Bro Guide

Az egyéni stílus alapjai

By  | 

“Te is más vagy, te sem vagy más, mindannyian egyediségünkben vagyunk hasonlóak.”  Életfilozófiának szép, de reggelente ennél konkrétabb alapelvekre van szükség, ha nem akarsz úgy kinézni, mint aki most érkezett a nosztalgiavonattal, ugyanakkor nem szívesen áldoznád fel az egyéniségedet sem a trendkövetés oltárán. Csapdaelkerülő jó tanácsok alant.

A divat világában (is) látszólag feloldhatatlan ellentétet jelent a mindenkori alternatív stílus, amelynek lényegét az adja, hogy különbözik az éppen uralkodó irányzatoktól. Képviselőinek ruhatára így kizárásos alapon hasonlítani kezd egymásra, majd megjelennek az ikonikus alter kellékek, mint amilyen a kétezres évek hajnalán a színes sál, a horgolt, túlméretes sapka, az irattáska vagy a trapéznadrág volt. Vagy épp a tetoválás, ami anno maga volt a nonkonformizmus. Ezzel pedig a “különbözz mindenki mástól” zászlaja alatt vonulók hamarosan elkerülhetetlenül újabb irányzattá válnak, így téve idézőjelbe saját céljaikat, miközben

az underground lesz a trendi.

Kitűnni mindenáron

Az egyediségre való vágy mindnyájunkba genetikailag bele van kódolva. (Belém nem. − A szerk.) Szeretnénk kitűnni a tömegből, tetszeni a másiknak, és ezzel a sor elejére kerülni párválasztáskor, állásinterjún és így tovább. Bevallod vagy sem, páváskodsz te is ezerrel, bro.

Ráadásul a legfrissebb kutatások kimutatták, hogy az egyediség és az első benyomás rendkívül sokat nyom a latban, és életünk kritikus szituációiban bizony ezen a helyzeti előnyön dőlhet el sok minden. A Journal of Consumer Research 2014-es cikkéből pedig az is kiderül, hogy az igazán egyedi öltözék magabiztosságot és magasabb társadalmi réteghez tartozást sugároz.

Viszont bárhol is vásárolsz, jó eséllyel szembejön majd veled még legalább három másik ember ugyanolyan cuccban/kiegészítővel, így ha igazán egyszeri és megismételhetetlen akarsz lenni, nincs más hátra, nyomás tüzetesen átkutatni a szülők/nagyszülők szekrényét, és felpattintani apu fecskéjét vagy surranóját… NOT.

Különbözz okosan!

A hardcore egyedi arcok nem sajnálják arra a pénzt és az időt, hogy valóban mások legyenek, mint a többiek, ám a különbözőségnél nem állnak meg, ügyelnek arra, hogy ruháik ne csak egyediek, de személyiségükhöz illőek és stílusosak is legyenek.

Következzék a valóban eredeti férfi ruhatárának hét alapszabálya. Nem konkrét cuccokat, inkább irányelveket javasolunk, amelyek mentén kialakíthatod saját, csak hozzád passzoló, összetéveszthetetlen stílusod.

 

#1 SZEMÉLYRE SZABOTT ÖLTÖNY

Mi lehetne eredetibb egy méretre készített öltönynél, amelynek létrejöttekor adottságaid mellett az általad preferált anyagokat, színeket, formákat és stílusirányzatokat is figyelembe veszik?

Messziről látszik, ha egy zakót a viselőjére szabtak, ráadásul az anyaghasználat, a hajtókák és a zsebek stílusának kombinációja végtelen számú lehetőséget eredményez, így annak esélye, hogy az öltönyöd szembe jöjjön veled az utcán, a nullához közelít.

Mindez persze baromi sokba fáj, de ha teheted, életedben legalább egyszer készíttess méretre szabott öltönyt. Vagy ha erre nincs is keret, a konfekciódarabokat igazíttasd magadra, amennyiben nem 100 százalékig patent a cucc.

 

#2 STATEMENT NAPSZEMÜVEG

Egy egyedi, stílusodhoz illő napszemüveg feldobja az outfited, ha pedig nem ijedsz meg a kicsit feltűnőbb daraboktól, a szemcsi akár annak fókuszpontja is lehet.

 

#3 EGYEDI KIEGÉSZÍTŐK

A legegyedibb persze akkor leszel, ha magad találsz ki egy jól kinéző, figyelemfelkeltő ecsetvonást, amely később könnyedén az attribútumoddá válhat.

