6 ország legőrültebb szépségtrendjei

Szerző: Amy

Nem szégyen nőként új szépségtrendekkel kísérletezni, amik jótékonyan kizökkentenek a komfortzónánkból. Legyen az macaron haj vagy szivárvány színű szempilla, mindig akad valami újdonság – bár ez országonként és életkoronként is sokat változhat. Most mutatunk egy összefoglalót arról, mi számít abszolút trendinek a világ különböző részein!

1. JAPÁN

Jelszó: babaarc

A japánok egyik nagy kedvence, hogy rózsapír színű árnyalatot kennek a szemük alá. Nem, nem azért, mert bohócnak akarnak tűnni. Mindez a Harajuku közösségre vezethető vissza, akik Tokió Harajuku körzetében élő, a tömegből kitűnni vágyó fiatalok. Ők kezdtek el úgy öltözködni és sminkelni a 80-as években, hogy a legtöbb stílust keverni kezdték.

Alap dolognak számított a színes haj, a punk szerkók, de még a szado-mazo cuccokat sem vetették meg.  Ennek oka az volt, hogy vasárnaponként a kerületben található Omotesando utcát teljesen elzárták a közlekedés elől, ezért a fiatalok a feltűnési viszketegségüktől vezérelve sminkben és fura ruhákban kivonultak egy közeli parkba, hogy így fejezzék ki önmagukat.

A Harajuku közösségnek hála a rózsapír árnyalat alkalmazása a szem alatt később az egyik legnagyobb trenddé vált Japánban. Egy kis színt ad az arcnak, de mégsem olyan robusztus, mintha kontúroznál. A megjelenést is lágyabbá, fiatalosabbá teszi. Sminkelési szokásaik is különcnek mondhatók, kedvelik a ‘babaarc’ kinézetet. Rikító színeket használnak, és a műszempillát is minden nap felteszik, nem csak a különleges alkalmakkor.


2. DÉL-KOREA

Jelszó: természetes szépség

A legnépszerűbb Dél-Koreában a természetes szépség (már amennyiben nem a legendás helyi plasztikai sebészeiket hívják segítségül a vonzó külsőhöz). Japán nőkhöz hasonlóan szoktak színes kontaktlencsét viselni, de nem szemszínük megváltoztatása, hanem szemük optikai nagyobbítása a cél. Korea napjainkban a szépségápolás fellegvára, hiszen rengeteg mai trend indul innen. Most éppen a víz alapú hidratáló, bőrápoló termékek, az éjjeli maszkok számítanak nagyon menőnek. Valószínűleg nemsokára Európába is begyűrűzik ez a divat.


3. NAGY-BRITANNIA/DUBAJ

Jelszó: dús szemöldök

A dús szemöldök, meg úgy en bloc a szemöldök téma az utóbbi időben kezdte csak el igazán mozgatni az emberek fantáziáját errefelé. Mindenki olyan tökéletesre vágyik, mint amilyen Cara Delevingne-nak van, de sajnos ez soha nem mindig jön össze. Talán kevesen tudják, de Cara Londonban született, vagyis angol, a brit nők pedig a dubaji hölgyekkel egyetemben imádják a dús szemöldököt. A különbség az, hogy a szigetországban a buja, kissé ívelt, míg Dubajban a lapos és sokkal egyenesebb fazon számít fancynek.

page
4. BRAZÍLIA

Jelszó: egyensúly az alsó és felső szempillák között

A brazil nők szeretik jobban hangsúlyozni felső szempilláikat, így sokkal vastagabbra és sötétebbre festik őket a spirállal, illetve szemhéjtust is használnak. De nem feledkeznek meg az alsó szempilláikról sem, és annak érdekében, hogy kellően kiemeljék őket, két módszert szoktak alkalmazni. Vagy vízálló szempillaspirállal kenik ki, vagy pedig vízálló tussal alulra is húznak egy vonalat, amit a felső szemhéjra emelt tusvonallal együtt, később ecsettel maszatolnak szét egy kicsit, hogy tompítsák az erős vonalakat, természetesebb hatást keltve ezzel.


5. INDIA

Jelszó: édes-savanyú smink

Az európai és indiai kultúrában gyökerező eltérések a szépségtrendekben is alaposan megmutatkoznak. Míg Európában most a cicaszemért rajonganak a legtöbben, Indiában a sweet and sour vagyis édes-savanyú szemfestés megy őrülten. A szemet nőies, pasztell színekkel festik meg tusvonalszerűen a szemhéjon és a szem és alatt is, ami általában rózsaszín, zöld vagy kék színekben pompázik. Ez nálunk már elég modern és merész sminknek számít, de ott teljesen hétköznapi.

gallery-1436465982-gettyimages-89405273
6. FRANCIAORSZÁG

Jelszó: kontúr helyett highlighter

Franciaországban minden megtalálható, ami divat, és már külsőre megállapítható egy-egy hölgyről, hogy odavalósi-e. De nem csak az öltözködésben számítanak különcnek, hanem a sminkelésben is. Most figyelj: a francia nők tudatosan ellenzik a kontúrozást.

Elsőre durván hangzik, de nem arról van szó, hogy nem tökéletesítik kontúrozáshoz hasonló lépésekkel a sminkjüket. Az árnyékolásra és kiemelésre a sötétebb árnyalatok helyett highlightert használnak, hogy hangsúlyozzák az arc éleit.

gallery-1436475084-mcx-beauty-jason-wu-bbt-f14-009
Az ötletet pedig köszi az angol Marie Claire-nek!

Itt van még jó kis kontent