Kommentelőkkel vitázunk. Nem anyázunk nagyon, de azért kicsit felcsesztük magunkat.
Lassan fél éve, hogy elindult a beautyFY. A kiadvány célja, hogy a lehető legtöbbeknek szolgáljon tanáccsal megjelenésről, hajról, arcbőrről, viseletről, whatever. Hogy jobb legyen. Az elmúlt fél évben születtek tök jó anyagok, meg kevésbé jók, kaptunk dicséretet, lelkesítést, jó indulatú kritikát és néhány hangos ócsárlást is. Ez tök természetes, mi meg mindegyiknek örülünk, mert ha aktivitás van, az egy a szárnyait bontogató közösséget feltételez. (Ez a közösség most nagyjából havi 40.000−50.000 embert jelent, körülbelül 100.000 oldalletöltést havonta. Tök jó lenne, ha még többen lennénk, de szerintem ez is szép eredmény.)
Plíz, ezt ne!
Amit viszont nem szeretünk, az bizonyos csoportok (pláne a mi olvasóink egy bizonyos csoportjának) öncélú fikázása valakik részéről. Az indulásunk óta egyetlen kellemetlen élményem volt csak cikkre érkező visszajelzésekkel kapcsolatban, ezek az Így öltözz, ha vékony férfi vagy! című anyagunkra jöttek. Történt ugyanis, hogy a nevezett írást betalálta egy fitness master race csapat, és fölényeskedő kommentárokkal ekézték annak − egyébként tök félreértett − üzenetét, másrészt úgy általában a vékony férfiakat.
A szerzőről
Hogy részrehajlással ne vádolhassatok, őszintén elmondom, hogy én magam is nagyon vékonykán kezdtem annak idején, a mostanihoz képest nagyjából mínusz 25 kilóval. Az elmúlt 10 évben az edzőteremben eltöltött röhejesen sok idő alatt azonban volt alkalmam fájdalmas, verejtékes munkával megtanulni, mekkora szívás extra vékonyból felküzdened magad legalább egy viszonylag vállalható szintre. Ha tényleg eredményeket akarsz, az embertelen lemondás, nem kell szépíteni. Heti 3−5 edzéssel, 190 centisen vagyok most olyan 93−94 kg. Voltam kevesebb, meg voltam több is. Aránytalanul sok erőfeszítésembe és időmbe fájt felmenni egy időben 100 kg fölé, de azt fenntartani már nem voltam képes. Jó ez így, megbékéltem. De tisztában vagyok azzal a nyomással, amit a vékony fickókat becsmérlő, pökhendi és arrogáns álláspont fennen hirdetése okoz teljesen feleslegesen. Öncélú, bántó, értelmetlen gyalázkodás az.
Konkrétabban
A kommentek közül két személyes kedvencem van. Az egyik a hölggyé, aki szerint a nem izmos férfi tulajdonképpen nem is férfi, és ő bizton nem nyomulna olyan pasival, akinek a combja vékonyabb az övénél. Így.
Ehhez nyilván szíve joga, mint ahogy a legtöbb srácnak is szíve joga nem nyomulni olyan csajjal, akinek a combja vastagabb az övénél. A másik kiemelendő hozzászólás arra utal, hogy mi a fent nevezett cikkben tulajdonképpen ugyanazt a „bullshitet” nyomjuk, amit a kövérek mosdatásánál szokás. Hogy tudniillik „mindenki úgy érzi jól magát, ahogy akarja„. Hát ez ám a bullshit, valóban. A bullshit kvintesszenciája. Nem is tudnánk vele jobban egyetérteni: természetesen mindenki úgy érzi jól magát, ahogy akarja. Mert bár az ő fizikuma válthat ki belőled undort, megvetést, szánalmat, de attól még a fenti tény, a bárhogy kinézéshez való elidegeníthetetlen jog marad a modern urbánus közösségek egyik legkívánatosabbja. Erre egy nagyon izmos ember akkor jön rá, amikor egy belvárosi romkocsmában a hipszterek esetleg őt röhögik ki a köldökig kivágott deep v nyakú pólójában.
Mi a baj a vékony emberekkel?
