Az érett nő őszinte mosolya

Szerző: Ulla

Az idő múlásának egyik félreérthetetlen jele, hogy tinédzserkorod idoljai idősebbek lesznek, mint tinédzserkorod szülei. Julia Roberts a csupa mosoly hamvas szépségből észrevétlenül csupa mosoly érett asszony lett, aki némi reményt ad arra vonatkozóan, hogy van élet az Instagram-dívákon túl is.

Szépségéről és színészi tehetségéről egyaránt megoszlanak a vélemények, de tény, hogy az utóbbi 30 évben Julia Roberts végig ott trónolt Hollywood élvonalában, ő volt

az első színésznő, aki férfigázsit kapott,

és filmjei összbevételét tekintve is a legsikeresebb színésznők egyike.

Nem volt még harminc, mikor azt mondta, több életre elegendő pénze van. Ennek ellenére nem fürdik pezsgőben, nem kaviárral mos fogat, üdítően botoxmentes, szóval szinte már ijesztően normálisnak tűnik. Pedig az ő élete sem volt mindig májusi lepkekergetés, a magánélet és karrier terén egyaránt voltak rossz döntések, problémás emberi kapcsolatok és tragédiák is.

A nehéz kezdetek

A Georgiában született Julia színészcsaládból származik, szülei egy katonáknak szervezett színielőadáson jöttek össze. Később színészműhelyt alapítottak, náluk tanult például a polgárjogi harcos, Martin Luther King lánya, Yolanda King, aki maga is aktivistaként és előadóművészként vált ismertté. A Roberts házaspár mindhárom gyereke, Eric, Lisa és Julia is színészi pályára lépett. Hármójuk közül csak a legkisebb, Julia jutott el igazán a tutiba, bár az utóbbi években már az unokahúg, Emma Roberts is ott sertepertél Hollywood környékén.

Tesók

Julia gyors és hihetetlenül magasra ívelő karrierje egyébként újra meg újra hullámokat vet a családban, a bulvársajtóban hol önző karrieristaként jelenik meg, aki gyorsan elfelejtette, honnan jött, hol pedig olyan sztárként, akinek legfontosabb a család, és aki folyamatosan támogatja a hozzátartozóit.

Azt talán sosem fogjuk megtudni, magánemberként milyen Julia Roberts valójában, de az tény, hogy soha nem tudta igazán felhőtlenül élvezni a sikert, mert szinte mindig volt olyan családtagja, aki őt hibáztatta a saját kudarcaiért. Például bátyja, Eric 2004-ig egyáltalán nem beszélt vele, kapcsolatuk csak azután normalizálódott, hogy Juliának gyerekei születtek.

Julia édesanyjával és tragikus sorsú féltestvérével

Legutóbb három éve estek neki újult erővel, mikor is édesanyja második házasságából született

féltestvére öngyilkos lett, és búcsúlevelében hosszan ecsetelte, hogy Julia mekkora patás ördög is valójában.

Ehhez képest nővére, Lisa rendre feltűnt filmjeiben, és minden bizonnyal a kis Emma se lenne a nagynéni közbenjárása, de legalábbis a renoméja nélkül ott, ahol van.

Színészpalánta

Miután szinte az anyatejjel szívta magába a színészetet, nem csoda, hogy Julia érettségi után egyből New Yorkba ment, ahol nővére már pár éve igyekezett színészkarriert építeni, és őt is bejuttatta néhány meghallgatásra. Ahogyan az lenni szokott, sorra jöttek az elutasítások, és saját bevallása szerint Julia csak azért nem költözött haza, mert édesanyja nem engedte, mondván, ha már belekezdett valamibe, ne rettenjen vissza az első megpróbáltatásoktól.

Ez a szigorba csomagolt anyai támogatás aztán kisvártatva meg is hozta a gyümölcsét. Néhány epizódszerep után Roberts 1988-ban megkapta első komolyabb szerepét a Mystic Pizzában, egy évvel később pedig az Acélmagnóliákban nyújtott alakításáért már Oscar-díjra is jelölték, a legjobb női mellékszereplőnek járó Golden Globe-ot pedig haza is vihette.

Julia Roberts mintegy negyven filmben játszott eddig jó és felejthető alakításokat egyaránt nyújtva, de nekem mégis úgy tűnik, hogy

karrierje lényegében nem más, mint lábjegyzet a Pretty Womanhez.

Lehet, hogy egyedül vagyok ezzel, de akárhány filmben is látom, én Roberts alakítását akaratlanul is mindig az 1990-es Pretty Womanhez képest értelmezem, melynek forgatásakor a színésznő mindössze 22 éves volt.

Richard Gere fel akarta vidítani Robertset, aki nem érezte jól magát. A jelenet olyan jól sikerült, hogy végül benne hagyták a filmben.

Ebben a filmben az a zseniális, hogy egyfelől persze nem több, mint egy jól megcsinált romcom, de ha figyelmesen végignézed, ügyesen teszi időjelbe az egész hollywoodi álomgyárat mindenestől. Emlékszel a zárójelenetre?

Persze szeretnénk bekajálni, hogy a kíméletlen pénzemberben érző szív dobog, és hogy

a külvárosi prostiért is eljön majd a herceg fehér limuzinon,

de az utcán magában dünnyögő bolond eszünkbe juttatja azt, amit valójában mindannyian tudunk: az egész egy ordas nagy kamu.

Az eredeti forgatókönyvnek egyébként még jóval sötétebb (és minden bizonnyal realisztikusabb) sztorija volt egy drogfüggő prostiról, akit végül az út mellett hagynak, de miután a Disney megvette a jogokat, muszáj volt nyakon önteni jó pár liternyi sziruppal. A rendező, Garry Marshall érdeme, hogy mindez a fenti módon, egy elegánsan pimasz kikacsintással oldódott meg.

Persze ettől még az egész egy orbitális nyáltenger marad, de szeretjük, ahogyan az alábbi videót is, amiben 25 év után a stábtagok újra találkoznak, és néhány érdekes részletet is elárulnak a filmről.

Julia Roberts egész karrierje is kicsit olyan, mint a Pretty Woman. Az Egy ágyban az ellenséggeltől az Erin Brokovichon át az Ocean’s Elevenig megmutatja, milyenek lehetnénk, ha az álmok valóra válnának, de valójában mindannyian tudjuk, hogy ez nem a valóság, a többségünk soha nem lesz Julia Roberts. Ez olyannyira igaz, hogy tulajdonképpen

ideje nagy részében maga Julia Roberts sem Julia Roberts,

hanem egy háromgyerekes anyuka, aki taknyos orrokat törölget, és edzésre hordja a gyerekeit. Ami igazán szimpatikussá teszi számomra (természetesen amellett, hogy többnyire nagyon szórakoztató filmeket csinál), az az, hogy az ő szájából nem tűnnek annyira hazugnak az olyan mondatok, mint „a család a legfontosabb” meg „a boldogság a legjobb szépítőszer”.

Korábbi interjúit visszaolvasva úgy tűnik, hogy ez a nő mindig is remekül a helyén tudta kezelni azt a cirkuszt, ami a filmiparban zajlik. Miután igazán megszaladt a szekér, az egyik első dolga volt venni egy ranchot mindentől távol, Új-Mexikóban, ahová elvonulhat magánembernek lenni.

Már fiatalon is arról beszélt, mennyire szeretne gyerekeket, és miután megtalálta az alkalmas társat Danny Moder operatőr személyében, annak ellenére szült három gyereket, hogy már az elsőszülött ikrek kihordása is nagy megpróbáltatásokkal járt, és az orvosai kifejezetten lebeszélték arról, hogy még egy terhességet vállaljon.

Amit otthonról hozol

Julia szülei hamar elváltak, és anyja második férje egy iszákos, erőszakos figura lett, nem csoda hát, ha a nyugodt családi élet egyértelműen elsőbbséget élvez nála a karrierhez képest. Jóval kevesebb filmet vállal már, mint pályája elején, és amikor csak lehet, a forgatásokra elkíséri az egész család. Gyerekeit nem mutogatja orrba-szájba, de nem is vonja misztikus ködbe őket; a kölkök határozott, de szeretetteljes elvek mentén nevelődnek.

Például anyjuk filmjei közül csak azokat nézhetik meg, ami nekik való

− ez jelen pillanatban néhány animációs filmet jelent, amihez Julia a hangját adta.

Egyszóval szimpatikus családként élik a mindennapjaikat lassan másfél évtizede, és ez mindenképp király, még akkor is, ha Julia holnap megőrül, és lelép egy 25 éves brazil férfimodellel, vagy valamelyik gyereke pár év múlva popzenei karrierbe kezd.

Million dollar baby

Julia Roberts teljesítményét a kasszánál kicsengetett dollármilliókban szokás mérni, és tény, hogy mindaz, ami felrepítette a csúcsra, sok szempontból kalitkába is zárta. Ő a szép, néha dögös, néha szerethető, de mindig gyönyörűen mosolygó nő, akivel könnyű azonosulni, és amikor megpróbált átállni a sötét oldalra (Tükröm, tükröm), akkor azonnal hatalmasat bukott.

Megcsinálta a Pretty Woman tündérmeséjének inverzét (Notting Hill), a Holt költők társaságának lightosan feminista változatát (Mona Lisa mosolya), sőt addig vajúdtak a hollywoodi hegyek, míg sikerült összehozni egy közös filmet (az egyébként országos cimbi) Brad Pittel is, kár, hogy A mexikói olyan lett, amilyen.

Sokféle műfajban alkotott a családi drámától a thrilleren át a road movie-ig, de ezek többsége inkább tekinthető tisztességes iparosmunkának, mint izgalmas műalkotásnak. Évtizedekig ő volt a stabil pont, forgatókönyvek és költségvetések alapultak azon, hogy Julia Robertsszel nem lehet mellélőni.

A filmkészítők legtöbbször biztonsági játékot játszottak vele, csak az elmúlt pár évben találták meg az olyan izgalmasabb szerepek, mint az Augusztus Oklahomában vagy az HBO által gyártott, tabudöntögető Igaz szívvel.

Csak remélni merem, hogy folytatódik ez a tendencia, mert Julia Roberts az álomgyár egyik legjózanabb, legemberibb figurája, akiben sokkal több van, mint egy sok millió dollárt érő mosoly.

Íme a szokásos szubjektív lista, ezúttal az öt legjobb olyan Julia Roberts-filmről, ami nem a Pretty Woman:

#1 A pelikán ügyirat

Klasszikus krimi, hamisítatlan kilencvenesévek-életérzés. Jó párszor láttam már, és hazudnék, ha azt mondanám, a sztori minden egyes pontját értem, ennek ellenére (vagy épp ezért) bármikor megnézném újra.

#2 Erin Brockovich (2000)

Ezért a filmért kapta meg Roberts az eddigi egyetlen Oscar-díját, ami nyilvánvalóan legalább annyira szólt a film által képviselt ügynek és az igazi Erin Brockovichnak, mint a főszereplő színészi játékának. Ennek ellenére Roberts lányos zavarában elfelejtette megemlíteni őt a díj átvételekor, amivel újabb alkalmat adott arra, hogy a bulvárlapok rajta köszörüljék a nyelvüket. Viszont talán ebben a filmben a legdögösebb, ami nem véletlen, hiszen a forgatásra készülve keményen edzett a feszes idomokért.

#3 Ocean’s Eleven

Szerintem a széria legjobb darabja, amiben egyszerűen mindenki tökéletes, Julia is.

#4 Ízek, imák, szerelmek

A film persze a töredékét se adja vissza a könyvnek, ami sokkal kevésbé ostoba és sztereotip, mint a női olvasóknak szánt bestsellerek általában. Aki elmúlt már 25, érezte már magát igazán nyomorultul, és bírja a lassabb tempójú mozikat, annak többnyire bejön. Érzelmes és spirituális, de még épp innen a giccsküszöbömön, ráadásul van benne Javier Bardem.

#5 Augusztus Oklahomában

Irgalmatlan sztárparádé egy kamaradráma kedvéért, ami hollywoodi léptékben mérve épphogy visszahozta a ráfordított 25 millió dollárt. A miheztartás végett: minden rekordot megdöntve Julia Roberts 2003-ban egymaga ennyit kapott a Mona Lisa mosolya főszerepéért. De míg az utóbbi egy felejthető mozi, addig az Augusztus Oklahomában kifejezetten sikeresen ugorja meg a feladatot, hogy Tracy Letts kevés szereplős, beszűkült térben játszódó darabjából jó, sőt olykor kifejezetten gyomorba vágó filmet csináljon. Julia Roberts pedig az eddigi legkevésbé mosolygós vagy szerethető arcát mutatja.

Itt van még jó kis kontent