25 év sminktrendjei képekben

Szerző: Brooke

Sminktrendek jönnek-mennek, van, ami örök klasszikus (például a cicaszem), és van, amitől a hideg ráz minket (mondjuk a vastag, színes szemceruza). Azt, hogy a trendeket kik és mik befolyásolják, jó párszor megbeszéltük már, szóval ebbe nem most fogunk belemenni. 

Arról viszont most lesz szó, hogy milyen trendek mentek abban az évben, amikor születtél. Az Elle ugyanis összegyűjtötte egészen 1982-től napjainkig az összes sminktrendet, ami egy adott évre a leginkább jellemző volt. Itt az ideje, hogy kiderítsd, hogyan sminkelt anyukád, mikor téged várt.

1982: Rózsaszín minden mennyiségben

A rózsaszín már ebben az évben is hatalmas divat volt, és ahogy azt egy korábbi cikkünkben megírtuk, idén is nagy sikernek örvend minden élénk, világos szín. Rózsaszín szemsmink, rózsaszín ajkak, rózsaszín ruhák.

1983: Lila ajkak

Ki más tudná annyira stílusosan viselni a lila rúzst, mint Madonna? Na ugye, hogy senki. A drámai smink trend volt ’83-ban is, szóval nem meglepő, hogy 2014 óta megint visszajöttek az erős árnyalatok.

1984: vastag szemöldök

7-8 évvel ezelőtt jött el a szépségvilágban az a pillanat, amikor mindenki rájött: a természetes, vastag szemöldök sokkal jobban néz ki, mint a vékonyra szedett. Ez a trend azóta is meghatározza a szemöldökdivatot.

1985: Nude ajkak

Meg sem lepődünk azon, hogy a mostanában felkapott naturális smink évtizedekkel ezelőtt már egyszer menő volt. Szóval 32 éve a nude ajkak pont ugyanúgy mentek, mint most.

1986: Túl színes

Vannak színek a sminkelés terén, amik sehogy sem jönnek össze. Ilyen például a sárga és a zöld szemhéj meg az ehhez applikált piros rúzs. Na, hát ez sem az átlagembernek, sem olyan hírességeknek, mint Cyndi Lauper, nem áll jól. Viszont kísértetiesen emlékeztet egy gyógyulófélben lévő koponyaalapi törés nyomaira.

1987: Téglavörös ajkak

1987-ben semmi nem volt divatosabb a téglavörös ajkaknál. Ami kicsit pirosas, de van némi narancssárgás beütése. Mostanában is vannak hasonló árnyalatok, de nagyon kevés nőnek állnak jól. Inkább offolnánk, ha lehet.

1988: Kék szemceruza

Nem szeretnénk különösebb vitát nyitni arról, hogy a kék szemceruza jól nézhet-e ki, vagy sem, mert valószínűleg tud jól kinézni, csak még nem találták meg azt a sminket, amivel vállalhatóan mutat. Mindenesetre Dianának bejött.

1989: Barna ajkak

Ez az a szín, amihez tényleg vakítóan fehér fogak kellenek, hogy jól mutasson. Plusz vastag száj, hogy elég legyen csak az ajkakat hangsúlyozni.

1990: Kontúr

Ha azt vesszük, hogy az utóbbi időben a naturálisabb kontúrok kezdenek hódítani, akkor ez a visszafogottabb változat simán elférne közöttük.

1991: Rózsás ajkak

Egy rózsának lehet ezer és egy színe, szóval minden rózsaszínes-pirosas árnyalat, ami létezik, nevezhető így. 1991-ben eléggé slágerszínnek számított.

1992: Ultravékony szemöldök

1984-ben a vastag, természetes szemöldök volt a trend, aztán 8 évvel később már a tűvékony, ívesre szedett verzió. Hál’ istennek, az előbbi tért vissza, nem ez a vékony, szemöldöknek sem nevezhető csík.

1993: Szájkontúr

Janet Jackson szájszínéből kiindulva biztosra vehetjük, hogy a ’90-es években a kontúrceruzával megrajzolt ajkak kötelezőnek számítottak. Mostanában pedig kezd visszatérni a szájceruza használata.

1994: No-make-up make-up

1994-ben a legfelkapottabb smink az volt, ha nem viseltek a nők egyáltalán semmilyen sminket. Ez a szájceruzához hasonlóan visszatérőben van, amit egyáltalán nem bánunk.

