A te életednek mi a mozgatórugója? Mi az, amiért minden reggel kimászol az ágyból, kimosod a csipát a szemedből elővarázsolod a benned rejlő istennőt, és nekivágsz a világnak, hogy megvívd a magad harcait? Karrier? Pénz? Szerelem? Család? Világbéke?
Bullshit.
Eric Berne már vagy ötven éve megmondta a tutit:
„AZ EMBER ÖRÖK PROBLÉMÁJA, HOGYAN STRUKTURÁLJA AZ ÉBRENLÉT ÓRÁIT.”
Vagyis azért pörög mindenki, mint a búgócsiga, hogy valahogyan eltöltse azt az időt, ami a földi életben adatott neki. Szerencsére mindebben egyikünk sincs egyedül, Berne szerint „minden társas létezésnek az a funkciója, hogy az emberek kölcsönösen segítsék egymást ebben a vállalkozásban”.
Brit és nem brit tudósok már évtizedekkel ezelőtt bebizonyították, hogy a társas érintkezésnek legalább olyan fontos szerepe van a csecsemők és a kisgyermekek egészséges fejlődésében, mint a fizikai szükségletek kielégítésének. Az az ivadék, amellyel hosszabb időn át nem foglalkoznak, nem dédelgetik, nem simogatják, megbetegszik. Hiába táplálják rendesen, fejlődése megreked, és az állapotromlás akár visszafordíthatatlan is lehet.
Nem ciki az érintés
Persze valahol mélyen szánalmas, hogy állatkísérletekkel szükséges meggyőznünk magunkat az érzelmi törődés és a fizikai kontaktus fontosságáról. Azonban ha bármely játszótéri szubkultúra két főnél nagyobb, random szülőcsoportjában beveted a „Felvegyük-e a síró gyereket?” kérdést, egyből megtapasztalhatod, mennyire nem evidens ez mindenki számára.
Ez a fajta ingeréhség aztán felnőttkorban is megmarad. Nem véletlen, hogy a börtönbüntetés legkegyetlenebb formája a magánzárka, amibe rendszerint még a legkeményebb arcok is belerokkannak. Hosszú távon komoly pszichózissal jár, de még az átmeneti izoláció is többnyire hosszabb-rövidebb ideig tartó lelki zavarokat okoz. A közösségtől megfosztott ember könnyebben manipulálható, megfélemlíthető, épp ezért kell egyesével bemenni az iskolaigazgatóhoz/főnökhöz, ha a szolidaritás gyengítése a cél. Mindennek a fordítottja is igaz: a stabil önbecsülés,
A MASSZÍV GERINC EGYIK LEGFONTOSABB HOZZÁVALÓJA A KÖZÖSSÉG.
És ez nem valami metaforikus blabla, hanem kőkemény biológia: ha az agytörzs retikuláris aktiváló rendszerét nem éri elegendő inger, akkor az idegsejtek sorvadásnak indulhatnak, vagyis a társas törődés a szó szoros értelmében létkérdés.
Felnőttnek is kell a simi
Az ember felnőve többnyire kompromisszumot köt, és megtanulja beérni jóval rejtettebb vagy jelképes gondozási formákkal is, de persze a fizikai kapcsolat iránti igény továbbra is megmarad. A gyermeki ingeréhség időnként módosult formában, valamiféle elismeréséhségként jelentkezik, mely átszövi a társas kapcsolatainkat. Az elismerés egységnyi „adagját” nevezi Eric Berne simogatásnak vagy sztróknak, mely az ő elméletén alapuló terápiás módszer egyik kulcsfogalma.
Nagyon eltérőek vagyunk azt illetően, hogy mennyi sztrókra van szükségünk mentális egészségünk megőrzéséhez, ahogyan abban is különbözünk, hogy hogyan gyűjtjük be ezeket. Azonban mindannyiunk életét átszövik azok
AZ EMBERI JÁTSZMÁK, MELYEKET A SZTRÓKJAINKÉRT JÁTSZUNK,
és amelyek időnként olyan sémákká merevednek, amik megkeserítik az életünket.