Az állásod, a csajod, a családod, a másodállásod, a tanulás, a kutyád, a harmadállásod, a haverok, a közös rekreáció, a negyedállásod, az elengedhetetlen pihenés, a házimunka, a vitális otthoni teendők. Az alakformáláshoz szükséges időt a többségnek egy ehhez hasonló napirendbe kellene applikálnia, és az nem egy valid érvelés, hogy „márpedig bele kell férnie, mert bezzeg neked is belefér”. Nem, ezek mellé nem fér bele neked sem, hanem valami helyett fér bele. AKA alárendelsz a súlyzós edzésnek dolgokat. Olyan dolgokat, amiket más emberek nem akarnak alárendelni, mert nekik meg az a másik teendő ér többet. Mondjuk ő inkább olvas, programoz just for fun, gudzsarátiul tanul, főzi a vacsorát a családjának, segít a haverjának költözködni, appot fejleszt (hogy te még több szelfit posztolhass a gymből), elmegy Hondurasba pettyes pakára vadászni, bevállal még egy műszakot a gyárban (mert kell a lóvé), diskurál a pajtásaival érdemi témákról, vagy − ad abszurdum − szintén sportol, csak éppen nem súlyzókat emelget, hanem bringázik, kosarazik vagy síugrik, pölö. És akkor ő már meg is dögölhet?
Második eshetőség
Ismerek olyan srácokat, akik többet és keményebben dolgoztak az edzőteremben, mint a legtöbben. A gyakorlatok pontos kivitelezésével, a súlyok helyes megválasztásával, a téma iránti lelkes tájékozódással sem tudtak számottevő eredményeket elérni. Például mert nem tudtak eleget aludni (akár családi, munkahelyi, anyagi vagy egyéb magánéleti problémák okán), vagy nincs pénzük a jó minőségű és elégséges kajára, táplálékkiegészítőkre, esetleg egészségügyi probléma akadályozza őket ebben. Na, egy ekkora lúzer miért is akarna odafigyelni az öltözködésére, nem? Hiszen vékony maradt! Akkor meg mit akar csíkos ingben jobban kinézni? Húzzon az ilyen a szép, esztétikus fizikumú emberek sorából! Mi pedig hogyan is gondoljuk, hogy tanácsot adunk nekik ennek ellenére? Hülye beautyFY.
Mert hiszen egy embernek a külsejével kapcsolatos igényessége egy kritikus izomtömeg elérése felett lehet csak érvényes törekvés,
ennek megítélésére pedig egy szűk, izmos férfiakból és vastag combú lányokból álló szakmai grémium a hivatott. Felteszem, hogy a személyi edzők is azzal motiválják a klienseket gyúrás közben, hogy „emeld a súlyt, mert egy vékony szar vagy, és ha így folytatod, az is maradsz!” Ez bizonyára jótékony hatással van az anabolikus folyamatokra.
Miért legyél büszke?
Költői kérdezte valaki (szintén kommentben), hogy mégis miért kéne a vékonyságra büszkének lenni? Ezt én sem értem, nem is írtam hát ilyet az eredeti cikkben sem. A büszkeség ebben a kontextusban értelemszerűen nem arra vonatkozik, hogy a vékonyságot egy achievementnek kell tekinteni, amivel vagánykodhatsz mások előtt. Testalkattól függetlenül jogod van viszont az önbecsüléshez. Érthetőbben: a cikkünkben foglalt tanácsok azoknak az embereknek is szólnak, akik a fél életükben szégyenkezni voltak kénytelenek a vékony karjuk miatt, mert egyes haladó szellemek szerint a férfiasság még a 21. században is a széles hátizommal megmozdítani képes acéltárcsák össztömegének függvénye.
Pedig nem, nem az. Igazi cyber bullyság az ideális férfitest nyomasztó zsarnokságával terrorizálni a társadalmat egy olyan korban, amelyben a szellemi kvalitásoddal az egész világot mozdítod meg, a bicepszeddel meg csak néhány fémtárcsát.
Ne légy köcsög!
Izmossá az ember egy kőkemény küzdelem során válik. Az arányos test az edzőteremben derekasan megvívott győztes csaták dicséretes eredménye. Ha neked sikerült, az türelmet, áldozatkészséget, és olyan vasfegyelmet mutat, amire sokan egyáltalán nem lennének képesek, nemcsak a teremben, de talán az élet más területén sem. Élvezd a gyümölcsét, használd ki az általa felkínált lehetőségeket, csajozzál, feszítsél, örüljél! Diszkó. De ettől még nem támaszthatod elvárásként ugyanezt az áldozatot másokkal szemben, mert
a több izom nem takar jobb embert, csupán eltérő prioritásokat.
Gyalulni mást azért, mert nem izmos… az viszont nagyon is emberi tulajdonság.