Bro Guide

Így maxold ki az őszülő hajadat

By  | 

Egy bizonyos kor után megesik, hogy egy szép napon rádöbbensz, a természetes hajszíned már őszesbe hajlik. Ezt sokan ráparázva próbálják elkerülni, mások megtanulnak együtt élni vele, de akadnak olyanok is, akik egyenesen várják ezt az állapotot, mondván, most jönnek csak az igazi “Clooney-évek“. Aggodalomra azonban nincs ok; az őszülés semmilyen hátrányt nem jelent. Sőt, könnyedén lehet belőle előnyt kovácsolni. Rengeteg példát tudnék és fogok is hozni olyan arcokra, akiknek egyenesen jót tettek a szürkés árnyalatok. 

De íme sötét hajam őszbe vegyűl már, A tél dere már megüté fejemet.

– írta fájdalmas érzékletességgel Petőfi Sándor, arra azonban a 19. század derekán még kevesen gondoltak, hogy az őszülés az elmúlás helyett egy új, extramacsó korszak kezdetének szimbóluma is lehet. Amikor a fodrász tréfásan megjegyzi, hogy talált egy kikandikáló fehér szálat, akkor ugyan villámcsapásként hasíthat beléd az öregedés kényelmetlen gondolata, de a dolog nem a világvége. (Fuck that fodrász, regardless. – a szerk.Múltkor arra hoztunk fel példákat, hogy kopasz fejtetővel is óriási király lehet az ember, akkor meg egy kis színváltozáson nyavalyogni igazán felesleges. 

8 arc, aki tarkón vágta a kopaszodást

Egyébként az élet minden területén hasznos az a hozzáállás, hogy a “probléma” felmerülésekor nem arra kezdesz koncentrálni, hogy milyen szar neked, hanem arra, hogy mit hozhatsz ki mindebből. Hatásvadász, de mégiscsak igaz az állítás, hogy

nem a probléma a probléma. A probléma a hozzáállásod a problémához.

Pierce Brosnan a Speake-Marin kampányában.

De miért ősz a hajam, doki?

Tudományos igényű megnyugvás

Sok esetben a puszta genetika játszik közre a dolgokban, elárulom neked, vannak olyanok, akiknek már a húszas éveikben szembe kell nézniük a keratinszálak ezüstös csillogásával, alapvetően pedig kijelenthető, hogy legfeljebb az számít relatíve ritkának, ha valakinél ez a projekt már a 30-as évei elején beindul. 30-40 éves kor felett már semmi különleges nincs a színeződésben – ahogy a férfi 100,000-150,000 hajszálának alapszíne, úgy az őszülés is genetikailag kódolt. Magáért a hajszínért egy melanin nevezetű természetes pigment felel, ami a melanociták bizonyos sejtjeiből képződik. A szülőktől örökölt gének határozzák meg azt a színt, amit ezek az apróságok később produkálni fognak. Amikor ez elkezd változni, az semmi másnak nem tudható be, minthogy csökken a melanin termelés, így kevesebb színezék jut az egyes szálakba. Ez nem eredményez hirtelen elapadást, ezért nem válik senki sem egyik reggelről a másikra ősszé. Ezért nem olyan, mintha hirtelen elzárnák a csapot.

Lehetne még ennél is menőbb Robert de Niro mint itt az Ermenegildo Zegna kampányában?

Tévhitek

Ha ezek után még felmerülne benned az a kérdés, hogy meggátolható-e az őszülés, akkor valószínűleg nem figyeltél eléggé, ugyanis a válasz: nem. Nem vagy képes meggátolni, ahogy senki más sem. Mivel a hajad alaptulajdonságai gyakorlatilag a DNS-edben vannak kódolva, ezért a biológiai óra ketyegése determinálja a folyamatot, ettől gyakorlatilag megállíthatatlan. Természetesen vannak módok arra, hogy ezt a folyamatot késleltesd, hiszen a melanociták működését az egészséges életmóddal hosszabb időre el lehet húzni, ám a végső eredmény ugyanaz marad: eljön az idő, amikor feladják fáradalmas munkájukat, tehát

maximum időt tudsz spórolni azzal, ha megfelelően táplálkozol, és abbahagyod a dohányzást (vagy el sem kezded).

