5 meglepő arc, akinek a stílusából tanulhatsz

Szerző: Balla "Duncan" Zoltán

Hogy miért nem reprezentatív két milliárdos informatikus a divatban? Hogy miért nem csak attól tanulhatsz stílust, aki alapból szép? Mutatjuk.

Muszáj már az elején leszögeznünk, hogy a legkevésbé sincs gondunk azokkal, akik a hírnevüktől és varázslatos gazdagságuktól függetlenül olyan egyszerűen öltözködnek, mint a betonlépcső egy szocreál balatoni nyaralóban. Nem szégyen az, ha az ember ugyanabból a pólóból vesz háromezer darabot, csak hogy tíz évig ne kelljen boltba menni. Ugye.

Hipokriták, here you go!

De nem mehetünk el megjegyzés nélkül a mém mellett, ami szerint Bill Gatesnek és Mark Zuckerbergnek együttesen végtelen milliárd dollárja van, viszont nincs rajtuk se guccsi táska, se dzsífájv érpléjn. Lehet, hogy te is találkoztál vele, ha nem, akkor mondom. Erről a lentebbi képről van szó, ami azt hivatott bizonyítani, hogy a gazdagok azért olyan gazdagok, mert a nagymamájuktól tavalyelőtt karácsonyra kapott ruhákban járnak:

gates_zuckerberg_7a

Hiszen a gazdagság a szerénység és mértéktartás maga, és egyébként is, hogy lenne annyi pénze a Facebook alapítójának, ha elköltötte volna rendes cipőre? Először is tehát gratulálunk a világot is körbejárt bölcsesség szerzőjének, aki szerint egy magára valamit adó férfi

informatikusoktól tanul öltözködni.

Mert a fenti két arc, ha nem jött volna be a biznisz, nagy eséllyel ugyanilyen szerkóban kutatna most az Ethernet port után egy asztal alatt pucsítva, és telefonálgatna a kollégáknak, hogy álljanak le a pornóletöltéssel, mert nem megy a netrádió a recepción. Nyilván kevésbé öltözik jól az, aki (amellett, hogy affinitása sincsen hozzá) még azelőtt lett sikeres − és attól teljesen függetlenül −, hogy jól nézett volna ki.

stallone_facepalm_gif

De attól még a karizmatikus megjelenés és az üzleti siker rendkívüli mértékben összefügg. Bizonyíték.

A többség odafigyel, ffs

Egy Amancio Ortegától nem várhatjuk el, hogy 80 évesen a saját slim fit zakóiban flangáljon, de ha megnézed az Amazon.comos Jeff Bezost, a Tesla- és SpaceX-alapító Elon Muskot vagy a már 70 éves Larry Ellisont (Oracle) és John Waltont (Walmart), érdemibb képet kapsz arról, hogyan öltözik a legtöbb sikeres gazdag.

Alátámasztandó következzen néhány pénzes arc, akitől nem tudtad, hogy tanulhatsz.

 

#1 Javier Bardem

Mit csinál? Játszik, spanyol létére egyre több angol nyelvű produkcióban.

Miért király? Embert csinált magából.

Érintőlegesen említettük őt abban a cikkben, amelyikben a filmtörténet legendás férfifrizuráit szemléztük. Azért is tettük bele ebbe a mixbe, hogy ne lehessen arra hivatkozni: nem nehéz jól kinézni, ha az ember feje eleve szemrevaló. Hát Bardem feje nem az, vagy legalábbis nem az a klasszikus jóképű gyerek, aki bármilyen dzsekiben, frizurával és arcszőrrel elmarja a csajodat. Ez például szintén ő a Los Lunas al Sol című filmben:

lunes_al_sol_bardem_k

Ez meg azután, miután Hollywoodban is befutott a 2007-es No Country for Old Mennel:

javier_bardem_gq

Fotó: GQ

javier_bardem_03_kEgy lazább szerkó egy vékony lapú nyakkendővel és egy hagyományos szabású farmerrel.javier_bardem_4

 

 

#2 Justin Theroux

Mit csinál? Ír, rendez, játszik.

Miért király? Többek között.

Az ő nevét valószínűleg nem ismered, viszont néhány projektjét igen: Zoolander, Tropic Thunder, Vasember, Jennifer Aniston. Előbbieknek a forgatókönyvét vagy a rendezését csinálta, utóbbit meg őt magát. Theroux azon kevés emberek egyike, akiknek kis túlzással mindenféle stílus jól áll, vagy legalábbis bármit tudna viselni.

theroux_01

theroux_05

theroux_02

theroux_03

theroux_04

theroux_06

 

 

#3 Justin Trudeau

Mit csinál? Kanada elnöke.

Miért király? Szimplán badass.

Kanada miniszterelnöke a nők körében alighanem a legnépszerűbb politikus a világon, amit persze csak részben köszönhet stílusérzékének, mert legalább akkora szerepe van benne nevetségesen fiatal korának és sportmúltjából örökölt, remek fizikumának is. De ha elvonatkoztatunk a foglalkozásától, akkor is marad egy 47 éves pali, akinek minden megnyilvánulásából süt a tudatosság, karizmáját pedig jelentős részben makulátlan megjelenéséből meríti.

trudeau_formal_k

 

Fotó: REUTERS/Chris Wattie

Fotó: REUTERS/Chris Wattie

Trudeau dekoratív megjelenésében persze szerepet játszanak adottságai is (bemákolt egy elég jóképű fejet, valljuk be). Példája elsősorban a formális viseletet illetően lehet jó iránymutatás.trudeau_box

Szerencsére azért mi is versenyben vagyunk:justin_t_k

orban_ikertorony

 

#4 Eddie Redmayne

Mit csinál? Színész.

Miért király? Mert ő az átlagos gyerek, aki helytáll.

Eddie Redmayne látszólag egy teljesen normális srác, nagyjából olyan, mint akire bátran rábízható a balfék varázsló szerepe egy random Harry Potter-filmben. A fiatalúr viseletét alaposabban csekkolni azért tanácsos, mert a stílusarzenálja tökéletesen igazolja, hogy egy vékony alkattal, női Tinder mércével nézve talán előnytelen külsővel is lehet az ember dekoratív, ha nem fosik a színektől, és hajlandó rendesen szabott cuccokat vadászni, csináltatni. Csekk:

eddie_redmayn_02

Fotó: theconfuseddasher.com

eddie_redmayn_03

eddie_redmayn_04_k

eddie_redmayne_05_k

Fun fact: Ezzel az „előnytelen külsővel” Redmayne a Burberrynek modellkedett még a kétezres években.

 

#5 Nick Wooster

Mit csinál? Arc.

Miért király? Arc.

Huszonéves korában az ember egy 35 évest öregembernek tekint, számára a 45 éves már a halálán van, az 55 meg csak valami ősi lény lehet, ami egy titokzatos ereklyének köszönhetően nem tűnt még el a Földről. Nick Wooster 66 éves.

nick_wooster

Ha a képeit 2050-ben néznénk, talán csak szimplán egy öregembert látnánk, aki leragadt azoknál a ruháknál, amikben 40 éve fűzte az ügynökségi csajokat egy hatodik kerületi, rusztikus gasztro’ pubban. Talán meglepő, de a fickó nem stylist, hanem a reklámpiacon dolgozott, onnan került át a retail oldalra még a nyolcvanas években. Egyszerűbben mondva: nem tervezte a ruhákat, hanem megvette és eladta őket.

Karakteres arc, a Neiman Marcustól azután csapták ki, miután egy GQ-interjúban azt mondta, hogy

ő csak „egy kib.szott törpe királynő”, aki 50 évesen bemákolta náluk a melót.

nick_wooster_03_k

nick_wooster_04 nick_wooster_02

Ha neked is van tipped, jöhet kommentben vagy levélben jól.

Itt van még jó kis kontent