Bro Guide

8 basic szerkó, hogy kimaxold az őszt

By  | 

Az a rossz hírünk, hogy lassan beköszönt megint a hidegebb időjárás, szóval a rövid gatyákat és papucsokat dobhatjuk be újfent a fiókba egy évre állni, a jó hír viszont az, hogy kis körültekintéssel kihozható a réteges öltözködésből a maximum. Ingpártiak, bakancsfetisiszták és bőrdzsekisek örvendjetek! 

Összeszedtünk nyolc alapvető ruházatot, amit ismerni és kombinálni érdemes, ha ősszel is az okosabbik casual oldaladat hoznád, és nem engednéd hogy lehúzzon a Nap teljes hiánya. Mindenki szerencséjére a különböző viseletek szinte mindegyikét érintettük már egy-egy megacikk keretében, így az összefoglaláson túl ezeket is belinkeljük, hogy egy gócpontból kiindulva körbenézhess bármelyik témában, ami felkelti az érdeklődésedet.

Márknak éppen most jut eszébe, hogy a nappaliban felejtette az esőkabátját, mielőtt cimborájával elindultak a Hármashatárhegyhez. Fotó: DreamWorks

#1 Esőkabát

Az esőkabát egyből talán a legtrükkösebb tétel a listán, mert a neve által előhívott asszociációk között valahogy a “divat” nem szerepel, pedig ha sikerül beszerezni egy smart casual felé tendáló darabot, akkor akár az esernyőt is megspórolhatod. Ehhez egyértelmű okokból az kell, hogy a cucc legyen teljes mértékben vízálló, amin segít az is, ha a varratainál is be van biztosítva, és ezek tetejébe még jól zárható zsebekkel is rendelkezik.

Nem kell azonban túl sok zseb sem, mert se turistának, se túrázónak nem akarhatsz felcsapni,

helyette törekedj az olyan minimalista, egyszínű (lehetőleg valami tompa, semmi élénk és hivalkodó) dizájnokra, amik olyan könnyedek a szemnek, mint egy prémium szövetkabát, miközben az időjárás ellen is bebiztosítanak. A kulcs a funkció és a kinézet násza, nem egy nagy vasziszdasz.

Egy nem megfelelő színben kiválasztott esőkabát az egész kirándulást elronthatja. Fotó: The Last Action Hero/Columbia Pictures

#2 “Smart” bakancs

“Smart” alatt egyszerűen annyit kell érteni, hogy ugyancsak nem túrázó stilóban utazol, ez az elegánsabb példányok terepe, amik

ugyanúgy elmennek az utcán egy formálisabb élethelyzetben is, miközben nagyobb védelmet nyújtanak bármilyen más lábbelinél.

Úgynevezett Derby vagy Chelsea bakancsokra kell gondolni, amiket érdemes bőrkivitelben beszerezni a könnyedebb anyagok helyett, valamint színnek megmaradni a feketénél vagy a barna valamennyi árnyalatánál (“tan”, vagy csokibarna például) – ugyanis ezeket a legkönnyebb tisztítani és polírozni, ha túlburjánzik rajtuk a retek. Ha igazán nagy spíler vagy és szereted a pénzed, akkor arról is meggyőződsz, hogy a talpa Goodyear gumiból legyen öntve, ezzel ugyanis kevesebb az esélye annak, hogy egyetlen szezon erejéig tudod csak hordani őket. Ha Forma 1 kocsiknak jó, akkor valószínűleg neked is, ez egyszerű logika.

A teljesség igénye kedvéért itt egy (nem-is-annyira) gyorstalpaló a létező összes bakancsfajtáról és a velük együttműködő szettekről, hogy biztosra mehess:

A bakancs mint olyan

#3 Gyapjúnadrág

Ugyan egy darabig még a pamutgatya is elmehet, amint beköszöntenek a hidegebb hónapok, de ha igazán hatékony akarsz lenni, akkor már a legelején benevezel egy gyapjúnadrágra, mert hőtartás és kényelem tekintetében verhetetlenek, a farmernél pedig összemérhetetlenül elegánsabbak. Elterjedt trend mostanában a lábrészt bővebbre szabni az átlagnál, de szerencsére ez még nem terjedt el annyira sztétment volta miatt, hogy ne találnál klasszikus, slim (nem skinny!) szabású darabokat, amik tartósabbak és hát… hőtartósabbak.

Egy mementó azokból az időkből, amikor még a farmer nem volt default férfiviselet. Az igazán stílusos, kifinomult arcok persze mindig is viselték, ha hűvösebbre fordult az idő, de most már lazább, utcai szettekbe jól illeszkedő modellek is hozzáférhetők, lényegében egy túlhype-olt, gyárilag sáros dizájnerfarmer árának harmadáért.

Raf Simons gyapjúcuccok. Fotó: Mr Porter

Felmerülhet a kérdés, hogy egy ilyen elegánsabb cuccot mégis milyen ruhadarabokkal ildomos kombóztatni, és vajon mekkora szopó ezt rendben tartani egy farmerhez képest, de erre is van kész válaszunk, amitől talán nem is kell annyira megrökönyödnöd:

A belevasalt él nélkül nemigen értelmezhető, és a mosógépbe sem lehet csak úgy bedobni, szóval igényli a finom bánásmódot, de döbbenetesen jól kombinálható szinte mindennel a hosszú ujjú pólótól a blézerig, a sneakertől az oxfordig.

Ha ez nem lenne elég, akkor itt van pár alternatíva is a nadrágpiacról:

7 nadrágtípus, amit ki kellene próbálnod

#4 Kötött pulóver

És itt elsősorban a vékonyabb verzióra gondolunk, mert az igazi mínuszok beálltáig felelőtlenség lenne elsütni a nagyágyúkat, ezért gyapjú, pamut, vagy kasmír kivitelben érdemes beszerezni jumpereket vagy kardigánokat, azzal nem lőhetünk mellé. Ráadásul

ezek a darabok a réteges öltözködés alappillérei,

szóval egyúttal baromi nagy helyzetelőnyt is adsz magadnak, ha többrétegű szettben gondolkozol, mert felveheted simán pólóként, de alá is csaphatsz egy pólót (vagy inget, vagy lényegében bármit), és még fölé is elfér egy dzseki vagy kabát.

Ugyanakkor nem mindegy, hogy miből milyet választunk, különben ez a cikk itt alant el se készült volna, vess rá egy pillantást:

Így ne szopj a kötött pulcsival!

#5 Flaneling

Na már most azt le kell szögezni, hogy a flaneling nem az első gondolatom lenne, mikor az őszi öltözködés alapjait próbálom összegereblyézni, mert ez egy olyan darab, ami lényegében talán csak a pusztulatosan meleg időben nem működik. Ősszel viszont az az elvitathatatlan előnye, hogy az egyetlen olyan casual ing, ami alá feldobhatsz egy pólót és kigombolva hagyhatod, hogy lengesse a szél, de amikor egy orkán jön a pofádba, akkor okosan össze lehet pattintani a gombokat és rávenni egy bomberdzsekit.

Bátrabbak egy színben harmonizáló zakó/öltöny alá is bepattinthatják.

Az már tényleg csak hab a tortán, hogy megszámlálhatatlanul sok színben és mintával kapható, így

lényegében bármilyen gatyával és cipővel felkapható, attól függően, hogy smart casualre mész rá, esetleg hipster melós stilóra, vagy még mindig Nirvanán élsz.

A lehetséges kombók teljes tárházáért pedig itt van a házi szupergájd:

Így viseld a flanelinget

#6 Farmering és kabát

Ha a flanel nem a tempód, akkor szerencsére itt van a farmering, ami egy könnyed viselet, ugyanakkor hasonlóan tartós öltözet, mint bármi más, ami farmeranyagból készül. Ugyanúgy mehet alá is cucc, mint ahogy fölé, és kigombolva is lehet tolni egy kis hanyag attitűd kedvéért, az meg az élet nagy igazsága, hogy

minél sötétebb színűt választasz, annál komolyabb megjelenést kölcsönzöl magadnak.

A listából ehhez megy a legjobban talán a bakancs is, ahogy az is igaz, hogy egy farmergatyával lehet duplázni a denimet, egy farmerdzsekivel pedig akár triplázni is, és még mindig nem toltad túl a nagykönyv szerint sem, ha élsz ezzel a jó tanáccsal:

Pro tipp. Itt ugyanakkor érdemes lehet odafigyelni rá, hogy ne dolgozz három teljesen elütő színnel, hanem hasonló árnyalatokat célozz az egész szettet tekintve, vagy egy bizonyos színű farmeringet foglalj keretbe egy másik színű nadrág-kabát párossal.

Apropó farmerdzseki, ebben is gondolkozhatsz, ha a következő tétel, a bőrkabát, nem annyira kenyered:

A farmerdzseki: a viselhető Amerika

#7 Bőrkabát

Mindenkinek volt már és mindenki tudja, hogy miért akkora királyság, elég csak a számtalan filmhősre gondolni, akik egy időben kizárólag ilyenben csapatták a kúlság első számú zálogaként, vagy a hatvanas évek motoros viseletére, esetleg második világháborús pilótákra, akik egy Aviator szemcsót is hozzácsaptak.

George Alsford szerint jó ötlet a sivatagban fekete bőrdzsekiben nyomni. Fotó: Stradivarius

Praktikai szempontból nézve viszont azért hatalmas nagy királyság, mert a bőr nemcsak hogy a végtelenségig nyűhető, de még vízálló is (bár nem feltétlenül lepergető, de hát valamit valamiért). Ennek tetejébe pedig

konkrétan minden alsóbb ruházattal működik, legyen az egy bölcsészes intellektuel garbós pulcsi, egy egyszerű fehér póló, vagy egy hoodie,

ha két világot házasítanál össze.

Ami viszont nem mindegy, az az, hogy milyet szerezz be, ugyanis nem csak eltérő színek, de homlokegyenest eltérő kialakítások is akadnak. Szerencsére megoldás erre is van:

Hogyan válassz bőrdzsekit?

#8 Bőrsneaker

Ha te is egy olyan arc vagy, aki mániákusan szerelmes a sneakerekbe, akkor a rossz idő gondolatára egyszerre rezzenünk össze, vagy kelünk fel verejtékesen a reggeli órákban, ugyanis tudvalévő, hogy a mindennél többre tartott szent gráljaink a felismerhetetlenségig elrongyolódhatnak, amint vízzel és sárral találkoznak. Ilyenkor vagy mögöttünk áll választott bankunk teljes kincstára és szarhatunk bele az egészbe, mert úgyis veszünk másikat (esetleg egy lépőből egyből öt darabot, épp erre az esetre), vagy

a reálisabb opcióként lenyeljük a békát és beruházunk egy off-brand (de nem feltétlenül noname) bőr variánsba, amivel nyugodt szívvel gázolhatunk át a legnagyobb mocskon.

Azért ha ezt se pár ezerért emeljük le a Deichmann polcairól, akkor érdemes valami cipőápolóval is lefújni bevetés előtt, de különösebben nem kell ráparázni, cserébe viszonylag kényelmes és vagány lábviseletben bliccelhetjük át a következő két évszakot, amíg a Nike meg az Adidas a szekrényben tér pihenőre.

Arra az esetre viszont, ha ilyen kompromisszumot nem lennél hajlandó kötni, akkor elárulom, hogy létezik egy szűk keresztmetszete a legit sneakereknek és a bakancsoknak, amik ugyan magasabb áron, de biztosítják számunkra, hogy a kedvenc márkánkban csapathassuk bármilyen időben. Ennek lefedésére már az előző szezonra készültünk egy összeállítással, ami a mai napig minden értelemben időtálló:

8 király sneaker hibrid a zimankó ellen

Ötlet és a képek egy része a Fashionbeans cikkéből származik.

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás