Ezeket kövesd, ha érdekelnek a cipők

Szerző: beautyFY

Van az a mondás fotós körökben, hogy minden portfólió annyira jó, amennyire a legrosszabb kép jó benne. Ezen az analógián elindulva azt is mondhatnánk, minden férfi legfeljebb annyira jól öltözött, amennyire jó a cipője.

Írtunk az elmúlt időszakban többször a lábbelitémáról, például itt mutattunk pár menő márkát, itt pedig pár alapdarabot, amit muszáj ismerni. Most a FashionBeans érdekes gyűjteménye jön azokról az Instagram-fiókokról, amikből elég sok inspiráció (és ismeret) gyűjthető össze arról a ruhadarabról, amivel minden szett zárul.

#1 Ronnie Fieg

Aki olvas minket, az talán már találkozott az úr nevével, ő volt az ugyanis, aki megalkotta a KITH nevű márkát. A legmenőbb amerikai férfiruhaüzletekről szóló anyagunkban kapott említést (amit egyébként itt tudsz elolvasni). Emberünknek egy privát Instagram-fiókja is van, amit a lenti képekre kattintva érsz el, és ami nemcsak sneakerekről, de úgy általában streetwearről mesél, vizuális eszközökkel.

#2 For the love of man’s shoes

Főleg formális, elegáns viseletekhez érdemes innen ihletet meríteni, de lazább, nyárias cipőkre is találni jó példákat. Brutális gyűjtés, cipőfetisisztáknak kötelező forrás, mondhatni napi betevő. Cipőpornó.

#3 Robert Stewart

A skót srác embertelenül rajta van a New Balance cipőkön, az Instagramja azért is érdekes, mert döbbenetes méretű vintage kollekciója van a márka termékeiből. Nem mellesleg kitalált egy cipőtisztító terméket is, ami állítólag sneakerek pucolásához használható hatékonyan. Annak itt a hivatalos oldala, itt meg az Instagram-csatornája.

#4 Men with Footwear

Ritka, akár tök exkluzív cipőkről dobnak fel fotókat erre a csatornára, megjelenés előtti Yeezykről vagy éppen olyan ritkán látott dolgokról, mint az Axel Arigato kvázikézműves cuccai. 785 ezer körüli követőjük van, ami nem kis mértékben köszönhető annak, hogy ugyanezek az arcok művelik a Men With Class nevű csatornát is, annak lájtos kis 10 milliós feliratkozójával.

#5 The Shoe Surgeon

Nem kérdés, hogy a The Shoe Surgeon az egyik legjobb maszek sneakergyáros banda a világon. A Los Angeles-i srácok egészen döbbenetes minőségű dolgokat csinálnak, kizárólag privát megrendelőknek, óriási pénzekért, nagy szakértelemmel. Az anyagokat gondosan kiválogatják, átlagosan több mint egy hónapot melóznak egyetlen páron. Ja, és az ötleteid alapján

ők döntik el, megcsinálják-e egyáltalán a kívánt sneakert.

Szerencsére Instagram-fiókot is vezetnek, lentebb mutatunk is pár példát a képanyagból.

#6 Jason Markk

Érdekes, hogy bár a legrégibb sportcipőgyártók többnyire európai cégek (az adidas és a PUMA is német, mindkettő 1950 előtt alakult, és bár a Converse már a század eleje óta létezik, a Nike hivatalosan csak ’71 óta fut ilyen néven), a sneakerek körüli hype popkulturális értelemben mégis inkább észak-amerikai dolognak tekinthető. Ennek oka az, hogy a sportmárkák a ’80-as évek óta döbbenetes tempóban erősödő marketingje főleg az USA hírességeivel reklámozta a cuccokat, így a sneakerheadek is lényegében az amerikai divatot követték.

Azóta a világon mindenhol hatalmas vásárlóközönsége van a streetwearnek, például az Off-White főleg Ázsiában nyitja a pop-up üzleteit (erről itt írtunk), de a központnak mégis talán az USA nyugati partja tekinthető. Nem véletlen, hogy Los Angeles-i székhelyű a Jason Markk is, egy kimondottan sportcipők ápolására szakosodott brand, ami nemcsak tisztítószetteket árul, de

rengeteg fizikai üzletben cipőápolást is kínál szolgáltatásként.

Az ő csatornájuk igazi manna az erre affinisaknak.

#7 Jason Fitzpatrick

A srácnak már saját luxuscipőmárkája van, de közben továbbra is vezeti saját blogját és Instagram-oldalát is. Nagyon fullos dolgokat posztolgat, ami el is várható egy olyan műhely arcától, amely 100 rugó alatt nem nagyon árul terméket.

Az eredeti gyűjtést köszi a Fashionbeansnek.

Itt van még jó kis kontent