Hogyan maxold ki a sneakered

Szerző: Flo

Divatos kifejezés manapság a sneaker. A kilencvenes években a szakadt gyűrű alatt kitartóan pattogtató srácok még nem is feltétlen tudták, hogy létezik ez a kategória, minden csukát a márkáján vagy a típusán szólítottak, azt pedig pláne nem sejtették, hogy azok a cipők egyszer majd a streetwear stílus legfontosabb építőkövei lesznek. Pedig de. A D’Marge cikke alapján meséljük most el, mire érdemes figyelni, ha sportcipőt keresel.

A kétezertízes években élni nem csak az autonóm irányítású autók és a korlátlan mennyiségben elérhető ingyen felnőttfilmek miatt jó, hanem azért is, mert az eredetileg atlétikai célra készített sneakereket elképzelhetetlen mennyiségben és dizájnban gyártják. Ráadásul ezekhez már bárki szabadon hozzáférhet akár itthon is, és viselheti oly pengén akár öltönnyel is, hogy az embernek könnybe lábad a szeme.

Nem csak az edzőteremben vagy bumfordi túracipőként funkcionálnak, hanem a legbézikebb ruházati elemként is, amihez az ember a teljes szettjét igazítja. Hiszen míg egy félmagas oxfordot magától értetődően nem vehet föl akárki, addig

a sneaker vakmerő politikai ideológiákat becsicskítva köti össze a társadalmi osztályokat, legyen szó hétköznapi munkásgyerekről vagy a vörös szőnyegen feszítő burzsujról.

És persze említhetném azt is, hogy milyen horderejű önkifejezési eszközök a cipők, de erre te azt felelnéd, hogy melyik divat termék nem az? Véleményem szerint éppen ezért, egy cipőt másként kell megközelíteni. Ha a lábbeli az, amire támaszkodsz (szó szerint), akkor a megfelelő stílusú és színű darabok birtoklása nélkül aligha tudod tökéletesíteni az outfitedet. Biztos vagyok benne, hogy mindenki vásárolt már csak azért elegánsabb cipőt, hogy tudjon benne étterembe, színházba vagy diplomaosztóra menni, ugyanakkor sokan spájzoltak be már csak azért fekete sneakert színes helyett, mert az több ruhájához passzol.

Ha valaki stílust szeretne váltani smart casualre, de a frissen vásárolt ing, chinó, mellé ugyanazt a régebbi edzőcipőt hordaná, akkor az egész káptalan lenne. Ezért fontosnak tartjuk, hogy mindenki megfelelő edukációt kapjon a lábravalók terén, hogy a lehető legjobban tudja kiaknázni az önmagában és ízlésében rejlő potenciált. Nincs más hátra, mint két lábbal előre.

Forrás: Giphy

Sneaker szabályok: Az alapok

Tök mindegy milyen cipőben gondolkozol, mindenképp van pár aranyszabály, amit be kell tartanod:

  • Olyat válassz, ami illeszkedik a jelenlegi gardróbodhoz! Mi értelme van megvásárolni a legújabb lépőt, ha az nem passzol a ruhatáradhoz? Felesleges idejekorán felülni a követhetetlenül gyorsan száguldó hype vonatra, ha az nem arra robog amerre te utazol. Inkább olyat spájzolj be, ami passzol a jelenlegi stilódhoz, mint egy olyat, ami tetszetős ugyan, de a fél szekrényt le kéne cserélned, hogy felvehesd.
  • Viseld őket a megfelelő alkalmakkor! A sneaker a divat David Bowie-ja, nagy átváltozó, egyaránt megy a szabadidős tevékenységek bármelyikéhez, miközben lezser öltönyökkel is ügyesen megtalálják a közös nevezőt. Ám egy elegáns cipővel már nem vehetik fel a versenyt, ha a dress code ennél kötöttebb. Nem butaság betartani azt a szabályt, hogy inkább legyél túlöltözött, mint alul.
  • Tartsd őket tisztán! Hiába taposod a zsír új Yeezyt, ha az egy „deákteres” szarrá megborulás szabadidős program után úgy fest, mintha lenyomtál volna benne egy nagypályás focimeccset monszun idején. A tisztítás magába foglalja a fűzőt, betétet és persze magát a cipőt érintő sikálást. A mosógépet inkább kerüld, mert tisztábbnak tisztább lesz, de amikor az egyébként elpusztíthatatlan AirMaxbe a gép beletép itt-ott, nem leszel felhőtlenül boldog. Így a jobb félni, mint rettegni elv alapján sikáljátok tisztára kis barátaitok, mert nem csak esztétikusabbak, de higiénikusabbak is lesznek.

