Életmód

8 lépés, ami kreatívabbá és hatékonyabbá tesz

By  | 

Neked is eszedbe jutott már, milyen kár, hogy a nap csak huszonnégy órából áll? És hogy ebbe egyszerűen nem fér bele minden. Edzés, sörözés, randi, mozi, színház, és…mit is hagytam ki? Ja persze, a munkát. Meg úgy egyáltalán a mindennapok tennivalóit. A napok hosszát még mi sem tudjuk megváltoztatni, viszont hoztunk pár hasznos tippet, hogy jobban ki tudd használni azt az időt, ami adatik.

Az egy dolog, hogy alig pattantam ki az ágyból, már véget is ért a nap, de ráadásul az a kevés idő, ami közben eltelik, sokszor csak úgy kifolyik a kezemből. Már vége is, pedig nem csináltam semmi hasznosat: a munkában nem jutottam előre, az edzőtermet megint kihagytam, a haverokkal sem sikerült összefutni. Ha ez veled is gyakorta megesik, van egy jó hírem: lehet rajta javítani. És ha nekem sikerült, neked is fog.

Összeszedtük, hogyan tudod uralni az idődet, javítani a hatékonyságodat – nemcsak a munkában, de az élet minden területén. Mert lehetsz összeszedettebb, lehetsz kreatívabb, és akkor sokkal több fér bele egyetlen napba, mint eddig. Az idő ugyanis tényleg pénz, és érdemes a kezelésére pont akkora figyelmet szentelni, mint a befektetéseidre. Megtérül, hidd el.

1. Szervezd meg az életed

Ez így, leírva elég rosszul hangzik, pedig jó dolog ám. Kezdd azzal, hogy összeírod a teendőidet!

Azzal ugyanis, hogy pontokba szeded, nemcsak átgondolod, de átláthatóvá is teszed a feladataidat.

A fejedben kavargó káoszból azonnal születik egyfajta rend. Amit leírtál, azt nem kell folyamatosan a fejedben tartani, ráadásul nincs is annál jobb érzés, mint amikor kipipálsz egy elvégzett feladatot. Ha haladó vagy, később készíthetsz havi és heti tervet is, a napjaidat viszont már holnaptól indíthatod azzal, hogy elkészíted a ToDo listádat! Ha megvagy vele, állítsd a feladatokat fontossági sorrendbe, mégpedig úgy, hogy előre kerüljön az, amitől a leginkább borsódzik a hátad. Meglátod, szárnyakat kapsz, ha a kellemetlen elintézendő nem nyomaszt tovább, a többi dolog is sokkal könnyebbnek fog tűnni ezután.

És mi van, ha nem érsz a lista végére? Egyszerű, a maradékot átviszed másnapra. És íme, megosztom veled Kacor Negyedik Szabályát A Továbbgörgetett Pontokról: az a tapasztalat (nem csak az enyém), hogy

ha valamilyen felírt feladatot már több mint egy hete görgetsz, akkor azt nagy valószínűséggel ki is húzhatod,

és azzal a lendülettel el is feledheted – valószínűleg nem fontos annyira, ne rabold vele az idődet, ne terheld az erőforrásaidat.

#2 A kétperces szabály

Ha olyan teendőd akad, amit két perc alatt meg tudsz csinálni, azt intézd el haladéktalanul!

Ne írd fel a listádra, ne halogasd, ne várj vele másra, egyszerűen csináld meg és kész. Meg fogsz lepődni, mennyi minden elintéződik, ha ezt az egyszerű szabályt betartod.

#3 Fejleszd az időérzéked

Na ja, de mennyi két perc? Ez sem fog gondot okozni, ha odafigyelsz egy kicsit arra, hogy megtanuld érzékelni az időt. Erre rengeteg alkalom kínálkozik. Vizet melegítesz a kávédhoz? Egy perc a mikróban, ami alatt feladatot is találhatnál magadnak ahelyett, hogy nézegetsz kifelé az ablakon. Mondjuk intézz el a netbankban egy átutalást, pakold ki a mosogatógépet, vagy szedd össze az edzőcuccodat. Aztán tátsd el nyugodtan a szád, milyen sokat lehet tenni egyetlen perc alatt.

Így nemcsak érzékelni, hanem értékelni is fogod a rendelkezésedre álló órákat.

#4 Szeleteld fel az idődet

Gondold végig úgy igazán őszintén: a munkaidődből mennyit vesz el a fészbukod ellenőrzése, beeső emailek elolvasása, telefonálás, kávéfőzés, duma a kollgákkal stb. stb.? Mondj egy számot, és legközelebb ellenőrizd! Lehet, meg fogsz lepődni, mert általában ezt az időt mindenki alábecsüli. Nem arra akarlak rábeszélni, hogy semmi ilyesmit ne csinálj, csak arra, hogy figyelj oda, mikor csinálod. Azaz: szeleteld fel az idődet! Nagyobb részét fordítsd a munkádra (mondjuk legyen egy ilyen dolgozós időszelet negyven perc) és csak arra. Nincs fészbuk, nincs kávé, nincs duma. Email és telefon is csak akkor, ha kifejezetten ez a dolgod. Utóbbiakat hagyd a kisebbik szeletre, amikor viszont nyugodtan és lelkifurdalás nélkül csak ezekkel foglalkozhatsz – legyen ez minden negyven perc után mondjuk öt perc, minden harmadik alkalommal pedig tíz.

 

Vagyis amikor dolgozol, akkor csak dolgozz, amikor pihensz, akkor azt élvezd ki felhőtlenül!

A módszert pomodoro-technikának is hívják, feltalálója ugyanis az időszeletek méréséhez előre beállítható, paradicsom alakú konyhai órát használt. Ha szereted az oldschool megoldásokat, te is választhatsz hasonlót, de ha jobban tudnál használni egy, a képernyőd sarkában figyelő órát, akkor tölts le magadnak ilyet. A hatékony időszervezést egyébként is ingyenes applikációk hada támogatja. ToDo lista készítéstől időmérésig minden van desktopra, telefonra, tabletre. Válogass közülük, használd őket!

Az élet azonban nem csak praktikumból áll. Ha a fentieket már jól begyakoroltad, akkor biztosan sokszorosára növelted a hatékonyságodat, több minden fér bele a napodba, és ez nagyon fontos. Ám mi a helyzet a kreativitással? Azon sajna biztosan nem fogsz ilyen jól strigulázható módszerekkel lendíteni, mert az intuíció egészen más fán terem. A hatékonyságod növeléséhez ugyanis a bal agyféltekédre van inkább szükséged (mint amúgy mindenhez, ami listázható, sorba állítható praktikusság), a kreativitásod növeléséhez viszont a jobb agyféltekéd kell megmozgatni.

További tippjeink ebben nyújtanak segítséget.

#5 Használd a képzeleted, amikor csak teheted

Találj ki magadnak fantáziagyakorlatokat, mert nemcsak hasznosak, hanem szórakoztatóak és pihentetőek is. Például képzelj magad elé egy tárgyat (lehet a legegyszerűbb is, mondjuk egy kavics), és próbáld aprólékosan megfigyelni minden tulajdonságát: színét, alakját, tapintását, sőt a hangját és az illatát is. Ne szavakkal írd le, képekben és érzésekben gondolkodj! Ha már megy, jöhetnek az összetettebb tárgyak. Máskor tegyél képzeletbeli utazást!

Indulj el a házadtól, sétálj végig gondolatban az utcán, és figyeld meg, milyen autókat, embereket, eseményeket látsz.

Később „repülhetsz” is. Emelkedj fel gondolatban, először figyeld meg a házat felülről, a tetőt, a kéményeket, azután repülj feljebb, és nézd meg a környező tájat, mezőket, erdőket, folyókat.

#6 Nézd a világot új perspektívából

Megvan az a jelenet, amikor az ötéves kissrác lehajol, és hirtelen az egész, már nagyjából megismert világ megváltozik számára? Valami hasonlóval próbáld magad néha elszórakoztatni. Felnőve ugyanis elfogadjuk, hogy a minket körülvevő dolgok olyanok, amilyeneknek megismertük, megszoktuk őket. Csakhogy a világnak még rengeteg egyéb nézete, fel nem fedezett tulajdonsága van, és nem is muszáj tótágast állni ahhoz, hogy ezeket észrevedd.

Fogd a fényképezőgéped (telefonod), és próbálj új, szokatlan nézőpontokból képeket készíteni. Például tartsd a gépet az asztal alá, és fényképezd le alulról, ahogy soha nem szoktad látni. A jól ismert helyeken, munkába, boltba menet a járdán nézz fel, meglepődsz majd, mennyi ismeretlen részletet fedezel fel a házak homlokzatain. És ha így teszel, képes leszel minden pillanatot olyan intenzitással megélni,

minden új részletre úgy rácsodálkozni, mint aki otthon is turista.

Azt pedig ugye tudjuk, hogy az utazás, a felfedezés mennyire feltölt és kikapcsol. Szóval keresd meg a szemed előtt rejtőző, mások által észre nem vett részleteket, és a szürke, megszokott környezet sokszínűvé, izgalmassá és titokzatossá válik.

#7 Alkoss a magad örömére

Rajzolj, fess, vagy tedd ezeket felváltva, amelyik jól esik. Az eredmény lényegtelen, az alkotás folyamata a fontos. Élvezd a színeket és formákat! Írj történeteket, bármit, ami eszedbe jut, nagyon sok rejtett, háttérben megbúvó ötlet, gondolat ölthet így alakot. Bármit is művészkedsz, próbáld elfelejteni a korlátokat. Nincsenek határok vagy szabályok, csak te vagy és a gondolataid.

#8 Meditálj/relaxálj

A meditáció nemcsak pihentet, hanem segíti az újszerű ötletek, termékeny gondolatok megfogalmazását is. Találj időt a relaxálásra, amikor teljesen kiüríted az elmédet – ami nem is olyan könnyű feladat, de megtanulható. A relaxáláshoz segítségül hívhatsz nyugtató hatású zenét, és az is sokat segít, ha megtanulod ellazítani a testedet. Sokan monoton sporttevékenység (futás, úszás) közben is tudnak relaxálni. Ha ez nem megy, találj a napodban egy 15-20 perces időszakot, amikor ellazulhatsz – hogy aztán újult erővel, feltöltött energiaraktárakkal folytathasd a napodat.

Ha fenti tanácsokat megfogadod, szinte úgy fogod érezni, mintha minden nap 72, a korábbiaknál sokkal teljesebb, változatosabb, izgalmasabb és hatékonyabb órából állna, és így tulajdonképpen az életed is megháromszorozod.