Nem vagy modellalkat? Attól még lehetsz stílusos

Szerző: Nevermore

Általánosan elfogadott nézet, hogy a vékony férfiaknak könnyű, mert nekik minden jól áll. Nem mennék most bele abba, hogy azért annyira nekik sem könnyű, mert gyakran legalább úgy szeretnének mondjuk széles vállakat, mint a „mackós” férfiak keskeny csípőt. Ez a poszt viszont nem pszichológiai fejtegetés lesz. Illetve egy picit mégis.

Szóval adott ez a bizonyos „mackós” testalkat. Utoljára írtam le ezt a szót, mert szerintem

még azok is utálják, akik sikerrel csajoznak vele.

Gondolom, különösebben magyarázni nem kell, ez az a nagyobb darab, többnyire szőrös – thx god a szakállőrületért – fazon, aki ha még magas is, tényleg komoly sikereket érhet el sok nőnél, akik szeretik magukat az erős férfi karjaiba vetni. Szóval ezzel lehet együtt élni azért. Amivel már kissé nehezebb, az az ilyen férfiak által választott ruhatár. Na az annyira szokott izgalmas, meglepő és figyelemfelkeltő lenni, mint egy Észak-koreai híradó bulvárblokkja.

A stílus nem kilók kérdése

Pedig nem kellene ennek feltétlenül így lennie. A piacon – fontos, hogy ne a kinai piacra gondoljunk most – már egyre több helyen lehet sok xl-es ruhákat is kapni, így egy kis stílusért még nem kell a szabóhoz rohangálni, ha mondjuk 190/120-as a magasság/súly arányunk.
Mutatnék is pár jó példát arra, hogy milyen alternatívája lehet a keki oldalzsebes nadrágnak és az alkarközépig lógó ujjú pólónak/ingnek.

Kezdjük is mindjárt egy hírességgel

Zach Galifianakis (mondd ki gyorsan a nevét háromszor helyesen, és egyet kívánhatsz) nem éppen a tökéletes testalkatáról ismert, ezen a képen például mégis sikerült egy elég kellemes szettet villantania. Mindezt egy háromrészes öltönnyel, aminek annyi titka volt, hogy jól sikerült eltalálni a méretét – ok, valószínűleg rá szabták. És ezen még az öltönyhöz kötelező öv hiánya sem rontott túl sokat.
zach-galifianakis-summertime

Elefánt a pólón

A következő a kedvenc szettem. Nézzétek meg! Nincs kockahas, nincs hosszú, vékony láb, van viszont stílus. Ez a keki öltöny az elefántos pólóval szerintem a nyár egyik legmenőbb összeállítása. A barna öv menő, a kék cipő bátor, és nincs túltolva az egész. Ez a fazon tökéletes. Az elefántok épp csak annyira ragadják meg az ember pillantását, hogy odafigyeljen, de ne fintorodjon el, legfeljebb egy mosolyt zavarjon a szája sarkába.

Dapper-8

Egyszóval ez a tipikus példája a testalkatfüggetlen stílusérzéknek.

Dapper-2

A Hegy öltönyben

És akkor nézzünk egy 206 centis, 180 kilós embert. Rendben, ez nem az a pókhasú fazon lesz, Hafthor Bjornsson ugyanis elég keményen sportol amellett, hogy a Trónok Harca című sorozatban ő alakítja a beszédes nevű (ámde annál szótlanabb) Hegy-et. Rajta ritkán látni öltönyt, de ilyen is előfordult már:

3ab4ca3acf734aaad9edd0d6e2e8c7dc

Ha pedig csak sima (nyilván hosszú ujjú) ingben flangál, az is tud jól kinézni:

OvIZE_KvVQEl

„Sose told fullba a kretént”

És most itt az ideje, hogy lehűtsem egy kicsit a kedélyeket. Plus size-os ként azért nem tehetünk meg mindent. Nem szabad elszürkülni, nem kell elbújni, de azért az egészséges önbizalom és a magamutogatás közt Kisalföldnyi a határmezsgye, így nem olyan egyszerű átlépni azt. De azért meg lehet csinálni, mondjuk így:

tumblr_o03rk53jlT1tqkhz1o1_500

Legyen ez a mai záróképünk is egyben. Csak magabiztosan!

Itt van még jó kis kontent