Fotó: D’Marge

Ismerni a sneakerek és edzőcipők fajtáit

Megszámlálhatatlan a különböző típusú, anyagú darab a piacon, hiszen minden márka más szempontokat preferál, miközben igyekszik minél egyedibb lenni. Nem beszélve arról, hogy a sneaker általános fogalmába a különböző célú sportcipők is beletartoznak, márpedig egy magas szárú kosárlabdacipő nem pont ugyanaz a vizuális élmény, mint egy laposabb talpú futócipő. Éppen ezért, összeszedtük egy bokrétába az összes potenciális darabot, amivel találkozhatsz a boltokban.

  • Basic darabok: Ilyenek a Converse, Vans stb. darabok. Általában vászonból készülnek, éppen ezért könnyű őket tisztítani, alap színekben jelennek meg, és kedvező áron lehet hozzájuk jutni. Ebbe a kategóriába esnek a régi típusú, lapos talpú „tesicipők” ugyanúgy, ahogy a minimalista, de modern verziók.
  • Finom, luxus darabok: Ezek alatt olyan cipőket kell érteni, amik nagyon hasonlóak a basic vonalhoz, csak sokkal minőségibb, magasabb kategóriát képviselnek. Bőrből vagy velúrból készülnek, olyan márkákban gondolkozz, mint a Ralph Lauren, Hugo Boss vagy Tom Ford. Semmiképp sem vinnéd ki egy fesztiválra világzenére tocsogni.
  • Klasszikus sportcipők: Nike Air Max 90, Asics, Rebook Pump stb. Olyan ikonikus darabok, amiket anno a szekrényben tartottak, várva arra, hogy kiléphessenek benne a pályára, ma viszont stabil alapjai a szekrényünknek.
  • Mai, modern sportcipők: Ezek a modern stylinggal épített darabok, amiket manapság a Nike, PUMA, adidas dob piacra, a mai stílushoz lettek teremtve, nem a régi lett hozzá igazítva. Ha valakit megkérdezel, talán ezeket mondaná alapdaraboknak.
  • High fashion darabok: Ezeket arra programozták, hogy magukra vonzzák a tekintetet, olyan szupercégek gyártmányai, mint a Givenchy, Christian Louboutin, Maison Martin Margiele vagy a Dimme. Az átlagember ezekből ha egyet ismer, már jó, és tény, hogy utcára nehéz őket fölvenni, és még durvább megfizetni, így feltehetőleg nem ők lesznek a legjobb barátaid.
  • High tech darabok: Igen, már ilyenünk is van, bár még csak duruzsol, és kevés ember használja ezt a kifejezést, de tény, hogy már hallani néha. Ezek többnyire határokat feszegető tervezők elborult agyszüleményei (Rick Owens), de megszokhattuk már, hogy általában ezekből kerekednek ki később – finomítások útján – a legújabb top trendek.

Fotó: sneakernews.com

Amit a legjobb eredmény fejében tudnod kell

Most, hogy nagyjából elhelyezkedtél és pozicionáltad magadban azokat a darabokat, amikhez neked közöd lehet, vegyük sorra, hogy mihez passzolnak leginkább. De teljes koncentrációt és odaadást szeretnék kérni, mert ez nem csak arról szól, hogy ez a cipő ezzel a farmerrel, az meg azzal szuperál. Nem. Itt mélyebbre ásunk, mert csak ott találunk aranyat.

A basic klasszikusok

Convers, Chuck, vászon cipő tökmindegy milyen névvel illeted őket, az alapnak számító cipőknél nincs egy darab sem, ami variábilisabb lehetne. Hiszen jól áll a farmerhez, chinohoz, rövidgatyához, szinte bármelyik szín bármelyik árnyalatában.

Pro tipp: Azt veszem észre, hogy a legtöbben ott hibáznak, hogy bár van egy nagyon jól működő darabjuk, nincs rá megfelelő alternatívájuk. Hiszen nem húzhatsz le ugyanabban a párban egy laza sörözést a haverokkal, egy munkahelyi meetinget és egy esküvőt. Mert tényleg nagyon jó dolog a basic cipő, kényelmes, jól szellőzik, sok mindenhez jól áll, de éppen ezért kell megtartanunk a casual alkalmakra, a komolyabb megjelenéshez pedig egy komolyabb opciót beszerezni. Viseljük mintás pólóval, ingekkel vagy blézerrel a kicsit egyetemi professzoros kinézethez, de tartsuk magunkat az alapoknál említett második ponthoz.