Ezért csatázol a like-okért
A digitális világ uralmával aztán ez az egész akkora boostot kapott, ami Berne idejében még elképzelhetetlennek tűnt. A társas interakciók jelentős része áttevődött a virtuális valóságba, a sztrókok gyűjtéséhez pedig fel se kell állni a fotelból. Egyfelől persze baromi jól hangzik, hogy nem az idődet cseszed el a neten, hanem
A FACEBOOKOZÁSSAL VALÓJÁBAN AZ AGYTÖRZSEDET INGERLED AZ ÉLETBEN MARADÁS ÉRDEKÉBEN,
másfelől azonban a dolognak számos hátulütője van.
Egyfelől belelátunk a többi ember életébe, ez alapján megalkotjuk a magunk számára mások identitását, illetve a saját viszonyunkat ehhez az identitáshoz. Másfelől mi magunk is közszemlére tesszük az életünket, pontosabban annak egy változatát, és az erre kapott reakciók alapján aztán mi is megalkotunk valamiféle énképet magunkról. Érted: kiteríted a kártyáidat az online asztalra, és a visszajelzések alapján határozod meg
saját magadat.
Természetesen mindez a való életben is megtörténik, csak egyrészt jóval kisebb számban, másrészt sokkal közvetlenebb, intenzívebb formában, ahol a bennünk kialakult képet a valóságnak egy jóval nagyobb szeletével vethetjük össze. Kevésbé bonyolultan megfogalmazva: szemtől szemben jóval nehezebb kamuzni, ahogyan a fröcsögve szidalmazás és a megszégyenítés sem olyan egyszerű, mint odakommentelni valami ütőset. Igaz, a tökös kiállás és a vélemény felvállalása is nehezebben megy IRL. Ha minden fotelforradalmár az utcára menne, már nem itt tartanánk.
De ha már itt tartunk, a „simogatás” egyébként nem feltétlenül valami gyengéd vagy pozitív dolog, ezért is használják a szakirodalomban inkább a jóval semlegesebb sztrók kifejezést. Adja magát, hogy a lájkokat, megosztásokat, megtekintéseket sztrókként azonosítsuk, ugyanakkor az sem ritka, hogy valaki olyan sémába ragadt bele, ahol a folyamatosan kiprovokált felháborodás, a sajnálat vagy az értetlenség szolgál megerősítésként.
Így ne told túl!
A lényeg, hogy akkor jársz jól, ha mint minden szükségletet, a sztrókok iránti vágyadat is megtanulod bizonyos mértékig uralni. Ahogyan a táplálékéhség, úgy az ingeréhség esetében is igaz, hogy a koplalás ugyanolyan káros, mint az állandó zabálás, vagyis a túlingerlés. És ahogyan a junk foodnál sokkal jobb a Michelin-csillagos étterem vagy a nagyi házi kosztja, úgy a társas kapcsolatoknál sem érdemes bekajálni mindent csak azért, mert olcsó, kényelmes, vagy mert mások is ezt eszik.
Persze hatalmas álszentség lenne ezeken az oldalakon bárkit arra biztatni, hogy hagyja a Facebookot a francba, arra viszont nagyon is biztatunk, hogy használd tudatosan mindazt, amit ez a szép, új digitális világ eléd rak, így minket is. Olvass, gondolkozz, vitatkozz,
OSSZ MEG, ÉS URALKODJ MAGADON!
Mert mindez a valóságnak csak egy szelete, és te is jóval több vagy, mint a profilod.
Ha pedig azon veszed észre magad, hogy időről időre egy adott forgatókönyv szerint teszel keresztbe saját magadnak, akkor érdemes utánaolvasni a témának (például itt), és akár terapeuta segítségét is igénybe véve kideríteni, miért játszod azt, amit.
És persze nekem is úgy kell a sztrók, mint egy falat kenyér, szóval ha tetszett a cikk, ne felejtsd el megosztani!