Bro Guide

Így lesz a whiskyből hungarikum

By  | 

Bár a beautyFY írói mindenhez (is) értenek, mégsem túl gyakori, hogy filmekről értekezzünk. A cél most sem elsősorban ez lenne, sokkal inkább egy konkrét alkotás társadalmi és kulturális hatásáról, a betyárhős magyaros oximoronjáról szólok. A Viszkis önmagát elsősorban akciófilmként pozicionálja, de inkább egy audiovizuális zeitgeist, és nem is akar több lenni annál. Bármennyire is próbálnak rajta felháborodni.

Elmerengek például azon, hogy probléma-e, ha egy bűnözőt sztárolunk, vagy esetleg pont az lenne a lényeg, hogy rajta keresztül mutassuk be, kívánatos-e a második esély nemes gondolata.

Dat film

A film esküszöm, jó. Bár még sosem voltam pincér, ehhez a filmhez tudnék ajánlani megfelelő köretet: egy adag alacsony elvárást, pihent agyat, rágcsálnivalót, aminek a végeredménye egy kettes golffal szirénázó fine dining a ’90-es évekből. Offtopic, de mennyire király lett volna már, ha legalább a vetítés alatt kapható lett volna viszki-kóla, vagy legalább a bőrdzsekis arcoknak belecsempésztek volna egy kis adagot suttyomban.

Üdítő volt, hogy nem a megszokott csöcsös-verdás-lövöldözős sztorizást láttam a vásznon a megszokott fejekkel. Bár amikor a Csíki Rózsaszínpárduc dob egy race the tube-ot a szerelem nevében, a mellettem ülő hölgy mérsékelt lelkesedéssel fűzte hozzá: annyira tudtam, hogy lesz valami szerelmi szál. Mindettől függetlenül

a Viszkis a várakozásokat tökéletesen kielégítő film,

humoros, akciódús, fasza. És ami nekünk fontos: embernek állítja be Ambrust, aki a maga kezébe veszi a sorsát, de nem válik belőle Robin Hood, Budapest betonrengetege pedig nem lesz sherwoodi erdő.

Mindezek mellett

Na, de mi ennek az egész viszkisőrületnek a társadalmi üzenete, kérdezi hintaszékéből a kötött pulóverben pipázgató, belvárosi értelmiségi. A tévés fociszakértő-erejű következtetése pedig az, hogy mostanában legalább annyira divat szeretni, mint fikázni a Viszkist.

Ez persze nem feltétlen rossz, legyen mindenkinek véleménye, de az biztos, hogy amióta kijött a film, azóta a médiába egyre csak ágyazzák bele a kultuszt, és magát a személyt. Ez sok embernek nem tetszik, sokaknak viszont igazán szimpatikus, hogy a már

anno is egyfajta hősként kezelt szerencsefia miként kezdi újra az élet kacskaringós vargabetűjét a társadalmi szintű ítélkezés vasbillogos korában.

Mi a baj a dologgal?

Aki követi a közbeszédet, az láthatja, hogy a pisztolylövések milyen sokáig visszhangzanak: a film nyomán rengetegen szólaltak fel az ellen, hogy egy (mit szépítsük?) exbűnözőt a szabadulás után alig négy évvel a média úgy karoljon fel, mintha legalábbis stadiont adott volna valamelyik klub nélküli kistelepülésnek.

Ott volt nemrég Náray Tamás posztja, akinek „tele lettek a kerámiái” azzal, hogy egy olyan férfit emelnek piedesztálra, aki mások pénzét vitte el fegyverrel. A megosztás alatt több ember is nemtetszését fejezte ki. Taps, öröm, bólogatás.

