Menő divatskiccek, kreatív anyagokból

Szerző: Brooke

A fashion sketch-ek a ruhatervezés klasszikus elemei, ez az ötletes formája azonban csak most kezdte meg hódító körútját a világban. A lényege, hogy a vázlatszerűen készült rajzokat a legkreatívabb módon díszítik fel. Az eredmény pedig tényleg mesés. 

Az íráson kívül talán egyetlen kreatív(abb) dologgal próbálkoztam életemben, ez pedig a rajzolás volt. Tízévesen még elhittem, hogy nekem ebben van a jövőm, hiszen „durván tehetséges vagyok”. Aztán ahogy teltek az évek, jött a felismerés, hogy közöm nincs a rajzoláshoz, de még a firka szó is eufemisztikus jelző azokra az alkotásaimra, amiket a szüleim „büszkén” raktak ki a hűtőajtóra.

Inkább abbahagytam. Pedig a rajzolás nagyon sok mindenben segít. Már önmagában az, hogy alkotunk valamit, kreatív energiákat szabadít fel. Kifejezhetjük a belső érzéseinket, levezethetjük a feszültséget. De erről majd máskor. Ahogy a divatban, úgy a rajzolásban is vannak trendek. A ‘sketch’ magyarul annyit tesz, mint vázlat, szóval ha valaki sketchel, egyszerű vonalakból dob össze egy szuper vázlatot. Mondanom sem kell, a legjobb sketchek divat témában készülnek. Ezekből is több fajta van, viszont most a kedvencemet hoztam el nektek.

Edgar Artis örmény divatillusztrátor, aki amellett, hogy iszonyatosan jól rajzol, nagyon kreatív is. A modellek testét megrajzolja, a ruhájukat viszont a legkülönbözőbb anyagokból készíti el. Láttatok már valaha ennél menőbbet?!

1. A bokorhercegnős outfit

18e4b80b4848c434be99a77044dbdbde

2. A „lábam ugyan nincs, gyufám viszont annál több” szett

895de823a72f49e99da3b8a1d5c00d09

3. A „ha már sütéshez úgysem használom az alufóliát, inkább magamra veszem” kollekció kifutódarabja 

aaa54d8d2762172eb84b526dd88098b5

4. Az első nő, aki tökéletesen az időjáráshoz öltözött

c8c4d694ff82f55093dea0dce581d659

5. A „megégtem, de még mindig jól nézek ki” outfit

d46febf19281f72cb717bae093c839b5

6. A „le volt árazva a narancs és a lime, szóval felvettem őket” szett

d19495bf0a2a9f0b07086c55b0aa2c8c

7. A kedvencem…

04167ce4e39ceec58cf77846b9a3acd5

8. A népi kollekció ékes darabja

12524211_800037590142350_199673672414383057_n

9. És végül a nagyvárosi lányok kedvence, Lady Gaga kiadásban…

12644990_808895072589935_1737758111547220184_n

Edgar Artis további munkáit itt nézhetitek meg.

Itt van még jó kis kontent