A Pirelli-csapda

Szerző: Ulla

Nagyot nézhetett az egyszeri karosszérialakatos, amikor lecserélte a 2015-ös Pirelli-naptárat a műhely falán. A fekete PVC-fűzőbe bújt Gigi Hadid helyett ugyanis a nyakig begombolkozott Patti Smith nézett vissza rá. A jövő évi kalendárium talán nem sokkol ennyire, de azért méretes léket üt a szépséggel nyomasztás csilli-villi luxusjachtján. Vagy mégsem?

Gigi

Gigi

Emberünk persze valójában megmenekült a sokktól, hiszen − hacsak nem a Buckingham Palota hivatalos udvari karosszérialakatosa − jó eséllyel sosem kerül a kezébe nyomtatott Pirelli-naptár. Az ugyanis kereskedelmi forgalomban nem kapható, mindössze 20.000 kiválasztott celebritás veheti kézbe.

Patti

Patti

A híres naptár egyébként egy merész reklámfogásként indult 1964-ben. A csúcskategóriás gumikat gyártó olasz cég marketingese ekkor döntött úgy, hogy repi kulcstartók (és egyéb biszbaszok) gyártása helyett a reklámra szánt anyagi források jelentős részét egyetlen, ám annál nagyobb vonzerejű tárgyba invesztálja. A recept: lengén öltözött nők, exkluzív kivitelezés, limitált példányszám. Mindez elég volt ahhoz, hogy a nemes egyszerűséggel csak „Cal”-ként emlegetett reklámhordozót ikonikus tárggyá tegye.

Az első Pirelli-naptár egyik fotója

Az első Pirelli-naptár egyik fotója.

A cég azóta is minden évben kiadja a kalendáriumot, amelynek mindegyik száma olyan, mint egy időkapszula. Ha tudni akarjuk, milyen volt a szépségideál, az aktuális divattrend, vagy ki számított menő fotósnak egy adott évben, elég belenézni a Pirelli-naptárba.

1984-ben az arany volt a menő

1984-ben az arany volt a menő.

Mindez persze szigorúan heteroszexuális férfiakra targetálva, férfi fényképészek tálalásában.

1990-ben az atlétika

1990-ben az atlétika.

A POZITÍV AZ ÚJ SZÉP

A 2016-os naptár aztán újraírta a hagyományokat, amikor is a sztárfotós Annie Leibovitz az eredetileg férfiak nyálcsorgatásának katalizálására létrehozott kiadványt feminista kiáltvánnyá alakította. A művész egy klasszikus portrégyűjteményt álmodott olyan nőkről, akik nagy dolgokat vittek véghez a saját területükön, éppen ezért a hagyományokkal markánsan szakítva mindössze

2 ruhátlan fotó található ebben a szériában.

Ezek viszont szembe is mennek a klasszikus nőideállal, és a body positivity jegyében hirdetik, hogy minden test szép.

Serena Williams Annie Leibovitz fotóján

Serena Williams Annie Leibovitz fotóján.

ÉS ELJÖVEND 2017

A 2017-es naptárat Peter Lindbergh jegyzi, aki elvet mindenféle digitális utómunkát. Portrésorozatának modelljei színésznők 28-tól 71 éves korig, akik mind smink nélkül álltak a kamera elé.

Az odáig nagyon rendben van, hogy valaki ilyen látványosan kíván szót emelni a tökéletesség és a fiatalság terrorja ellen. Szerintem is eléggé gáz, hogy a szempillaspiráltól az ütvefúróig még ma is bögyös-csücsöri egyennőkkel próbálják eladni a termékek jelentős hányadát.

Kate Winslet

Kate Winslet

A fotók szépek, és remek dolog, hogy olyan zseniális figurák örökítődtek meg rajtuk az utókornak, mint Kate Winslet vagy Helen Mirren.

Helen Mirren

Helen Mirren

Egyébként nem először szerepel idősebb színésznő Pirelli-naptárban, a 2007-es kiadás képein (az idén is szereplő Penelope Cruz mellett) az akkor 73 éves Sophia Loren is megjelent.

Sophia Loren 2007-ben

Sophia Loren 2007-ben.

Szóval remek ez a naptár, tényleg, de amikor a mimikátlanra botoxozott Nicole Kidman (akit egyébként színésznőként kedvelek) azt mondta, hogy ő igazán „natural” ezen a fotón, mert momentán nincs rajta smink, akkor azért felszaladt a szemöldököm (mert az enyém még tud, hehe).

Nicole Kidman

Nicole Kidman

Ez, illetve a naptárat, meg úgy általában a body positivityt övező általános örömujjongás a közösségi felületeken ismét elgondolkodtatott pár dologról, ami már régóta böki a csőröm. Úgy gondolom, itt volna az idő eloszlatni néhány tévhitet, és tudatosítani néhány visszásságot ezzel az egyre inkább mainstreammé váló attitűddel kapcsolatban.

Tévhit #1: A body positivity = mozgalom a nők felszabadításáért

A Body Positive Movement eredetileg valóban egy feminista mozgalom, mely a testünkhöz való megengedőbb, pozitívabb hozzáállást hirdeti. A húsz éve indult mozgalom hívei (szerintem helyesen) úgy gondolják, hogy akik szeretik és elfogadják a testüket anélkül, hogy engednének a külvilágból (főleg a médiából) érkező nyomásnak, nagyobb önbecsülésre tehetnek szert, ezáltal sokkal inkább nyitva áll előttük a folyamatos fejlődés és egy egészségesebb, boldogabb élet lehetősége.

AZONBAN A MAINSTREAM MÉDIÁBAN MEGJELENŐ BODY POSITIVITY SIMA MARKETINGSTRATÉGIA.

Amint a piac egyre inkább ráébredt a female dollar, vagyis a nők vásárlóerejének jelentőségére, igyekezett megszólítani a női populáció minél nagyobb szegmensét. Márpedig a nők túlnyomó többsége nem klasszikus modellalkat.

Ashley Graham a Sports Illustratedben

Ashley Graham a Sports Illustratedben.

Ne legyenek illúzióid: amikor a Dove vagy a Nike nagy valószínűséggel hímnemű marketingese úgy dönt, hogy plus size modellekkel reklámozza a cég termékeit, ugyanúgy a pénzedet akarja, mint azok, akik vékony lányokkal kampányolnak.

(A téma ellentmondásairól és az ezzel kapcsolatos képmutatásról egy jó cikket írt Sue egy videoklip kapcsán tavasszal. Itt olvasható − a szerk.)

 Tévhit #2: Body positivity = természetesség

Azok a fotók, kampányanyagok, posztok és egyebek, melyek a pozitív testképet helyezik a középpontba, és azt sugallják, hogy akár az utca embere is lehetne modell, pont ugyanannyira manipuláltak, mint az összes többi hasonló anyag.

dove-real-beauty-campaign-e1390534548163

A modelleket ugyanúgy adott szempontok alapján castingolják, a képeket ugyanúgy retusálják, csak más a norma, aminek meg akarnak felelni. Például a plus size a modellvilágban azt jelenti, hogy amerikai skála szerinti 8-as méretű (nálunk 38-as) vagy nagyobb, míg az átlagos amerikai nő mérete 14-es (44-es).

Az egyik legnépszerűbb body positivity ikon, Tess Holliday

Az egyik legnépszerűbb body positivity ikon, Tess Holliday.

És persze az ilyen jellegű kampányok ugyanolyan gátlástalanul használják fel a közösségi médiumok felületeit spontánnak tűnő, valójában nagyon is megtervezett gerillamarketinges akcióikhoz, mint a piac összes többi szereplője.

Tévhit #3: Body positivity = 100% elfogadás, 0% nyomasztás

Nekem igazán nem kenyerem bármelyik celeb megvédése, főleg azoké nem, akiknek fő ismertetőjegyük az, hogy valakinek a feleségei, de döbbenetes az a szutyokhalom, ami egy-egy velük kapcsolatos poszt alá érkezni tud, különösen akkor, ha a külsejük kerül előtérbe.

skinny-bitch

Persze a plus size modellek is kapnak hideget, meleget, de egy olyan attitűdre hivatkozva szapulni bárkit a külseje miatt, amelynek éppen önmagunk és egymás elfogadása, illetve a megbélyegzés elutasítása lenne a lényege, minimum fura.

HISZEN HA MINDEN TEST SZÉP, AKKOR A SOVÁNY, AZ ATLETIKUS VAGY A KIGYÚRT IS AZ.

Ha mindenkit el kell fogadni olyannak, amilyen, akkor talán nem kellene automatikusan felszínesnek tartani mindenkit, aki több energiát fordít a teste kimunkálására, mint az átlag. Attól, hogy valakinek fontos a külseje, még nem feltétlenül ostoba, rossz anya vagy eltárgyiasult áldozat. És fordítva: attól, hogy valaki számára nem fontosak a külsőségek, még nem lesz az illető automatikusan mély érzésű, átlag feletti intellektusú vagy lázadó szellem.

p1986-002

Pirelli-naptár 1986-ból.

Még egy dolog van, amit szerintem fontos lenne tisztázni:

A TESTED ELFOGADÁSA NEM AZT JELENTI, HOGY LEMONDASZ A FEJLŐDÉSRŐL.

Nagyon sok oka lehet annak, ha valaki nem úgy néz ki, ahogyan szeretne, vagy ahogyan az a többség számára esztétikus, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy a body shaming gáz, akárki bélyegez meg akárkit.

Nem más a felelős

Ennyi.

Ennyi.

Az viszont egészen bizonyos, hogy mindenki tehet valamit a saját testéért. Mindenki. Van, aki számára ez a valami felkészülés egy félmaratonra, van, akinek az első lekocogott kilométer, és van, akinek eggyel kevesebb szál cigi naponta, másnak pedig egy jól megválasztott hajszín.

Helena Christensen az 1994-es naptárban

Helena Christensen az 1994-es naptárban.

DE AKI AKAR, AZ MINDIG FOG TALÁLNI OKOT ARRA, MIÉRT A KAKAÓS CSIGÁT VÁLASSZA AZ EDZÉS HELYETT.

Korábban a „sose leszek olyan, mint a modellek” volt az indok, most pedig az, hogy „lám, ő is modell, pedig rondább, mint én, minek törjem magam, így is szép vagyok”.

Én azt mondom, inspirációt keress a magazinokban, ne identitást. Ha pedig mindenáron példaképeket szeretnél, ne csak a neten nézz körül, hanem egy edzőteremben, egy városi futóversenyen, egy uszodában vagy egy dojóban is.

Mert aki igazán szereti a testét, az tesz is érte.workout

 

Itt van még jó kis kontent