Bro Guide

A magyar, akinél többet senkitől nem tanulsz a stílusról

By  | 

Stylist sok van e hazában, de valódi stílusszakértőt elvétve találni. Ezen kevesek egyike Schiffer Miklós, aki ma az egyik legnagyobb szaktekintély az öltözködési kultúra és a vizuális kommunikáció terén, számos könyv szerzője, és a legnagyobb high fashion divatházakkal áll kapcsolatban. Mint az interjúnkból kiderül, szereti a fiatalokat és a Zarát, viszont nem szereti a netes trollokat és az elnőiesedő férfiakat, továbbá karakteres véleménnyel bír a magyar divat ambícióit illetően. Hasznos és nagyon erős interjú következik.

 

Schiffer Miklóssal beszélgetni számomra olyan érzés volt, mint amikor az ember az online térképen utcai nézetről madártávlatra vált, és egy kattintásra az egész kép kiszélesedik. Hirtelen egészen más perspektívából és sokkal többet lát a világból. Aki olvasta a G. Bruce Boyerről írt anyagunkat, annak világos, hogy divat dolgában az ő kvalitásaihoz itthon talán Schiffer áll a legközelebb.

Illő körítés

A stílustanácsadóval az impozáns Gresham-palota Kollázs éttermébe beszéltünk meg találkozót, ahova izgatottan és roppant kíváncsian érkeztem, ám a kezdeti feszkó Schiffer karizmájának és kedves személyiségének hála pár perc alatt oldódott. Elismerően nyugtáztam, hogy nem véletlenül tartják talpig úriembernek, bárhova sodorja is az élet. Olyan volt, mintha az a fényűző pompa, ami a palotában fogadott, az ő egyik kiegészítője lenne pusztán, ami legalább annyira öltözteti őt, mint a kifogástalan öltöny, amit viselt. Aztán nem is annyira interjú kerekedett ebből, mint inkább egy tanulságos eszmecsere, aminek az elindításához még kérdeznem sem kellett.

Schiffer Miklós: A fiatalembereknek nem kell méretesben járni, de egyszer aztán rá kell szokniuk! Jön egy életkor, mikor az embernek egyszerűen meg kell ezt lépnie. Személyenként változó, kinél mikor jön el ez az idő. Van, akinél 30 éves korában, van, akinél később. Sokat számít a tradíció, hogy vannak-e a családjában vagy a munkahelyén olyan emberek, akik példát tudnak neki mutatni ilyen téren. Egyébként

attól, hogy valami méretes, még nem feltétlenül jó! Itthon ezt is sokan félreértik.

Csak azt hallják meg, hogy szabóság, de abba bele sem gondolnak, hogy az most egy jó szabó vagy egy rossz szabó. Kicsit úgy vagyunk vele, mint a fogorvossal. Nem nézzük meg, hányasra diplomázott tömésből, látjuk, hogy ki van írva, fogorvos és bemegyünk. A szabókkal ugyanez van.  Én éppen ezért vagyok a made to measure híve, ami azt jelenti, hogy egy jó ízlésű szakember összerak egy arányt, és ezt igazítják alaktól függően. Nekem is van például Londonban készült zakóm, nem szeretem, van Nápolyban készült is, azt meg szeretem. London nekem túl száraz, túl konzervatív. Félreértés ne essék, sok jó dolog található ott, az angolok is nagyon kreatívak a maguk módján. Sokkal inkább a technológiájuk, ahogy hozzányúlnak valamihez, az, ami számomra a kevésbé kedves.

BeautyFY: Ön szerint öltözködhet valaki kizárólag saját magának, vagy ez csak egy megfelelési kényszer, és mindenki a külvilág számára szeretne mutatni valamit?

S. M. : Nézze, ha én a külvilág számára öltözködnék, akkor most maximum egy farmer-zakóban lennék. Az igazság az, hogy mind a kettő benne van. Egyfelől az embernek kellene, hogy legyen egy képe önmagáról, és kellene, hogy legyen egy megfelelési szándéka a külvilág felé. A kettő egymásból jön, nem lehet nagyon szétválasztani őket.

bFY: Ha már kettősség: ön Dr. Schiffer Miklós, jogász végzettsége van, most mégsem a jogtudományról kérdezem önt, hanem az öltözködésről. Hogy is van ez?