Az álláspont tehát teljesen érthető és védhető,

sokan úgy érzik, hogy ilyen tartalmak és emberek nem valók sem a képernyőre, sem a mozivászonra,

nem kell a bűnözésből kultuszt gyártani, és nem kell egyetlen törvényen kívülit sem csak azért beállítani pozitív figurának, mert menekülésben sikeresebb volt másoknál. Érthető álláspont és igazán nemes cél, hogy a képernyőn csak olyan embernek legyen helye, aki a kvalitásaival és példás magatartásával kiérdemli azt. Mutassunk példát a gyerekeknek. Ennek mondjuk némileg ellentmond a jelenlegi televíziós karakterek nyolcvan százaléka, akik a puszta léten kívül nemigen tudnak teljesítményt felmutatni,

meg persze az a tény, hogy a média egy szegmense direkt keresi a problémás embereket, mivel a szerkesztők szerint a jó arcok tök unalmasak.

Én tehát egyáltalán nem érzem gáznak a volt rabló jelenlétét addig, amíg nála sokkal undorítóbb alakokat áld meg a producer saját műsorral, akik ráadásul nemigen törekszenek jobbá lenni, ellentétben Ambrussal.

Az érem megjelölt oldala

A vásznon elhangzott egy felvetés, ami nagyon megragadt a fejemben, és úgy gondolom, a film egyik szenzációs húzása, hogy saját maga veti föl ezt a dilemmát. A jelenetben a nyomozó és Ambrus beszélgetésekor szóba kerül, hogy a rabló sohasem bántott senkit, melyet ő és pártolói előszeretettel hangoztatnak azóta is. A rendőr erre roppant szimpatikusan válaszol egy olyan gondolattal, amit az élet más területein is érdemes lenne mindenkinek az eszébe vésni: nem tudhatja, hogy kinek ártott és kinek nem. Mert

talán fizikailag nem bántott senkit, de rengeteg mentális sebet ejthetett a felszín alatt, amiről fogalma sincs.

Antal Nimród azt ígérte, hogy a film nem úgy állítja majd be a Viszkist, mint egy szuperhőst, és ez épp az ilyen mozzanatokkal sikerült is neki.

Miért jó mindez?

Tvrtko és Náray azt felejtik el, hogy a bűnözésről forgatni és a bűnözést pártolni nem ugyanaz, továbbá a filmtörténet klasszikusai közül megannyi dolgoz fel hasonló témát. Gondolom a Keresztapát végignézve sem jut eszükbe Coppolát vádolni az erőszak kultiválásával. Vajon tudják-e teljes szívükből gyűlölni a megboldogult James Gandolfinit a Sopranosért?

Íme pár film, amely valóságos bűnözők valódi bűneit viszi vászonra, mégis nagy sikere volt:

#1 Bonnie és Clyde

Vegyük például ezt. A Bonnie és Clyde-ra máig hivatkoznak úgy, mint a párok közti összetartás jelképére, ráadásul úgy ötvözi egymással az európai újhullám és a hollywoodi aranykor filmes elemeit, hogy egy időtlen klasszikust kapunk végeredményül, aminek a máig tartó popkulturális hatása megkérdőjelezhetetlen. Pedig a sztori végén elég sok volt a vér a filmen (és a valóságban is).

#2 Aki legyőzte Al Caponét

Gondolom, mindenki gyűlöli, és undorral fordul De Niro egyik klasszikusa felé. Nem igazán lehet olyan bűnözőt mondani, akit többször vittek volna filmre, mint Al Caponét, mára mégsem hőbörgünk a pólóra nyomott arcképe vagy a hozzá hasonló figurák alapján készült játékok láttán.

#3 Legenda

Alig két éve volt, hogy Tom Hardy egyszerre játszotta el mindkét Kray fivért ebben a filmben, tette mindezt zseniálisan, mégsem tekintett rá senki úgy, mint aki a bűnözői lét propagálásából akarja degeszre keresni magát. Pedig a Kray fivérek léteztek, és nagyon ronda dolgokat műveltek.

A lényeg az, hogy a Viszkis nem az első és nem is a legdurvább mozi, ami egy bűnöző történetével szórakoztatja a nagyérdeműt. Aligha kell attól tartani, hogy a 10 éves Pistikék innentől minden évben viszkis rablónak öltöznek farsangkor, és eleve az vesse rájuk az első követ, aki gyerekkorában sosem lövöldözött játékpuskával, és sosem játszotta azt, hogy az almalé valójában gin-tonic.

Ráadásul

Sőt, van olyan szempont, amely szerint Ambrus példája még hasznos is. Mikor legközelebb valaki azzal jön, hogy az összes börtöntölteléket halálra kéne ítélni, mert túl sok pénzébe kerülnek az országnak, akkor célszerű egy pillantást vetni rá most, a börtönévek után. És senki ne jöjjön azzal, hogy az ő példája egy a millióból. Egy a millióból az, akiből híresség lett. De Ambrustól függetlenül is sokakat találni, akik a büntetésük után jó útra tértek, képezték magukat, és szabadulásuk után képesek voltak visszailleszkedni a társadalomba.

Nem mondom, hogy a többség, de biztosan elég sokan ahhoz, hogy ne tagadjuk meg en bloc mindenkitől az esélyt a javításra. A Viszkis története rossz útra tért emberek sokasága számára jelentheti a plusz lökést ahhoz, hogy a megbűnhődés után ne a fegyverhez, hanem a szerszámhoz nyúljanak, és visszaadjanak valamit abból, amit elvettek. Sőt, elrettentő példa abban is, hogy megmutatja: az ebül szerzett jószág ebül vész, és a bepiálva őrültködés csak ideig-óráig jelenthet megoldást.

Persze Ambrus Attila nem ártatlan, és főleg nem követendő példa. De miniszteri székekben és drága sportautókban is ülnek olyan emberek, akik jóval nagyobb károkat okoztak, de a büntetés mégis elkerüli őket,

mert mi, emberek vagyunk velük túlságosan elnézőek.

A Viszkis leülte, ami a bűneiért kijárt, de valójában nem ezzel váltotta meg a tetteit, hanem azzal, amit utána tett. A bankoknak azóta is törleszti az elrabolt pénzt, a filmből közvetlen nyeresége nem volt, a felhajtást saját vállalkozásának, az általa készített kerámiák eladásának fellendítésére akarta felhasználni. Pár évvel ezelőtt én is láttam őt egy rendezvényen; ült a bódéjában, árulta a portékáját, és kulturáltan beszélgetett az emberekkel.

Tanulni a bűnből

Lehet elfogadni a szemléletet, hogy a bűnöző élete végéig maradjon is az, vagy lehet kiolvasni a börtönkönyvtár összes betűjét, hogy amikor egy tapasztalt médiaszereplő támad neked, olyan szófordulatokkal tudj hárítani, amiket más nemhogy reprodukálni, de talán értelmezni sem tud.

Ember a bűnben

Az alapprobléma nyilván a tékozló fiú klasszikus dilemmája arról, hogy miért érne többet, aki a bűnben embernek tud maradni, mint az, aki bűnbe sem esik soha, de a helyzet ennél árnyaltabb. A filmben az egyik sikertelen rablás során a széf kinyitásakor a főszereplő a bank igazgatójának fejéhez szegezi pisztolyát, kényszerítve, hogy azonnal nyissa ki a páncélkamrát, mire előbbi azt feleli, hogy azt nem teheti, mert akkor kirúgják. „Inkább lőjön le itt most, mert ilyen állást már nem találnék még egyet, inkább meghalok, minthogy mindent elveszítsek”. Erre a Viszkis távozik.

Minél hamarabb értik meg emberek ilyen példákon át, hogy

az így szerzett milliók másnak mindenébe kerülhetnek, 

annál jobban megérte teret adni ennek a történetnek.

Jó film-e A Viszkis? Nézd meg, és döntsd el. Jó ember-e Ambrus Attila? A tízmillió filmesztétába oltott morálfilozófus országában talán pont az a legnagyobb emberi teljesítmény, ha ezt nem akarod eldönteni.

Flo