1995: Fehér szemhéjpúder

Ígérd meg, hogy soha, de tényleg soha nem fogsz fehér szemhéjpúdert használni! Főleg úgy nem, ahogyan azt 1995-ben Claire Danes tette. Köszi.

1996: Hideg ajkak

A hideg árnyalatok most is divatosnak számítanak, arra viszont figyelj, hogy választottad passzoljon a bőröd tónusához.

1997: Metálos szemhéj

Egyértelmű, hogy Jennifer Lopeznek ez is jól áll. Olyan jól, ahogy nekünk sosem fog. A metálosan csillogó szemhéjpúder szintén divat most is, ahogy a metálos betétekkel díszített ruhák is.

1998: Bronz ajkak és szemek

Tyra Banks a világ egyik legszebb nője (szerintem), és mondhatni, hogy ő a Földön az egyetlen, akinek minden jól áll. Legalább annyira jól, mint ez a bronzos smink anno.

1999: Füstös szemsmink

Most is trend, nincs mit mondani róla. Az egyetlen kifogásolható dolog ezen a képen Pamela szemöldöke. No komment.

2000: Kék szemhéj

Legalább annyira offos mostanában, mint a kék szemceruza. Nem véletlenül.

2001: Lila szemhéj

A lila és annak különböző árnyalatai évről évre visszatérnek a divatba. Kár, hogy ez a 2001-es verzió inkább emlékeztet a mai unikornissminkekre.

2002: Nagyon csillogó

Idén határozottan divat lett a szájfény, amiről teljes joggal jut eszünkbe Britney és X-tina a 2000-es évek elejéről.

2003: Fekete tus

Örök klasszikus. Ennyi.

2004: Babarózsaszín ajkak

A sminkvilág egyik legnőiesebb színe, kislányos, mégis feltűnő. Nem csoda, hogy még mindig divat.

2005: Rezes ajkak

Rihannának (nyilván) jól áll ez a szín, viszont, mivel van egy kis narancssárgás tónusa, legyél óvatos, ha bevállalod.

2006: Barackos

A barackos smink nem passzol a hófehér bőrhöz, de még a vörös hajhoz sem igazán. És ahogy láthatod, Lindsay Lohanen sem mutat valami jól.

2007: Önbarnító

Nem az a baj, amikor valaki szolizik télen, hogy legyen valami színe. Inkább az, amikor még locsolja is magára az önbarnítót nyakló nélkül.

2008: Füstös szem és babarózsaszín ajkak

Nem fogunk hazudni, ez a look kifejezetten Kim Kardashiannak köszönhető, ugyanis ő kezdte el rózsaszín ajkaihoz a sötét, füstös szemsmink viselését. Mármint a hatvanas évek óta először. Ezen a képen egy eléggé old school változata látható, azóta milliószor szebb verzióival találkozhattunk már.

2009: Cicaszem

Folyékony tussal készült minden-egyes-alkalommal Taylor Swift cicaszeme.

2010: Drágaköves tónusok

Azért drágaköves, mert ahogy Kerri Hilson szemhéján is látod, olyan színekből készült, amelyek a legkülönlegesebb drágakövek csillogását idézik. Ezek a színek önmagukért beszélnek.

2011: Színes szemceruza

Egy kérdés: why?

2012: Pirosas ajkak

Természetesség, finom pirosság, nőiesség.

2013: Vastag szemöldök

Cara Delevingne-nek köszönhetően lett újra divat a vastag szemöldök, ami azóta is bőven felülírja az összes hülye szemöldöktrendet, amivel az utóbbi időben találkozhattunk.

2014: Finom kontúr

Blake Lively már 2014-ben is kontúrozott.

2015: Matt ajkak

Miután Kylie Jenner piacra dobta a Lipkitjeit, egyértelmű volt, hogy a sminkesvilág megőrül majd a matt árnyalatokért. És igen, évek óta tart a mánia.

2016: No-make-up make-up

Az 1994-es trend tavaly visszatért.

2017: Csillogó bőr

Egy szó: highlighter. Ha idén még divatos akarsz lenni, szerezz be egy erősen pigmentált highlightert, és tanuld meg használni.

Itt van még jó kis kontent