10 színkombináció, ami nagyon megy idén

Szerző: Ulla

Ha színekről van szó, nem árt az óvatosság, hiszen pillanatok alatt porrá zúzhatják, vagy a mennybe emelhetik az aktuális outfitet. Jó, ha az ember tisztában van a színelmélet alapjaival, illetve azzal, mely tónusok állnak neki jól, és persze az sem újdonság, hogy az olyan alapszínekkel, mint a fehér, a fekete vagy a szürke viszonylag nehéz mellélőni. Időnként viszont érdemes felhagyni a biztonsági játékkal némi izgalomért cserébe, és új árnyalatokat vinni akár egy hétköznapi dolgozós szettbe is. Az alábbiakban ehhez adunk pár tippet.

A nyár különösen alkalmas a kísérletezésre, hogy aztán ősszel már magabiztosan vesd magad a színek világába. Lássuk hát, melyek azok az időnként elsőre merésznek tűnő színpárosítások, amik felpezsdítik idén a kifutókat és az utcákat egyaránt.

#1 Zöld+sárga

Kevés finomabb dolog van annál, mint amikor megérzed a frissen nyírt fű illatát egy meleg nyári reggelen. Nos, ez a párosítás pont ezt a frissességet hivatott felidézni, ráadásul minden arcszínhez jól illeszthető. Ha meleg tónusú a bőröd, gondolkozz mustársárgában, khakiban és sötétzöldben, ha viszont hidegebb színed vannak, válassz az élénk sárgák és a vibráló, irizáló zöldek közül.

A hétköznapokban remekül működhet például egy sárga blézer semleges, szürke nadrággal vagy szoknyával, ha megbolondítod a szettet egy élénk zöld cipővel, táskával vagy más kiegészítővel.

#2 Halványkék+rózsaszín

Első hallásra talán még unalmasnak is tűnhet ez a pasztell kombó, annyira bézik. Viszont a megfelelő anyagválasztással és szabással egészen magával ragadó tud lenni ez a tavaszias színösszeállítás.

Használj finom gyapjút vagy kasmírt, szépen kidolgozott bőrt, rétegezz bölcsen, és ha bírod az erőset, dobd fel az egészet egy statement lábbelivel, a fehér vagy ezüst stiletto például tökéletes választás.

#3 Piros+kék

Nem bírtuk sokáig, már a harmadik pontnál kénytelenek vagyunk leírni az örök klasszikus jelzős szerkezetet, de a piros-kék tényleg kísér minket hosszú évtizedek, sőt évszázadok óta. Egy egyszerű farmer például egészen át tud lényegülni egy jól szabott vörös blézer és egy tűsarkú társaságában:

felül biznisz, alul parti,

erőt sugárzó és übernőies egyszerre, igazi nyerő szett.

Ha még feljebb szeretnéd tekerni a stílusmétert, válassz egy klasszikus, breton csíkos felsőt a blézer alá, de a vakítóan fehér blúzzal sem tudsz mellélőni.

#4 Kobaltkék+türkiz

Ennek a kombónak nem igazán áll jól a lazaság, szóval valahol a Breakfast at Tiffany’s-nál kezd az inspirálódást, és jól szabott, kifinomult darabokat válassz. Cserébe viszont dönthetsz, hogy arany vagy ezüst kiegészítőkkel viseled, ez a színösszeállítás ugyanis mindkettővel remekül mutat.

Talán elsőre túl soknak tűnik ez a két élénk szín, és késztetést érezhetsz, hogy tompítsd valamilyen semleges, mondjuk bézs darabbal, de ne engedj neki, egyszerűen csak legyél királynő, és viseld.

#5 Narancs+kék

Ez a duó tökéletes módja a color blockingnak, vagyis a színkörben egymással átellenben álló színek párosításának. A legkézenfekvőbb módja a dolognak, ha kék aljat kombinálsz narancs felsővel, de persze fordítva is működik, sőt úgy is, ha egyetlen ruha mintájában talál egymásra ez a két szín.

Akár élénkebb, akár tompább verzióban alkalmazod őket, nagyon fontos, hogy megfelelő cipővel koronázd meg a szettedet, ami ebben az esetben valamilyen nude árnyalatot jelent, ez ugyanis hagyja érvényesülni a kék és a narancs nyárias kettősét.

#6 Cserszín+gesztenyebarna

A cser és a hozzá hasonló semleges földszínek egyfelől bombabiztosak, másfelől dögunalmasak, egyszóval leginkább szürke tömegbe olvadásra alkalmasak. Kivéve, ha olyan gazdag és mély színekkel párosítod őket, mint a csillogó gesztenyebarna, ami nem csak a fejeden mutat jól.

Különösen jót tesz ennek a párosításnak, ha játszol a textúrákkal, és mondjuk szatén blúzt húzol a kordnadrágodhoz, ráadásul ebben az esetben kivételesen figyelmen kívül hagyhatod azt az egyébként kőbe vésett stílustörvényt is, hogy nem ildomos tetőtől talpig ugyanazokat az árnyalatokat viselni.

#7 Narancs+fekete

Semmi nem dobja fel úgy a feketét, mint egy élénk szín, és a narancs pont ilyen. Ne légy szívbajos, kapj magadra egy élénk narancs, magas derekú nadrágot, és vegyél hozzá bátran egy fekete crop topot, ami egyébként is az idei nyár slágere.

Ha nem szívesen mutogatod a hasadat, akkor pedig egy oversized felső lesz a legjobb barátod. Bármelyiket is választod, érdemes megfűszerezni egy kis luxussal, valamilyen puccosabb kiegészítő formájában.

#8 Rózsaszín+szürke

A halványkék-rózsaszín kombóhoz hasonlóan ez is egy olyan kettős, ami egész évben remekül hasznosítható, egyszerűen nem igazán lehet mellélőni vele. Szürke nadrág rózsaszín felsővel vagy vice versa, egyaránt stílusos lehet, és nyugodtan tovább viheted ezt az összeállítást is a kiegészítőkre.

Sőt, egy ilyen szett remek alkalom, hogy viseld hozzá az idei nyár egy másik slágerét, a széles karimájú kalapot.

#9 Lila+korall

Elsőre merésznek tűnik, talán még másodikra is, pedig nagyon is működőképes. A korallszín sokáig leginkább csak nagymamák ajkán dívott rúzs formájában, pedig valójában minden bőrtónushoz passzol.

Egy jól megválasztott mély lila pedig tökéletesen alkalmas arra, hogy tompítson az önmagában talán túlságosan kirívó árnyalaton. Próbálj ki egy korall topot lila táskával vagy cipővel, meglásd, ez a két szín feldobja majd a nyaradat, sőt az őszödet is.

#10 Lila+fehér

A fehér mindenhez megy, de kevés színnel mutat olyan jól, mint a lilával. Ez az összeállítás szupernőies, érzékeny, ráadásul ragyogónak mutatja a bőrt. Emellett hihetetlenül sokoldalú, minden alkalomra bevethető, és szintén nagyon jól mutat arany és ezüst kiegészítőkkel egyaránt.

Szóval ha már az őszi kapszulagardróbod összeállításán töröd a fejed, ezt a kettőst semmiképp ne hagyd ki a számításból.

Forrás: Trendspotter

Itt van még jó kis kontent