Így öltöztették a Mad Men figuráit

Szerző: Brooke

2007-től egészen 2015-ig követhettük figyelemmel a Mad Men amerikai sorozat izgalmas történéseit. Hét teljes évad után a készítők ugyan úgy döntöttek, a sztorinak véget vetnek, de azért volt pár dolog a sorozatban, amire a mai napig, 2 év elteltével is szívesen tekintünk vissza. A szereplők stílusossága egy ezek közül, és az Esquire erről készített interjút a produkció stylistjaival.

A tévézés történetében kevés olyan sorozat van, ami jelentős hatást gyakorolt a nézőinek öltözködési stílusára. A ’80-as évek közepén a fehér, szövetből készült blézerekre például a Miami Vice hívta fel a figyelmet. Aztán jött 2007-ben az egyik legnépszerűbb TV-sorozat, ami valóban hatással volt a férfidivatra, ez a Mad Men.

A Mad Men-stílus létezik, hamar népszerűvé vált, és a mai napig érdemes ellesni a sorozat részeiből pár tippet.

Néhány napja az Esquire hozott le egy cikket, amiben a világ valaha volt talán legelegánsabb tévéműsoráról kérdezték a résztvevőket. A Mad Menből most két külön kötet is készült (amit Taschen és Matthew Weiner hozott össze), ezért a magazin ennek tiszteletére meginterjúvolta egyrészt Weinert, másrészt a stylistot − vagy ha úgy tetszik, a „jelmeztervezőt” −, Janie Bryantet. 

És ahogy azt már mind tudjuk, a sorozatnak ugyan vége, de a stílusos elegancia, amit a hét évad ad a nézőknek, örök és felbecsülhetetlen.

Mi tette a Mad Ment olyan sikeressé?

Matthew Weiner:

Talán az időzítés és a szerencse az, ami számított, de az tény, hogy az olyan emberek, mint a jelmeztervező, Jamie Briant, igazán odafigyeltek a részletekre. Szerintem a sorozat sikere az, hogy az átlagos emberekhez szólt a műsor.

Hogyan fejlődött a ’60-as évek stílusa?

Janie Bryant:

Utánajártam a western stílusnak, könyvtárakba jártam, és olyan magazinokat kezdtem olvasgatni, mint az Esquire, a GQ, a Vogue vagy a Harpers Bazaar. Egyre mélyebbre ástam, és kutatásokat végeztem. Természetesen ennek a kornak a filmjeit is végignéztem. Nagy hatással volt rám például a North by Northwest, ami 1959-ben jött ki. Mivel a Mad Men 1960-ban kezdődött, ezért ez inspirált talán a legjobban.

Hogyan változtatta meg a sorozat a férfidivatot?

Bryant:

Ez talán a leghihetetlenebb része a sorozatnak, mindig is bóknak éreztem, hogy a férfiakat befolyásolja a műsor. Annál is inkább, mert a nők folyamatosan cserélgetik a ruháikat, változik a divat, ezzel együtt (minden alkalommal) a stílusuk is. Ez volt az a sorozat, ami a férfiakat megismertette a valódi divattal.

Inspirációnak néhány kép a sorozatból.

Kíváncsi vagy a teljes interjúra? Akkor katt ide.

Itt van még jó kis kontent