Bro Guide

Ez pörög az óravilágban – Baselworld 2018

By  | 

A mai naptól sorozat formájában jelentkezik új órarovatunk, terveink szerint havi rendszerességgel. A hírcsokor az órásvilág újdonságaira fókuszál, leginkább a luxuskategória friss, ropogós példányait röviden bemutatva, de bármi, ami érdekes hír, bejelentés vagy újszerű megoldás, olvasható lesz virtuális hasábjainkon. Egyszersmind igyekszünk főleg olyasmiről szólni, ami nem csöpög mindenki szemébe a szaklapok és más portálok felületéről.

Vágjunk is bele, hisz nemrég zárta kapuit az órásvilág legnagyobb sajtó- és közönségtalálkozója, közismert nevén a BaselWorld.  Idén immár 101 éve, hogy március végén az órakedvelők, a rajongók, a gyártók, a forgalmazók és az általuk meghívott celebek, illetve a róluk tudósítók szeme, füle és kamerája e svájci óraforgatagra koncentrál – csaknem egy teljes hétig.

Ezúttal is bőven akadt látnivaló az ötszázezer négyzetméteres „vásárcsarnokban”. Íme néhány érdekesség röviden, tömören.

#1 Hublot

Hivatalos oldal

forrás: Hublot

Talán a legnagyobb felhajtás az Hublot háza táján zajlott.

Építettek egy komplett focipályát is

a „pavilonon” belül csak azért, hogy a rengeteg sztárfocista otthonosan érezze magát. Ezzel együtt lenyűgöző órákat, de vitatható újdonságokat is láthattunk Maradona vagy Pelé csuklóján. Az Hublot, mint egy igazi színpadi mű megnevettet, megríkat, ámultunk, és háborogtunk.

forrás: Hublot

Egyrészt mert bemutatták az igazi Ferrari-vörös színben pompázó, full kerámiatokkal szerelt, új Big Bang Unicót Red Magic névre keresztelve, a már jól ismert és remekül sikerült in-house, azaz teljesen saját készítésű, Unico szerkezettel. Az órából 500 db készül, azaz limitált. A varázslat pedig a kerámiatok színében rejlik, ezt ugyanis eddig még soha senkinek sem sikerült kerámiával elérnie.

forrás: Hublot

Írd be nyugodtan a Google-ba, hogy kerámiaóra, mind fekete lesz, esetleg szürke, ja nem: lesz egy Ferrari-vörös is. Ez itt, ez az Hublot. A kerámia egy olyan spéci anyag, ami erős hőkezeléssel készül, viszont pont a hő miatt nem lehet(ett) eddig szabadon variálni, milyen színű is legyen az eredmény. A kerámia egyébként mint anyag rendkívül ellenálló a karcolódást vagy a rozsdásodást tekintve, viszont könnyebben törik, mint bármelyik fémből készült óratok.

A trükk persze hadititok, de annyit elárultak, hogy többször, többféle hőfokon zajló kémiai folyamatok vezettek a mesés fényű órához, illetve hogy ennek köszönhetően a kerámia állaga is megváltozott, nagyobb szilárdságú is lett, nehezebb lesz tehát már eltörni is, a keménysége ugyanis akár a gyémánté. És, hogy ne csak a Ferrari-rajongók örüljenek, lényegében a jövőben bármilyen más színben is elő tudják majd állítani ezt az anyagot, ha akarják.

forrás: Hublot

A piros órának a magunk részéről örültünk, de rögtön jött az is, aminek annyira nagyon már nem; egy Hublot Big Bang tokba pakolt kvarcóra… Nem ítélkezünk, de most ezt miért…?

forrás: Hublot

Azért – mondja az Hublot, mert

ez lesz a 2018. évi foci vb hivatalos órája.

Mivel az Hublot a hivatalos időmérő partnere az Oroszországban rendezett, világraszóló sporteseménynek, és sok vicces prezentációt lehetett látni arról, hogyan lehet az adott, éppen a kedvenc csapatot kiállító nemzet színeire „hangolni” az okosóra kijelzőjét és miként mutatja majd a meccsek aktuális állását. De ez akkor is egy túlárazott kvarcóra. Véleményezni persze szabad, comment below.

forrás: Hublot

És még valami: minden kijutott csapat nemzeti színeiben kapni majd hozzá szíjat. 49 mm széles tok, kizárólag május 1. után kezdik árusítani, és csak a vb alatt kapható majd, tehát eléggé limitált, titánium tokot is kapott, Androiddal és iOS-szel is együttműködik majd, de ez akkor is csak

egy okosóra, 4900 svájci frankért (1.3 milla).

forrás: Hublot

#2 Zenith

Hivatalos oldal

Hasonló ellentmondásos élményt nem, viszont csodálatos órákat kaptunk a Zenith pultjainál, igaz csak egy pillantás erejéig. Egyrészt

az idei év jól láthatóan a zsugorodás éve lesz.

Hogy éppen most korrigál-e az óráspiac az elmúlt évek, évtizedek oversized hullámát követőn, vagy inkább csak a kínai vásárlókat szeretnék még jobban megszólítani a 42, 40, 39, 38 mm tokátmérővel készült újdonságokkal, mindenki döntse el magában. Tény, hogy a Zenith is beállt ebbe a sorba, és idén bemutatták legendás Pilot órájuk 40 mm széles változatát.

forrás: Zenith

A „hagyományos” méret ennél a modellnél 45 mm. Nem hangzik soknak a változás, de élőben azért szembeötlő, egyrészt elveszi az egyébként minden szempontból „hatalmas” óra efféle hangulatát, ugyanakkor elegánsabb hatásúvá is teszi, mindenesetre megosztó döntés. Az biztos, hogy aki eddig vette, azért, amilyen és amekkora, az a kicsit max a gyereknek vagy anyunak veszi majd, bár nyilván nem is ők a célközönség.

Ezzel együtt marad valami rossz szájíze az embernek, az ikonikus és nagy méretű órák zsugorodása láttán, hiszen akárhogy is, egy népszerű modell egyik meghatározó paraméterét ilyen mértékben megváltoztatni mégiscsak egyfajta arcul csapása az addig kialakult rajongó- és vásárlói tábornak. Mintha azt üzenné a Zenith, hogy a kicsi az új nagy.

forrás: Zenith

Sokkal egyértelműbb viszont a Zenith új Defy modelljeinek fogadtatása, hiszen az órák mind technikai paraméterüket, mind megjelenésüket és tálalásukat tekintve zseniálisak lettek. Újratervezett tok és fémszíj, tourbillon szerkezet megfizethető áron, az új szlogen leveszi az embert a lábáról, mert jobb, ha tudjátok, hogy a csillagos ég már nem a határ, csak egy új nézőpont.

forrás: Zenith

A kampányhoz megszerezték a Swizz Beatz néven futó DJ, zeneszerző, hangmérnök, producer, zenész arcot, s ha így a neve nem mond semmit, nem lepődünk meg itt Közép-Kelet Európában, de csinált pár ütős számot az ember olyanokkal, mint a DMX, Beyoncé vagy Jay-Z.

forrás: Zenith

Nem mehetünk el szó nélkül a Zero Gravity nevű új és egyedülálló megoldásuk mellett sem, ami lényegében egy olyan felfüggesztett óraszerkezet, aminek a lelkét és szívét adó része az óra forgatásával-mozgatásával összhangban, vele együtt mozog-forog, elvileg kiküszöbölve ezzel az egyébként az órára, és az egyenletes járásra, ezáltal a pontosságra is hátrányosan ható erőhatásokat.

forrás: Zenith

#3 Chopard

Hivatalos oldal

Érdekes volt látni egyébként, hogy alapvetően az órásvilághoz nem sok szálon kapcsolódó színészek körül milyen felhajtás alakult ki. Hiszen a rendezvényen hosszabb előadásszerűséget tartott két igen ismert színész, Colin Firth és Julianne Moore, akik a Chopard cégnek hírt verve beszéltek hosszasan arról, milyen fontos is, hogy a neves ékszermárka immár kizárólag etikus forrásból származó nyers aranyból készíti a milliós csecsebecséket. Joggal merülhetne fel bennünk a kérdés persze, hogy a két színész vajon mennyire hiteles és mérvadó véleményvezér ebben a témában, de nem merül, mert minél kevesebb kizsákmányolás kapcsolódik a luxusiparhoz, annál jobb, szóval összességében inkább örülünk ennek a fejleménynek.

forrás: Daily Mail

#4 Oris

Hivatalos oldal

A megfizethetőbb szegmensben kalandozva szép darabnak találtuk

az Oris kék számlapos, bronz tokos, kronográf óráját, amivel Carl Brashearnek, az első afroamerikai katonai búvárnak állít emléket,

ahogy azt egyébként az elég jól sikerült film is megteszi Cuba Gooding jr. és Robert de Niro főszereplésével.

theWatches.tv

Persze eléggé olcsó fogás ráírni egy a maga nemében legendás ember nevét az órára és hátradőlni. Kerülhetett volna az órába inkább egy in-house szerkezet a Sellita 510 helyett, csak azért, mert limitált kiadásban kerül majd a polcokra a hátán egy jól csengő névvel, még nem esünk hasra. Ám akinek tetszik a kék számlapos divathullám által megihletett, második bronzvirágzás, az a megfizethetetlen Panerai kék Bronzo és a szintén kék számlapos bronz Tudor után most egy újabb alternatívát is választhat, immár kronográfos kivitelben.

#5 Breitling

Hivatalos oldal

forrás: theWatches.tv

Végül a Breitling körül is pezseg az élet, nemrég lecserélték a komplett vezérkart, a logót és az üzletpolitikát is,

bevallottan megcélozták a búvárórák kedvelőit,

mert állítólag a SuperOcean a legnépszerűbb modelljük, ami azért több, mint ciki egy alapvetően pilótaórákat gyártó cégtől. Ettől függetlenül megszületett egy érdekes és mondhatni újszerű búváróra (mármint a Breitling kínálatát tekintve újszerű…), immár az új logóval, amiről bizony eltűntek a szárnyak, ezzel is igyekezve megszabadulni a repülés-skatulyától. Hogy van-e létjogosultsága a modellnek, és lesz-e iránta kereslet, abban nem vagyunk biztosak, ugyanakkor maga az óra egészen letisztult, és mondhatni szép, ami a rém komplex és sűrű Breitling számlapok után vagy mellett üdítő egyszerűséget és nyugalmat áraszt, legalábbis a mi szemünknek.

Bonus track

És akkor egy videó a legjobb női órákról a gendersemlegesség jegyében: