Fresa mondja

Csillag születik: a kapcsolatok teljes meggyalázása

By  | 

Sosem olvasom a filmkritikákat. Egyszerűen nem hiszek abban, hogy valaki más, aki egy kicsit sem én vagyok, pontosan ugyanazt érezheti valamivel kapcsolatban, amit én. Pláne amikor még én sem feltétlen érzem ugyanazt, ha a jobb helyett a bal lábam ér először földet reggel, vagy ha az aktuális élethelyzetem, érzéseim épp más filtert húznak egy-egy sztori mondanivalójára. Így a következő gondolatokat is sokkal inkább szubjektív értetlenkedésnek, mint objektív, hozzáértő filmkritikának szánom (már csak azért is, mert utóbbihoz érteni is kellene). Az Oscar-díjért kiáltóktól pedig előre is elnézést, keresetlen szavak következnek.

Én csak a plakátot láttam, de tudtam, hogy önszántamból erre a mozira soha nem fogok beülni. Aztán jött a minden elv felett álló „csajos délután”, amikor már csak a sajtos perecembe és a reménybe kapaszkodhattam, kezemben a jeggyel. De hát mi szeretünk szar filmekre járni. És ezt kivételesen nem is én választottam, úgyhogy nyugtatott a tény, hogy a végén majd legalább elsüthetem az „én megmondtam előre” kezdetű diadalittas mondatom. De így utólag azt kell, hogy mondjam,

az a wtf jellegű érzés, ami közel 120 percen át kísértett (és azóta is) nem biztos, hogy megérte azt a pár fennhéjázó pillanatot.

Na jó, tekintve, hogy hatalmas felháborodásom közepette azért sikerült sminket leoldóan könnyesre röhögnünk magunkat, azért mégsem volt akkora időpocsékolás a moziban töltött idő. Na de akkor is.

De hát mit várhat az, aki utálva a klisékre épített, faék egyszerű, bárgyú monológokkal tarkított, álromantikus, éneklős, nyálban úszós hollywoodi giccsparádékat, beül egy mindezt felvonultató drámának álcázott tragikomédiára? Meleg hógolyót? Hát azt nem kaptam. Viszont minden várakozásom kielégítésre került, mert már a főcím előtt kiéghettem az első éneklős snittől, de ezért még önmagában nem a film a hibás, hiszen nem árultak vele zsákbamacskát. Filmkritika olvasás nélkül is tudhatta az ember, hogy egy minden csavartól mentes Disney történetet kap a vászonra, azzal a különbséggel, hogy

itt a főhős 21. századi herceg módjára drogos és alkoholista, a katarzisélmény kedvéért pedig még fel is akasztja magát.

Jah, de előtte megeteti a kutyáját, hiszen mégiscsak egy igazi úr, egy érzelmes gavallér, a mai lányok romantikus álma. Ezt mondjuk már nem lehet tudni előre és most lelőttem az összes poént, bocs.

Hogy jót is mondjak

De hogy valami jót is mondjak, Bradley és Gaga is jól játssza a karakterét. Na meg nyilvánvalóan jók a zenék, különösen a koncertjelenetes verziók, amit még úgy is ki merek jelenteni, hogy nagyon nem rajongok az éneklős filmekért. Pozitív csalódás, hogy

Lady Gaga egészen emberien is tud festeni, ha annak akarják sminkelni.

Külön pont jár azért, hogy Cooper maga énekel (ha igaz), és olyan jófej volt, hogy még a kutyáját is bevonta remekművébe, csak azért, hogy ne kelljen más állatokat a kedvére idomítani. És nem utolsó sorban kellően sok sármos pillantást és meztelen felsőtest villant ahhoz, hogy amikor káromkodva kivonulnál, akkor inkább mégis csak visszaülj, viszont…

Rossz csillag alatt született

A sztori szerintem megbocsájthatatlanul rossz, legalábbis annak, aminek el akarják adni. Még akkor is, ha a Wikipédiáról megtudtam, hogy ez az alaptörténet ezredik újrázása, ami arról árulkodik, hogy a világ szereti azt a fajta Hamupipőke mesét, amiben a meleg bárban éneklő, nem különösebben szép, ellenben tehetséges és csóró lányból igazi díva születik. És nincs is ezzel baj. Kell a remény, kellenek a nagy ívű felnőtt mesék, hogy több álom próbáljon meg valóra válni, még ha jobb esetben kicsit reálisabb körülmények között is. DE!

Az tényleg csak az én szememet bántja, hogy ez a történet mennyire önző? Hogy abból próbál meg szerelmi drámát varázsolni, aminek semmi köze a szerelemhez?

Azt már kezdem elfogadni, hogy az óceán napfényesebb és csillogóbb oldalán a szerelemről egészen más történeteket írnak és visznek vászonra, mint amit én annak gondolnék. A Szerelmünk lapjai és a P.S I love you emészthető giccse után napjaink forgatókönyvírói egészen új megvilágításba helyezik ezt a divatját sosem múló érzést. Ez a “se vele se nélküle” hányódás, mint igaz romantika nekem már Mr. Big-nél is értelmezhetetlen volt. A “kicsit elverlek, mert perverz pszichó vagyok, de azért szeretlek” pedig Mr. Szürkénél sem fest szerintem sokkal jobban. Muszáj balanszolnom azzal, hogy pozitív példával szolgáló férfikarakterekről is említést teszek, ugyanis akadnak jószerivel:

8 filmkarakter, akitől a te párod is elleshet valamit

Bad Romance

Viszont a szerelem ezer arcának egy újabb és cseppet sem szimpatikusabb lenyomata az, amit, a Csillag születik visz vászonra. Hol van abban a kölcsönös szeretés, hogy míg te csillagként készülsz felragyogni, addig a társad, akinek nem mellesleg mindent köszönhetsz, végigjárja élete kálváriáját, majd hogy téged semmiben se akadályozzon, inkább felakasztja magát?

Hol marad az a törődés, ami a szerelem alapja kellene hogy legyen,

miközben az sem tűnik fel a női főszereplőnek, hogy élete értelme napról napra megsüketül? Hol hangzik el a kérdés, hogy miért iszol, a vádaskodás helyett, hogy tönkreteszed a karrierem?

Persze felvillannak a filmben nagylelkű motívumok Ally (Gaga) részéről, amikor zokszó nélkül fogadja a díjátadós lejáratását, átszervezi a turnéját és egyszer még el is megy valami hotelbe a párja után, amit persze jól a fejére is olvas később, mint önfeláldozó cselekedetet. De az valahogy nekem kimaradt, hogy megpróbálná megérteni hol a hiba. Megkeresni az okot, ahelyett, hogy a felszíni történéseket kezeli, vagy éppen méltatja. A főszereplő minden nyomoráról idegenekkel történő párbeszédeken keresztül tudhatunk, miközben a mindent elsöprő szerelem hevében a nő, aki otthont varázsol a férfi sivár házából, nem veszi észre, hogy az ura egy lelkileg megnyomorodott és fizikailag is hanyatló állapotban lévő ember. Ez őszintén szólva

akkor is szomorú lenne, ha nem egy szerelmi történetet látnánk, hanem két barátét, testvérét, satöbbi.

Mert ez a szerelemtől függetlenül a puszta emberségről is szól.

Összegzésekbe’ kicsimmel

Több, mint egy hetet vártam, hogy ülepedjen bennem az élmény és találjak egy intelligensebb jelzőt a látottakra, mint a bosszantó fos, de egyszerűen nem sikerül. Én nem egy szerelmi drámát láttam, nem találtam könnyeket a szememben Ally utolsó dalánál, mert végig azon gondolkodtam, hogy miért csak a férfi halála után tudott újra olyan lenni, amilyennek az látni szerette volna, és miért fog ő profitálni egy olyan szerelmes dalból, amit az az ember írt neki, akitől ő még csak azt sem kérdezte meg, hogy miért szenved olyan kutyául? Nem mondom, hogy biztosan megmenthette volna, de talán megpróbálhatta volna, ha kicsit távolabb lát a saját tükörképénél.

A probléma pedig valójában nem is a sztorival van, hanem annak megítélésével. Azzal, hogy szép szerelmi történetnek próbálunk felöltöztetni valamit, ami még nyomokban sem igazán tartalmazza azt. Olyan szinten önzésre vagyunk már kódolva, hogy teljesen elfogadhatónak, sőt, meghatónak tartjuk, ha valaki annyira szeret minket és magát annyira nem, hogy inkább eldobja az életét, miközben mi ebből is profitálunk.

Elhisszük, hogy minden és mindenki értünk van, ami pedig nem, azért nem is kell többet tennünk, mint ami kellően látványos a lelkünk megnyugtatásához.

Én nem mondom, hogy ne hulljon Oscar zápor a Csillag születik tekercsei nyomán, ha a hozzáértő kritikus szemek arra méltónak tartják, de őszintén remélem, hogy a végszónál könnycseppeket morzsolók csak Gaga érzelemdús hangjától érzékenyültek el, különben nehezen fogunk tudni javítani a párkapcsolati statisztikákon.

Képek: Warner Bros. Pictures

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás