Fresa mondja

10 ok, hogy szeresd, amiért érzékeny vagy

By  | 

Lehet, mondom csak lehet, hogy nem én vagyok az egyetlen nő ennek a gyönyörűen gömbölyödő földnek a sokszor imbolygó fedélzetén, aki már megkapta életében azt valakitől (vagy inkább többektől), hogy talán kicsit túl érzékeny. Mármint nem egy terhesség alatt, meg nem azokon a napokon, meg nem a mindenkit megríkatós filmek kapcsán, hanem csak úgy szimplán létezve a reggeli kávéja és az esti álombanetflixezése között. Talán magadra ismersz, talán valakire akit ismersz, a lényeg, hogy tudd, amit néha átoknak érzel, az igenis áldás, a maga jól álcázott bájába rejtve.

És mindenek előtt nyugtasd meg magad, megvan az a veled született előnyöd ebben az egyébként sokszor igazságtalan életben, hogy a kromoszómaállományodnak hála nő lettél, így az életben maradás elősegítését támogató keretek között neked még a túlérzékenység is megengedett. Mondjuk a saját napjaidat nehezíted vele, na meg nyilván a környezetedét. De ez még nem változtat azon a tényen, hogy benned sokkal jobban mutat a (túlzottan) sérülékeny lélek is, mint egy 120 kilós tesztoszteronos férfiemberben. Szóval a helyzet lehetne rosszabb is…

Még azon túlmenően is, hogy sokszor már saját magadat is fárasztónak érzed, mert míg másokról a nagyobb golyók is leperegnek, te kismacskaként tudod nyalogatni a sebeidet, már egy élesebb poénáradat után is. Arról nem beszélve, hogyha valaki komolyabban a lelkedbe tapos, annak akár egy életen át cipeled a nyomait, még ha érett viselkedést tanúsítva egyébként meg is bocsájtasz neki.

Unos-untalan magyarázhatod az embereknek, hogy a sértődés és a megbántottság egymástól Makó-Jeruzsálem távolságra eső fogalmak, pedig esetedben semmi sem színpadias hiszti, hanem nettó, 100% tisztaságú lelki fájdalom. Persze nem mindig világrengető méreteket öltő, de kis mértékben is őszintén rossz pillanatok forrása.

Na de, ha már kellőképpen kisajnáltuk magunkat, azért arról sem szabad elfelejtkezni, hogy minden rosszban van valami jó, pláne abban, ha az érzékenységi mutató nagyobb kilengéseket tud produkálni nálad, mint az átlagnál. Ezt pedig kapásból 10 ponttal is alá tudom támasztani.

#1

TULAJDONKÉPPEN PRAKTIKUSAN MŰKÖDSZ

Mindegy, hogy szerelmi drámára, vagy vígjátékra ülsz be a moziba, mert már a vetítés előtti, emocionálisabbra komponált karácsonyi kóla reklámokon képes vagy apró könnycseppeket növeszteni a szemed sarkában. Ebben pedig az a jó, hogy kis szerencsével már itt kiadod magadból azt az érzelmi többletet, ami feszít, ezért mire mások elérzékenyülnének a film 1-1 valóban megható jelenetén, te már túl vagy a nehezén. Így nem kell aggódnod, hogy a leoldódó szempillaspirálon át elhomályosodna a katarzisélménnyel egyidejűleg kibontakozó cselekményszál, amit felirat formájában tolnak az arcodba.

#2

A SÍRÁS SEJTSZINTŰ NYUGTATÓD

Valószínűleg nem gondoltál még bele, de a hullámzó kedélyállapot és a benned dúló viharok fizikai szinten is hatnak a testedre, ahogy egy jó sírás is. Intenzív érzelmi behatások esetén a ugyanis erős hormontermelés kezdődik meg, ami felborítja a szervezet egyensúlyát. A sírás azonban visszaállítja azt. Segít visszarázni a hormonjaidat és így máris jobban érezheted magad. Szemben azzal, akiben inkább csak észrevehetetlenül, a felszín alatt gyűlik és rakódik az aktuálisan talán fel sem ismert negatív élményhalmaz, amitől csak úgy szimplán villámokat hány és tüzet okád, miközben szent meggyőződéssel az arcán állítja, hogy benne egy szemernyi negatív indulat sincsen.

#3

ÉLETED AZ AGYTORNA

Tapasztalatból tudom, hogy az érzékenyebb emberek nagyjából 100-szor többet agyalnak, mint kevésbé emocionális társaik. Ennek nyilván van negatív vonzata is, viszont vitathatatlan, hogy az agyadat folyamatosan tornáztatod ezzel. Míg fejben lejátszol ezer sakkjátszmát a miértekre és a hogyan lehetett volna másként jellegű kérdésekre keresve a választ, máris többet használod a fejed, mint a játszma azon játékosa, akit nem különösebben érintettek meg a történések.

#4

AZ EMLÉKEZÉS MESTERE VAGY

Csak egy igazán érzékeny lélek tudja azt felidézni, hogy 2011 nyarán, egészen pontosan június 23-án, kicsivel este 7 előtt, a Margit hídon andalogva szerelmesen, a kék pólóban és kopott farmerban feszítő élete párja a szeme sarkából sandán megnézett egy szigetről rózsaszín felsőben és fekete push up gatyában hazakocogó – egyébként valóban csinos – szőke lányt, majd tudja elmondani szóról szóra az e pillanatokat követő összes bárgyún magyarázkodó kifogást. Hát mi ez, ha nem szuperképességnek is betudható, zseniális memória? Az érzéketlenebb oldal képviselői már valószínűleg annak is örülnének, ha az meglenne az agyuk egy hátsó szektorában, hogy ez a randi egyáltalán megtörtént.

#5

MINDENKIBŐL KIHOZOD A LEGTÖBBET

Azzal, hogy minden apró szir-szarra képes vagy visszaemlékezni és sok helyzetre érzékenyebben reagálsz, napi szintű kihívások elé állítod párodat (meg úgy általában mindenkit). Hiszen a kínos pillanatok elkerülése végett neki is körültekintőbben kell eljárnia, illetve gyorsabban, ügyesebben kell magát kivágnia a nem kívánatos érzelmi hurrikánjaidból, amivel kétség kívül fejleszted a kreativitását, karbantartod az elméjét, és állandó tréning alá vonod a túlélési ösztöneit. Mindezt úgy, hogy ezért még köszönetet sem vársz.

#6

KÖRNYEZETED ÉKES SZÓKINCSE IS NEKED KÖSZÖNHETŐ

Akinek van a környezetében érzékenyebb ember, az tudja, hogy nemhogy a szavaknak, de még a vesszőknek és a spaceknek is jelentősége van egy ilyen típusú ember fejében. Minden meggondolatlanul használt kifejezés, minden félreértésre alkalmas szó kiváló indikátora lehet a nem várt könnyeknek, vagy a mosolyszünetes napoknak. Éppen ezért körülötted mindenkinek bőven átlag feletti szókincskészlete van, hiszen rád való tekintettel ezer szinonimával tudják körbeírni és millió hasonlattal alátámasztani, hogy mennyire nem arra gondoltak, ami a te lelkedben már apokalipszisként játszódott le. És nem, te még ezért sem vársz köszönetet.

#7

ÁLLANDÓ ZSÍRÉGETÉS AZ ÉLETED

Csak hogy tudd, az agyalás, a sírás, nem beszélve egy kellően felpaprikázott dühkitörésről mind-mind kalóriát égetnek el. És, ha nem is annyit, mint egy szigetkör, attól biztosan többet, mint a teljes lelkibékében lefolytatott tévénézés. Így minden egyes alkalommal, amikor bevágod magad mögött az ajtót, vagy faképnél hagyod a palidat 10 utcát gyalogolva inkább, minthogy visszaülj mellé a kocsiba, esetleg végigsírod Marley kutya halálát századszorra is, jusson eszedbe hogy a zsírsejtjeid sikítva pusztulnak éppen, miközben még kondibérletet sem vettél.

#8

LEPERGETED A FELESLEGET

Ha érzékenyebb vagy, anélkül szűröd a közeledbe kerülőket, hogy ebbe időt vagy energiát tennél. Hiszen

minden érzelmileg jól felszerelt nő egy kicsit a nem egyszerű eset kategóriát is erősíti.

Így akik nem látják meg lényedben az igazi szépséget, azok nehéz természetedre hivatkozva hamar ki fognak kopni a társaságodból. Ezért az érdekbarátokkal és a töltelékemberekkel kevésbé kell bajlódnod. Ahhoz túl sok a baj veled, hogy aki nem szeret igazán az is elviseljen. És ez jó.

#9

IGAZI TARTALOMGYÁROS VAGY

Mivel mindent a dolgok érzelmi oldaláról közelítesz meg, ezért mindennek tartalmat tudsz adni. Még annak is, aminek első ránézésre nem lehet. Köszönhetően annak, hogy bármiben megtalálod az eszközt az örömszerzésre, az elgondolkodtatásra, az érzelemkifejezésre. A te fotóidon igazi élmények és pillanatok lesznek. A saját kezűleg készített tortád mindig olyan ízű lesz, amilyenre a születésnapos vágyik. A tőled kapott ajándék pedig sosem lesz sablonos, mert mindig figyelsz annyira a másikra, hogy tudd, mi tenné boldoggá. Szóval néha még kellemes meglepetéseket is tudsz okozni.

#10

KAPCSOLATAID MÉLYEK ÉS ŐSZINTÉK

Mivel nem tudsz mit kezdeni a felszínes emberekkel, ők pedig nem kíváncsiak a te érzelgősségedre, így a kapcsolataid számossága könnyen meghatározható, nem darabolódsz ezer felé. Aki viszont közel áll hozzád, az a jóból legalább annyit kap, mint amennyi terhet ró rá az érzékenységed. Ha sírsz, veled sírnak, ha nevetsz veled nevetnek és mivel mindkettőt gyakran teszed, ezért elkerülhetetlen, hogy kapcsolataid gyorsan elmélyüljenek, tartalmasak és őszinték legyenek. Ráadásul, aki minden túlkapásod ellenére is elvisel akár éveken át, abban neked sincs miért kételkedned.

Összességében pedig biztos lehetsz abban, hogy hol az élet naposabb, hol pedig a borúsabb oldalán, de teljes kimaxolás mellett éled meg mindazt, amiért érdemes lehetett megszületni.

Az adatvédelmi tájékoztatónkban elolvashatod a jogszabályoknak megfelelő adatvédelmi irányelveinket. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás