Kabáttrendek 2018 tavaszára

Szerző: Brooke

Elérkeztünk végre az évnek azon csodálatos időszakába, amikor reggel még túl hideg van a kiskabáthoz, délután meg túl meleg a szövetkabát béleltebb verziójához. A kettő között lehet persze választani, ha az ember hajlandó tudatosan és előre átgondoltan felöltözni, azaz rétegesen magára aggatni pár plusz ruhadarabot, amit később aztán magára vehet, ha fázik, és levehet, ha melege van. A tavaszi öltözködési döntésképtelenség mindenkit érint, aki szeretne stílusosan, mégis praktikusan felöltözni egy derűs áprilisi napon. Nem, nem vagy kivétel te sem.

Trendek jönnek-mennek, de nagyon úgy néz ki, hogy vannak örök klasszikus darabok, amik sehogy sem akarnak eltűnni a köztudatból, ez pedig nem baj, mert olyan must have és basic cuccokról van szó, amelyek tényleg a gardrób alapdarabjaiként szolgálnak. Ha még jól is választod meg őket, akkor főleg örömöd lelheted bennük, hiszen akár több évig is hordhatod őket – bár ez nem fog megtörténni, sajnos én is tisztában vagyok vele.

Kabátra mindig szükség van, kivéve nyáron, amikor még a saját bőröd is elhagynád az első utcasarkon.

Hoztunk öt kabáttrendet, amik nemcsak a kifutókat határozzák meg mostanság, hanem az átlagember gardróbját is.

#1 (Barna) szövetkabát

2018-ban nemcsak a szépségápolásban uralkodik a természetes megjelenés utáni vágyakozás, hanem a divat világában is. Per pillanat ugyanis a földszínek dominálnak, mint a szürke, a khaki, a barna vagy a tört fehér. Tekintve, hogy a barna szinte mindenkinek jól áll, és viszonylag könnyen variálható, praktikus árnyalat, nem is kérdés, hogy az ebben a színben kifutóra megálmodott ruhaköltemények barátibb áron kerülnek az átlagembereknek szánt üzletekbe. Az említett színek más további árnyalatokkal is egyszerűen párosíthatók, de egymással szintén jól kollaborálnak.

A barnás színek uralkodása a mostani kabáttrendekben teljesül ki, szövetkabátok közül például ötből három tuti, hogy ebben a színben is fogasra kerül. Ha járod az utcákat, végtelen mennyiségben görgeted az Instát, biztos vagyok benne, hogy neked is feltűnt: a hosszabb fazonú szövetkabátok barna színben mindenhol ott vannak.

Csinos, elegáns és nőies darabról beszélünk, ami praktikusság szempontjából remekül megállja a helyét. Felveheted tornacipővel és hosszú szárú csizmával is, megy hozzá a farmer, de szoknyával is működik a dolog. Mind az elegáns, mind a lazább stílus képviselhető vele, és mivel szövetkabátokról beszélgetünk, tavaszra és őszre tökéletes választás. Minekután az igazi tavasz még csak most kezdődik, érdemes beszerezned egyet 2018-ra.

A barna szín mellett azért érdemes más anyagmintákban is gondolkozni, főleg hogy a pepita idén hatalmas divat. A hosszított fazonú szövetkabátot és a pepitát ötvöző darabok például nagyon mennek idén, és mivel olyan árnyalatról beszélünk, ami könnyen variálható, ezért mindenképp gondolkozz el ezen a mintán is.

H&M 12990 ft (katt)

#2 Farmerkabát

Teljesen érthető, ha nem tudsz dönteni a farmerkabátok között, amik az üzletek polcain várnak arra, hogy új gazdára leljenek valakiben. Praktikus ruhadarab, ami nemcsak tavasszal és kora ősszel, hanem nyáron is simán viselhető. Nagy előnye ugyanis, hogy a derekadra kötheted, így kényelmesen szállíthatod magaddal, ha lóg az eső lába, vagy épp fúj a szél, de azért meleg van.

A legújabb fazonok közé tartozik például az alul nem elvarrt, cropped farmerkabát. Ezek a rövidebb fazonok könnyen variálhatók hosszított felsőkkel, tornacipővel pedig a lehető leglazább stílust képviselik. Ennek ellentéteként működnek az oversized farmerdzsekik, amik kellően szaggatottak ahhoz, hogy vagány megjelenést kölcsönözzenek úgy, hogy közben idősödő szüleink „olyan szakadtnak nézel ki ebben a kabátban, kislányom” kezdetű mondatai is övezzék a családi összejöveteleket. Az over- vagy supersized cuccokkal csak az a baj, hogy ha nem vagy elég magas, nagyon durván összenyomnak optikailag. Épp ezért érdemes elgondolkozni azon, hogy bevállalsz-e egy ilyen darabot, mert ami jól néz ki Kim Kardashianon, az rajtad nem biztos, hogy előnyösen mutat majd.

Stradivarius 8995 ft (katt)

Stradivarius 9595 ft (katt)

#3 Blézer

A blézer alapvetően nem csak a business look alapját képezheti, hiszen egy olyan elegáns és praktikus darab, ami a legunalmasabb és legátlagosabb napon is simán megállja a helyét. A szövetkabát mellett a blézer is nagy kedvenc idén, hiszen baráti áron kapható, és még nyáron is fel tudod venni, ugyanis nem melegít feleslegesen egy fülledtebb estén, viszont rendkívül jól jön, ha hűvössé válik az idő.

Aduász, mondhatnánk úgy is.

Nagy népszerűségnek örvend az utóbbi két évben a hosszított, esetleg oversized fazonú blézer, ami kellő módon takar ott, ahol szükségesnek érzed. Még csak sokáig sem kell keresgélned egy-egy ilyen darabért, ugyanis bármelyik fast fashion üzletben megtalálod. Rengeteg szín, fazon és anyag közül választhatsz, a bőség zavara ismét magával ránthat. Én azt mondom, előbb nézz körbe a neten, válassz ki hármat, és célirányosan keresd őket az üzletekben.

H&M 9995 ft (katt)

Ha a lehető legelegánsabb darabot keresed, érdemes a fekete és a szürke színvilágokban elmélyedned, viszont ne feledkezz meg arról, hogy a tavasz és a nyár egyik favorit színe az élénk árnyalatok mellett a fehér. Utóbbi például esküvőre, szombat esti lealjasodásra is jó választás, de az első randi erejéig is simán felveheted. Akár hosszított, akár rövidebb fazonú blézerben gondolkozol, mindenképp olyat válassz, ami az alakodhoz kellően passzol. A fehér blézer előnye még az is, hogy bármilyen virágos, nyári ruhácskával felvehető, könnyen kombinálható és örök darab, ezért érdemes lehet kicsit nagyobb összeget rászánnod.

H&M 9990 ft (katt)

#4 Ballonkabát

Ha nem tudod eldönteni, hogy szövetkabáttal vagy ballonkabáttal fuss neki a tavasznak, akkor sajnálatos módon el kell, hogy szomorítsalak, ugyanis nagy valószínűséggel én sem tudnék dönteni a kettő között. Nem hátrány, ha mindkettőből lóg egy-egy darab a szekrényedben, bár funkciójukat tekintve nem sok különbség van a két fajta között. Ha például van egy sötétebb barna szövetkabátod, beszerezhetsz mellé egy homokszínű vagy valamilyen vidám, élénk árnyalatú ballonkabátot.

Kivétel nélkül minden fast fashion márkánál találsz ballonkabát opciókat, és nagyjából még az áruk is egy kategóriában mozog, szóval ez sem segít sokat a döntésképtelenségen. Elegáns és csinos kabátról beszélünk, amit csak úgy, mint az előzőeket, simán felvehetsz még akár tornacipővel is, ha a lazább stílust szeretnéd képviselni.

Az üzleti megjelenésed alapját is képezheti, alá tudsz venni például egy blézert, hogy kimaxold az eleganciát.

Zara 15995 ft (katt) // Zara 15995 ft (katt)

Zara 15995 ft (katt) // Zara 15995 ft (katt)

#5 Bőrdzseki

Nemrég írtunk a bőrkabátokról, viszont egy ilyen összeállításból kár lenne kihagyni a divatvilág egyik legikonikusabb ruhadarabját. Praktikus, laza, sokoldalú viseletként funkcionál, ami a komplett outfited ékes darabjaként koronázhatja megjelenésed. Stílusos, vagány és menő. Kell ennél több? Na, ugye.

A nagy bőrdzseki körkép

Annyi színben és fazonban kapható, illetve olyan hosszú ideig viselhető egy-egy darab, hogy kár lenne úgy leélni egy életed, hogy nem fektetsz be legalább egy bőrkabátba. Nem támogatjuk az állatkínzást, valamint a legtöbbünk pénztárcája sem enged meg 50-60k összeget kifizetni a valódi bőrből készült kabátokért, ezért maradhatunk a műbőrnél. Elérhető áron van, jó minőségű, és sokáig bírja, ha vigyázol rá. Az igazi bőr ápolásáról egyébként itt olvashatsz.

Korábbi cikkünket, amiben arról írunk, hogyan viseld a bőrdzsekit tavasszal, ide kattintva találod.

Stradivarius 11595 ft (katt)

Kiemelt kép forrása: The Fashion Tag

Itt van még jó kis kontent