Elment az utolsó klasszikus divatikonok egyike. A német fenegyerek az haute couture világában tanulta ki a divatszakmát, amikor az exkluzivitás még mindenek felett állt, és a ready to wear szinte szitokszónak számított, de élete végéig dolgozott azon is, hogy a jó kinézet ne csak a felső tízezer kiváltsága legyen. A napokban elhunyt Karl Lagerfeldre emlékezünk.
Ha élt igazán Janus-arcú figura a high fashion világában, akkor Lagerfeld minden bizonnyal az volt. Egyrészt rendszeresen kiverte a biztosítékot, mikor oda-odavágott minden politikai korrektséget nélkülöző megjegyzéseivel:
nyíltan éltette a gebére fogyasztott modelleket és a valódi szőrmét,
lecsúnyázta Pippa Middletont, lekövérezte Adele-t, és lesóherezte Meryl Streepet. Ékszerekkel halmozta el Choupette-et, a macskáját, akinek több követője van Instán, mint amennyi neked valaha lesz, és akit saját bevallása szerint feleségül is vett volna, ha a törvény erre lehetőséget ad. Vagyis hosszú élete során előszeretettel viselkedett úgy, mint akinek elmentek otthonról.
Mindemellett azonban személyében a 20. század egyik legsokoldalúbb művésze távozott az élők sorából. Nem csak tervezőként és fotósként írta be magát a divattörténelembe, egyaránt jegyezték jelmeztervezőként, grafikusként, illusztrátorként vagy karikaturistaként is, de ha úgy hozta az élet, egy-egy rövidfilmet is simán tető alá hozott.
Akik ismerték személyesen, legendákat zengenek műveltségéről, kreativitásáról, és arról, hogy a védjegyévé vált fehér lófarkas, napszemüveges, jéghideg maszk valójában egy jó humorú, kedves embert rejtett, akinek kreatív energiái nem ismertek lehetetlent, és akinek öröm volt a társaságában lenni.
A harmadik birodalomból a fény városába
Az egymásba fonódó C betűk szülőatyja Hamburgban látta meg a világot 1933-ban egy jól menő vállalkozó fiaként. Apja sűrített tej gyártásával és eladásával foglalkozott, ami ezekben az ínséges időkben igen jövedelmezőnek bizonyult.
Ily módon a második világháború nehézségei kevésbé érték el a Lagerfeldt (eredetileg így, t-vel a végén írták) családot, ellenben megengedhették maguknak, hogy Karl fiuk Párizsban végezze el a középiskolát, elmélyítve történelmi és rajztudását, és lehetővé téve, hogy egy életre elkötelezze magát a divat világával, ami az Északi-tenger partjáról még elérhetetlen álomnak tűnt.
Huszonkét évesen aztán belecsapott a ratatouille-ba, és megnyert egy dizájnerversenyt, ami megnyitotta számára a hoch divat kapuit. Egyrészt egy életre összecimbizett Yves Saint-Laurent-nal, másrészt hamarosan munkába állt Pierre Balmain asszisztenseként. Első művészeti igazgatói állását 1958-ban kapta Jean Patou-nál, innentől kezdve haláláig a divat élcsapatának tagja volt.
Egy kreatív zseni portfóliója
Karl Lagerfeld úgy lett a high fashion mindenható ura, hogy tehetségét folyamatosan mások szolgálatába állította. A hatvanas évek második felétől dolgozott olyan überprémium luxusmárkáknak, mint a Fendi vagy a Chloé, és ő volt az, aki új életet tudott lehelni Franciaország egyik legrégebbi divatcégébe.
Coco Chanel birodalma az utolsókat rúgta, mikor a ház felvette kreatív igazgatónak. Ha Lagerfeld semmi mást nem csinált volna, csak megalkotja a márka máig használatos, két egymásba fonódó C betűből álló logóját, már azzal beírta volna magát a divattörténelembe, de ő gatyába rázta a céget, és
máig prosperáló, egyszerre tradicionális és progresszív divatházat csinált a Chanelből.
Mindeközben folyamatosan bedolgozott más brandeknek, elindította saját márkáját, és a Chanel mellett élete végéig vitte a Fendi kreatív ügyeit is.
Lagerfeld híres volt arról, hogy mindig tűpontsan megérezte az idők szavát, és sosem volt rest alászállni a high fashion elefántcsonttornyából. 2002-ben például saját maga kezdeményezte azt a kollabot a Diesellel, amelynek eredményeként megszületett a zajos sikert arató Lagerfeld Gallery by Diesel kollekció. A limitált szériás farmernacikat annak ellenére kapkodták el pillanatok alatt, hogy némelyikük ára a 2000 dollárt nyaldosta, és mindössze négy helyen voltak megvásárolhatók.
2012-ben a Net-A-Porterrel dobott össze egy zseniális kampányt, melynek során elérhető áron dobott piacra ízig-vérig klasszikus Lagerfeld cuccokat, melyek kizárólag okoskütyükre letöltött appon keresztül voltak beszerezhetőek a világ öt városában adott időpillanatban beolvasott kódok segítségével. A kollekciót beharangozó rejtélyes üvegkockák és a közelükben megrendezett utcai divatbemutatók az utóbbi évek legmenőbb divateseményei voltak. Szintén a kampány része volt az alábbi rövid interjú, melyet Lagerfeld készített önmagával, és ami elég sokat megmutat abból, mi vitte fel ezt a hamburgi fiút a világ tetejére.
A császár világa
Karl Lagerfeldben, akit gyakran emlegettek Károly császárként vagy Nagy Károlyként is, sajátosan keveredett a Hanza városok kereskedőinek munkabírása és alapossága a franciás életörömmel és bohémsággal. Az sem véletlen, hogy sokan gondolják úgy, az volt ő a divatnak, mint Andy Warhol a képzőművészetnek. Hatalmas műveltségű, magas intellektusú művész volt ő is, aki éppen
azért tudta olyan magabiztosan átlépni a hagyományok által kijelölt határvonalakat, mert pontosan tisztában volt azok gyökereivel.
Számos anekdota őrzi az emlékét annak, hogyan hozta létre újra meg újra tradíció és modernitás csak rá jellemző szintézisét. A legjellemzőbb talán az az eset, mikor a Vogue nagyasszonya, Anna Wintour kivonult a Fendi 1993-as bemutatójáról Milánóban, mert nem vette be a gyomra, hogy Lagerfeld stripperekre és a felnőtt filmes Moana Pozzira adva mutatta be legfrissebb kollekcióját.
A császár német aggyal és francia lélekkel engedett szabad utat a fantáziájának összművészeti performansszá emelve egy-egy divatshowt. Mint péládul az alábbi 2011-es bemutatót, ahol egy mélytengeri mesevilág adja a ruhák hátterét, és Florence Welch élőben szolgáltatja a zenei aláfestést.
Lehet mondani, hogy a divatbemutatók világa nem több, mint túlhájpolt rongyrázás a felső tízezer és a sznobok számára, de az is biztos, hogy Karl Lagerfeld olyan ember volt, aki ezekből mindig kihozta a maximumot.
Mindeközben saját fizikai valóját márkavédjeggyé alakította, amely annak is bevésődött a tudatába, akit egyébként nem különösebben vonz a divat világa.
Az ezredforduló idején
13 hónap alatt ledobott 40 kilót kizárólag azért, hogy kedvenc tervezője, a Dior-házat erősítő Hedi Slimane slim fit öltönyeit hordhassa.
Ekkor kristályosodott ki az az imidzs, ami aztán haláláig Lagerfeld védjegye lett, és amelynek legfontosabb összetevői: a hófehér haj lófarokba kötve, a csillogó nyakkendőtűk, brossok, és egyéb feltűnő smukkok, a vakítóan fehér és toronymagas keményített gallér, a napszemüveg, a vágott ujjú autóskesztyű és a szűk szabású nadrág, legtöbbször fekete csizmával.
Mindezt élete végefelé megkoronázta egy fehér szakállal, ami egyrészt baromi jól nézett ki, másrészt egyértelműen jelezte, hogy a jó öreg Karl bácsi még mindig tudja, mi a dörgés.
Lagerfeld kereskedők leszármazottja volt, az anyatejjel szívta magába a kalmárszellemet, és ha valami eladható volt, akkor ő azt el is adta. Mégpedig legtöbbször limitált példányszámban és aranyáron. Mint például az őt megformázó teddy mackót, amiből mindössze 2500 darab készült, és 1400 dollárt kóstált.
De azért vásárolni is szeretett, könyveket például. Volt neki vagy 300.000 darab, főleg művészeti és divat témájú albumok és történelmi tárgyú munkák. Mindeközben tervezett jelmezeket a milánói Scala és bécsi Burgtheater számára, 1992-ben pedig piacra dobtak egy általa illusztrált mesekönyvet, stílszerűen A császár új ruháját Andersentől.
2017-ben a Frankfurter Allgemeine Zeitungban az alábbi karikaturával fejezte ki véleményét a Weinstein ügyről. A németül nem tudók kedvéért: a felirat, „Ismeri ön Harvey Schweinsteint?”, magyarul visszaadhatatlan szójáték, a Schwein ugyanis németül disznót jelent.
Lehet nem szeretni vagy talminak tartani a high fashion világát és akár magát Lagerfeldet is, de az biztos, hogy élete sok szempontból példa lehet mindenki számára az egyszerű földi halandótól az önkifejezési vágytól égő alanyi költőig. A fenti, önmagával készített interjúban sűrítve benne van, mi kell ahhoz, hogy elérd, amit akarsz:
ha kudarc ér, ne a körülményeket hibáztasd, hanem dolgozz még keményebben,
ismerd a múltat, de mindig csak előre nézz, és soha, de soha ne legyél unalmas.