Ki a király?

Kravitz, az utolsó cool

By  | 

Harminc éve van a zeneiparban, és pár nap múlva nálunk koncertezik a fickó, akinek ugyanolyan jól áll az arany, mint a dreadlock, a soul, mint a hard rock, aki szereti a bőrcuccokat és a törékeny nőket, viszont nem kedveli az alsógatyát és a skatulyákat. Egy érzékeny és okos lázadó tanulságokkal teli életútja.

Mikor kamaszként először találkoztam Lenny Kravitz zenéjével 1990 körül, nemigen tudtam mit kezdeni ezzel a hippi izével. Nekem rockzenének puha volt, popnak meg darabos, és valahogy egyáltalán nem éreztem a let love rule dolgot.

Amikor a kilencvenes évek első felében igazán befutott, Kravitz még mindig sokkal inkább volt számomra egy ügyes Hendrix-imitátor, mintsem saját jogán érdekes művész. Nem tudtam én semmit. Főleg a posztmodernről nem.

Sokkal jobban bejött az ezredforduló környékének kísérletezőbb, hogy azt ne mondjam, poposabb Lennyje, akiben remekül keveredett a nyers és a kifinomult, a nonkonformista és a kommersz, aki mert szentimentális lenni, és aki bebizonyította, hogy

a nyitott szellem nem a hajhosszon, a batikolt pólón vagy virágok rágcsálásán múlik.

Aztán azon vettem észre magam, hogy Lenny Kravitz immár 30 éve nyomja, és mára a showbiz megkerülhetetlen mestere, egyben kevés máig hiteles figuráinak egyike lett. Egy igazi multitalentum, aki a filmiparba is betette a lábát, illetve dizájnerként is egyre komolyabb tekintélyre tesz szert. Az a fajta tehetség ő, aki jelen van ugyan a bulvárban, de nem folyik a csapból, és

akit többnyire csak akkor szoktak igazán értékelni, amikor már elhagyta az árnyékvilágot.

Mi nem várunk addig, és alant tisztelgünk a hamarosan nálunk koncertező zenész élete, munkássága és stílusa előtt. Ha Lenny Kravitz semmi mást nem tett volna hozzá a napnyugati kultúrához, csak ezt a sálat, nálunk már az is megérne néhány karaktert.

De az 54. szülinapját pár napja ünneplő művész ennél azért komolyabb dolgokat is letett az asztalra.

Egy multikulti família

Leonard Albert Kravitznek olyan élet adatott, amelyről minden szabad lélek álmodik. Nem elsősorban azért, mert gyermek- és kamaszkora egyik felét az Upper East Side-on, a másikat meg Beverly Hillsben töltötte, hanem azért, mert megkapta azt, amire egy gyereknek (és felnőttnek) legnagyobb szüksége van: a feltétel nélküli szeretetet, az elfogadást, és hogy hagyták a maga útját járni.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy a kis Lenny számára az élet egy rózsaszín vattacukorfelhő lett volna. Ukrán zsidó gyökerekkel bíró apját és Bahamákról származó anyját a polgárjogi mozgalmak sodorták össze. A kulturális, etnikai sokszínűség ebben a családban természetes volt,

a külvilág viszont sokszor megbélyegezte a vegyes házasságból született kisfiút.

A nehézségek és a tragédiák sem kerülték el a családot, a Leonard nevet például koreai háborúban elesett nagybátyja után kapta, akinek halálért a család egy része a zenész apját, az egykori katona Sy Kravitzet hibáztatta. Szülei válása is mélyen megviselte, azonban minden nehézség ellenére mégis adott volt egy olyan érzelmi és szellemi közeg, ami nélkül Kravitz ma nem lehetne az, aki.

High School Musical

A Beverly Hills-i gimiben Nicolas Cage meg Slash voltak az osztálytársai, és könnyen hihetnénk, hogy egy tévéproducer apával és egy befutott színésznő anyával instant belépője volt a sikerhez. Tény, hogy az álomgyárból jövő kapcsolati háló sosem jön rosszul, de sokkal többet nyomott a latban az az alázat és fegyelem, amit elsősorban nagyapjától és édesanyjától kapott örökségül.

Szintén egy videóban beszél arról, hogy amikor már Los Angelesben éltek meglehetős jólétben, egy reggel arra eszmélt, a nagyapja felébreszti, és kihajtja a kertbe tűzifát vágni. Jól nevelt gyerek lévén szó nélkül megtette, amit kértek tőle, szép halomba is hordta a cuccost, de végül csak megkérdezte, miért volt erre szükség, amikor simán megfizethetnek bárkit, hogy megcsinálja. A bahamai mélyszegénységből jött nagypapa erre annyit mondott, hogy

meg kell tanulnia végigcsinálni a dolgokat, mert csak így juthat előre.

Ez a mentalitás végig is kísérte Kravitz karrierjét. A hierarchia legalján, session zenészként kezdte, és nem volt különösebben nehéz megbízásokat találnia, hiszen a legtöbb olyan hangszeren játszik, ami egy rockzenekarban kell. Miközben melózott ezerrel, saját dalokat írt, és készült a nagy dobásra. Miután hiába házalt demóival,

első lemezét maga vette fel New Jersey-ben, egyedül játszva fel minden hangszer sávját,

a stúdió cechjét pedig apja fizette. A kész lemezért aztán már kapva kaptak a legnagyobb lemezkiadók is, de Lenny a nagyobb alkotói szabadságot adó Virgint választotta.

Egy méretes lábnyom a popkultúrán

A kritikusok nem igazán tudták eldönteni, hogy egy eklektikus csodagyerekkel van dolguk, aki zseniálisan egyesíti a rockot a funkyval, a popot a soullal, vagy Kravitz egyszerűen csak egy tehetséges srác, aki ügyesen szólaltatja meg a legkülönbözőbb zenei hagyományokat. Ez nagyjából mindegy is, a lényeg, hogy emberünk hamar a zenei élet krémjébe került: legnagyobb idoljaival, Bob Dylannel és David Bowie-val állt egy színpadon, egy életre összecimbizett Steven Tylerrel, és teammunkában

megírta a poptörténet egyik legbotrányosabb slágerét Madonnának.

Ma, a két kattintásnyira lévő pornó és a lefejezős videók korában már nehéz elképzelni, de 1990-ben még olyan alacsonyan volt az ingerküszöb, hogy az alábbi videót csak este 11 után sugározta az MTV. O tempora, o mores. És úgy nem mellesleg a Justify my love egy közel 30 év után is hallgatható, középtempós track.

Kravitz sokoldalúságát mi sem jelzi jobban, hogy ő jegyzi akkori barátnője, a később Johnny Deppnéként is elhíresült francia lolitaikon, Vanessa Paradis 1991-es lemezét, rajta az alábbi gigaslágerrel, aminek videója a grunge esztétika és a finoman erotikus kislányos cukiság egészen fura keveréke.

Kilométernyi hosszú a dalok, lemezek, kollabok és feature-ök sora, de közben Kravitz egészen más irányokba is elindult. Egyrészt jó érzékkel felszállt a Hunger Games vonatra, és eljátszotta Cinna szerepét.

De ennél jóval komolyabb teljesítmény az a pálya, amit formatervezőként futott be. Saját bevallása szerint, ha nem zenész lenne, akkor belsőépítészetből és lakberendezési tárgyak tervezéséből keresné a kenyerét.

A 2003-ban alapított Kravitz Design hamar a szakma élvonalába került,

komplett enteriőröktől a tapétán át a csillárig sok mindent készített már, és olyan prémium kategóriás megrendelőkkel dolgozik együtt, mint a Swarovski.

Egy nő mind felett

Ami Kravitz magánéletét illeti, a külső szemlélő számára könnyen úgy tűnhet, hogy

az elmúlt 25 év nem más, mint lábjegyzet a Lisa Bonet-val szövődött szerelemhez,

aminek köszönhetően megajándékozták a világot Zoë Kravitz-cel, aki saját jogon is a showbiznisz egyik igen szerethető figurája.

 

A Hatalmas kis hazugságokat alapból is nagyon szeretjük, Bonnie karaktere pedig olyan benne, mintha nem is a forgatókönyvírók alkották volna meg, hanem az őt játszó színésznő simán csak hozná a szülei által ráhagyományozott világlátást.

A dolog pikantériája, hogy Zoë a sorozatban azzal a Nicole Kidmannel dolgozott, akivel kislányként egy darabig együtt is lakott, hiszen épp akkoriban alkottak egy párt Lennyvel, mikor a leánygyermek egy időre apjához költözött Miamiba.

Kravitz Madonnával való állítólagos (általa máig tagadott) afférja válóok lett, egy darabig nyomult Kylie Minouge-gal, Nicole Kidmant el is jegyezte, de ha szerelemről esik szó, máig Lisa Bonet tűnik az etalonnak, hiába találta meg ő azóta a boldogságot egy másik férfi, a 12 évvel fiatalabb Jason Momoa oldalán.

Férfias csillogás

Kravitz egyébként ügyesen használja a bulvárt, mindig adagol egy kis beszédtémát hol egy gigasál, hol egy önmegtartóztatási fogadalom (miszerint nem szexel addig, amíg meg nem találja az igazit, és újra meg nem nősül), hol egy koncerten szétrepedt bőrnadrágból alsógatya híján elővillanó célszerszám formájában. Folyamatosan jelen van, de nem tolja túl, és nem is megy el az ordenárén olcsó népszerűség irányába.

Arról lehet vitatkozni, hogy Kravitz zenéje milyen irányba változott az évtizedek alatt, öltözködési stílusának evolúciója viszont vitathatatlan.

Tény, hogy a tradicionális formalitást nem neki találták ki, legtöbbször akkor is feszegeti a határokat, ha öltönyt húz magára, pedig egyébként nem áll neki rosszul a black tie hacuka.

Ha van védjegye, akkor az a bőrdzseki és/vagy bőrnadrág, mindkettőt előszeretettel viseli a pőre testén.

Annak, aki a konvencionálisabb férfiasság híve, már bizonyára komfortzónán kívüli az a mennyiségű fux és bőr, amivel Kravitz időnként felpimpeli az outfitjeit, de számomra például a magabiztos férfiasság jele, ha valaki

nem fél az aranyportól, és megenged magának némi glam csillogást a tökéletesre formázott six pack mellé.

Az utóbbi időben egyébként visszatérni látszik egy lazább, naturálisabb stílushoz, sok vászon és farmer van rajta ismét, és fején is újra megjelentek a közel két évtizede nem látott dreadlockok.

Tekintetében és zenéjében mintha több lenne a mélabú,

ez a popikon már nem az a falon is átmenő szeretetforradalmár virággyerek,

aki 30 éve volt, hanem egy középkorú, érzékeny és intelligens férfi, akit az elmúlt évtizedek és az őt körülvevő világ nem hagynak érintetlenül.

Fun fact: Az alábbi dalban hallható Michael Jackson-szerű hang nem egy jól sikerült imitáció, hanem maga Jacko, vagyis egy hangminta a közös munkálkodás idejéből. Kravitz élete első koncertélménye a Jackson 5 volt a Madison Square Gardenben, és Jacko is azon idoljai közé tartozott, akikkel később együtt dolgozott, és jó barátságot ápolt.

Szerencsére nem is tesz úgy, mintha nem változott volna semmi, a múltba révedő, kínosan önismétlő nosztalgiának sem látni nyomát, és mindent összevetve

Lenny Kravitz olyan dögösen öregszik, ahogy mi csak szeretnénk.

Ha rendszeresen olvasol minket, tudhatod, hogy itt szokott következni egy teljességgel támadható, szakmaiatlan lista a saját kedvenceimről. Ezúttal sincs másképp, következzék tehát egy szubjektív Kravitz Top 5:

#5 Sex (2014)

A blaszfém mókázás és a szép fényképezés simán elviszi a hátán ezt a közepesnél kicsit jobb dalt.

#4 God Gave Me Everything (2001)

Oké, ez csak egy feature, kicsi vokál meg gitározás. Viszont ha különösen leharcoltnak érzem magam, akkor elég megnéznem egy Mick Jagger-videót, és menten úgy döntök, hogy ha Mick bácsi ennyi idősen így nyomja, akkor én is dögös leszek inkább, és energikus. Itt pedig pluszban kapunk még egy kis Lennyt és a szép lányt a Lovagregényből.

#3 If You Can’t Say No (1998)

A csodásan androgün Milla Jovovich pályája csúcsán egy akkoriban nagyon trendinek számító utópisztikus űrvideóban (vö. Jacko: Scream), egy fülbemászó refrén ölelésével körülvéve.

#2 It Ain’t Over ’til It’s Over (1991)

Az egyik legjobb szerelmes dal evör. Ennyi.

#1 If I Could Fall in Love (2002)

Legyél Michelle Rodriguez, és partizz egy medence alján, mintha nem lenne holnap. Nekem ennél nem is kell több, számomra ez a zúzósan dekadens beleszarás az igazi Kravtitz-életérzés.

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás