Hairstyle

10 félhosszú fazon, hogy legyen miért szeretned a hajad

By  | 

Akárki akármit mond, szerintem 10 nőből 9 nem arra születik, hogy derekát verdeső hullámzuhatagként leomló, tükörfényes tincseket nevelgessen a fején. Az persze más kérdés, hogy minden 10., de ha egészen reálisan nézem a dolgokat, inkább minden 50. nőtársam olyan csodás génekkel jön a világra, amelyek lehetővé teszik számára a vonzerő-sokszorozó 70 cm-es hajkorona kinevelését. De lássuk be, ők a kisebbség.

Én és a többiek viszont maximum szánalmas próbálkozásokat tehetünk hajnövesztés címszóval, illetve kísérletezhetünk a rövid legkülönbözőbb változataival, de akárhogy is nézzük, többségünknek (persze nem mindenkinek) a fél-hosszú lesz a mindig ideális, felülmúlhatatlan választás. Micsoda szerencse, hogy még ehhez mérten is annyi verziót ki lehet hozni ebből a hosszból, hogy nem kell attól tartanunk, 1 leszünk az 5 millió, hátulról tök egyforma szénakazalból.

Abba viszont igenis belefuthatsz, hogy – bazi unalmasan – ugyanazt a sérót lobogtatod már évek óta, mert elfelejtesz körbenézni az új trendek között. Vagy ami talán még ettől is rosszabb: egy rosszul megválasztott fodrász vág neked valami olyat kép alapján, ami a te pofidhoz, alkatodhoz, hajminőségedhez abszolút nem passzol.

A fodrász több egy munkásnál

Újfent azt mondhatom, hogy szerencsés világban élünk, amikor vannak olyan fodrászgyöngyszemek, akiknek

simán belefér az áhított képet bemutatván a szemedbe röhögni (a pasiddal nagy egyetértésben persze), majd közölni veled, hogy ehhez neked nincs elég hajad,

ami van, az rövidebb, mint amit a fazon megkívánna, egyébként meg alacsony vagy, úgyhogy ne is akarj ilyet, mert nem állna jól. Hát nem minden nő ezekre a szavakra vágyik, amikor elindul szépülni, telefonjában a hetek óta dédelgetve őrzött frizurával, amit már olyan szépen elképzelt magának? Elképzelhető, hogy nem. De amikor az irreális vágyálmok helyett kapsz valami újat, szépet, viselhetőt, amit még magadnak is be tudsz otthon szárítani, akkor azért mégsem jártál olyan rossz helyen. Szóval innen is köszönöm Bosának a léleksimogatást. SE. Viszont a frizurámat igen. Az szuper lett. (Bosa amúgy jó arc is. Tényleg. – a szerk.)

 

Na, de nézzük miből is lehet válogatni egyébként fél-hosszú versenyszámban. Megjegyzem, sok esetben még fodrászhoz sem kell menned, mert némi vakmerőséggel és kézügyességgel otthon is elég jól előállítható a felsorolásból 1-2 frizura.

#1 Tökéletes Hullámok

Bemutatja: Naomi Watts

A hullámok sosem mennek ki a divatból. Pláne nem ebben a formában. Hiszen, szexi, nőies, mégis

kellően kifinomult és előkelő ahhoz, hogy akár a vörös szőnyegen is megjelenhess vele, ha arra lenne dolgod.

Ha hátul kicsit megtűzöd, akkor az asszimmetria még érdekesebbé teheti. Elkészíteni meg pont annyira egyszerű, mint amilyen nagyszerűen néz ki. A kulcs a tengerisó-spray. Meg az, hogy hajmosás után a majdnem teljesen száraz tincseidre tedd, a tövétől a végéig. Ezután már csak meg kell szárítanod és máris természetesen kanyargó hullámaid lesznek. Ha van egy jól vágott alapod, ehhez még fodrász sem kell.

#2 Középen elválasztott lob

Bemutatja: Kendall Jenner

A szimpla lob, vagyis a long bob praktikus választás lehet akkor, ha szerencsésebb tömörebben hagyni a hajad, mert mondjuk a lépcsőzetes fazonhoz nincs belőle elég. De ebben eddig nincs újdonság. Viszont az már érdekes, hogy a pontosan középen elhelyezett választék milyen szépen kiemeli az arcot, és nem mellesleg nyújt is rajta picit. Ez a fazon, ebben a formában a modern Kleopátra fazonnak is tekinthető. Egyszerre lehetsz vele klasszikus, mégis aktuális, miközben azt üzened a világnak „nézzétek micsoda vonásaim vannak”. Amiről ne felejtkezz el, az a hajfény. Ahhoz, hogy újragondolt Kleopátraként tündökölhess, elengedhetetlen.

#3 Dús, természetes göndörség

Bemutatja: Valaki, akinek elég jól áll

Ha azon szerencsések közé tartozol, akiket ilyen göndör hajjal áldott meg az ég, eszedbe se jusson egyenesíttetni. Vagy legalábbis néha hordd egy kicsit így is. Egy jó festéssel, egy okosan vágott fokozattal sokkal többet ki lehet hozni ebből a hajkoronából, mint azt te reggelente bosszankodva gondolnád a tükör előtt állva. Maxold ki, amit a természettől kaptál. Főleg, ha magas a homlokod, hiszen a dús tincseknek köszönhetően a tekinteted is megemelkedik, arcod asszimmetriája pedig csökken.

#4 Vagány hullámok

Bemutatja: Kerry Washington

Kerry megtestesíti mindazt, amit az átlag nő jelent, mármint haj tekintetében. Nincs neki olyan őrületesen sok belőle, és az sem túl vastag szálú. Viszont a féloldalas választék és az erős hullámok ezt teljesen feledtetni tudják. Mindennek persze egy jó vágás az alapja, aminél fontos, hogy nem estek túlzásba azért az ollóval, hiszen abban az esetben teljesen lapos lehet sajnos a frizura. Kevés haj+féloldalas választék=tömeghatás.

#5 Közepesen lépcsőzetes

Bemutatja: Karlie Kloss

Ez annyit tesz, hogy nincs szanaszét vagdalva a hajad, és nem tüntetik el a tömegét azzal, hogy egy jelentős réteget belőle mondjuk a fülvonal fölött metszenek le. Ha ilyet szeretnél, a kulcsszó az állkapocs, vagyis annak a vonala. Attól feljebb nem vághat az olló. Így lesz némi játékosság a hajadba, mégsem darabolódik el. Szeretjük.

#6 Layered blowout

Bemutatja: Olivia Culpo

Ennek a stílusnak nem is annyira a lépcsőzetessége, hanem inkább a hossza a titka. A kulcscsont és a váll között végződő haj ugyanis megadja azt a keretet az arcnak, amit egy hosszabb fazon, viszont még nincs annyira nehéz, hogy elvesszen a játékossága. Ha ehhez még kicsit ki is könnyítik neked, akkor meg pláne hibátlan lehet az összkép.

#7 Messy Topknot and Wispy Bangs

Bemutatja: Lényegtelen

Ez az a haj, amivel itthon takarítani szoktam. De tényleg. Viszont a praktikum korában hálistennek még trendi is. És nem baj, hogy lóg. Vagy, hogy mindenféle tincsek minden irányba kikandikálnak. Ez ezért cool. Legalábbis a legnagyobb stylistok szerint. Ha pedig ők így gondolják, akkor neked sincs okod parázni: 1 perc és kész is. Ráadásul ez egy őrületesen jó opció akkor, ha a lófarokhoz még rövid a hajad, viszont te mindenképpen összefognád.

#8 Elbűvölő hullámok

Bemutatja: Valaki, akinek sikerült

Na igen, ez már haladó szintű hajformázás. Még otthon is befutható, de ha fontos, hogy tökéletes legyen, akkor csinálja inkább profi. Ehhez ugyanis hajcsavaró kell, méghozzá forrón, amit aztán hagysz a hajadban kihűlni. Máshogy esélytelen ilyen tökéletes hullámokat kapni. Csavarás után óvatosan, kefével kell összesimítani a tincseket és valami „hold and shine” termékkel még illik kicsit megpermetezni. Aztán lehetsz te a végzet asszonya és a bálkirálynő is. Csak a sminked és a ruhád dönti el. A finish termékekről egyébként itt olvashatsz nagyon átfogóan, tök tanulságos:

Így használd a hajformázókat

 

#9 Tömör Frufru

Bemutatja: Taylor Swift

Taylornak az esetek többségében van frufruja, függetlenül attól, hogy egyébként milyen hosszú, vagy fazonú a haja. És neki baromi jól is áll. Sőt, az okosok szerint ez minden arcformához passzol, de nyilván előnyben a magas homlokúak. Szóval szerintem életében legalább egyszer mindenkinek ki kell próbálnia, és célszerű ezt az ősztől-tavaszig tartó időszakra időzíteni. Ekkor nem ragad, nem tapad és pár hónap alatt bőven lenő annyira, hogy nyáron már ne legyen zavaró, ha úgy érzed nem éri meg a vesződést.

Viselhető frufrus frizurák 2018 őszére

 

#10 Egyenes, mint a modelleké

Bemutatja: Hanneli Mustaparta

Itt valójában mindegy, hogy csak úgy levágták-e a hajad egyenesre, vagy tele van trükkös lépcsőkkel. A lényeg sokkal inkább a szárítás adta végeredményben van. Ugyanis ez az a fajta egyenes haj, amit nem érintett hajvasaló. Így marad természetes hatású. Mint a modelleké. A szárítási technikát a fodrászodtól kell ellesned, de ha jól vágta le a hajad, és te tudod, hogy a „beletúrok és rázogatom szárítás közben” hogyan működik, akkor máris nyert ügyed van. Annyi, hogy eleinte

sokat kell dolgoznod ahhoz, hogy úgy nézzen ki, mintha semmit nem dolgoztál volna rajta,

de aztán majdcsak belejössz. Ha a hajad alapértelmezetten ezt nem engedi meg, érdemes lehet hajegyenesítést is megpróbálnod, aminek a technikájáról itt írtunk bővebben. Ügyes kezekben és a megfelelő termékekkel szép eredményeket lehet elérni.

 

Ha pedig az iménti listában nem találtál kedvedre valót, akkor jöhet az olló és egy jó pixie, vagy a póthaj és egy olyan fodrász, aki nem hívja azt parókának. Ellenkező esetben viszont csavard, tekerd, simítsd magad, vagy nézz el hozzánk profi és annyira nem rosszfej segítségért.

Bővebben a témáról itt olvashattok még. 

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás