A dizájnszemüveg mint kiegészítő

Szerző: Andrej

A szemüvegek azok a kiegészítők, amiket az emberek nagy része kényszerből, szükségből hord, épp ezért talán nem is fordít akkora figyelmet arra, hogy megtalálja a tökéleteset. Az emberek másik része, akiket szintén látunk szemüvegben hasítani, csak azért pattintja magára ezt a kiegészítőt, hogy erősebb karaktert adjon az arcának, hosszú perceket töltve azzal, hogy meglegyen a legpatentebb darab. Adott a kérdés: gázos-e az álszemüveg? 

Fiatalabb koromban nagyon szerettem volna egy fekete keretes, Yves Saint Laurent érzetű szemüveget. Akkoriban sehol nem lehetett kapni sima üveglencsés szemcsót, így ez az álmom hamar széthullott a magyar rögvalóság fájóan éles szikláin. De nem adtam fel, egy régiségesnél vadásztam magamnak egy „SZTK”-keretes csodát, aminek lencséjét valami random betondarabbal kiütöttem, és üveg nélkül hordtam. Istencsászárnak éreztem magam, holott egy egyszerű keret volt az, semmi több.

linberg-mens-3

Azóta változott a helyzet, elárasztották az üzleteket az üveglencsés szemüvegek, amikben bárki kipróbálhatja magát. A kerektől a szögletesig, az egyszerű feketétől a teknősmintásig mindent meg lehet találni a boltokban.

Egy jó trükk, hogy ahogy idősödsz, szerzel egy vastag, sötét keretes szemüveget. Minden más ernyedhet és csúszhat lefelé, de az a keret élesen és karakteresen áll a helyén. Nézd meg Cary Grantet vagy Vidal Sassoont!” − Tom Ford

MIÉRT JÓ? 

Bár elsőre jogos lehet a felvetés: akinek nincs baj a látásával, mi a sz@rért akar szemüveget hordani? Mégis meg kell állni egy pillanatra, és (velem együtt) azokért szólni pár szót, akik néha napján felvesznek egy álszemüveget. Az ember arcának teljesen más, komolyabb vagy akár bohóbb karaktert képes adni. Én rendszeresen hordom, ha interjúra megyek, vagy olyan helyzetbe kerülök, ahol nem előny a srácos arcom, és egy szögletes szemüveg komolyabb, férfiasabb külsőt kölcsönöz.

men_glasses_glance_454918

Továbbá filmes példákból tudjuk, hogy az ember megfontoltabb és magabiztosabb szemüvegben:

HOGYan VÁLASSZ? 

Ha még nem szereztél be egyet sem, de úgy érzed, itt az ideje, fontos, hogy tudd, milyen a fejformád, és ahhoz milyen formájú szemüveg passzol legjobban. Korábban egy átfogó anyagot is írtunk erről, de ha arra nincs időd, itt egy kis segítség:

how-to-find-your-face-shape-sunglasses-glasses-men-man-ashley-weston2

Ha megvan a tökéletes forma, jöhet a szín. A fekete mindig jó választás, de abból sem mindegy, milyen a keret. Keress matt vagy kevésbé fényes darabot. A nagyon színes (piros, sárga stb.) kereteket hanyagold, hiszen a figyelem abszolút arra irányulna, és nem a jó értelemben. Könnyen balul is elsülhet a dolog, mint a lenti képen szereplő kollégánknál.

Egy rossz példa: Duncan kollégánk ügyetlenül választotta ki a szemüvegkeretet a kulturált esti összejövetelhez. Szégyelli is magát nagyon.

Egy rossz példa: Duncan szerkesztőtársunk ügyetlenül választotta ki a szemüvegkeretet a kulturált esti összejövetelhez, és emiatt kényelmetlenül feszeng.

Ha igazán fashionista vagy, vásárolj teknősmintás darabokat, a sötétebb, sárgás vagy zöldes biztosan a kedvenced lesz. Különlegesebb alkalmakra beszerezhetsz fából vagy bakelitből készült spécibb szemüvegeket is.

matthew-mcconaughey-glasses-round-frames

HOL KERESD?

Szinte minden fast fashion boltban találsz üveglencsés szemüveget, de ha nem elég a kínálat, a netes-rendelős oldalak választéka kellően sokszínű. Ott érdemes körülnézned, ha nem derogál, hogy akár 2 hónap is eltelhet a rendeléstől a házhoz szállításig.

tom-ford-private-collection-eyewear

Ha minden összeállt, bátran csapd fel ezt a remek kiegészítőt, amit bevethetsz minden nap − még akár egy-egy rendkívüli eseményen is.

Itt van még jó kis kontent