Életmód

Ezeket ne csináld lefekvés előtt, ha jól szeretnél aludni

By  | 

Az alvás szent dolog. Egy fárasztó nap után nincs is jobb, mint bedőlni az ágyba anélkül, hogy bármilyen munkával, iskolával kapcsolatos cuccot magaddal vinnél oda. Hidd el, nem kell, hogy a fejed mellett töltődjön a telefonod, mert annak jó helye van az asztalodon is. Sőt, szerintem a laptopod sem követeli tőled, hogy egy ágyban aludjatok.

Egészségügyi szempontból borzasztóan fontos, hogy ki tudd magad pihenni. Mert az alvástól leszel friss, energikus, kiegyensúlyozott és persze hatékony. De jó hatással van a hangulatodra is, mert ha eleget alszol, jobban tűröd a stresszt, és nem érzed úgy a monoton hétköznapokon, hogy minden szarság rád nehezedik.

De mi van akkor, ha 8 órát alszol, másnap mégis hulla fáradt vagy? Ha úgy érzed, alig aludtál valamennyit az éjszaka, és még az a kevés sem volt igazán pihentető? Valamit lehet, hogy rosszul csinálsz. Talán mind a 6 dolgot, amit most felsorolok neked.

large

#1 Ágyból dolgozol

Bármennyire is szereted néha hazavinni a munkád, lefekvés előtt már semmiképp ne csapkodd a billentyűzetet. A stresszt, amit a munka során összegyűjtesz, próbáld meg a munkahelyeden hagyni.

Ha nem megy, tűzz ki magadnak egy időpontot, ameddig dolgozol otthonról, de azt az időt ne lépd túl. Az ágyadból már ne akarj e-mailezgetni, mert nehezen fog kikapcsolni az agyad, mire alvásra kerülne sor.

#2 Alkoholizálsz egy kicsit

Egy kevés alkohollal tényleg könnyebb elaludni, viszont az alvás minőségét jelentősen rontja. Van az alvásnak egy olyan fázisa, amit REM-alvásnak (“gyors szemmozgás”) hívnak, ez kb. 90 perccel azután van, hogy elaludtál.

Erre van rossz hatással az alkohol, mert lerövidíti ezt az időtartamot. Minél kevesebbet “REM-alszol”, annál fáradtabb leszel, mikor felkelsz.

1433130482234

#3 Piszkálod a telefonod

Sok-sok kutatás bebizonyította, hogy a kék és a fehér fény, amit az okostelefonod képernyője bocsájt ki, megakadályozza az agyban a melatonin felszabadulását. Ez egy olyan hormon, ami előkészíti a szervezeted az alvásra.

Bármennyire is szereted este az Instagram- és Facebook-feedet görgetni, ha gyorsan el szeretnél aludni, hanyagold a kötelező esti progit. Helyette olvass könyvet, attól garantáltan 15 perc alatt elálmosodsz.

#4 Cukros kaját eszel

6 után már amúgy sem kéne sokat enned, főleg nem olyan finomságokat, amikben két kiló cukor van/falat. Ott vannak például a csokik. Az étcsokoládénak számos egészségügyi előnye van, viszont koffein is van benne, amitől érdemes távol tartanod magad, ha aludni szeretnél.

Van egy tanulmány, melyet a Journal of Clinical Sleep Medicine készített. Ebben azt bizonyítják be, hogy a zsíros és cukros ételek nem igazán járulnak hozzá a pihentető alváshoz. Sőt, többször fel is kelhetsz az éjszaka folyamán.

alone-beauty-bed-bedroom-favim-com-650519

#5 Meg túl fűszereset is

A fűszeres chips tényleg nagyon finom, meg nasinak is elég jó, ha épp sorozatmaratonozol a Netflixen, de ha tudod, hogy 3 órán belül aludni szeretnél majd, inkább ne falatozz.

#6 Sok vizet iszol

Ami alapvetően nem baj, hiszen a hidratáltság nagyon fontos, ha szépséges bőrt, egészséges szervezetet szeretnél. A vízfogyasztással inkább akkor van probléma, ha lefekvés előtt nemcsak 1 deci, hanem 1 liter csúszik le a torkodon.

Logikusan eléggé megnő annak az esélye, hogy hajnalban felkelsz, mert meg kell látogatnod a fürdőszobát. Ha amúgy is nehezen aludtál el, 2-kor meg még fel is kell kelned, még gyászosabb lesz a visszaalvási procedúra.

Inkább igyál napközben sokat, és ne este akard bepótolni a napi 3 liter szükségleted.

bed-fashion-girl-hair-favim-com-4009844

Köszi, PureWow!

Brooke

Szeretek kávézni, írni, jó írásokat olvasni. Még mindig rendíthetetlenül meg akarom váltani a világot, és el is hiszem, hogy ez megtörténik majd egyszer. A szarkazmus összes létező formájával élek, emiatt pedig vagy utálni, vagy imádni fogsz.