S. M. : A jog egy olyan kar, ahol nagyon sok a pályaelhagyó, teljesen elfogadott, ha egy végzett  jogász végül nem a szakmájában helyezkedik el. Az, hogy valaki végül azzal foglalkozik mint én … hát látja, ettől vagyok én unikális. Egyébként én már az egyetem utolsó éveiben tudtam, hogy nem leszek jogász, ennek ellenére rendesen befejeztem.

bFY: De a doktori címet használja azért?

S. M. : A doktori címnek külföldön igen nagy respektje van. Történt velem egyszer egy vicces történet, mikor Németországban dolgoztam. Több évnyi közös munka után egyszer csak kiderült, hogy én igazából doktor is vagyok, és a társaimat onnantól kezdve nem tudtam leszoktatni, a herrdoktorozásról. Vannak társadalmak, ahol jobban megbecsülik az ilyesmit, ez kultúránként változó.

bFY: Ezek szerint az egyetem utolsó éveiben kezdte el azt érezni, hogy a divattal komolyabban is foglalkoznia kellene?

S. M. : A mai fiatalok el sem tudják képzelni, hogy az egy mennyire ingerszegény világ volt, hiszen manapság már minden elérhető. Én pont a rendszerváltás éveiben jártam a jogra. Ez túl van azért már a banánért való sorban álláson, de még még mindig egy szűk mezsgyén érkeztek be hozzánk a nyugati dolgok. 1991-ben egy cég közreműködésével behoztam az országba a Hugo Boss márkát, ami egy hatalmas dolog volt akkor. Boss öltöny? Akkor ez egy fogalom volt.

Ha az ember egyszer hozzájutott egyhez, le sem vette, azt hordta éjjel-nappal. Ha a tisztítóban volt, ott aludt a tisztítóban, hogy jöjjön már ki a ruha.

Nos, én ebben az időszakban megláttam bizonyos hiányosságokat, és belegondoltam, miért nincsenek meg ezek a ruhadarabok nálunk is? Ki akartam tölteni egy tátongó piaci rést, ezért kezdtem el ezzel foglalkozni.

bFY: Kíváncsi lennék, mit gondol arról, hogy manapság igen nagy divat lett önmagunkat stylistnak mondani. (Egyből elkapja a fonalat, alig bírom befejezni a kérdést)

S. M. : Jajajj! De még mennyire, hogy az lett! Ugye a stylist szó a stilista szóból ered, ez az olaszoknál annyit tesz, mint a divattervező. Armani egy stilista. Namost ebből lett a stylist, aki fotózásokra állít össze darabokat. A minap beszélgettem pont arról egy barátommal, hogy ő hasonlóan áll a grafikusokhoz. Manapság mindenki grafikus, mindenki fotós… Én nem vagyok az a fajta ember, aki visszasírja a múltat, de úgy gondolom, sokkal jobb volt akkor, mikor még voltak igazi érdekszövetségek. Az volt fotós, aki fotós volt, és az volt szabó, aki tudott szabni. Esetleg az jogász, aki értett a joghoz. Elég nagy baj, hogy manapság bárki mondhat magáról bármit.

bFY: Tehát akkor kimondhatjuk: attól, hogy valaki divatosan öltözködik, még nem tud másokat is felöltöztetni.

S. M. : Pontosan, ez egy tökéletes megfogalmazás. A dolog nagyon egyszerű: én például igen jól tudok főzni, de mást képtelen lennék megtanítani rá. De mondok jobbat, ott van például a nyelvtudás. Én nagyon jól beszélek németül, a fiamnak mégsem tudom ezt megtanítani, mert nem tudom, miért mondok valamit úgy, ahogy. Ahhoz tanárnak kell lennie valakinek. Higgye el, az én szakmámban ez ugyanígy van, egy szakember máshogy fogalmazza meg a dolgokat. De így megy ez manapság, divatos fiúk és divatos lányok… Nem olyan rég egy konferencián egy fiú megkérdezte tőlem, hogy mi a legnagyobb veszély, ami a generációját veszélyezteti a divat berkein belül. Tudja mit feleltem? Azt, hogy elvesztik a férfiasságukat!

bFY: Ez egy eléggé közkedvelt téma manapság. Kifejtené bővebben?

S. M. : Manapság olyan inspirációkat ad a divat, ami feminin irányba mozdítja az embereket, mert, valljuk be, sokkal egyszerűbb a férfiakat is csipkébe meg selyemingbe öltöztetni. Én azt vallom, hogy egy férfinak férfiként kell kinézni. Elég csak végignézni az utcán, nyilvánvaló, hogy sok emberből hiányzik az apa- vagy férfikép, sokan állandó önkeresésben vannak fogódzkodó nélkül. Mindennek természetesen semmi köze a szexuális irányultsághoz, ebből a szempontból teljesen lényegtelen, ki kihez vonzódik. Armaninak aki közismerten meleg, nemrég egy olyan cikke jelent meg, melyben azt mondta, 

attól, hogy egy férfi meleg, még öltözzön férfinak!

