáról, hátha:

 

A cikk elkészítéséhez felhasználtunk ezt a cikket az Artofmanlinessről. Köszi!