Jeff Goldblum full-szürkén Tom Ford szemcsiben (fotó: Esquire)

Az idegeskedés által kiváltott színkopás is egy általános tévhit, ugyanis

a stressz nagy mértékű fellépése nem képes senkit ezüstös hajzatúvá varázsolni, legyen bármilyen nagy is az adott dózis.

Vagyis ha hamar eljönnek a szürke évek, felesleges a köcsög egyetemi tanárodat vagy egy 10 éve húzódó üzleti vitádat okolnod érte. Azonban ez még nem jelenti azt, hogy a különböző élethelyzetek nem lehetnek hatással a melanin nagy mértékű elapadására. Ugyanis bár a stressz közvetlen kapcsolatban nem áll a korábban említett pigment termelőkkel, a hajhullást igencsak meg tudja gyorsítani, ami azt eredményezi, hogy az újonnan felbukkanó szálaknak újabb adag pigmentet kell szolgáltatni, és így sokkal gyorsabban elapadhatnak a készletek, mint az előzetesen várható lett volna. Szóval a stressznek csak közvetetten lehet befolyása a hajszínre.

Tények és megoldások

Ezek ellenére azonban valóban vannak egyéb tényezők, amiket érdemes megfontolni. Az orvostudomány ezekre nem úgy tekint, mint önálló faktorok, amik külön-külön gyorsítják a folyamatot, hanem úgy, mint amik együttes fennállása meggyorsíthatja ezt a változást. Az eddig tárgyaltakat összefoglalva és kiegészítve álljon itt egy lista, amiből összerakható, hogy mire érdemes figyelni, bro

  • Táplálkozási hiányosságok: különösen a B-12 vitamin-, és vashiány.
  • Krónikus betegségek: például pajzsmirigy betegségek.
  • Dohányzás: a füstölgésből származó oxidatív stressz károsítja a melanociták termelését.
  • Alkohol: a túlzóan rendszeres fogyasztás mindenképpen, fogyassz felelősséggel.
  • Genetika: ha a szüleid is hamar őszültek, valószínűleg te is hasonló pályát jársz majd be.
  • Kor: igen, természetesen.

Ryan Reynolds sem lett semmivel kevesebb ezüstösen (fotó: Men’s Hairstyle Trends)

Ha már visszafordíthatatlanul benne vagy

Válságkezelés okosba’

Az internet természetesen számos alternatívát kínál mindazok számára, akik a témában kutakodnak. Különböző kezelések, szérumok, csodaszerek tömkelege bukkanhat fel biztos módszert kínálva a kétségbeesetteknek. Természetesen nem lehurrogni szeretném egyik készítményt sem, de tény és való, hogy

a legmegbízhatóbb módszer az ezüstös fürtök eltávolítására még mindig a hajfestés.

Ez egy maximálisan kipróbált és bejáratott módszer, nem tudsz vele mellélőni (maximum ha a fodrászod elcseszi neked, de ismerünk helyeket, ahol ez nem opció), mindenképpen és azonnal látszik a hatása.

Mindezek mellett a legjobb és valójában legegyszerűbb dolog, amit tehetsz, ha beletörődsz, és úszol az árral. Hidd el,

őszülni kimondottan menő tud lenni, mint gyakorlatilag minden, ha az ember tudja, miképp csinálja profin.

Olyan nagy formátumú kultpápák lebegjenek a szemeid előtt, mint George Clooney, Richard Gere, Sean Connery, vagy bármelyik korosabb sztár, akik ahelyett, hogy a lefelé tartó mozgólépcsőn próbálnának meg felbattyogni az emeletre, inkább férfiasan viselik, ami megadatott.

Gondolj arra az érdekes hollywoodi jelenségre, amelyben a hiú celebritások idős korukra nevetséges módon, műanyaggal pumpálják fel még a testnyílásaikat is, hátha nem veszed észre, hogy múlik felettük az idő. Ha Madonnának sem áll jól, hogy nagymamaként még mindig a huszonkét éves kertévés golddigger szerepében tetszeleg, akkor a férfi hírességek még ennél is kínosabbak, amikor elcseszett frankensteini szörnyet faragnak magukból a megereszkedett arcbőrtől való beteges parájukban. A példaként felhozott arcok viszont megtanulták, hogyan gazdálkodjanak abból, ami jutott, és most

gyakorlatilag jobban festenek, mint a korábbi hajszínükkel.