Szóval:

  • Hordjuk slim & skinny farmerrel vagy chinóval
  • Tartsuk magunkat a casual/utcai viselethez
  • Vigyázzunk a minőségükre, tisztítsuk rendszeresen
  • Fiatal férfiakon mutat a legjobban

Fotók: D’Marge

Luxus darabok

Amit rettenetesen szeretek ezekben a sneakerekben, hogy kvázi a basic modellek felturbózott változatai. A royalabb megjelenés lehetővé teszi, hogy ezeket a lábbeliket smart casual szettekhez is alkalmazni lehessen, miközben nem fogsz úgy festeni, mint egy tinédzser, aki épp az utolsó zsebpénzét pattintotta el egy villantós lábbelire. Slim denimhez, chinóhoz, de akár strukturált öltönyökhöz is meglebegtethetjük őket.

Pro tipp: Ha a helyedben lennék, akkor én nem viselném ezeket a példányokat rövidnadrággal, ugyanis ezek terebélyesebb, testesebb darabok a korábbiaknál. Egy hosszú nadrággal sokkal előnyösebbek lehetnek, miközben pólókkal, ingekkel vagy gallérosokkal hozzuk őket kohézióba. Ezek mellett pedig igyekezz fölfelé öltözködni, így kisebb eséllyel téveszted el a kompozíció felett az uralmat, mintha folyton a legalsó szintnél bukna meg az egész.

Szóval:

  • Lentről öltözködj fölfelé
  • Kezdd a feketével, aztán szerezz csak be más színekben
  • Nagyon vigyázz a velúrra, mert rettentő kényes
  • A nyári hónapokra próbálkozz világosabb színekkel
  • Tartsd tisztán és óvd a széltől is e csodákat

 

Fotó: NBC/Theo Wargo

Fotó: Daily Beast

Fotók: Your Average Guy/PAUSE Magazine/Pinterest

Klasszikus sport darabok

Amikor ezekről a cipőkről beszélünk, olyankor a sneakerheadek fénysebességgel ugranak össze és egyesülnek egy nagy rajongó masszává, ahogyan a Power Rangers szokott egy gonosz erő megjelenésekor. Ez persze tök érthető, hiszen sok esetben ők voltak azok az úttörők, akik a 90-es években az egész kultúra esszenciáját megalapozták.

Forrás: Giphy

Pro tipp: A lényeg és az elsődleges cél az lenne, hogy

megtaláljuk a közös hangot egy hip-hop gangsta lazasága és a hétköznapi dude viselete között.

Slim farmerekkel de akár rövidnadrággal is kombinálhatjuk őket, ez minden esetben easy win a nyári melegben. Néhány arc szereti feldobni egy snapbackkel a szettet, ezt már csak te döntöd el, hogy éppen az adott alkalom vagy az ízlésed melyiket támogatja jobban. De azt is megteheted, hogy a cipőt és a felsőd egy színben választod meg, így adva keretet az egésznek.

Szóval:

  • Keress pár újfajta stílusmegoldást, amit kedvelsz és ragaszkodj hozzájuk
  • Törekedj a szín egyezésre
  • Hajtsd föl a nadrágot, vagy viselj chinót a nagy melegben
  • Ha pedig nem tetszenek vagy már beszereztél helyette másikat, add el őket a neten

Fotók: Asos/D’Marge/Reebok

Mai sport darabok

Ha ilyen cipőhöz választasz outfitet, akkor arra mindenképpen rettenetesen kell vigyázni, hogy ne végezd Jerry Seinfield-ként. Ha ezt az akadályt sikeresen vetted, akkor már csak annyi a feladat, hogy elkerüld a melegítőnacit, és máris rendben vagy önmagaddal, kék az ég, süt a nap.

Pro tipp: Akkor jársz a legjobban, ha úgy választasz stílusos darabot, hogy az általad preferált nadrágok szabásához idomuljon. Például a cipő felsőrésze legyen inkább visszafogott, míg az alakja és a talp bordázata az extravagánsabb, amennyiben szűk szabású farmert viselsz. Ha a szélesebb nadrágokat részesíted előnyben, akkor nem para, ha a cipő kontúrja is monszterebb egy fokkal. A klasszikusabb darabokat hagyjátok meg a hétvégékre vagy azokra az alkalmakra, mikor kicsoszogtok átvenni a GLS-től a csomagotok. Fölül sportos, casual póló vagy egyéb felső mehet, így megfelelően lezser lesz az összeállítás.

