Így öltözz, ha szeszélyes a tavasz

Szerző: Fresa

Bár kezdhetném úgy ezt a cikket, hogy a naptári tavasz után végre itt az igazi is, de lehet, hogy abban a percben, amikor te ezt olvasod, már újfent könnyes szemmel és buta arccal nézünk egymásra, hiszen naptár ide vagy oda, kint ősz van, vagy esetleg nyár, neadjisten télre hajazó szél meg hideg tombol éppen. Mert hogy lassan a lottószámokkal könnyebb dolgunk van, mint a reggeli órákban megsaccolni, hogy csizma vagy szandál kerüljön aznap a lábra.

Éppen ezért nem bántok én senkit, aki reggel még komfortosan érezte magát bokacsizmában, miközben délután úgy fest a papucsosok forgatagában, mint egy norvég turista, akinek elkeverték a bőröndjét, s így harmadnap is az indulási szettjében kóborol. De beletörődésre sem biztatnék senkit. Főleg azért, mert az okosok szerint a szeszélyes jelző innentől úgy tapad majd minden évszak nevéhez, mint olcsó hajlakk a kezdő hajszobrász kezére.

Szóval a helyzet az, hogy amíg a megszoksz vagy megszöksz elvéből földi halandó számára élhető (másik) bolygó híján csak az előbbi opciót választhatod, addig hasznosabb, ha felveszed a fordulatszámot, és megpróbálod egy lépéssel az időjárás előtt járva legalább nagyjából szimbiózisba hozni ruhatáradat az anyatermészet hangulatingadozásaival. Előbb-utóbb úgyis tananyag lesz ebből, vagy ha más nem, a szempillastylistok után szabadon kiképzésre kerül majd egy elit, daily weather expert alakulat az öltözködési szakértők legjavából, amelynek tagjai nemcsak a divat meg az alkatod, hanem az időjárási viszontagságok tükrében is megtanítanak majd öltözködni. Addig viszont lássuk, mit tehetsz, vagy épp mi ellenjavallt.

(a képen látható szettet keresd a Zarában)

#1. tedd: Rétegezz!

Tudom, tudom, már a könyöködön jön ki, főleg ha szoktál minket olvasni, illetve ha olyan anyukád van, mint például nekem. Mondjuk ő a layering kifejezést kevéssé használta, de a „Vegyél fel atlétát!” és a „Reggel még kell a kabát!” felkiáltásokat sosem hagyta volna el, amikor a százas égőt a szemembe kapcsolta hajnali 7-kor. Megjegyzem, nincs is gondom a rétegezés értelmezésével és alkalmazásával. Igaz, ma már talán kifinomultabban választom meg az összetevőket (de csak azért, mert az atlétát még mindig utálom). Így

például egy bodyt bármikor te is latba vethetsz,

ami a kívánt hatástól függően lehet minimál, sportos, csipkés vagy amit akarsz. Kiváló aláöltözet, és a déli napsütésben teljes valójában pompázó felsőruházat is lehet.

(Zara 3.995 Ft)

(Zara 3.995 Ft)

(Zara 5.900 Ft)

A kabátot meg már csak azért sem érdemes otthon hagyni, mert, hacsak nem egy blézerről van szó, akkor kevés menőbb dolgot tehetsz, minthogy a derekadra kötöd azt, ha már túl forró a hangulat és/vagy az idő. Ha meg blézert kényszerülsz felvenni, akkor valószínűleg úgyis olyan helyre készülsz, ahol nem divat a ledérség, de a táskádon lazán átdobva még az sem mutat rosszul, ha úgy adná a helyzet.

Viszont ha reggel három hangsúlyozottan vékony rétegben indulsz el otthonról, akkor a mostanában felbukkanó tél-tavasz-nyár triumvirátusát kirajzoló időjárás minden etapját nevetve abszolválhatod majd.

(Stradivarius 8.595 Ft)

(Stradivarius 9.595 Ft)

 

(Stradivarius 8.595 Ft)

#1. ne tedd: Ne told túl!

Persze a katarzis érzését mi, emberek mindig a végletekben keressük, de az öltözködés valahogy pont az a kivételes vagy nem is annyira kivételes kategória, amiben ez nem tud működni. A túl kurvás, a túl infantilis, a túl decens mindig a „túl van tolva” kategóriát fogja erősíteni, ami inkább lesz megmosolyogtató a köznek és kellemetlen neked, mint a katarzis megalapozója. Szóval értem én, hogy mindenki várta már, a napsütést, és eszeveszetten próbáljuk tolni a mindennapok szekerét a nyár felé, de

attól, hogy 18 fokban és derengő napsütésben tangapapucsban mégy a boltba, még rohadtul van legalább másfél hónap a nyárig.

És nem lesz itt hamarabb csak azért, hogy te ne kapj vesebetegséget. Arról nem beszélve, hogy én ha ilyet látok, mindig értetlen arccal azon morfondírozom, hogy aki 18 fokban vietnami papucsig vetkőzik, az nyáron, 35 fokban majd a bőrét is otthon hagyja? És pont ilyen bárgyú arccal tudom csodálni a másik végletet is, amikor beborul az ég, és egyből visszajön a bundás bakancs. Nem mondom, hogy tavasszal már nem lehet hideg, de szent meggyőződésem, hogy a mínusz 40 fokig szavatos hegymászóbakancs nem indokolt a belváros utcáin korzózva április 20. magasságában. Helyette íme néhány alternatíva.

(Mango 9.995 Ft)

(Mango 13.995 Ft)


(Mango 17.995 Ft)

#2. tedd: Gondolkozz!

Legalább te, ha más már nem teszi. Nézd az ésszerűség szemüvegén át azt, amit a plázák csalfa neonfényei eléd vetítenek. Ugyanis létezik még az a fajta átvezetés az időjárásban, aminek a tiszteletére jól definiálható átmeneti ruha dukál, még akkor is, ha a boltok meg a marketingesek mást sugallnak. Gondolok itt arra, hogy a kiárusított csizmák mellett közvetlen a legújabb neon pacskerok vannak, míg a termo leggings mellé már megérkeztek a bikinik. Te meg ott állsz zavarodottan, mint az első diszkóélményednél, hogy akkor most melyiket szeresd.

És az a legrosszabb ebben, hogy a kiválóan olajozott marketinggépezet hatására pontosan az elvártak szerint cselekszel: megveszed a leárazott télit (amit aztán hordanod is kell, hisz most vetted), és megveszed a nyárit is, amit az újdonság bűvöletében szintén magadra öltesz idő előtt.

Pedig van még tavasz, és ha kicsit a sorok közé nézel, meglesznek a hozzá passzoló ruhadarabok is,

csak a nagy piros betűk kitakarják őket.

(Nadrág 7.995 Ft – Bershka)

(Nadrágruha 6.995 Ft – Bershka)

(Farmer 6.995 Ft – Bershka)

#2. ne tedd: Ne (ezen) spórolj!

Vannak dolgok, amikbe bele kell állni. És, amibe bele kell állni, abba bele kell állni, nincs mese. Tudom, hogy nem hosszú a tavasz, és nem is olyan szép átmeneti időszak, mint az talán még gyerekkorunkban volt, de akkor sem lehet nemlétezőként kezelni. Ergo nem oké megpróbálni kibekkelni a télikabátból bikinibe bújok technikával. A minap futottam bele egy érdekes rétegezési technikába, ami lapos talpú szandált, áttetsző nyári ruhát és egy téli bundát takart.

Hát, sokáig kerestem a szavakat, de végül jobbnak láttam azzal a megállapítással nyugtázni a látottakat, hogy nem vagyunk egyformák, és ez is egy megoldás. És nem, mielőtt felhorkannál, nem a minimálbér vitte erre kényszermegoldásra a viselőjét, mint ahogy az sem igaz, hogy vagyonok kellenek 1-2 tavaszi darab beszerzésére, szóval nem kifogás a spórolás arra, ha a tavaszi ruhatárad a téli és a nyári elegyéből szeretnéd kifőzni. Nem kell ezer darab és nem kell a fizetésed rákölteni, de azért

legyen egy-két olyan ruhád a gardróbodban, amiket akkor akaszthatsz le, amikor a nagykönyv szerinti 18-20 fok plusz napsütésre ébredsz.

#3. tedd: Légy transformer!

Mármint nem a négykerekű, hanem inkább az a fajta, akivel nem babrálhat ki sem a napsütés, sem pedig a szél vagy az eső. Ma, amikor az oversize táskák és shopperek korát éljük, szerintem nem művészet akár egy váltásra való ruhát is magaddal vinni, és mivel nem tollkabátokról van szó, elviselhetetlen súlytöbbletet sem fognak képezni. Szóval ha nem vagy híve a rétegezésnek, akkor még mindig lehetsz igazi transformer, akinek ott lapul a táskájában egy mokaszint váltó szandál, egy kabátot pótló vállkendő vagy éppen egy napszemüveg és egy kalap, ami még reggel mókásan festene, de délre már életmentő lehet.

Ez a négy darab garantáltan elfér abban a táskában, amiben egyébként is egész nap a fél életedet magaddal húzod, és amellett, hogy teljesen új külsőt kölcsönözhetsz vele magadnak, még az időjárási dimenzióugrásokat is áthidalhatod. Az egyenlet pedig természetesen fordítva is működik, hiszen egy vékony sapka és egy balerina a táskádban, egy kiegészítőként lóbált divatos ernyő, valamint egy kabát a derekadon életed megmentője lehet, ha egy hirtelen jött vihar hűt tíz fokot a levegőn.

(H&M 3.490 Ft)

(H&M 1.990 Ft)

(H&M 3.490 Ft)

#3. ne tedd: Ne bízd a szerencsére!

A „csak nem lesz olyan hideg” és a „biztosan nem fog égetni a nap” nem azok a mondatok, amelyek mágikus energiával megvédenek a rossztól. Szóval beruházni egy átmeneti cipőbe, amit aztán bedobsz a táskádba annak a bizonyos „mi van, ha” esetének kiküszöbölésére még mindig kifizetőbb, mint egy kéthetes vesegyulladás kikúrálása. Arról nem beszélve, hogy az igazi divatkedvelők tudják: a legjobb időszak a tündöklésre a mostani.

Hiszen télen eltakar a kabát, nyáron teljesen mindegy, mi van rajtad úgyis rád izzad, és lehetőség szerint nem is nagyobb, mint amekkorát nagyon muszáj takarnod magadból, de

a tavaszba beleviheted minden kreativitásodat.

Ilyenkor egy igazán pro játszik a színekkel, a formákkal, az anyagokkal, és kimaxol minden lehetőséget a képzelőereje megcsillogtatására, ami a 0 és a 20 fok, a napsütés és az eső vagy épp a szélcsend és orkán között rejlik.

 

Itt van még jó kis kontent