Brad Pitt haja is belefárad néha a “világmegmentésbe” (fotó: pinterest)

Hogy maxold ki a típusokat:

Az őszes stiló megtalálásához persze nem árt tisztában lenned egyrészt az alapvetőbb testi adottságaiddal, másrészt pedig a hajad minőségével és állapotával, hogy a megfelelő módon történhessen a karbantartás.

#1 Sárgás árnyalatok a hajban

Ezek a típusú színek gyakran a dohányzás után fennmaradt nikotin eredményei, és egyáltalán nem mutatnak jól, mondhatni az ősz haj ellenségei. Ebben az esetben mindenképpen olyan termék vásárlása ajánlott, ami eltávolítja ezeket a beütéseket, de olyan módon, hogy közben a hajad ne veszítsen az erejéből. Ezek sokszor sampon formájában kaphatóak, így hajmosásánál könnyen bevethetőek. Ha ezzel szívsz, menj be egy profi fodrászatba, és kérj kimondottan erre a célra valamit (általában hamvasító néven árulják a gyártók ezeket a termékeket).

#2 Vastag szálú haj

Először is érdemes meggyőződnöd róla, hogy a séród passzol az arcformádhoz. Továbbá egy tisztességes kondicionáló használata is ajánlott, ami segít abban, hogy nedvességet juttasson a hajszálakba, amik ettől simábbak és fényesebbek lesznek. (Ez nem túl maszkulin így leírva, ismerjük el, lol. De attól még releváns szempont lehet. – a szerk.) Ezt tiszta, nedves hajra kell csak rácsapatni, rajta hagyni néhány percig, majd leöblíteni. Egy zuhanyzás alatt megejthető, nem nagy cucc.

Barack Obama “beleőszült” az elnökségbe (fotó: time.com)

#3 Ritkuló haj

A korral sajnos nem csak a színpaletta tud egyszerűsödni, hanem gyakran a hajhullás is felütheti a fejét. Ebben az esetben el kell döntened, hogy mit szeretnél kihozni a séródból. A piacon rengeteg olyan szer van, ami vastagítja a hajszálaid, ezzel idézve elő egy dúsabb hatást. Ez alapesetben sokat tud lendíteni a megjelenésen, csak úgy, mint egy megfelelő hajvágás.

#4 Ha még nem teljesen ősz

Ebben az esetben két dolgot tehetsz: ha nem szeretnéd kivárni az időt, amíg a hajad végleg átadja magát a szürkeségnek, akkor bepattanva a szalonba kérheted a hajad átfestését, amit sok helyen (nálunk is) inkább férfi hajszínezésnek becéznek, hogy ne hangozzék olyan hülyén. A másik lehetőség, hogy beleállsz, és stílusban is veszel egy fordulatot a komolyabb, érettebb személyiséged kidomborítására.

John Travolta a Gotti című filmben váltott őszre (fotó: WVXU)

Válassz jól frizurát!

Ha az őszüléssel párhuzamosan egy komolyabb arcodat mutatnád meg a világnak, érdemes megpörgetni pár olyan, komolyabb alternatívát is frizurafronton, amit korábban esetleg nem mérlegeltél. Általában elmondható, hogy a konzervatívabb kompozíciók, mint a side part, az oldalt hosszabbra hagyott, nem stuccolt vagy fade-elt variációk jól állnak az őszülő halántéknak. Erről van egy kisebb galéria, meg pár tanács ebben az anyagban:

5 frankó frizura komolyabb arcoknak

 

És mi a helyzet a szakállal?

A haj és a szakáll őszülésének folyamata többnyire korrelál. Ha az arcformádhoz eleve megy a lehúzott állvonal, akkor nyilvánvalóan a borotva suhogtatása jelenti a megoldást. Ha maradnál az arcszőr mellett, akkor meg bekockáztathatod a manapság egyre elterjedtebb szakállfestést, amit szinte minden valamirevaló szalonban megcsinálnak neked a hozzáértők.

Christoph Waltz, fehér ing, fehér szakáll (fotó: hola.com)

Forrás: GQ. Borítókép: Omega kampány.

Flo

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás