4 dolog, amire figyelj, ha állásinterjúra készülsz

Szerző: Brooke

A munkakeresés fárasztó feladat, ami – ha folytatólagosan szembesülsz a sikertelenségekkel – egy idő után nemcsak frusztráló, de undorítóan kényelmetlen időtöltés is. Íme 4 tanács, megfontolásra.

Az ember gyakran önkéntelenül (és szükségtelenül) rettegve lép be egy interjúra, energiáit leginkább az köti le, hogy ne beszéljen dadogva, és legalább valamelyest képes legyen a mondandójára koncentrálni. Csakhogy ez itt körülbelül annyira elég, mint egy színpadi színésznek úgy elmondani a János vitézt, ahogyan negyedikben kellett feleléskor. Semennyire.

Noreply

Maradjunk annyiban, hogy lassan már az is nagy szónak számít, ha a jelentkezésedre egyáltalán élő személy válaszol, és nem csak egy automatikus válaszüzenetet kapsz, amiben megköszönik az e-mailedet („noreply” taggel – a szerk.). Ha előbbi megtörtént, nyugodtan sóhajthatsz egy nagyot, mert ugyan csak egyetlen lépcsőfokkal, de feljebb kerültél az álommunka megszerzése felé nyújtózó létrán. Még akkor is, ha csak bambulni mész oda.

Komolyra fordítva a szót, a siker kulcsa több apróságban rejlik, és nagy kár lenne, ha hülyeségeken menne el életed lehetősége. Összeszedtünk néhány alapvető dolgot, amire érdemes figyelned, ha interjúra készülsz.

1. Tudd, hogy ki fog interjúztatni

Bármennyire is ellene vagy annak, hogy a férfiak kedvében járj a megjelenéseddel, és felkapj egy csinos magas sarkút, néha muszáj beadnod a derekad, ha célba akarsz érni. Próbáld félretenni a női mivoltodból fakadó büszkeségedet, és ne slamposan jelenj meg, hiszen álmaid állása múlhat az önfejűségeden. Télen harisnya és szoknya kombó, tavasszal és ősszel nadrágkosztüm, nyáron meg valami jól szellőző, csinos és elegáns outfit.

A nőket illetően a probléma az egyetemi vizsgákhoz hasonul: őket aligha tudod megvenni a kedvenc fűzős magas sarkúddal, sőt, még kontra produktív is lehet a ledérség. Ennek a jelenségnek az oka nehezen megfejthető, de minden lány életében volt legalább egy olyan egyetemi tanárnő, aki utálta a szép fiatalokat. Indulj ki ebből, maradj az egyszerű eleganciánál, aminek egyetlen szegmensére sem lehet azt mondani, hogy túl sok.

2. Tudd, hogy milyen céghez jelentkeztél

Érdemes alaposan lecsekkolnod a vállalatot, ahová beadtad a jelentkezésed. Egyrészt, mert az interjúztató személy simán rákérdezhet néhány részletre, és imponáló, ha képben vagy. Próbáld meg a részeges szingli estéken a belvárosi szórakozóhelyek füstjében elpárologtatott agysejteket életre kelteni, és bespájzolni pár hasznos infóval magáról a cégről és arról az üzleti szegmensről, amelyben működik.

Ezekért a keresztkérdésekért élnek-halnak az interjúztatók. Nem túl nyerő benyögni a Bershka ügyvezetőjének, hogy a márka svéd, miközben spanyol. Tapasztalat.


3. Merj kérdezni

Nemrég nyílt napon jártam egy egyetemen, ahol a saját szakát istenítő bemutató előadó a tökéletesen ledarált pr-szöveg után feltette a 10 milliós kérdést:

Van bármi kérdésük azzal kapcsolatban, amit elmondtam?

Majd 10 esztendőnek tűnő, fél percnyi kínos csend után közölte, hogy az a legnagyobb baj, hogy nem merünk kérdezni. Igen, elég nehéz random kérdéseket feltenni, ha a másik látszólag elmondott mindent a témával kapcsolatban, de ha érdeklődőnek mutatkozol az állás és a vállalkozás iránt, az minden munkáltatónak rokonszenves.

Kérdezni vagy nem kérdezni? Ez itt a kérdés.

Az igazat megvallva a legjobb az, ha valóban érdekel a munka, és azokkal a tényezőkkel kapcsolatban kérdezősködsz, amikre a sikeres együttműködéshez szükséged van. Például, hogy milyen a csapat, hogy milyen és mennyi ügyféllel dolgoztok, vagy a cégnek mennyire ambiciózusak a tervei a piacon. Ezek azt érzékeltetik, hogy olyan helyet keresel, amivel te magad is hosszútávon tervezhetsz.

Másrészt, egy rakás kellemetlenség elkerülése végett jobb, ha tudod pontosan, mire jelentkeztél, és mi lesz a munkaköröd, tehát értelemszerűen ezekre is kérdezz rá alaposan.

Ez lehetőséget ad arra, hogy nemet mondhass, ha mégsem jön be a dolog.

4. Legyél határozott, de ne nagyképű

Ez nem egyenlő azzal, hogy elő kell adnod, mekkora király voltál az előző munkahelyeden, mekkora király vagy alapjáraton, és mekkora király leszel, ha felvesznek a pozícióra. Mondd el, hogy mit vársz ettől a munkától, milyen céljaid vannak, és mi az, ami megfogott benne. Az okos arcoskodásról egy hosszabb, hasznos cikket is írtunk nemrég, érdemes azt is átolvasnod.

Példa. Ha tudod, hogy az álláshirdetésben x összeget ajánlottak fel, majd az interjún közlik, hogy hát mégsem annyi az annyi, nyugodtan legyél határozott, és hivatkozz a hirdetésben leírtakra. Nem kell kiszolgáltatottnak érezned magad, meghunyászkodnod sem érdemes, lévén szó az egzisztenciádról. De az alapvető tiszteletet természetesen illik megadnod.

Sok sikert!

Itt van még jó kis kontent