Életmód

Dél-koreai kutatók komoly eredménye a kopaszodás elleni harcban

By  | 

Beesett egy tanulmány Dél-Koreából, ami sokaknak eshet jól. Nincs persze gáz a kopaszodással, de azért jó, ha az embernek van választása.

Ez a hír biztosan helytálló, mert egy régi barátom azt mondta egyszer, hogy ami az interneten van, annak minden szava igaz. Mondjuk ő azt is mondta, hogy a Liverpool bajnok lesz 2014-ben, és hát…

Nemrég egy tudományos szaklap közölt egy tanulmányt arról, hogy dél-koreai kutatók túl vannak egy új, kopaszodáselhárító gyógyszer állatkísérleti fázisán, aminek eredményeként állítólag

minden korábbinál hatékonyabban tudják majd megállítani a kopaszodást.

A szer kódneve elég titokzatos, úgy hangzik mint egy régi orosz csapatszállító magyar honvédségi változata: PTD-DBM. Nem vagyok orvos, szóval az egész tudományos maszlag nekem halandzsa, de az Esquire vonatkozó kivonata szerint olyasmiről van szó, hogy a hajtüszők megfelelő működését gátló proteineket tanulták meg szabályozni egy szubsztanciával, így az állatkísérletekben használt patkányokon masszív szőrzetet sikerült reprodukálniuk. Kang-Yell Choi, a Yonsei Egyetemen a kutatási projektet vezető orvos szerint a biztató eredmények alapján van remény arra, hogy a módszerrel képesek a hajhullást teljesen megállító gyógyszert kifejleszteni.

Őssejt meg ilyenek

Magáról a logikáról, hogy a bőr zsírsejtjei és a tüszőkben lévő őssejtek közti kommunikáció lehet a hajnövekedés kulcsa, korábban is cikkeztek már, pár éve a Yale egyetem jelentetett meg ezzel kapcsolatban tanulmányt, illetve augusztusban a Kaliforniai Egyetem is közölt előremutató kutatási eredményeket. Az eredeti anyagban egyébként ilyenek vannak, hogy

We discovered that CXXC-type zinc finger protein 5 (CXXC5) is a negative regulator of the Wnt/β-catenin pathway involved in hair regrowth and wound-induced hair follicle neogenesis via an interaction with Dishevelled. 

Ugye milyen izgalmas? Aki ért is belőle valamit, az kommentben bátran oktasson minket és a többi olvasót.

Amíg ebből valóság lesz, addig marad a mechanikus módszer, amiről többször is írtunk már (és még fogunk is egy nagy anyagot hamarosan).

Csata a több hajért

Egyébként pedig rohadjanak meg, hogy lassan már az időgépet is feltalálják, de a kopaszodással még mindig nem tudnak mit kezdeni.