Bro Guide

7 támadhatatlan érv a borotválkozás mellett

By  | 

Nem tudtuk eldönteni, hogy komoly vagy mókás cikket írjunk-e a témában, ezért egy kicsit mindkettő lett. Akár egy Kósa Lajos-sajtótájékoztató: látszólag hasznos, de inkább rohadtul vicces.

 

“Hagyjátok már ezt a k.rva szakálltémát!4!!” − szólt az elkeseredett felkiáltás egy önzetlen jóakarónktól néhány hónappal ezelőtt, amikor szó mi szó, egy kissé tényleg túltoltuk ezt a grooming dolgot a beautyFY-on. Annyi igazsága kétségtelenül volt a személynek, hogy míg a borosta, a szakáll és a bajusz vonatkozásában posztolunk orrba-szájba, addig kevés szó esik a simára húzott áll előnyeiről. Pedig vannak neki.

A lentiekben tehát egy Gillette-reklám precizitásával érvelünk a borotvált arc férfiassága mellett, sőt, kivont szablyával megyünk az arcszőr ellen, az írás legitimitása érdekében a szerkesztőségünk hölgy munkatársainak szubjektív álláspontját is latba vetve. Első kíméletlen támadásunk a low life szőnyegborítással szemben Joaquin Pheonix maga:

phoenix_beard_620

Balra: homeless Gucci zakóban, Jobbra: Joaquin Phoenix

 

A penge férfias

Érveinket pedig kezdjük rögtön azzal, hogy a borotvapenge férfias, hiszen éles, kemény, de mégis rugalmas, az ápolt férfi néhány milliméteres szamurájkardja, amivel az igénytelenséget nyesi le vitézül. Egyes nézetek szerint a lekaszált orca az önbizalom büszke címere is egyben, hiszen tulajdonosa nem látja szükségét annak, hogy vonásait szürke lepel mögé rejtse. Csak a bizonytalan ember trükközik azzal, hogy tekintetét szőrcsomók konstellációkba rendezésével próbálja vonzóbbá tenni, a borotvált ember eltekint ettől, tudván:

pőrén is ő a király.

Vagy még inkább: a khhhirrrály.

Mivel a jelen cikk szerzője is borosta/szakáll kombóval tolja inkább, némiképp fájdalommal tudatom, hogy a szerkesztőségünkben Sue és Brooke is a borotvált fizimiskát preferálja inkább. Brüh.

Minekután én magam is borosta/szakáll kombóval tolom leginkább, leplezetlen elkeseredéssel tudatom, hogy a szerkesztőségünkben Sue és Brooke is a borotvált fizimiskát preferálja inkább. Brüh. (A képen a vámpírcsávó)

A borotvált urak

Mivel minden férfi megtanult borotválkozni valamikor, szülőtől, filmekből vagy használati útmutatóból (Rosszabb esetben egy Youtube-videóból, ami úgy kezdődik, hogy egy orrhangú kisgyerek köszön: “Wasup geeeys!” − a szerk.), ezért most mi a borotválkozás professzionális furfangjaiba nem is mennénk bele. Az maradjon meg a B kategóriás “férfimagazinok” szerzőinek, akik flekkdíjra fordítanak gyártanak tonnányi cikket egyazon témáról annak ellenére, hogy már 5 éve nem tudnak róla semmi újat mondani.

Sztori of borotva!

A simára borotvált arc már az ókori Egyiptomban a civilizáltság szimbóluma lett, de olyan mértékben, hogy a pénzesebbek erre a célra főállásban foglalkoztattak embereket, sőt,

fizetett borbélyok drágakövekkel kirakott, szentelt borotvával

tolták le a szőrt az uralkodó arcszerkezetéről. Haladó. A borotválatlanság tehát hamar az alsóbb társadalmi osztályba tartozás szimbólumává vált, míg a tiszta bőr reflektorként világította a keményen dolgozó kisemberek szemébe:

hajolj, jobbágy!

Fun fact: Az egyiptomiak kicsit túl is pörögték a dolgot, Hérodotosz szerint a papok teljes testszőrtelenítéssel igyekeztek a megtisztulás érzését megcsípni, még a szemöldöküket és a szempillájukat (!) is kihúzgálták, nehogy már ugyanolyan dolgok borítsák a testüket, mint az állatokét.

Az ízlés dolgában köztudottan erősen visszamaradott görögök az ókorban bálványként imádták a szakállukat, olyannyira, hogy pénzbüntetést, sőt, esetenként börtönt (!) róttak ki arra, aki más férfi szakállát levágni merészelte. Lényegében bűncselekményként tekintettek tehát a beretválásra, de a makedón Nagy Sándor már kimondottan propagálta azt, a tisztességes, rendezett férfiember jelképeként tekintve a tiszta bőrre. És ki foglalta el a fél világot? Nem a görögök.

A történelmi példák manapság persze fabatkát sem érnek, de azért aki szeretne, a nagyszerű Art of Manlinessen bővebben is olvashat róla ezen a linken. Most pedig álljon itt néhány megkérdőjelezhetetlen igazság arról, miért muszáj pengéhez nyúlnia annak, aki gyermeteg szakállfetisizmusán felülemelkedve végre igazi férfivá óhajt lenni.

 

1. Fiatalít

Ezt a szempontot indokolni alighanem szükségtelen, de ha mégis kell, hát mutatunk inkább egy képet valakiről.

galifianakis_620

Ő Zack Galifianakis, művésznevén a “kövér szakállas”. ’nuff said.

 

2. Ápoltabb hatás, nem kicsit

jackman_beards_620

A nőknek a tisztaság érzése igen fontos szempont, és ez nem csak akkor van így, amikor egy masszívabb trimmelésed után borostalében úszik a mosdókagyló, hanem akkor is, amikor az arcodhoz kell hozzáérniük. Ha rendben van a bőröd (értsd: foglalkozol vele, tisztán tartod, hidratálod, meg amit még kell), akkor borotváltan jelentősen higiénikusabbnak, egészségesebbnek tűnsz. Jobb lesz megérinteni is, kérdezz csak rá náluk.

 

3. Nem minden arcformához válik be/nem mindenkinek nő rendesen

Az arc- és fejformád sajnálatos módon eleve determinálja, mit választhatsz, és mit nem. Felesleges továbbá azzal szarakodnod, hogy Néma Bob kultikus fizimiskáját reprodukáld, ha mindössze néhány szál kandikál ki az állad hegyibe’. Egyszerűen nem kell a lehetőségeidet meghaladóan erőltetni. Továbbá a nem megfelelően elhelyezett bajusszal úgy nézhetsz ki,

mint egy sövény mögül kukucskáló detektív.

ronaldo_mustache_620

 

4. Karcol, mint a rossz lelkiismeret

Próbálj meg egy kislevelű puszpángbokorba fejelni. Körülbelül ilyen érzés a csajodnak, ha az orrod alá növesztett dörzspapírral hajolsz felé.

 

5. Orbán Viktornak bejött!

Egy igaz hazafinak ez az érv már önmagában elég kellene, hogy legyen. Állítólag a ’90-es években Orbán Viktor azért vágatta le az arcán férfiasan körbefutó barna bokrétáját, mert túl sokan keverték össze a Serpico szakállas Al Pacinojával. Megborotválkozott, királlyá koronázták. Véletlen? Aligha.

Vesztes.

Vesztes.

Győztes.

Győztes.

 

6. Kerekíti a fejet, minden szakállashoz hasonulsz

A borostától ugyan nem, de az emberes szakálltól a fejed durván kerekdedebb lesz, és az ellenállhatatlan vadászpilóta-állvonaladat előnytelenül fedi. Tedd fel magadnak a kérdést: Lothar Mattheus lehetett volna sikeres hátvéd, edző és celebritás egy vasbeton gerendát kettéroppantani képes állkapocs nélkül? Aligha.

Jamie_dornan_beard_shaved

Balra: ismert és népszerű színész; jobbra: utca embere válaszol egy közéleti kérdésre egy kerületi tévéstábnak.

 

7. Ma már ezzel az ápoltsággal különlegesnek számítasz

Ez nem vicc. Ez az ultima ratio a borotválkozni/nem borotválkozni dichotómiában: több kutatás szerint az egyre általánosabb szakállviselettel arányosan csökken annak attraktivitása a nők szemében. Vagyis annyian tolják már így, hogy a szőrös arc a lányok számára lassan egy curlingmeccs izgalmi faktorával vetekszik. A jelenségnek már a neve is igen fancy: “negative frequency-dependent sexual selection“.

jude_law_colin_firth_620

 

Hasztalan argumentum

Seregnyi meggyőző érvet tudnánk még felsorakoztatni, de hallgass inkább csak a józan eszedre! Ha Kirk Douglas szakállat növesztene, hova akasztaná a vállfáit, amikor nincs a közelben fogas? Miért borotválkozik meg minden politikus választások előtt még akkor is, ha olyan szája van, hogy még a fürdőszobatükör is kínos mentegetőzések közepette hajol el egy puszi elől? Hogy lehetne James Bond a világ legsikeresebb ügynöke, ha menekülés közben még az arcszőrzetének a légellenállását is le kellene küzdenie?

Na ugye.

 

A cikkhez felhasználtunk infókat az Artofmanliness írásából.

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás