A tekintet, amit garantáltan meg akarsz ütni.

Szerző: Balla "Duncan" Zoltán

Egészen varázslatos cikket közölt nemrég a Distractify. Ebben azt tárgyalják, hogy vajon melyik 12 fotón volt a legeslegellenszenvesebb a feje annak a Martin Shkrelinek, aki az arcberendezésétől függetlenül is – a földgolyó egyik leggyűlöltebb emberévé vált azzal, hogy a megvásárlása után azonnal cirka 5000-szeresére emelte egy gyógyszer árát. Nem szoktunk anyázni, ezúttal egy kicsit hadd tegyük, légyszí’!

Az írásnak azt a címet is adhattuk volna, hogy „Így NE nézzél, ha milliók életét keseríted meg pénzéhségből!„, vagy akár azt, amit a Distractify adott: „12 alkalom, amikor a legjobban megütném Martin Shkrelit”. A gyűjtemény apropóját az adja, hogy nemrég a kongresszus is meghallgatta a fickót a fenti ügyben, és ő ki is tett magáért.

Az illetőről röviden

A toxoplazmózis fertőzés azokra különösen veszélyes, akiknek az immunrendszerükkel gond van, így a HIV/AIDS betegek számára kiemelten problémás. A kezelésére egy Daraprim nevű gyógyszert használtak, aminek az USA-ra vonatkozóan a forgalmazási jogait egy merész pénzügyi manőverrel Shkreli cége vásárolta meg, majd az árát ízibe’ 700 dollárra rántotta fel. Nem pingponglabdáról van szó, hanem akár életmentő szerről, aminek a hiánya egészen hihetetlen nehézségeket (akár halált) okoz rengeteg betegnek, pótolni viszont egyelőre nem lehet mással. A közfelháborodásra reagálva Shkreli tulajdonképpen elismerte, hogy az ok egyszerű haszonszerzés volt, és kijelentette, hogy neki kapitalistaként a célja nem elsősorban a betegeknek, hanem a befektetők érdekeinek a képviselete. Sőt, egy beszélgetésben, amikor megkérdezték tőle, hogy ha tehetné, utólag mit csinálna másképp az ügyben, azt válaszolta: még magasabbra emelné a gyógyszer árát.

shkreli_no

Így reagál az úr, amikor arról kérdezik, biztosan nem csökkenti-e a gyógyszere árát.

 

Pofán-e vágnád?

Emiatt azonban még – értsünk is egyet bármennyire a világ egészével abban, hogy a pali egy patkány – nem írtunk volna róla a beautyFY-on. Csakhogy a fenti, ijesztően rosszindulatú akciózásán kívül a srácnak (aki egyébként mindössze 31 éves) van egy rendkívüli külső tulajdonsága is: irritálóan arrogáns, pökhendi tekintettel és bicskanyitogatóan bunkó, fölényeskedő, kioktató modorral bír. A ’70-es években automatikusan járt volna neki egy szerep a Dallasban Jockey még gonoszabb ikertestvéreként, persze csak akkor, ha a nézése nem lenne még oda is túlságosan közhelyesen gonosztevős. Amikor az ember jobban megnézi, tényleg kénytelen elgondolkodni azon: vajon hogy a francba kötött ezzel a valakivel üzletet bárki is valaha? Ki és miért vásárolt tőle akár egy használt ceruzát is? A fenti ügyben volt például egy kongresszusi meghallgatása, amelyen végig az alábbihoz hasonló képpel üldögélt, és (nem) válaszolt a feltett kérdésekre.

shkreli-congress

Martin Shkreli elgondolkozik, hibázott-e.

 

Illetve a képviselők kérdéseit is tisztelettel végighallgatta, nagyjából így:

 

A lenti gyűjtés képei nem önmagukban valók, a kontextus miatt egy-egy megjegyzés szerepel arról is, mikor és hol készültek. Te a lenti esetek közül melyikben köszönted volna meg az áldozatos munkáját egy dinamikus mozdulattal erősen, hangosan, látványosan?

1. Tanúskodásra készül a Kongresszus színe előtt. Szemmel láthatóan komolyan veszi az esküt.

01

 

2. Itt egy interjúban elmagyarázza, hogy miért volt jó ötlet megvenni, majd gyorsan megfizethetetlenre drágítani egy ezrek által használt gyógyszert.

02

 

3. Kőkeményen. Annyira mérges volt Bernie Sandersre (a szociáldemokrata gazdaságpolitikát képviselő amerikai szenátorra, aki az egyik elnökaspiráns, és nem mellesleg a különösen gazdagokat terhelő adók növelésével kampányol), hogy a falba verte a kezét. Majd azonnal posztolt.

03

 

4. Kiskutya-party. A kisállatok a legtöbb agresszív közeledéssel szemben egyfajta mentális pajzsot jelentenek, de egyesek szerint Shkreli egyike azon kevés kivételeknek, akiken ez a tényező sem segít.

04

 

 

5. Egy világháborús Enigma kódfejtő géppel, amit „for fun” vett a saját irodájába. És amiről nem derült ki egyértelműen, hogy valamiképpen a fennmaradt eredeti darabok egyike-e, vagy egy szimpla replika. Mert amikor valaki a Twitteren megkérdezte, Shkreli egyszerűen elküldte az anyjába.

06

 

6. BÓNUSZ. Shkreli a kongresszus előtt. Ez a felvétel azt a pillanatot mutatja, amikor egy kongresszusi képviselő azt kéri tőle, hogy legyen tekintettel azokra, akik az általa generált, magas gyógyszerárak miatt szenvednek, és „könyörög” (!) neki, hogy az érdekükben legyen belátó. Íme:

05

 

A srác egyébként előszeretettel vág fel a vagyoni helyzetével. 2 millió dollárért vette meg a legutóbbi Wu-Tang-albumot, amiből egyetlen darabot gyártottak, majd amikor Ghostface Killah, a banda egyik tagja lefikázta (konkrétan szarfejűnek nevezte) egy interjúban azért, mert nem hozza a lemez tartalmát nyilvánosságra, Skhreli nyilvános bocsánatkérésre szólította fel azzal fenyegetve, hogy máskülönben letörli az ő betéteit a lemezről. Egy alkalommal egy Tinder-randin puszta vagánykodásból kért ki egy 120 dolláros (több mint 30 000 forintos) teát a lánynak, továbbá egyes vélemények szerint csak azért adományozott 1 millió dollárt (!) a középiskolának, ahonnan korábban elküldték, hogy az orruk alá dörgölje, mekkora király is lett.

Nézegessétek még itt, vagy a Twitterén!

Let’s do the Shkreli-face!

 

 

Itt van még jó kis kontent