Szóval:

  • Ebben a kategóriában óvakodj a full fehér daraboktól
  • Ne tűrd be a pólód, ha ilyen sneakert hordasz
  • A legjobban a sportos lookkal maxolod ki a cipőt

Fotók: Pinterest/ D’Marge/veniceboats.com

High Fashion Designer darabok

Nehéz beszerezni, de legalább brutálisan drága. Na mire gondoltam? Hát persze, hogy a manapság szanaszét hájpolt, tűzforró taposókra. Nyilvánvalóan a világ minden szegmensében vannak olyan javak, amiknek nem pusztán a valódi értékét kell megfizetnünk, hanem magát a brandet is; számítástechnikában az Apple, gitárfronton talán a Gibson ugrik be egyre inkább sokaknak. Természetes, hogy a cipőknél is létezik a jelenség.

Yeezy vagy a Balenciaga (de természetesen a Nike, adidas vagy épp más mainstream márkák nehezen elérhető modelljei is) irgalmatlan nagy népszerűségnek örvendenek, ennek pedig az issza meg a levét, aki ténylegesen venni szeretne belőlük. A Highsnobiety írt még cikket májusban az év legdrágábban megvásárolható lépőiről, ahol valami elképesztő számok születtek. A legvastagabb pénztárcát a Nike Jordan 1 High igényli, ami 1771 verejtékes amerikai dollárba fáj, ez magyar zsebbel nézve még a lehető legjobb árfolyamon is 400,000 forint. A lista többi tagja pedig hasonlóan 1000 dolcsi fölött szörfözget, ami szintén nem kevés. Mi még másfél éve írtunk a helyzetről egy összefoglalót:

Nagyon megy a durvulás a sneakerpiacon

Igen, ilyen is van, a high end cipő vásárlás messze legjobban utált embere nem Al Bundy, hanem az a sok srác,

akik abból élnek, hogy megjelenéskor beszereznek maguknak rengeteg párral a legnagyobb limitált tételekből, majd azokat méregdrágán tovább passzolják.

Így lehetséges az, hogy 16 éves srácok  a muttertól kölcsönkért tőkéből több ezer dolcsit keressenek havonta, amivel nem lenne gond persze, ha a szűkös kínálat nem eredményezné azt, hogy az igazi rajongóknak meg csak sokszoros áron jut, ha egyáltalán. A jelenség egyik legismertebb prominenséről itt írtunk külön cikket.

Szóval:

  • A fekete a barátod lesz, egyrészt nagyon alter, másrészt a tekintetet a cipőre vezeti
  • Ebből kifolyólag engedd, hogy a cipő legyen az outfit főszereplője
  • A szűk szárú farmer a barátod

Fotók: Celebrity Sneaker Stalker | Nice Kicks/Sneakerbox.hu/Highsnobiety

High Tech sneakers

A high tech szót két módon lehet értelmezni. Lehet a bordázata, kialakítása high tech, és lehet azért, mert olyan technikai megoldások találhatóak benne, amik egyediek; mint a led-világítás vagy a Marty McFly-féle önbekötős mód. Alapvetően ezekről érintőlegesen érdemes csak beszélni, ugyanis az adidasnak, Nike-nak, Under Armournak évek óta van olyan cipője, amiben beépített lépésszámláló található, de őszintén: most azonnal ugranál és megvennéd? Meg amúgy is, fizetnél 100 000 lettát egy futócipőre ahelyett, hogy vennél belőle 2-3 másikat?

Népszerű tech sneaker volt például mostanában az a modell, amit az eBayen 30 dollárért lehetett megrendelni, és a talpában lévő ledek világítottak. Persze ez arra jó is volt, amire használták, (a Budapest Parkban jót lehetett rá pattogni a Necc Party-n vagy rajoskodni a skateparkban), de valljuk be, hamar lemerült, és még hamarabb tönkrement, arról meg már ne is beszéljünk, hogy olyan ütéseket mért a gerincedre, mint egy Muhammad Ali uppercut.

Tanácsok ehhez a kategóriához:

  • Drága lesz
  • Ha lesz, akkor viselj hozzá feketét
  • Még több feketét
  • Nagyon sokan megszólnak majd, úgyhogy érzelgősöknek nem ajánlom

Fotók: solecollector.com/Mashable/ilsipontino.net

A cikkhez felhasználtuk a D’Marge anyagát.

Itt van még jó kis kontent