Mindennapi szívásaink. Vágy a szeplőt(e)len élet után

Szerző: ZEN

Mindannyiunknak vannak szexepiljei. Kinek látható, kinek eldugottabb helyen. Kinek kevesebb, kinek több. Én a szerencsés nyertesek közé tartozom, azt is mondhatnám, jó nagy adag csokiba csaptak mellettem, amikor születtem, így tiszta pötty lettem.

Tetoválást például ezért (sem) csináltatok magamnak. Mondván, van rajtam elég beépített minta, max azt tudnám elképzelni, hogy a tintázó művész csak összeköti a pontokat. Mint a gyerekek kifestő könyveiben, szépen egyiktől a másikig haladva. Komolyan mondom, egész jó alakzatokat kapnék. Lehetne például egy szerencsepatkóm, vagy egy zsiráfom akár, de simán fölkerülhetne rám az egész csillagrendszer is.

Szóval akad bőven. De velem együtt nőnek, részesei a testemnek, számomra ez a természetes, hogy úgy nézek ki, mint egy palacsinta. Egy kis nutella a felkaromra és nem kizárt, hogy megnyerem a jelmezversenyt a jövő évi farsangon. (Vagy nem…)

08401d60-6876-0132-4353-0ebc4eccb42f

EVEZZÜNK KICSIT KOMOLYABB VIZEKRE

Félretéve a viccet. Akinek van bármilyen említésre méltó anyajegye, vagy foltja, annak nagyon oda kell figyelnie azokra a mindennapi életben is. Ha például 3 dimenziósak (azaz kiállnak a testünkből), akkor egy sima felöltözés is veszélyforrás lehet. Vigyázni kell rájuk, nem szabad , hogy megsérüljenek, mert abból akár nagyobb baj is lehet. De ha az ember (én) tudja, hogy hol is vannak a kritikus részek (jobb könyök), akkor úgy éli az életét, hogy odafigyel (hogy például ne üsse be a jobb könyökét).

KENNI, KENNI, KENNI

A másik, amit nem győzök igeként hirdetni a családi- és ismerősi körömben – és most már NEKTEK is mantrázhatom: a nagyon magas faktorszámú napozókrém használata kötelező! Szoliban is! Nem kezdem el ecsetelni, mik azok a tényezők, amik növelhetik a bőrrák kialakulásának esélyeit, és biztos, hogy mindannyian tisztában vagytok az UV sugárzás veszélyeivel. Csak annyit mondok: 50-es napkrém mindig, mindenhol, minden szabad felületre. Ne maradjon ki a talp, a tenyér és a fülcimpa se!

KONTROLL

Ezeken túl ajánlott évente megmutatni az anyajegyeket, szeplőket, pöttyöket szakembernek is. A bőrgyógyászati vizsgálat abszolút fájdalommentes: csak végignéz egy spéci nagyítóval a doki, szabad szemmel ugyanis nem mindig látható, ha valami olyan kezd el kialakulni, aminek nem kellene.

Lényeg  a lényeg. A szeplők nagyon cukik és kedvesek. Helyessé, bájossá teszik az arcunkat, testünket. Tessék őket szeretni és vigyázni rájuk!

U.I.: 50 faktor rulez!

tumblr_myrwysnISV1tnjqfmo1_500

Itt van még jó kis kontent