Még 5 menő bőrkabát a moziból

Szerző: Nevermore

Korábbi összeállításunk olyan sikeres volt, hogy muszáj volt megígérnünk egy folytatást. El is érkezett.

Már a Facebookon is érkeztek kommentek a cikkhez, a barátaim pedig, akik olvasták az ominózus írásomat, a véremet kiszívták, amiért a kedvenceik nem kerültek bele a felsorolásomba. Kifejezetten imádtam például, hogy többen is emlegették Neo karakterét a Matrixból, ami azért is vicces, mert ő bőrmellényt sem hordott, nemhogy kabátot. Na de mindegy. Azért keresünk nektek abból a filmből is valami csemegét.

Trinity

Miben? Mátrix-széria

Kezdjük is egy rendhagyó darabbal. Egyrészt mert itt nem feltétlenül dzsekiről van szó. És nem is biztos, hogy bőrről. Attól eltekintve, hogy Carrie-Ann Moss nagyon jó bőr. Ez a latex szerkó azt hiszem, mindannyiunk retinájába beleégett a film első perceiben, szóval mi is ezzel kezdenénk.

Carrie-Anne Moss

Belmondo

Miben? A profi

Belmondo egyik legjobb filmje – hú, itt még lesz vita –, Morricone gyönyörű zenei aláfestésével gyermekkorom egyik legjobb akciófilmje volt. Persze a mai akciófilmekhez képet semmi nem volt. Az egész film alatt alig három ember halt meg. De a hangulata… És Belmondo bőrdzsekije…

tumblr_inline_nt2rrmY2Em1s9x8us_540

Mondjuk az az egyszerű fazon, réz cipzárakkal ma talán nem lenne annyira menő, de akkoriban (1981) tuti megrohanták érte a török bőrkabátosokat Isztambulban.

 

Arnold

Miben? Terminátor-széria

Nem is értem, hogy ez miként maradhatott ki az előző cikkből. Arnold terminátorként bőrdzsekiben, napszemüvegben és motorral a kilencvenes évek egyik meghatározó karaktere volt. Azt már csak a rosszindulatú alakok terjesztik, hogy azért volt ez így, mert a tehetségtelen színésznek könnyű volt megformálni az arcmimika nélküli robotot.

Furlong-in-Terminator-2-Judgement-Day-edward-furlong-27977155-853-480

Egyébként a Terminátor bőrkabátjánál talán csak a shotgun handling volt menőbb:

Reloading

Űrlord (haver)

Miben? A galaxis őrzői

A Galaxis egyik őrzője, Űrlord is bőrben nyomatta a művészetet, ráadásul neki a csodás, bordó dzsekije mellett volt egy hosszított fazonú is, amit az űrsétákon vetett be, illetve amikor esős idegen bolygókat látogatott meg.

guardians-of-the-galaxy-star-lord-3

Persze biztosan van, akinek ez a bordó szín nem tetszik. Ami nem is baj, de erről Űrlordnak is megvan a maga véleménye:

guardians-of-the-galaxy-14-gif-sex-machine-wtf-watch-the-film-saint-pauly

Blade

Miben? Penge

A vámpírkaszaboló félvámpír szettje olyan piszok menő volt, hogy akkoriban néhány vidéki diszkóban nemcsak bőrkabátot, hanem szamurájkardot is elkezdtek hordani páran. Bár lehet, hogy ők nem a vámpíroktól tartottak. A lényeg az, hogy ez a hosszított bőr a piros béléssel szerintem még most is elmenne egy-egy hűvösebb buliban.

Blade-Trinity

+1 Eric Draven

Miben? A holló

A kilencvenes évek egyik nagy kultuszfilmje, az első igazi „videoklipfilm” volt A Holló, melyben a főszereplő (a forgatás alatt tragikus balesetet szenvedett Brandon Lee alakította), Eric Draven egy lopott bőrkabátot hordott − élőhalottaktól szokatlan eleganciával. A film hangulata, a hihetetlenül erős zenei világ – az akkori idők legmenőbb rockzenekarjai adták ehhez a nevüket – és a tudat, hogy a szintén fiatalon elhunyt Bruce Lee fiának utolsó filmje volt ez, teszik ezt a szerelést a legmenőbbek élére.

the-crow6-xlarge
Biztosan kihagytam most is egy párat, és biztosan fel is fogjátok rá hívni a figyelmemet, de sebaj. A Punishert például azért hagytam ki, amiért a Ghost Raidert is. Mert nem szeretem őket. Mondjuk utóbbi legalább annyiban jó volt, hogy a lángoló koponya miatt nem kellett sokat néznem Nicolas Cage hajhullás elleni ádáz küzdelmének eredményét eredménytelenségét.

Itt van még jó kis kontent