A New York-i divathét gyöngyszemei

Szerző: Nevermore

 

Évről évre a New York-i divathét egyik kiemelkedő szekciója az, amelynek keretében a Men’s Health stylist csapata jól megmondja világnak, hogy mi is lesz a következő év vezető irányzata. Idén az egész esemény során olyan érzésünk volt, mintha a csapat fogta volna a divat eddigi összes törvényszerűségét, mindet egy kupacba hordta volna és egy lángszóróval porig égette volna.

Papucs zoknival? Mély kivágású férfi felsők? Te jó ég! Hova kerültünk.
Talán most ezen te is hangosan nevetsz, de ki tudja… Lassan kikopnak a jól megszokott formák a divatból és a jövőben még akár az is lehet, hogy mi magunk is rászánjuk magunkat az alábbi kollekciók viselésére. Vagy az idős informatikusok nyúlják majd le előlünk a legtrendibb csajokat.

Nézzünk tehát pár üdítő példát. Lesz köztük legalább egy menő is. De tényleg.

Athleisure

Az “Athleisure” kifejezést az atlétika világa ihlette, mely egy könnyed és igazán kényelmes viseletet jelez. Nehéz azonban elképzelni, hogy egy sima kedd reggel az irodába indulva a kosaras nadrághoz felvesszük elegáns szabású zakónkat, az alá pedig egy laza kapucnis “mackó felsőt”.

1

Todd Snyder

Nem-nem. Cseppet sem furcsa, hogy az alábbi képről egyből egy középiskolás tornatanár vagy kosáredző ugrik be neked. Mi is így voltunk vele!

2

EFM

Rövid nadrág két rétegben, füstös szem, félig kigombolt ing… és nem a jelmezes buliba indult el modellünk. Ez ugyanis a tervezők szerint a hanyag elegancia jövője.

3

Perry Ellis

Oh, és meg is érkeztünk a szívmelengető összeállításhoz. Igazából nem is csak szívet, hanem mindent, ez ugyanis egy sima melegítő. Hiszen hogyan is tudnál szétcsapni az üzleti életben, ha nem egy kényelmes, könnyed mozgásra serkentő viseletben.

4

Előbukkannak a zoknik

El is érkeztünk a kedvencünkhöz. A főszerepet játszó, magas szárú zoknik rövid nadrággal egy újabb szintre emelik az hétköznapi ember, még annál is hétköznapibb viseletét.

5

Tommy Hilfiger

A menő márka tervezői nem csak, hogy a zoknikat villantottak, de azok felemás formában dobták fel a rövid nadrág és széldzseki kombinációját.

6

Parke & Ronen

Ki is várná a pénteki jeansday-t, mikor egyenesen a strandszerkódban is bemehetsz dolgozni, ha túl nagy a meleg. Természetesen a színes zokni villantását itt se hagyd ki.

7

Laza Sziluettek

Ugyan a New York-i divathét tele van bő alsókkal, de a Clintons and Friends ismét visszacsempészi a ‘90-es évek vonalait, melyet most egy komplett öltöny formában jelenítenek meg.

8

Joseph Abboud

Íme egy összeállítás arra az esetre, ha az abroszt kívánod egy unalmas hétköznap magadra ölteni.

9

John Varvatos

Na jó, azért becsempésztünk nektek egy valóban stílusos darabot, ahol a kiegészítők koronázzák meg az egész összeállítást. Hanyag elegancia, a hozzá tartozó kézitáska, napszemüveg, nyakkendő és díszzsebkendő kombóval ez az összeállítás egy 2017-es James Bond figurán is megállná a helyét.

10

Bízunk benne, hogy találtatok azért most némi inspirációt, hogy jövőre hogyan is legyetek különlegesek és trendik. Most szólnánk, hogy ha esetleg ezeket a tippeket alkalmazva valamiért megszűnne a munkakörötök, ne ránk haragudjatok.

Itt van még jó kis kontent