Amerikában irgalmatlanul támadták, és felszólították a melegeket, hogy ne vegyenek Armanit, ennek ellenére jobban veszik mint valaha. A veszély nem a különböző identitásokban rejlik, hanem abban, hogy a fiúk egységesen elcsúsznak egy nőies irányba. Ennél már csak az viccesebb, mikor az én generációm kezd el így, eszerint a feminin divat szerint öltözködni. Az embernek tisztelnie kell a korát!

bFY: Köztudott önről, hogy bátran megmondja kritikai észrevételeit, amit nem mindenki visel jól, még akkor sem, ha jogos. Önt érte már olyan kritika, ami nagyon betalált?

S. M. : Szerintem az embernek kell, hogy legyen véleménye, ha ezt nem meri kimondani, akkor az a vélemény vagy a mögötte lévő tudás nem valós. Én is úgy gondolom, hogy sosem bántam csínján a kritikával. Nem szoktam senkinek se neki menni, de mikor az úgynevezett magyar elitről kell véleményt alkotni, akkor mégis mit mondjak? Katasztrófa… Persze vannak kivételek, de sajnos nincsenek igazán ikonikus figurák, akikre föl lehetne nézni.

bFY: Ez a magyarságunkból gyökerezik, vagy más oka van?

S. M. : Nem, nem a magyarságunkból, ez a jelenlegi hazai társadalom hibás és félrekódolt értékrendszeréből adódik. Ezek a dolgok függetlenek attól, hogy valaki magyar, olasz, francia vagy esetleg dán. Itt van például a magyar értelmiség – nekem ez vesszőparipám, bevallom. A helyzet az, hogy a magyar értelmiség elfelejtette saját magát pozicionálni.

Mindenki pozicionálta magát a világban, az orvosok, a műszaki térségben dolgozók, mindenki, de a humán értelmiség ebből kimaradt. Miért van az, hogy Bécsben egy újságíró egy cikkért 300 eurót kap, míg itthon 20-at? Nincs renomé. És visszatérve az előző kérdéshez: igen, erről mindig megmondom a véleményem. Politikusokról is például.

Nem tudom azt mondani, hogy hú de jól öltözött a magyar politikai elit, mert nem az.

Engem nem igazán ért olyan kritika, ami fájó pont lett volna, az irigység sokkal jellemzőbb.

bFY: De az irigységet meg dicséretként is felfoghatja az ember, nem?

S. M. : Hogyne! Múltkor olvastam valahol, hogy ha valaki ismeri minden lépésedet, az nem gyűlöl téged, hanem tisztel. Én egyébként alaptalanul sosem bántok senkit. Meg lehet nézni, én a Facebookon sem támadok soha senkit, nekem nincs egy negatív kommentem sem – ez egy másik olyan dolog, amit nem tudok megemészteni, számomra érthetetlen probléma. Múltkor föltettem valamit az oldalra, fekete ruhás nő, 1400 like, mire a komment: ez kék! … Jó, akkor legyen kék! Biztos boldog volt, hogy ő ezt odaírhatta, ilyenekkel nyilván nem kezdek el vitatkozni. De szerencsére nem ez a jellemző. Nekem elég pozitív tapasztalataim vannak ilyen téren.

bFY: Valóban, ha valaki megnézi az ön oldalát, elsősorban nem azt látja, hogy az emberek ölnék egymást.

S. M. : Igen, ez így van szerencsére. Egyrészt tudják, hogy nem érdekel, így leszoktak róla, másrészt meg kapnak egy bant, és onnantól nincs velük gond. Azzal, hogy valaki kritikát fogalmaz meg, nincsen semmi baj, a baj a piszkálódással van, mikor az oda nem való emberek hülyeségeket beszélnek. Aki

egész életében melegítőruhában él, meg strandpapucsban jár, az biztos, hogy az én oldalamon nem találja meg a boldogságot.

De ezzel nincs is semmi baj, csak akkor nem kell odaülni és okoskodni!

Az interjú folytatásában a fast fashion mániáról, Hollywood ikonjairól és az online vásárlásról, a következő oldalon.

Oldalak: 1 2

Flo