Iránymutatás a kifutóról 2018 őszére

Szerző: Brooke

Nem feltétlen vagyunk odáig a divathetekért, hiszen legtöbbször olyan ruhakreációkban vonulnak fel a modellek, amikkel nem igazán tudunk mit kezdeni, többségük az átlagember számára nem valódi opció. Tény azonban, hogy máshonnan aligha tudnánk inspirálódni a következő szezonok divatját illetően, ezért is hoztunk egy lényegre törő összefoglalót a 2018-as divathét őszi/téli trendelőrejelzéseiből.

Apró foszlányokat és kisebb-nagyobb részleteket elleshetünk a legnagyobb márkák előre megalkotott és konkrétan eldöntött trendjeiből, a fast fashion brandek pedig még mindig elérhető áron kínálják a divatosnak számító ruhadarabokat. Ezért alapvetően hálásak vagyunk, mert kicsit mi magunk is megtapasztaljuk a trendkövetés legalsó szintjét, viszont a folyamatos változások és újítások azt is eredményezik, hogy a szekrényeinkből lassan egyre nagyobb mennyiségű használatlan, felesleges ruhadarab ömlik ki.

Annak ellenére, hogy a nem feltétlen szükséges vásárlás ellen szavazunk, mégis úgy gondoljuk, a beszerzés lehet értelmes és hatékony abban az esetben, ha az ember konkrét szükségletekkel rendelkezik, ennek tudatában pedig racionális döntéseket tud hozni a vásárlás kérdéskörében. 2018 őszi/téli trendelőrejelzését alább tekintheted meg.

#1 Színek

Azt hiszem, teljes joggal mondhatom, hogy a legtöbb ember egyéni stílusa maximum 4-5 szín váltakozását engedélyezi egy-egy outfit esetében. Ezekből a színekből talán 3 az, ami közvetlenül találkozhat egymással, de azok is csak akkor, ha harmóniában állnak. És nagy valószínűséggel az olyan sok tervezést igénylő színek, mint a rózsaszín és a piros kevés nő ruhatárában fordulnak elő nagyobb mennyiségben. A „hot pink” névre keresztelt árnyalat a tavalyi szezon „millennial pinkjét” váltja, ami az utóbbi hónapokban már majdnem kezdett olyan basic színné válni, mint mondjuk a fekete vagy a szürke.

Alexander Wang / 2018 AW

A két nagyágyú, Wang és Oscar De La Renta elég komolyan gondolta az erős színek dominálását 2018-ban, szóval meg sem lepődünk azon, hogy utóbbi brand olyan különleges és kicsit sem szokványos színekkel dolgozott a kollekciók megtervezésekor, mint a sárga, az előbb említett pink, illetve a piros.

Mindhárom szín feltűnő és extrém, a kifutókon tökéletesen helytállnak, azonban a hétköznapokban érdemes vigyázni velük.

Oscar De La Renta / 2018 AW

Ha követted a fashion weeken bemutatott márkák kollekcióit, biztosan neked is feltűnt, hogy az erős színek mellett azért szép számmal akadtak outfitek olyan árnyalatokban, amiket egy random szerdán is felvehetnénk. Victoria Beckham például elég erőteljesen a viselhető földszínekre, letisztult fazonokra és könnyen kombinálható darabokra tette idén voksát, aminek az óriási színkavalkád kellős közepén azért eléggé örülünk.

Tipikus, Victoriát idéző kollekcióval lepte meg a nagyközönséget a brand, se többet, se kevesebbet nem nyújtott annál, mint amit várnánk tőle. Oscar De La Renta dettó előrukkolt olyan árnyalatokkal, amikre érdemes lehet ruhatárat alapoznunk.

Victoria Beckham / 2018 AW

Oscar De La Renta / 2018 AW

#2 Leopárd- és virágminta

Vannak irányvonalak, amik sehogy sem akarnak eltűnni a divatból. Talán azért, mert van dolgunk velük, vagy pusztán azért, mert tényleg jól néznek ki, és jelen kell lenniük minden évben a trendek között ilyen vagy olyan formában. Nos, a leopárdminta tipikusan egy ezek közül. Az egyik oldalról nem teljesen értjük az állatmintákat körülölelő imádatot, a másik oldalon viszont úgy gondoljuk, igenis van létjogosultsága a dolognak. Mert igen, lehet stílusosan viselni.

Tekintve, hogy ezzel a mintával dolgozott számos világmárka, van okunk feltételezni, hogy egy idő után kénytelenek leszünk megbarátkozni vele akkor is, ha megosztja a női társadalmat. A Michael Kors 2018-as őszi/téli kollekciójának bemutatóján szinte alig volt olyan modell, akin ne lett volna valamilyen formában leopárdminta. Ha túl nagy mennyiségben nem is, egy-két kiegészítő (sál, táska, pénztárca) esetében elég jól mutat. Elegáns és stílusos, csak viselni kell tudni. 

Michael Kors / 2018 AW

Ha valakinek nem fekszik a leopárdminta, a virágmintás kreációk is elérhetőek lesznek. Amíg a Kors kollekció a leopárdokra helyezte a hangsúlyt, addig Oscar De La Renta inkább a kertekre és a virágokra fókuszált, így megálmodott egy olyan kollekciót, amiben tulajdonképpen kisebb-nagyobb formában, de biztosan megtalálható valamiféle virág.

Ha igazán magyarosra akarnánk venni a figurát idén, a hímzett motívumok között is válogathatunk.

Oscar De La Renta / 2018 AW

#3 Kocka és pepita

Szeretjük a kockás felsőket és nadrágokat, mert bár első gondolatunk lehet a nagyi kockás terítője, ami ikonikusnak számított egyszer a közös vasárnapi ebédeken, másodszorra már tuti nem a nagyapánk által leevett abrosz jut eszünkbe róla. Főleg akkor, ha divatról és öltözködésről van szó. A pepitáról nekem például az jut eszembe, amikor minden egyes kötelező iskolai ünnepségen rám szólt az osztályfőnököm, hogy legyek oly szíves, és gomboljam be a pepita anyagból készült, méretre szabott blézeremet. Amennyire utáltam éveken keresztül, annyira szeretem most az apró kockákat.

Nagyon úgy néz ki, hogy a legjobbkor sikerült megbarátkoznom (és szerelembe esnem) a pepitával, ugyanis már 2017-ben is, de idén még erőteljesebben köszön vissza ez a textília a divatban. Még szerencse, hogy az elegáns és kifinomult megjelenés egyik alapköveként tartják számon a legnagyobb divatházak, és olyan kollekciókat készítenek ennek használatával, amiket hétköznapokban is fel lehet venni. A legjobb pedig, hogy praktikus, hiszen lehet elegáns és vagány is, vagy a kettő egyszerre.

Michael Kors / 2018 AW

#4 Oversized

Ha tavaly felvásároltál minden létező fast fashion márka oversized (vagy supersized) cuccaiból azt remélve, hogy még jó pár évig hordani fogod ugyanazokat a darabokat, mondván „minden trend, ami nagy, hosszú és lóg”, akkor jó hírünk van. Továbbra sem kell elbúcsúznunk a sokak által kedvelt oversized cuccoktól, ugyanis most pont annyira van erre a fazonra építve a divat, mint az utóbbi években. Marc Jacobs legalábbis ezt üzeni kollekciójának hatalmas darabjaival, amelyek első ránézésre amolyan zsák feelinget ébresztenek bennünk.

Alapvetően azon az elven vagyunk, hogy a túlméretezett cuccok egészen addig néznek ki jól, amíg nem visszük túlzásba őket. Attól függetlenül, hogy Jacobs itt kicsit túltolta a dolgot, úgy gondoljuk, az oversized menő, jól néz ki és igen praktikus viselet tud lenni.

Marc Jacobs / 2018 AW

#5 Az örök klasszik’

Felmerült a kérdés, hogy kell-e egy külön bekezdés, ami a feketéről szól. Elvégre úgyis örök klasszikus árnyalat, ami minden egyes évben jelen van a kifutókon valamilyen formában, és nincs olyan brand, amely ne dolgozna vele szívesen. Bármennyire is snassz vagy már-már túl basic a fekete, mi azért erőteljesen javalljuk ennek viselését mind a hétköznapokban, mind a nem hétköznapokban. A fekete előnyeit és hátrányait nem fogjuk taglalni, jó párszor megtettük már az elmúlt években, itt és itt találsz ezzel kapcsolatban cikkeket, jó olvasgatást.

Nem a fekete köré építette kollekcióját Marc Jacobs, viszont mindenképp érdemes megnézned, hogyan dolgozott vele a tervező – katt ide a full kollekcióért. Ellenben Alexander Wang szinte csak három színnel tervezett: hot pink, fehér és fekete. Enyhén szólva is elfogult vagyok utóbbival kapcsolatban, így mondanom sem kell mekkora mosoly ült az arcomra, amikor megláttam az új Wang-kollekciót. Íme néhány extrém kisfekete az egyik legextrémebb tervezőtől.

Alexander Wang / 2018 AW

Összegezve

Alapvetően elmondhatjuk, hogy minden divat, ami eddig divat volt. Ennek örülünk, mert legalább nem vagyunk rákényszerítve arra, hogy lecseréljük az egész szekrényünket a trendiség jegyében. Nem kell idén sem túl sokat költenünk ruhára, ha divatosak akarunk lenni, hiszen a legtöbb márka pont ugyanazokkal a fazonokkal és színekkel dolgozik, mint az elmúlt években. Tény, hogy kisebb-nagyobb változások és újdonságok vannak (és lesznek is, ez így van rendjén), de az alap ugyanaz.

A fekete, a földszínek, az extrém árnyalatok 2018-ban pont ugyanannyira a trendek alapját képezik, mint tavaly vagy két éve. Sőt, a fazonok is mondhatni megegyeznek. Minél bővebb, nagyobb és minél több helyen lóg a felső, annál divatosabb. Minél nagyobbra van méretezve a kabát, amit jövő ősszel felveszünk, annál menőbb. Hogy mi a tanulság az idei New York-i fashion weekről? Az, hogy a divat pont annyira változik, amennyire mi követni tudjuk.

Oscar De La Renta / 2018 AW

Képek: Vogue

Itt van még jó kis kontent