Ezek a teljesen egyedi kiegészítők, ha felülről (ejtsd: divatbemutatókról, Oscar-gálákról vagy népszerű fiktív karakterektől) indulnak, és rivaldafénybe kerülnek, hamar tömegtermékké válnak (mint például Jack Sparrow kihúzott szeme és kendője), ám az “egyszerű halandót” ez a veszély szerencsére nem fenyegeti.

Nyugodtan kísérletezz a tükör előtt, és ereszd el a fantáziádat − a tökéletes kiegészítőt nehéz megtalálni, de igen hálás energiabefektetés, hiszen

minden ruhádat különlegessé teszi.

Lehet ez csokornyakkendő, kendő, karkötő, sál, öv, és folytathatnánk a sort. Színét és mintáját aztán nyugodtan váltogathatod, ha konzekvensen alkalmazod különböző összeállításaid esetében, előbb-utóbb valódi vízjeleddé, ikonikus ruhadaraboddá válik.

#4 VINTAGE MAGIC

Trendhullámok jönnek és mennek, régen cool, mára teljesen nevetségesnek ható szabásvonalak jönnek újra divatba (ki gondolta volna például 20 évvel ezelőtt, hogy valaha menő lesz a mankle vagy a melegítőnadrág), egy adott időpillanatban azonban mindig egyértelműen elválik a búza az ocsútól, és jó ízléssel (no meg némi tájékozottsággal) minden ruhadarabról meg lehet mondani, hogy stílusos vagy cinkes.

Ezzel természetesen az áruházláncok is tisztában vannak, és futószalagon gyártják a “menőt”, ami így pillanatok alatt tucattermékké válik, és átfordul kínosba. Így megy ez, amióta világ a világ. Épp ezért olyan nehéz eltalálni a “még nem kommersz” és a “már menő” határvonalát.

Azonban a divat fentebb vázolt periodikussága miatt a vintage darabok nagy hasznodra lesznek. Mivel a divat jellemzője, hogy nyugatról keletre áramlik, ha vigyázó szemedet a show-biznisz puccos eseményeire és a mozikban futó blockbusterekre veted, némi kreativitással beelőzheted a divatot. Persze fontos, hogy ne told túl, szorítkozz néhány darabra, az viszont égjen a retinákba rendesen.

 

#5 LIMITÁLT KIADÁSÚ PÓLÓK

A legkönnyebben úgy lehetsz különleges, ha olyan ruhát hordasz, ami nemcsak királyul néz ki, de mások nem is igen juthatnak hozzá. Ilyenek a limitált kiadású pólók, amelyek újabban minden nap, minden héten, minden hónapban váltják egymást eBayen, miközben minden filmhez, játékhoz, fenoménhoz, mémhez találhatsz több tucat dedikált, időszakosan kapható T-shirtöt.

De beújíthatsz egy kis szériás merch pólót a kedvenc bandád koncertjén is, sőt, magad is nyomathatsz, ha kellően kreatív vagy, és nem vallod a “nem írok semmit magamra” elvet. Ha nem rajongsz a betűkért, akkor akár rajzol(tat)hatsz is, így a pólód a tetoválásokhoz hasonlóan a személyiséged kiterjesztésévé válhat.

 

#6 KÜLÖNLEGES CIPŐK

A lábbelik esetében akár különösen bevállalós is lehetsz, kezdve az olyan apróságokkal, mint a különleges színű cipőfűzők, akár az olyan vakmerőbb húzásokig, mint a citromsárga bőrcipő.

A fent említett 2014-es kutatásból nem mellesleg az is kiderült, hogy a kérdezett nők jelentős százaléka előnyben részesítette a feltűnő színű cipőket (a piros pedig a dominancia és a magabiztosság jele) a hagyományosakkal szemben.

Nem mind arany, ami sárga.

A lehetőségeknek csak a fantáziád és a jó ízlésed szabhat határt. Meg az esemény, amin megjelenni készülsz épp. Ne a legformálisabb eseményeken maxold ki az önmegvalósítást, különben inkább komikus leszel, mint különleges.

 

#7 EGYEDI SZÍNÖSSZEÁLLÍTÁS

A színek és a minták aprólékos összeállítása is része a jól felépített personal uniformnak. Ezek kiválasztása szintén lehet visszatérő elem az öltözködésedben, ahogy azzal is kitűnhetsz a tömegből, ha az adott időjáráshoz, bőr- és hajszínedhez, frizurádhoz rímeltetve állítod össze az aktuális szerelésed textúráját, színeit és mintázatát.

Cikkünk a Fashionisto összeállítása alapján készült.

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás