Bro Guide

Így válassz órát az öltönyödhöz

By  | 

Az elmúlt évek kétségtelen, hogy a sport, illetve a sportos órák dominanciáját hozták, s egyeduralmuk bizonyosan jó ideig kitart majd. Ezzel együtt továbbra is létezik mind a kínálat, mind a kereslet azon időmérők iránt, amelyek a férfiaknak szánt személyes, magukkal hurcolható órák készítésének ősi legitimitását örökítve tovább, a pontos idő elegáns megjelenítésére születnek. Nézzünk tehát körül az öltönyórák háza táján.

Szerkesztői előszó: Bár órákról korábban is írtunk már, mindeddig a magas árfekvésű, mechanikus órák gyártóinak technikailag legfejlettebb modelljeire fókuszáltunk. Mivel azonban sokan említettétek, hogy az elegáns, visszafogottabb megjelenésű, öltönyhöz és a mindennapi business casual szettekhez is esztétikusan viselhető jóságokról is szívesen olvasnátok, megkértük RetekG kollégát, rittyentsen egy anyagot ezekről. A tőle megszokott alapossággal dolgozta fel a témát, ha rajta múlna, még most is írná. Enjoy! – Duncan

Adná magát egy újabb top 10 lista, sőt akár egyből kettő, hiszen a luxus szegmensben, de a megfizethetőbb kategóriában egyaránt találsz figyelemre érdemes darabokat. Mégsem ez következik. Egyrészt mert látni kell, hogy az elegáns órák világában viszonylag ritka az egyedi, különleges tok kialakítás, vagy a soha nem látott kidolgozású számlap.

A kategória sajátosságai

Az extrémnél extrémebb és übermenő komplikációk sem tobzódnak, ahogy az egzotikus anyagok használata sem túl gyakori. Vagy nemesfémből készülnek, vagy nem, és pont. Ez a kategória viszonylag régóta megcsontosodott már, a spanyolviaszt nem itt kell kutatni, így rangsorolni pusztán technikai paraméterek, illetve a márka pedigréje alapján lehetne, amiben – ha külön vizsgáljuk az órásvilág különböző dimenzióit – valamennyi játékos közel egyformán teljesít. Így kénytelen az ember a személyes érintettség és az érzelmi szubjektum alapján eldönteni, melyik is tetszik jobban. Nyilván a drágább márka sokszor többet és jobbat kínál, de egyazon kategórián belül ma már képtelenség egyértelmű, objektív ítéletet mondani.

Az öltönyóra, mint olyan

A mustra előtt azonban még fektessünk le pár alapvető elvárást. Mert mi is az, hogy „öltönyóra”? Joggal merülhet fel a kérdés, hiszen egyébként bármelyik időmérő bármikor felvehető, függetlenül attól, hogy épp egy végtelenül kifinomult és végletekig ránk szabott Caruso öltönyben feszítünk, vagy épp alsóban lazítunk a kanapén. Felvehető, mert miért ne, hiszen azon véleményünknek is többször hangot adtunk már, hogy a férfiember önkifejező fegyvertárának alapvető eszköze az órája; mindenki válassza, hordja, viselje ahogy és amikor csak akarja. Szabad akarat.

Ugyanakkor mégis csak létezik az a helyzet, ahol

egy kombóra olykor esztétikai és etikett szempontok alapján vagyunk kénytelenek azt mondani, hogy ezt akkor, ott és úgy mégsem kéne,

ahogy dobostortához se eszünk kovászos uborkát soha – s ha már létezik olyan, ami kerülendő, létezik nyilván egyféle elvárás is, hogy mi az, ami követendő.

Természetesen ezen, mondhatni stílusszabályok egyrészt társadalmi konvenciókból fakadnak, más részük azonban egyszerű fizikai tényeken alapul. Egy épp

tökéletesre szabott zakó alá egyszerűen nem fog odaférni egy 47 mm széles tokkal, és a hozzá járó, brutális koronavédővel felvértezett Panerai.

Ha meg is erőszakolod vele az öltözeted, mert te annyira menő vagy, hogy igenis megteheted, akkor is azt kell mondjuk, hogy nem áll majd igazán jól. Végül mutogathatnánk mindenféle öltözködési etikettre, divatosan szólva „dresscode”-ra”, nem is alaptalanul, bár e téren az elvárások nem igazán fókuszálnak az óra kérdésre. Na, majd most mi.

 

Fizikai javallatok

Kerüld tehát a 42 mm, de inkább a 40 mm tokátmérő feletti ketyegőket, mert egyszerűen túl nagyok ahhoz, hogy elférjenek az öltöny, illetve az ingujj alatt. Az egy dolog, hogy kényelmetlen lesz, egy másik dolog, hogy szinte biztos, hogy az első ajtónyitás vagy kézfogás közben a zakó elé csúszik majd az óra és ott is marad, s igazgathatod minduntalan. Nem kell, hogy mindenki az órádat nézze, ez nem az a szituáció.

A szélesség mellett a magasság is fontos,

jelen esetben a kisebb a jobb.

Megint csak egyszerű, praktikus okokból kifolyólag ugyanis egy magas, vastag óra, nem fér el kényelmesen és elegánsan az ing vagy az öltöny alatt. Egyébként pedig megvan a maga varázsa egy rendkívül alacsony, úgymond lapos órának, ami úgy simul a csuklódra, mint a saját bőröd, arról már csak halkan szólva, hogy nem az a kunszt, ha egy nagy tokba nagy órát tud valaki építeni, az a menő, ha a lehető legkisebb helyre tudják belepakolni a lehető legtöbb beltartalmat.

Elegancia vs elegancia

Kerüld aztán a kifejezetten sportórákat. Egy Rolex Submariner és a kategóriájának további képviselője határeset, de mi most a kifejezetten a végletekig elegáns és alkalomhoz illő öltönyórát keresünk, ezért a sportóra és a búváróra sajnos ma kimarad a szórásból. Végül bőrcipő, bőröv, és bizony ebben az esetben bőrszíj dukál az órához is. Eleve elegánsabb, amennyiben persze félretesszük a színes, egzotikus variációkat. Fekete, barna, és lehetőleg az övvel, cipővel harmonizáljon, ha más nem, az árnyalatát tekintve. Nem nézi le rólad senki a fém szíjast sem, de bőrrel klasszikusabb, tartsuk észben, hogy most az ultimate eleganciára törekszünk.

Kezdődjön tehát a mustra, amikor is a legjobbakat, a legérdemesebbeket válogatjuk össze, előbb a luxus, majd a megfizethetőbb kategóriában is körülnézve, de a margóra azért jegyezzük fel, hogy természetesen csaknem valamennyi óramárka kínálatában találni úgymond „alkalomhoz illő” darabokat.

#1 Jaeger-LeCoultre Reverso

származási ország: Svájc

hivatalos oldal

Forrás: Les Rhabilleurs

Kezdjük is mindjárt azzal, ami – ha mégis top10 listát faragnánk – az elsők között végezne, egyszersmind egyből kikacagja a bevezetőben írtakat, tekintve, hogy eredetileg egyike az első, kifejezetten sportolóknak, sportoláshoz készült óráknak. Persze a „sportóra” címke mai értelemben már aligha igaz rá. Egy olyan korszak, illetve kultúra legendája a Jaeger-LeCoultre Reverso, ahol a sportolók elegánsabban öltözködtek, mint manapság sok közéleti szereplő.

Forrás: Polomuseum

1931-es világra jövetele óta szinte alig változott, és a „királyok sportjának” is nevezett lovaspóló játékosainak kívánt olyan időmérője lenni, amin nem törik be az üveglap játék közben. Bizonyára mindenki halott vagy olvasott már e világszerte híres, egyébként perzsa eredetű lovas sportról. Ázsiában már Kr.e. 600 évvel is ismerték, majd az 1800-as évek közepétől, alapvetően brit közvetítéssel és nyomásra vált az előkelő társaságok kedvelt szórakozásává, Indiától Argentínáig.

A játék veleje, hogy lovakon, nagy tempóval nyargaló legények, hosszú faütővel hadonászva kergetnek egy igen kemény, ma már műanyag, de akkoriban fűzfa vagy bambusz fa gyökeréből készült golyót, amit egy – egy jó találat akár 180 km/h sebességre is gyorsíthat. Gondolhatjuk, hogy még ma is igen kevés óraüveg áll ellen egy ilyen erejű találatnak. A Reverso sem az üveget edzette e küldetéshez, helyette inkább megkerülte a kérdést. A szerkezetet és az óra létfontosságú elemeit magába záró

tok egy második, kagylóhéjszerű, hátlapként funkcionáló, külső tokban helyezkedik el,

s abban egyszerű mozdulattal, a belső tokot elcsúsztatva, majd megfordítva és visszacsúsztatva könnyedén elérhető, hogy átmenetileg az óra hátlapja nézzen kifelé, s az üveg a viselőjének csuklója felé fordítva, biztonságban legyen. Ekképp kívülről a szerkezetet fémborítás védi, az esetlegesen nagy erővel becsapódó póló golyó, vagy akár egy eltévedt ütő csapásai ellen.

Forrás: GQ

Ha vége a meccsnek, ugyanígy visszafordítva ismét leolvasható az idő, és viselhető az egyébként végtelenül elegáns, letisztult, mai szemmel rendkívül konzervatív időmérő. Manapság természetesen az elfordítható hátlap gyakran maga is egy üveglap mögé rejtett, újabb számlapot takar, ami lehet más színű, mint az „igazi” számlap, de mutathat másik időzónának megfelelő időt is. Lehet ezen kívül sötétben világító, úgynevezett lumineszkáló festékkel kezelt, ha épp arra van szükség. Ezzel együtt az óra az egyik legklasszikusabb öltönyóra. Alacsony, azaz lapos, téglalap alakú tokkal készül, ami igencsak apró, legalábbis a ma divatos méretekhez képest, így a tökéletesen kifinomult kiegészítője lehet bármely elegáns öltözéknek.

Forrás: Les Rhabilleurs

#2 Cartier Tank

Származási ország: Franciaország

hivatalos oldal

Tovább időzve a klasszikus, valamint a téglalap alakú órák világában, a Cartier Tank kihagyhatatlan, örök darab, már csak azért is, mert ez a modell

egyike a világ leghosszabb ideje gyártott óráinak.

Maga a márka inkább az ékszereiről híres. Története 1847-ben, egy francia ékszerésszel kezdődött, aki órát első alkalommal csak 1904-ben, brazil barátjának, egy bizonyos Alberto Santos-Dumontnak készített, így az óra is a Santos nevet kapta a keresztségben. Lényegében aztán eme dizájnt dolgozta át a cég Tank néven, 1917-ben. A változtatások mozgatója egyrészt egy relatíve vízálló óra elkészítése, illetve a francia Renault FT-17 könnyű tank ihletése,

mely utóbbi az I. Világháborúban győztes nemzetek ünnepelt harciszekere lett, nem csekély népszerűséget fialva így az amúgy sem szerénykedő „királyok ékszerészének, avagy az ékszerészek királyának”, ahogy VII. Edward angol király nevezte a Cartier-t.

Louis Cartier, az alkotó, egy ékszerész nagyítóján át tekintett az órakészítésre, s ez a látásmód forradalmi gondolatként hatott azon időkben, amikor a karóra önmagában épp csak elterjedőben volt, és legfeljebb, mint szükséges, esetleg hasznos műszert, egyszerű eszközt vették számításba. Cartier ezzel szemben egy olyan ékszert kívánt alkotni, amit – ahogy Andy Warhol mondta – nem azért viselünk, mert tudni akarjuk mennyi az idő, azért hordjuk, mert az egy óra, amit hordani kell.

Andy Warhol komolyabb órakedvelő hírében állt.

 

Mindez tetten érhető a tok (akkoriban) meglehetősen egyedi, téglalap alakú megjelenésében, a koronára felkerült kék zafírban, amely azóta a cég védjegye lett, vagy épp abban, ahogy a szíj – a maga idejében szintén formabontó módon – a tokkal jól átgondoltan, integráns egységet alkot.

 

#3 H. Moser & Cie.

Származási hely: Svájc

Hivatalos oldal

Maradva még az igen magas áron kínált csecsebecsék világában, ám nagyot ugorva a jelenbe, érdemes számításba venni a H. Moser & Cie. svájci márka kínálta időmérőket, hiszen az elegancia világában is megjelenik néha egy–egy ifjú titán. A márka 2012-ben alakult, mint egyfajta családi vállalkozás, bár ez esetben azért nem a hátsókerti sufniban fortyogó lekvárkifőzésre kell gondolni. A cég ugyan függetlennek tekinthető, de van azért gazdája, aki MELB Holding névre hallgat, de a tulajdonosi köre valóban meglehetősen zárt, családias. Ami figyelemre méltóvá teszi a márkát, az egyrészt az a nem kicsit szemtelen marketing stratégia és kommunikáció, amivel egyrészt szóvá teszik, hogy bizony a legnagyobb svájci márkák is gyakran folyamodnak az országon kívülről származó alkatrészek beépítéséhez.

Mi több, az a skandalum is megeshetik, hogy bizony egyes részegységeket nem hogy a cég berkein belül, de még csak nem is az országban pakolnak össze, ezzel szemben a Moser minden egyes darabot, minden egyes műveletet házon belül végez. És valóban, saját bevallásuk szerint az az évi 1000 – 1200 db ketyegő, ami elhagyja a Neuhausen am Rheinfall-i gyárat (ami egyébként igen közel esik Schaffhausenhez), minden egyes mozzanatában általuk, egy tető alatt készül. Bár szerintünk a fenti számok inkább a márka vágyait mutatják, mintsem valós tényeket, mégis

a letisztult, már – már túlságosan egyszerű külső mögött mesterien kidolgozott belbecs mozog.

 

Egyébként a versenytársakhoz mérten mondhatjuk, hogy viszonylag megfizethetőbb áron, de mégis remek alternatívát és egyéniséget is kínál mindazoknak, akik luxuskategóriás, elegáns karórát keresnek, egyszersmind valamit üzenni is szeretnének a világnak, ha más nem a cég mottóját, nosza, „make swiss made great again”.

 

#4 Seiko Presage

Származási hely: Japán

Hivatalos oldal

Hogy végre annak is mutassunk valamit, aki fontolva halad, és nem feltételen kívánja órára költeni egész éves fizetését, neki ajánljuk figyelmébe a Seiko Presage kollekciót, abból is a Cocktail Time kínálatot. A Seiko megérne egy külön misét, tekintve, hogy egyrészt nagymértékben neki köszönhető, hogy a svájci órásipar csaknem a kardjába dőlt a hetvenes évek során, ugyanakkor a 90-es években lendületet vett, majd a 2000-es évek során látott bődületes fellendülés és a sok milliárd frankos bevétel sem jöhetett volna össze nélküle. Általában nagy bukásokból tanulva lehet csak igazán átlépni saját magunk árnyékát. Minden vereség győzni, ahogy minden siker bukni tanít.

 

Másrészt az órásipar lényegében két nagy, a svájci és a japán frakcióra osztható, és ez utóbbi császára kétségtelen a Seiko, némi jóindulattal 1881 óta – egyébként az első Seiko márkájú óra 1924-ben került piacra.

Rázva, nem keverve

Ami a Cocktail Time kollekciót illeti, dimenzióiban, megjelenésében

tökélesen elegáns, egyszerre visszafogottan villantós óra, letisztult tok és jelzések, kecses kialakítás,

ugyanakkor a számlap elragadja pár percre az erre érzékenyek tekintetét. A Seikora egy ideje jellemző az aprólékosan díszített, vagy jelen esetben inkább csak kimunkált számlapok megjelenése, ami korábban csak az olyan nagypályások sajátja volt, mint az Audemars Piguet vagy a Patek Philippe. Természetesen mindez már alapelvárás a cég új zászlóshajója, a Grand Seiko márka esetén, de hogy ezt, illetve egy visszafogottabb, de azért mégis csak szép változatát egy igencsak belépő szintre pozicionált órában is megkapjuk, mindenképp örömteli.

Lehet, hogy akad, akinek ez már túl sok, a vekker amúgy is inkább azon fiatal vásárlókat célozza, akik egyszerre akarnak valami egyedit, valami különlegest, s ezzel együtt igyekeznek megmaradni a konzervatív elegancia világában.

Az óra 130 – 170 ezer forint között megvásárolható, ami bár nem kínál extrém pontos szerkezetet, zafírkristály üveg helyett pedig úgynevezett hardlex üveget kapunk, mégis ár/érték arányban kiváló választás, ha nem cél, hogy lenyűgözzük versenytársainkat a következő Operabálon.

Infobox Mi a hardlex üveg? A Seiko által, olcsóbb óráiban használt ásványi üveg, amely messze nem olyan karcálló, mint a zafírüveg, de strapabíróbb azért e téren, mint mondjuk a régebbi plexi megoldások. Az ütésnek ellenben valamivel jobban ellenáll, ahol a zafír már törne, a Hardlex jó eséllyel még nem fog. Sportos órákban így még indokolt is lehet, elegáns órák esetén viszont inkább azt szeretnénk, ha az apró karcoktól védene, hiszen talpig zakóban viszonylag ritkán birkózunk, nem igaz? Ám a megfizethetőség oltárán ezeket a kompromisszumokat meg kell hoznunk.

 

#5 Baltic watches

Származási hely: Franciaország

Hivatalos oldal

A megfizethető kategória alsó szintjén keresgélve találunk olyan márkákat, mint az Orient, a Casio, a Timex, a Citizen és sorolhatnánk. Ezen márkák ugyan teszik a dolgukat, ám inkább a sportórák, illetve a hétköznapi viseletre szánt időmérők frontján teljesítenek elfogadhatón, és kínálnak megoldást azoknak, akik nem tudnak, vagy épp nem akarnak (az átlag magyar pénztárcájához mérten) nagyobb összeget áldozni az idő és a stílus oltárán. Ám ebben a szűk cipőben járva sem kell feltétlenül a tömeggel sodródva beérni a tucat cuccal, hiszen ma már számos microbrand óra keresi gazdáját online (róluk már írtunk, azért a cikkért katt ide ).

Forrás: Baltic Watch

Közösségi média, kickstarter kampány, ebay, aki keres talál.

Infobox: Kickstarter az óraiparban. A Kickstarter közösségi finanszírozás egyik formája, lényegében egy webshopszerű weboldal, ahol a kínálók úgy akarnak eladni valamit, hogy az még nincs kész, de a terveket, prototípusokat bemutatva arra kérnek, hogy fizesd ki előre a termék árát, illetve annak egy kedvezményes részét. Így ők tőkéhez jutnak, elkezdődhet a gyártás, te pedig elvileg a végfelhasználói ár feléért jutsz hozzá valami új, menő, kreatív holmihoz. Vagy nem! Ugyanis sok kókler próbálkozik ezen és más hasonló oldalakon is, ezért mindenkinek nagy körültekintést javaslunk! Ugyan általában a megjelölt összeget csak akkor kell kifizetni, ha összegyűlik az eredeti célszám, de ez önmagában még egyáltalán nem garancia arra, hogy végül tényleg kaptok is valamit a pénzetekért. A Baltic Watches az üzleti modell egyik pozitív példája volt, Kickstarükön több mint félmillió euró gyűlt össze, és a cég már ténylegesen működik is. De bármit is veszel vagy rendelsz elő az oldalon, csináld meg előtte a házit, ne legyen igaza Cartmannak!

Tudható ugyanakkor, hogy ezen márkák túlnyomó többsége Hong Kongban, illetve az USA-ban székel, körülményessé téve ezzel az európai megrendelők életét. Ráadásul – mivel a legnépszerűbb órák a búvár és más sportórák – a micrók soraiban elegáns időmérőt nem egyszerű találni.

Forrás: Hodinkee

Mi most épp ezért ajánlunk egyet, ami mind árban, mind megjelenésben, mind technikai paramétereiben megfelelő lehet, ha olcsóbban szeretnéd megúszni az óravásárlást, de azért jó lenne valami egyedi. Ha ez a helyzet, tekintsd meg bátran a Baltic Watches kínálatát. A cég francia, az egész kaland egy kickstarter projektként vette kezdetét 2017-ben, nem kis sikerrel, hiszen, több mint 1000 előrendelő, több mint 500.000 (!) euró, azaz 162 millió forintnak megfelelő pénzt kalapozott nekik össze. Ezzel a tőkével bizony meg lehet indulni.

Forrás: Hodinkee

Az elegáns időmérő kategóriában jó választás lehet tőlük a HMS 001, ami több színben (értsd: számlap színe variálható) is elérhető, és 399 euró + szállítás ellenében akár most is behúzható a kosárba. Ugyan egy igen olcsó japán, miyota automata szerkezet ketyeg benne, de ezen az áron nem kell csodát várni. Egyébiránt ez a kaliber épp csak picit gyengébb, mint akár a fent bemutatott Seiko Cocktailben járó Seiko szerkezet, viszont jó hír, hogy szinte bármelyik falusi órásnál kell, hogy legyen hozzá alkatrész.

 

#6 Nomos Glashütte

Származási hely: Németország

Hivatalos oldal

Forrás: Hodinkee

 

Valahová a megfizethető és a luxusnak számító árazással kínált órák közé esik a Nomos Glashütte német márka palettája, bár akad azért 12 000 eurót kóstáló, nemesfém tokozással készült modelljük is. Általában mégis inkább 1 300 és 3 000 euro közé esnek a vekkereik, amik több szempontból is figyelemre méltók.

Forrás: Nomos Glashütte

A német óragyártás fellegvárának is számító Glashütte városka, nevéhez méltón, előbb üveggyártásáról vált elismertté, az 1400-as években. Nemsokkal rá a régióban feltárt ezüstbányák bőséggel hoztak pénzt, paripát, fegyvert, egészen a 17. század végéig, amikor is azok a fránya lelőhelyek egy csepp nem sok, annyi nemesfémet sem fialtak többé, és bizony a város, de az egész szász vidék is éhen pusztul, ha nem találja ki pár honatya, hogy a megoldás az órakészítésben lehet.

Forrás: Nomos Glashütte

Mondhatjuk, hogy ekképp vette kezdetét a német óragyártás, Ferdinand Adolph Lange nevét érdemes megjegyezni az 1800-as évekből, míg a Nomos 1990-ben indult útjára. Kezdetben, mint oly sokan, ETA szerkezetekkel töltött órákat kínáltak, ám 2005-től, és napjainkig is kizárólag saját készítésű, azaz in-house szerkezettel kínálják, elegáns, a német „Bauhause” művészeti irányzat ihlette időmérőiket. A cég valamivel több, mint 300 alkalmazottja rendkívül büszke arra, hogy minden alkatrészt saját maguk állítanak elő, és a végterméke teljes egészében saját tető alatt, kézzel kerül összeszerelésre. Ha belegondolunk, hogy mindezt a patinás, vagy épp az elmúlt 10-20 évben bejegyzett, azóta viszont legendává vált svájci márkák, vagy akár a nagy rivális japán mesterek milyen áron kínálják, a Nomos Glashütte nem csak eredeti és szép, de okos választás is lehet.

Forrás: Nomos Glashütte

 

#7 Meistersinger

Származási hely: Németország

Hivatalos oldal

Forrás: Meistersinger

 

Tovább pengetve a német óragyártás húrjait, érdemes szót ejteni egy, az időt egyedi módon megjelenítő, de nem túl idős márkáról, hiszen stílusban és megjelenésben képesnek látszik vérfrissítést hozni épp azon a fronton, ahol egyébként túl sok újdonságot – mint írtuk volt fentebb – nem remélhetünk. Persze, ha távolabbról tekintünk rá, inkább múltidéző, mintsem újító, hiszen az első órák egyike a napóra lehetett, amely a Meistersingerekhez hasonlóan

egyetlen mutatóval oldotta meg a múló idő nyomon követését.

De hogy egy történelmileg fixebb pontra is rámutassunk, a középkori toronyórák szintén egymutatós megoldással figyelmeztettek a mulandóságra.

Forrás: Meistersinger

A márka neve is eme időszak kiemelkedő és újító német énekeseire utal; a cég órái e szerint az analógia szerint éppen olyan kifinomult műalkotások kívánnak lenni, mint amelyek anno elhagyták a dalnokok torkát.

Forrás: Fratellowatches

A kevesebb több?

Az egymutatós kijelzés ugyanis arra vállalkozik, hogy viselőjét megszabadítsa a mindennapi rohanással együtt járó feszültségtől, stressztől, amit a rohanó másodpercek, illetve percek látványa okoz, ha úgy általában a csuklónkra pillantunk. Ellenben, ha mindezt egy Meistersingert viselve tesszük,

csupán annyit látunk, amennyit nagyon muszáj; az órát és a percet, de ezeket egyfajta statikus állapotban kimerevítve,

hiszen a számlapon semmiféle másodpercmutató nem ugrál vagy folyik körbe – körbe – körbe – körbe, hajszolva ezzel az ember fiát, hogy foglyul ejtse, mi több, legyőzze. A német cég nyugalmat árasztó óráin az egyetlen pálcika magabiztos nyugalommal mutat a megfelelő pontra, miközben a számlap visszamosolyog ránk és azt üzeni: lassíts, nyugi.

Forrás: Meistersinger

Hogy sikerül-e az elméletet gyakorlatra váltani, csak az tudja meg, aki kipróbálja a nótafák óráját, ami – tekintve, hogy 200 ezer forint körüli áron már kapható belépő szintű modell – nem egy lehetetlen küldetés. Maga az óra egyébként valóba elegáns, letisztult és szép. Az olcsóbb darabokban sajnos ETA szerkezetet találunk, ami legalább svájci és megbízható, viszont nem in-house, bár a komolyabb modellekhez már – nagyrészt – saját fejlesztésű és gyártású belső jár.

Forrás: Meistersinger

A márka nőknek szánt modelljei szinte megszólalásig hasonlítanak a férfi, illetve unisexnek kínált ketyegőihez, a „lady line” célzatra pusztán a 36 mm tokátmérő, illetve a sajnálatosan kvarc szerkezettel szerelt kivitel árulkodik. Az elemes meghajtás ez esetben biztos, hogy nem a spórolás jegyében került képbe, hiszen egy olcsóbb svájci szerkezet is bőven beleférne egy 150 ezer forintos órába (lásd Steinhart), sokkal inkább praktikus okai lehetnek, tekintve, hogy a női vásárló általában nem szeret az óráival bajlódni, felhúzni kézzel, forgatóra tenni, nézegetni, hogy nem állt-e meg, mert egy hete elfelejtette felvenni. A tipikus női vásárlót kevéssé ejti ámulatba, hogy a több száz apró mütyürből összepakolt, mérnöki műremek lüktet a csuklóján, sokkal inkább érdekli, hogy mutassa az időt, és naná, hogy mindig pontosan, illetve, hogy jól nézzen ki és passzoljon a rucihoz. Ezt a preferenciát leginkább a kvarc szerkezettel lehet úgy kielégíteni, hogy az ne kerüljön egy vagyonba. A tények ugye, makacs dolgok.

 

#8 BVLGARI Octo

Származási hely: Olaszország

Hivatalos oldal

Forrás: Watchtime

2018-at írunk, és a Bvlgari legalább olyan egészpályás marketing letámadást produkál, mint az ezen a téren talán legjobban teljesítő Hublot. A cég inkább divatmárka, mint órakészítő, bár ezért a mondatért, ha tudnának magyarul, most biztos az oroszlánok elé vetnének.

Ettől függetlenül tény, hogy 1884-ben, Rómában, mint divatcég látta meg a napvilágot, és órái is inkább női ékszerként értelmezhetőek – nem úgy a 2017 óta rivaldafénybe állított Octo.

Forrás: BVLGARI

Az olaszok a 2004. évet rebesgetik, mint az első Octo tervek elkészültét, amikor is szépen, ügyesen a komplett órás divíziójuk Svájcba költözött, illetve az ázsió megteremtése érdekében megvásárolták az ebben az üzletágban névvel és szaktudással bíró cégeket. Ám a valóság ennél sokkal menőbb. A dizájnt ugyanis Gerald Genta cégének megvásárlásával zsebelték be még 2000-ben.

Forrás: AskMen

Hogy ki az a Gerald Genta? A legenda! Olyan valódi ikonok tervezője, mint az Audemars Piguet Royal Oak, a Patek Philippe Nautilus vagy épp az IWC Ingenieur.

Gerald Genta

A mester 2011-ben, 80 éves korában sajnos elhunyt, így eme gyermekének igazi sikerét már nem érhette meg, de kétségtelen, hogy büszke lehet mindarra, ahova a Bvlgarit felfejlesztette.

Forrás: Pinterest

A képek szerintünk magukért beszélnek, de annyit mindenképp érdemes leírni, hogy ezt a márkanevet viseli a világ leglaposabb percismétlős karórája, ami ráadásul teljes egészében karbonból készült, ami a tokot, a szíjat és a számlapot illeti.

Forrás: HoroBox

 

#10 F.P. Journe

Származási ország: Svájc

Hivatalos oldal

Visszatérve a svájci kínálathoz, igencsak figyelemre érdemes az egyébként francia származású Francois-Paul Journe, azaz a névadó által 1999-ben alapított luxusmárka kínálata. A tulaj, mint annyi órásmester, régi zsebórák restaurálásával kezdte a felnőtté válást, miután párizsi tanulmányait sikerrel bevégezte. Tehetsége hamar megmutatkozott, a 80-as években saját maga készítette szerkezeteivel több neves svájci elismerést is bezsebelt, majd e hagyományokat sikerült saját márkanevének égisze alatt is megismételni. Máig egyedüliként háromszor is elnyerte a Fondation du Grand Prix d’Horlogerie de Genéve Aiguille d’Or díját.

 

Infobox: Fondation du Grand Prix d’Horlogerie de Genéve Aiguille d’Or, avagy a Genfi Órásmesterség Alapítvány Nagydíjának „Arany mutató” díja, szabad fordításban. A lényeg, hogy Genfben ez menő. Ámde korántsem képviselteti magát ezen a rendezvényen valamennyi márka, nem hogy a világ négy tájáról, de még Svájcból sem. Azt látni kell, hogy az órásmester eladásra készít órát, a nap végén az egész lényegében egy hatalmas üzlet, tele ütköző érdekek, egymásnak feszülő ellentétek, néha jobban, néha kevésbé véka alá rejtett csatározásával.

Az elismerés mindenesetre jár a cégnek, hiszen mondhatjuk, hogy saját maga készíti óráinak majd valamennyi elemét, illetve egyedülálló módon készít szerkezetet (szinte) kizárólag 18 karátos arany felhasználásával.

Forrás: MonochromWatches

„Szinte”, mert bár a márka állítása szerint kizárólag aranyból készülnek a szóban forgó kaliberek, az biztos, hogy még az F.P. Journe sem tud olajat vagy drágaköveket facsarni az aranyból, hogy csak két alapvető hozzávalót mondjunk, melyek nélkül nehezen képzelhető el ma egy csúcskategóriás karóraszerkezet. A márka kollekcióját tekintve, kis túlzással, mind egy szálig beleillik az elegáns, öltönyórákról alkotott eszményképünkbe, még a sportosnak szánt modelljeik is meglehetősen előkelőre, egyszersmind különlegesre sikerülnek, idestova 19 éve, olyan tehetős órakedvelőket is levéve a lábáról, mint Vlagyimir Putyin vagy Robert De Niro.

Forrás: Swiss Watches

Újrafelhasználás like a boss

Végül, ugyancsak egyedi megoldásként (ám ez esetben az üzleti modellt tekintve) az F.P. Journe a már nem gyártott, mondhatni gyűjtői darabokat előszeretettel vásárolja vissza. Persze a varázslat nem ez, hiszen nem titok, hogy a Patek is hasonlóan jár el, mi több, a rossz nyelvek szerint saját maga vásárolja fel, és ezzel veri fel az árakat azokon a bizonyos árveréseken, amelyeknek a vége általában valamilyen „a világ legdrágább órája egy trillió millió dollárért gazdára talált Patek Philippe” típusú hír, az erre nyitott média valamennyi felületén.

Forrás: WatchBox

Az F.P. ellenben a visszavett óráit alapos azonosításon és felülvizsgálaton küldi át, ezzel szavatolva, hogy valamennyi eleme eredeti és valódi. Megkapják a kötelező szervizt, amit a gyártónál jobban kevesen tudnának elvégezni, és így, új dobozban, felújítva, új garanciával ismét eladásra kínálja a hivatalos kereskedéseiben, amelyekből Tokiótól, Moszkván át Miamiig akad jó pár.

Forrás: F.P. Journe

Ez a módszer innovatív, okos, kordában tartja a szürke piacot, nyomon követhetővé teszi a használt órák életútját és annak sem kell aggódnia, aki másodkézből kíván vagy tud megszerezni egy áhított modellt, hogy vajon téglát kap-e a csomagban, ha megrendeli a netről.

Ha még szemezgetnél…

És aki még mindig velünk van, ahhoz a végén most képekben szólunk. Ennek oka, hogy egyrészt a most következő órákról már vagy mind írtunk, vagy mindenki elég jól ismeri, de legalább is ismerheti őket. Továbbá az utolsó képeken látható „szentháromság” a bevezetőben írtak alapján nem feltétlen fér bele az abszolút elegáns óra skatulyánkba, ugyanakkor megkerülhetetlenek. Igaz, hogy sportórának készültek (úgy is néznek ki), mégis 21. századi szemmel, esetleg bőrszíjjal viselve nehéz őket kiverni a fejünkből. Mi sem tesszük.

Egy megfizethető, ám csecse kis Oris

Forrás: Monochrome Watches

A sötét zsaruk Hamilton Ventura-ja, amit már Elvis is viselt

Forrás: Monochrome Watches

Tudor Prince, a Rolex kistestvére

Egy IWC Portofino

Egy Rolex Datejust

A  német óraipar nagyágyúja, egy A. Lange & Söhne

És a szentséges hármas első tagja, a Vacheron Constatin Overseas

Forrás: Les Rehabilleus

A hármas másodikja, a Gerald Genta tervezte Patek Philippe Nautilus

Forrás: HoroBox

És a szintén Genta álmodta, harmadik szentség, egy Audemars Piguet Royal Oak

Forrás: Perfect Watches

 

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás